Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 12. szám
Kezei, fehér, kis virágok,
Borzas, barna fejemre hulltak,
Ott elaléltak, szétsimultak
Halkul s azután megremegtek.
Mikor virág-szirmok peregnek,
Heves halál-párfűmök szállnak,
E két kis kezet, ezt éreztem,
Omló szirmát egy fehér lyánynak.
Óh nyomorult évek és árnyak,
Most hulltak e kezek fejemre,
Kicsi, fehér, hónapos rózsák,
Forró-hidegen dideregve.
Hol van fürtjeim régi kedve,
Mikor virágot várt s nem lombot?
Kicsi kezek én már lerázlak,
Kicsi alélt szirmok, bolondok.
Nagy, kártékony, üvöltő gondok
Őszvihara a csunya sárba
Virágimat lefujja, rázza:
Vedd le kezeid a fejemről.