Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 10-11. szám · / · FIGYELŐ · / · LUKÁCS GYÖRGY: JEGYZETEK SZÉLPÁL MARGITRÓL
Az emberek. Középen a legtragikusabb és minél inkább távolodunk a központtól annál békésebbek a sorsok hullámai. Szélpál Margit és jobbra és balra tőle Szőgyény Endre és Beleznai, akiknek személyében jön az ő sorsa és akiknek sorsa lesz az ő megjelenése. És mindegyik már kevésbé tragikus nála, mert mindegyik (emberileg) kevesebb nála, mindegyik élete inkább egy tulajdonságára van építve és egyik sem keresi úgy az egész életet mint ő. És Endre mellett az "intellectuel"-ek: az orosz csillagász, aki elnyomott szenvedéllyel fog nagyot alkotni és a többiek, akikből tragikus megrázkódtatások nélkül lesz valami, vagy nem lesz semmi. És mindig gyengébbek a hullámgyűrűk, amíg Ludmilla kisasszonyhoz vezetnek, aki számára csak "szellemi" élvezetek léteznek és aki végtelenül jól érzi magát, mert érdeklődik a tudományok és különösen a természettudományok iránt és minden dologra van magát megnyugtató és a valóságot eltüntető szava és szempontja. És Beleznain túl, a vándor, aki csak talán fog otthonra találni, az öreg orvos, aki mosolygó resignatióval nézi a vergődéseket, a fiatalok, akik baj nélkül szeretnek és akik boldogok tekézés, gyerekszoba és nőegyleti ülések között.
Két világ találkozik ebben az emberkomplexumban; Szélpál Margit a középen áll és mellette démonikus erejűvé nőve, a két világnak egy-egy nagy példánya. A két világ. "Akit perzsel a szomjúság", mondja az öreg orvos "nem az okát keresi, hanem vizet". Két világ. Nem az intellectuel és a nem intellectuel világ ellentéte vagy legalább is nem a szó közönséges értelmében. Vannak, akiknek a "mi" az első és legfontosabb és mindent eldöntő élmény és vannak, akiknek, a "miért". Vannak, akik számára problémák a dolgok és vannak, akiknek a dolgok a problémáik. Vannak, akik feleleteket keresnek az életben és vannak, akiknek csak maga az élet adhat választ kérdéseikre. Vannak, akinek a megértés az életformájuk és vannak, akiknek a bírás. Vannak, akik csak a láthatás távolságából bírják el a dolgokat és vannak, akik csak a közelben, csak a közelből élnek. Vannak, akiket a teljesülés pusztítana el és vannak akiket a vágyódás. Endre és Beleznai. Két ember. Két élő ember, akiknek életét nem merítené ki, ha még sok oldalon keresztül halmoznók egymásra az antithesiseket. Két élő ember, akiket azonban valami náluknál hatalmasabb erő kerget, hogy minden lehetőséget a végletekig végig éljenek önmagukban és ezért, az életintensitás végtelensége miatt válik symbolikussá minden furcsa és bizarr élménye életüknek. Ezért megrázóan tragikus az Endre emberáldozata, mert ő nem képes meglátni, hogy embert áldoz, mert ő mély és minden okot átjáró esze tehetetlenül és vakon tapogatódzik ott, ahol "nem okot keresnek, hanem vizet". És ezért tehetetlen a Beleznai szikrázó ereje a Margit feléje hajló gyengeségével szemben, mert a Margit lelkében még égnek a "miért"-ek és ő csak ott nagy és erős igazán, ahol még azt meri mondani: nincsen értelme "miért"-et kérdezni.
Margit áll az ütköző ponton. Egy asszony, akinek kérdései vannak és akinek asszonymódjára kell felelnie mégis rájuk. De a miértek világában nincsenek asszonysorsok (csak félredobott asszonyok távoli sírásai) és az asszonyok sorsában nincsenek miértek. Nem a tudomány és az "élet" vagy az "asszonyiság" ellentétének "problémája" ez. A legtöbb tudós nem kérdések formájában éli az életet és sok eseményekben gazdag életben csak függöny a történések tarkasága, ami mögött a néma kérdésekért folyik a szüntelen tusa. A "tudomány" és az "élet" (csak szükségből használom ezt a két szót definiálhatatlan életérzések jelzésére) csak mint életformák válhatnak tragikussá. Csak akkor, ha intensitásuk oly nagy, hogy magukba színak mindent maguk körül, hogy áthatják az ember életének minden megnyilvánulását, ha annyira elborítják a lelket, hogy az már csak az ő sémájukon keresztül bír átélni valamit, bír eljutni a dolgokhoz. Margit mind a kettőt akarja és mind a kettőt nem lehet akarni a biztos elpusztulás nélkül. Az asszony legmélyebb tragédiája van itt megérintve, az, hogy ő még egész, hogy ő benne nem váltak még külön a férfi élet különbözőségei - és azokban már különváltak és neki csak azokkal együtt lehet élete. Az ő élete még minden oldalú, egységes, osztatlan és mindent átfogó; de megalkuvás nélkül nem lehet sokfélét átfogni akarni és aki a mindennek legfőbb intenzitását akarja, nem akarhatja annak extensitását is, mert az egyik csak a másik feláldozása árán kapható meg. Mert a végső pontokig csak egyoldalúsággal lehet eljutni és a minden oldalúság az asszony legfőbb nagysága és legmélyebb, igazi tragédiája. "Miért hogy vagy Endrék, vagy Beleznaiak a férfiak?" mondta egy asszony a premier után, de a férfiak - egyszerre - csak vagy Endrék vagy Beleznaiak lehetnek és egyiknél sem állhat meg ezért igazi asszony sohasem. (Tisztán hallom most az összes férfi és női Ludmillák heves ellentmondásait.)
A tudomány csak "symbolum" itt. Csak azért van, mert benne kaphat legérzékibb, legmegfoghatóbb kifejezést a miértekben élők élete. Két "könyv tragédia" keretezi be a Margi tragédiáját. Mind a kettőben kivesz egy könyvet egy férfi kezéből és mind a két kivevés gestusa álmok összeomlását., lelkek távolodását kíséri és kommentálja némán. Először a "közös könyvet veszi ki Endre kezéből, hogy visszaadja neki azt, ami csak az övé, hogy örökre útnak bocsássa azt, akivel ő nem bírna úgy együtt menni, ahogy az ő álmai azt remélték. Akinek a közösséget dokumentáló szeretete sértés ezért az ő lelkének, lealacsonyítása az ő vágyainak, megvetése az ő lényének. Azt a könyvet nem úgy írták ketten, mint Margit álmai remélték és a közös írás hangsúlyozás, hangsúlyozása annak, hogy sohasem fognak úgy együtt könyvet írni. És a könyvben kereste a közösséget Beleznai mikor olvasni akart, hogy Margithoz felemelkedjék (pedig erre felé sohasem emelkedhetik feléje és amerre az ő utjai vezetnek, arra nem kell emelkednie, hogy Margithoz jusson.) Ez a közösség-keresés is jele a közösség lehetetlenségének. Hiába veszi már el tőle Margit a könyveket, hol van már a Beleznai büszke hite, hogy nincs értelmük a miérteknek és hol a Margit félő, remegő vágyakozása, hogy igazat mondjanak, az ő igazát ezek a bátor kérkedések?
És mindehhez halkan, kíséretnek az otthon és a vándorlás melódiái. És megint Margit áll a közepén, ott, ahol kereszteződnek az utak és mellette tragikus lesz a csak otthonra vágyó és tragikus aki mindig útban van. És a perifériák felé gyengülnek itt is a hullámgyűrűk és léha csavargók állnak az egyik szélen és egyszerű filisterek a másikokon.
De - szerencsére - csak mi racionalizáljuk a darabot, így csoportosítva a benne élő emberek sorsait. Balázs Bélának könnyebb a keze: csak emberei elhelyezésével jelzi sorsuk mivoltát és az elhelyezés semmit sem vesz el élő voltukból. És egymáshoz való viszonyaikban némák a nagy találkozások pillanatai, vagy artikulátlan ujjongásokkal teliek és az idegenségek és nem-értsek oly mélyek, hogy sohasem találnak bennük kifejezésre. A legkomplikáltabb érzések itt nincsenek analizálva, csak elibénk tárva sokszínű, erősen ragyogó képekben. Balázs Béla a lehető legkomplikáltabban látja az emberi viszonyokat és a lehető legegyszerűbb, legparasztibb, kézzel foghatóbb - szeretném azt mondani - legdurvább kifejezést keresi számunkra. Csak valami mélyen érzéki, képszerűséggel teli szembenállását két embernek, amiben minden következménye megnyilvánul, áradó érzések formájában annak a sok és komplikált, nehezen analizálható lelki motívumnak, amiknek formájában mindennek okát megszoktuk elképzelni. De ő nem analizálja az okokat: mintha érezné, hogy egy analízis sem merítheti ki végtelen gazdagságukat, hogy ijesztő erejük éppen nem analizálható voltukban van, nem szedi szét azt, amit nem lehet szétszedni úgysem. És egy szó sem esik így arról "szerelmes"-e Endre Margitba vagy viszont, hogy "megérti"-e Beleznai Margitot és "kielégíti"-e Margitot a mellette elélt élet. És a még finomabb, a még nehezebben definiálhatókról még kevésbé.
A Hauptmann útja ez a nekiindulás (és egy nagyon általános értelemben a Shakespeare methodusának felvétele.) És nem elég öröm lenne nekünk az is, hogy ezen az úton elindult valaki közülünk, ha csak annyira jutott volna is el, hogy csak meglássuk utjának első kanyargásait? És itt több van ennél, sokkal, sokkal több.