Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 10-11. szám · / · FIGYELŐ
Ha a katalógust végigfutom, már a képcímek előlegeznek valamit a "Könyves Kálmán"-nál kiállított Courtens-képek szelíd hangulatából: "Est a kikötőben", "Hullámtörés este", "Hűvös reggel," "Naplemente," "Utolsó őszi sugarak." Körüljárom a kis termet s minden kép öreges, finom melancholiát éreztet. Erősebb emóciók, megdöbbentések alig egy-két kép előtt ejtenek meg. Talán leginkább az ostendei képen, melyen oly vigasztalan a távolság s egy félszegen elsuhanó csónakos ember előtt hatalmas hajók teste simul össze s borongásukat még szomorúbbá teszi valami sötétes izzás, a vörösnek, sárgának nagyszerű beletompítása a szürkés környezetbe. Vagy mindjárt a közelben elhelyezett "Hálófoltozás". Törődött asszonykák görnyedeznek a széles mezőn s alakjuk egybeolvad az ormótlan nagy, setét hálógubancokkal, melyeket foltozgatnak, miről se tudva egyébről, közéjük kuszálódva, közéjük öregedve. A háló között tompított tüzes színek bujkálnak. Kedvenc szokása Courtensnak az ilyen oda nem illő színek mesteri, miliőhöz való lehangolása, mely úgy hat rám, mint mikor valamely nagy színész mond elfojtott hangon valamely tüzes lírájú, szenvedélyes monológot, csakhogy néha nagyon is érzem ezt a fogást, például a 20. számu meleg tónusú képen az erőszakosan felkent nagy kék foltok a falombok között már idegenül és kellemetlenül kiabálnak. De a "Hálófoltozás"-on szinte könnyezésig megindít a sok bujkáló erős szín, mintha ezeknek a fonnyadt, ványadt asszonyoknak hálófoltozásba fojtódott, korán megvénült fiatal vágyai vonaglatának itt. S e sejtelemes, szomorú hatást még jobban elmélyíti, úgy érzem: misztikussá teszi a hálótestek közül felhajladozó, kék-lángocska forma néhány szál fű s a messzi-messzi elvonuló különös-zöld színű, horizont-korlátozó merevtestű sövény. Azután még egy kis kép, a 14. számú "Erdő." Hátul világoskék az ég, de a merev törzsű vézna fák közt sűrű, sötétzöld homály súlyosodik az avarban baktató, görnyedt, aprócska anyókára, a fáknak a lejtőre vetett görcsösen kígyózó árnyéka bágyadt vergődésű s az elülre festett élénk vörös-zöld foltok még megdöbbentőbbé teszik kontrasztjukkal a kép vigasztalan szomorúságát. A többi kép mintha már affektáltabb volna, érzem a számítást s inkább az ügyes technika foglalkoztat. A 20. számu "Naplementé-"n virtuóz módon érezteti a teret a száraz ecsettel leheletfinomságura mesterkélt hátralendülő szélmalomvitorla-szárny, az "Utolsó őszi sugarak"-on a két, farral felénk meredő csónak orrán éppen a kép legmélyebb részét teszi még mélyebbé, még fátylasabbá a felfelé feszülő kékes füstgomoly, a 28. számú "Napsugarak"-on artisztikusan érdekes a gallyak közt terpeszkedő nagy lila folt s az elülső törzsek tiszta kék levéltömege. A 13. sz. "Malom este" című képen egy vitorla nagy, setét trapéze pompásan mered bele a rózsás violás égboltozatba, s az "Eső után"-on pompás a bal oldal friss nedvessége. De kissé édeskésen hat sok-sok képén a lágy romantikájú sok szélmalom, a sok szelídkék füstgomoly, a lomhán baktató nyájak szomorú, hátat fordító pásztoraikkal s a sok melankolikusan sárga lombtömeg, melyet már a Szépművészeti Múzeum "Aranyeső"-jéről oly jól ismerünk. Minden esetre kedves bánatú, élvezetesen szelíd félórát tölthetünk az intim kis teremben, s a szentimentális novellákra éhes, gyermekeiket magyarázgatón vezetgető családapák, meg a finom különösségeket kereső képgourmand egyaránt megelégedetten léphetnek ki innen a májusi napfényű, zajos utcára.