Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 10-11. szám · / · LACZKÓ GÉZA: ADY KÖLTŐI NYELVE
Ady a nagybetűs Szavak költője. Mondják, hogy ez nála affektáltság., nem hiszem. Mondtuk följebb, hogy nyelve pregnáns, röviden és tömören akar szólni s ebben keresi újságát. Az írásjelek nagy szerepet visznek verseiben, sokszor azok adják meg a kívánt nuance-ot. Nos, az ő nagybetűs szavai - amellett, hogy az ember hajlik a nagy kezdőbetűhöz, mihelyt megszemélyesítve szól valamiről - többnyire "par excellence" voltukat akarják a szemnek is föltüntetni. Mert úgy-e, a költészet van annyira szemnek, mint fülnek szóló művészet? A Gyermek, (U 14), az Asszony (U 16), azt akarja mondani, hogy az a bizonyos gyermek, a par excellence asszony az, akiről szó van.
Ilyen, majdnem öntudatlan, legalább is spontán személyesítései a víziós költőnek, mint amilyen "Hunnia új szegény legény", a következők: Ugar, Puszta, Mező, Út, Város. Óra, Nap, Mese, Mosoly, Nyugat, Nyár, Ősz, Dél, Szabály, Titok, Élet, Harmónia, Sikerasszony, Öröm, Vágy, Jövő, Daloló, Alvó, Tegnap, Minden, Bizonyos, Ámen.
Legmerészebb ilyen főnevesítése:
Te vagy ma a legvalóbb Nem-Vagy (I 18).
A költő csupa élő, mozgó tárgyak között jár-kel; elvont fogalmak neki eleven lények, akiknek affektív tulajdonságait ő látja, megérzi s így is beszél róluk: Forró haragját egyre ontja rá piros, dagadt arccal a nap (V 22). A lenge nád léha (U 10), a jázminok ép úgy sírnak (U 114), mint a zár (V 55), a ledőlt Olimpok a sárban (V 42), a szomorúság tengere (U 74), vagy mint az égbolt (V 19), amin pufók felhők úsznak (I 123). Mosolyog a szíve (U 91). Csókkisasszonyra (V 28), a ligetek zendülve köszöntik (V 133), a hajók ködbe-fúltak (V 18), a láz vad mén (U 100), gyermeküket forró lázuk dobta el (U 13).
Az öröm szemérmesen köszön (V 176), Királyleánya, a szűz Teljesedés (U 115), jön és meggyalázza (U 100), a gátra szomjas akaratot (U 95), a kéjtől mindent elszednek (V 172), jön Csönd-herceg (V 71), Kimére asszony (V 69) csalogatja, a Zavar a Tavasz leánya (V 91), szörnyű buta balság ül a mellére jeges üleppel (V115), a költő egyik legszebb, legerőteljesebb láttató kifejezése!)
Pannóni a grófnő szekere (I 90), döcög az utcán. Hideg király (I 131) követe, az Ősz beszökött Párizsba, de a Nyár meg sem hőkölt belé (V 8).
A személyesítésnek brüszk-mód eleven formája az, amikor más szóban levő, vagy odaértett dolog tulajdonságát átruházza egy szóra, pl. a bálteremben a táncoló csoportok tornyosulnak össze, omlanak szét, de ő azt mondja: tornyosul, omlik a pára (V 150); vagy mikor a kéjesen nedves ajk hazudik, ő így írja: ajkidon a nedves hazugság (I 105). Ennél egyénibb mikor saját állapotát, tevékenységét ruházza át a környező tárgyakra:
Borissza, korhely lázban (I 38) nótázik énekes, véres és boros szent korcsma-ablak mögött (V 84), míg piros hajnalok hosszú sorban suhannak el és részegen kopognak be az ablakon (V 82). Az Élet könnyes (V 186), mert ő sírva él; a csók csukott szemű (I 65), mert ő csukott szemmel adja. Nappalba sir be minden csókos estünk (U 25).
[