Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 10-11. szám · / · BABITS MIHÁLY: ADY
Dacos és magyar és spontán a verselés is. Jambusban kezdte, mint minden mai magyar költő, és a jambust megunta, mint minden mai magyar költő. Pályája folytonos fejlődést mutat a magyar vers felé: az egész új magyar költészet iránya ez legyen. A közbeeső fok sajátságos, utánozhatatlan szabad verselés volt, melyet maga alkotott magának (meglévén benne a legritkább és legnagyobb költői tulajdonságok egyike: a formainvenció és a hozzávaló merészség): jambikus strófák szabályosan ismétlődő döccenésekkel, vagy anapaestikus lejtésű s a fülnek egyáltalán nem kellemetlen hangsúlyos sorok. Majd, stílszerűség kedvéért, olyan versekben, mint a Fölszállott a páva, vagy a Hepehupás vén Szilágyban, magyar versben irt, csodásan szonórus, telthangzású ütemekkel. Lassankint, tán öntudatlanul, szabad versei is magyarosan ütemeződtek. S lám: azelőtt dacosan, úri módon, Petőfiesen pongyola volt verselése: most a magyar ütemek szoros zenét adnak, s vége a bizonytalan ringásnak, mely néha kissé émelyítő volt, a hajók ringásához hasonlatos. S a nyelv is nyert, erőben, szabatos hangzásban.