Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 8. szám · / · FIGYELŐ

BABITS MIHÁLY: ÉN IS SHAW CAESARJÁRÓL

Shaw az ő kedélyes cinizmusával maga bevallja, hogy módszere a letűnt korok felújítására tiszta intuíció. Erre fejét csóválná Salammbô szerzője.

Shaw főereje, hogy nem fél az anakronizmusoktól. Jegyzetében kijelentett elve mögött, hogy a világ szellemileg ma nem áll magasabban, mint Caesar korában: voltaképp az lappang, hogy a szellemi világ ma sem más, mint Caesar korában: ez az az elv, amelyet éppen Falubert Sainte-Beuvehöz a Salammbôról irt levelében oly kereken tagad: hogy az emberek mindig, mindenütt egyformák!

Íme - mondhatnák - a különbség két kor történeti felfogása közt. De én inkább azt mondom, íme a különbség a nagy művész, a különbségeket örömmel, szenvedéllyel kereső világszem - és a dolgot könnyebb végén vevő, mindent kora ízlésére látni, minden áron kora nyelvén beszélni akaró saltimbanque között.

Shaw maga nevezi magát saltimbanquenak. Kitűnő önismeret!

Értjük-e mért lesz Apollodórusból Wilde Oszkár, Cleopatrából babonás angol bakfis, valóban azonos a későbbi Man and Supermann Annjével, Rufióból Swindon őrnagyhoz hasonló alak s főleg mért áll Caesar háta mögött a komoly, shockingot kiabáló titkár úr, a brit Britannus? Értjük-e mért kell Ceasarnak kikelnie az asztaltáncoltatás ellen és rendeznie a zsidókérdést? A közönség ezt akarja: a bohóc-tapsot.

A történelem történelem-volta, a kelet kelet-volta nem vész azért kárba. Hálás operettesujetk. Íme a kelet keleties nyelvet ad, melyet az író szellemesen túloz és kiparodizál: a legmulatságosabb operettjelenetek. A kelet Szfinxeket ad és fáruszokat, világítótornyokat: mily operettdíszlet! A történelem pedig pompás anekdotákat ad: a kopaszságát titkoló Caesarról, a szőnyegbe göngyölten magát Caesarhoz küldő Kleopátráról: tökéletes operett-mese. Hozzá egy kis megtoldott saltimbanque-fogás: bohóc ugrások, tengeren átúszás, Cyrano-párbaj... alapjában csupa görögtűz.

Caesarról felteszi Shaw, hogy Superman: végre Nietzsche teóriája is divatos! És a bohóc hiú: Shaw a supermant csak önmagáról mintázhatja. Ez a Caesar tehát tökéletes komédiás és csupa póz. Caesar adja a világ felett állót és néha adja a cinikust. Elsősorban pedig mutatja, hogy ő nagy ember, hogy a világ felett áll. Pózosabb, görögtüzesebb, nevetségesebb (bár egyszersmind hatásosabb) jelenetet alig lehet képzelni, mint mikor Caesar a szfinx elé áll és szónokol önmagáról. S hogy a cinikus epigrammai él is meglegyen, kisül, hogy az nem is a nagy szfinx, csak egy kölyökszfinx (a dear little kitten of a Sphinx).

Shakspere Caesarja nem operetthős, és nem pózol mint egy operetthős. Shakspere Caesarja is hiu - de nem gyerekesen dicsekvő. Shakspere Caesarja nem oly könnyű szellem, de erősebb ész. A Commentárok Caesarja pedig csupa nyugalom és egyszerűség.