Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 8. szám · / · FIGYELŐ
Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr,
Tisztelt Barátom,
Engedje meg nekem, hogy nagyrabecsült lapjában - melynek mindig legfőbb célja volt az irodalmi szempontnak becsületes és puritán, irodalmi eszközökkel való védelme: - felszólalhassak az alábbi kérdésben, amelynek bizonyos általános jelentőséget ad éppen a benne rejlő irodalmi szempont.
Mintegy másfél éve egy budapesti vicc-lapba humoristikus cikk-sorozatot indítottam meg, melyet mind a mai napig, az eredeti jelleghez hűen maradva, írtam és folytattam. Ebben a sorozatban egy eredeti és nem érdektelen műfaj körvonalai domborodtak ki lassankint: irodalmi karikatúrának nevezném ezt a műfajt, megkülönböztetésül a paródia, travesztia és persziflázs műfajaitól, melyeknek egyikéhez sem hasonlít alapjában. Hasonlóan a grafikai karikatúrához, ennek a műfajnak az a jellege, hogy érdekes és eredeti írói egyéniségek modorosságát, technikai fogásait figurázza ki, mint a mű igazi értékének szépséghibáit, túlozva és nagyítva, akár mintha egy formátlan orrot vagy furcsa szájat túloznék és jellemeznék rajzomba. Magát a művet mutattam be a kulisszák mögé látó megfigyelő torzító tükrében, melyben kidomborodik és szembeszökővé lesz a modorosságban rejlő komikum. Ez volt a célom.
Pár hét előtt Arcübasev regénye, Szanin került a kezembe. Minden általános véleménytől tartózkodva, csak annyit jegyzek meg, hogy a modorosságban rejlő azt a komikumot, melyre az én karikatúráim részére szükségem volt, megtaláltam ebben a műben is. Megtaláltam magában Szanin jellemzésében és az írónak hőse iránt való elfogultságában. Komikus volt az a durva és gyerekes mód, amellyel az ifjú Szanin letárgyalja az emberiség legnagyobb problémáit: a vallást és egyebeket és komikus volt az, hogy az író ezeket a durva és gyerekes szavakat mint a regény tendenciáját, mint új, megváltó igazságokat állította be. Komikus volt például az, ahogy Krisztusról, az önzetlenség és lelki elmélyedés szimbólumáról beszélt ez a Szanin, az önzés és lelki felületesség szimbolikus alakja, aki azt tanítja, hogy nem kell gondolkodni.
Én tehát megírtam a Szanin karikatúráját és kikarikíroztam benne az írónak e pontban megnyilvánuló naivságát is, mindig a magam eszközeivel dolgozva: a túlzással (ami mellesleg mondva, legfőbb eszköze minden művészetnek). Szaninnak a vallásokkal szemben megnyilatkozó bárgyú és nevetséges felületességét és az író átlátszó tendenciáját, egyúttal, a tendencia komikumát oly jelenetben figurázom ki, amelyben Krisztus szembekerül Szaninnal. Szanin néhány hetyke és arcátlan, hülye szavaira Krisztus, ez az Arcübasev elképzelte Krisztus, mit sem tud felelni, egészen le van sújtva és ezekkel a szavakkal, sírva megy el: "Ojjé, nekünk megadták!" Jelezve, hogy Arcübasev ilyenformán vél végezhetni a krisztusi eszmével.
Hát kérem.
A budapesti ügyészség ezeknek alapján vádat emelt ellenem vallásellenes izgatás, istenkáromlás címén. Ma értesültem róla. Aki nem hiszi el, győződjék meg róla. Vagyis én vallásellenes cselekedetet követtem el, amiért kigúnyoltam a vallásellenes tendenciát.
Ennek az én nyomorúságos és ostoba életemnek egyetlen harmonikus motívuma, a krisztusi eszme, nem tud vigasztalást nyújtani nekem az emberi korlátoltság ellenében. Nincs menekvés, nincs nyugalom sehol: a társadalom ráfekszik a gondolataimra, ráfekszik a mellemre: nem bírom ki. Képtelen, lehetetlen, ostoba dolog ez; az embert nem lehet így erőszakosan félreérteni.
Ami itt Budapesten történik, az már több, mint amennyit egy bosszús nevetéssel el lehetne intézni. Nem elég, hogy az irodalom sáncai mögül bűnösöket ráncigálnak elő; most már a gyanúsakat is pörbe fogják. Nevetséges és hihetetlen. Nem szabad a humor szemüvegén át látnom a dolgokat: nem szabad felhasználnom a szatíra legtermészetesebb, legemberibb eszközeit, remegnem kell minden szónál, amit leírok: mert ha "isten" helyett az írom "istenke" kigúnyoltam a vallást és izgattam ellene a népet.
Heine "Deutschland" című művének egyik fejezetében azt írja Krisztus képmásairól, hogy azokat elrettentő példakép gyanánt függesztik ki kereszten a faluk határára, mintegy mondván: "Így járt az az ember, aki a kufárokat ki merte űzni a templomból." Lehetséges, hogy ezért a szellemes és a társadalmat oly igaz szatírával jellemző ötletért nálunk esküdtszék elé állítanák Heinét?!
Tenni kell valamit, hogy irodalmi ügyekben hozzáértő, irodalmi emberek ítéljenek, mert ez így nem mehet tovább. Most még csak azt remélem, hogy az ellenem indított eljárás félreértésen vagy felületes vizsgálaton alapult, mert másképp kétségbe kellene esnem: hiszen a forradalom előtti cenzúra könyörületesebb lenne hozzám, ha megértené, hogy szatírám társadalomellenes tendenciák ellen irányult.
Ezen a helyen, egy becsületes irodalmi eszközökkel dolgozó, magas irodalmi színvonalú lap vendégszeretetét vevén igénybe, ünnepélyesen és a legnagyobb energiával tiltakozom az ügyészség vádja ellen, mely meg nem értésen és félreértésen alapszik. Lehetetlen az, hogy kultúrállamban nekem a rendőrségre kelljen gondolnom, amikor írok és arra, vajon nem fogja-e félremagyarázni szavaimat. Ezekben a sorokban az irodalomhoz értő és disztingválni tudó művelt közönség ítéletéhez fordulok, szemben a hivatalos közegek önkényével, mely nem tud különbséget tenni.
Felszólalásom szíves közléséért hálás köszönettel vagyok Szerkesztő úrnak.
Budapest, 1909. április 9.
tisztelő híve
KARINTHY FRIGYES