Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 8. szám
Pár emlékem van, mikből élek.
Egy felhős, fáradtarcú délután,
Egy fényes reggel, egy pár csodaéjek.
Pár karcsú lány, sápadtak mind s kevélyek
Ők kisérnek az élet tévután.
Munkálkodom, eszem és járok.
Külszinre: élek, mint él más ezer.
De benn borús fantómaimra várok:
Fényes falak, vén felhők, karcsú lányok
S a múlt fájó gyönyörét élvezem.
Nem a jelen az, mi gyönyört ád.
A Ma titkos zenék nélkül való.
Csak az emlék, mely évek ködén tört át
S váró szivedbe surran, amely föltárt,
Csak az tör meg és az vigasztaló.
Ma meg sem érzem, ami megsebez.
Mi ujjongásra késztet ma, felejtem.
De az még lelkem vasvesszője lesz,
Ez koszorút még fájó főmre tesz -
Nem vetem el, csak a szivembe rejtem.