Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 7. szám
Mért oly hosszú az út a szivtől a szájig
Hogy lüktető lelkem sohasem jut odáig!
Hogy a mindenségtől úgy el vagyon zárva
Csendes békés szerrel nem jut napvilágra!
- Életemnek fáját erősen rázzátok
Hadd húlljon gyümölcse ujjongva reátok -
És mint dió burka - ha hull napos ágról
Repedjen meg szívem a nagy boldogástól!
Törjétek fel zárát az "én" "álmodásnak"
Hogy elepedt lelkem odadhassam másnak -
Másnak másnak másnak - ki megváltja tőlem
Ki mint húrból hangot kicsalja belőlem -
Ki valóra váltja - megitatja vérrel
S megéteti könnyes szerelem kenyérrel.!