Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 6. szám
Élnék, csak tudnék egészben élni,
Nem perceket, mik feltámadnak itt-ott.
Fényben mutatnak pár éjfélszinű titkot
S ellobbanón nem tudnak újra égni
S eltűnten, eltagadják magukat.
Örök ha volna tisztánlátásom
S meddig? s mirét ? s hogy? újra kérdenem
Mindig nem kéne és eszméletem
Fel nem horkanna gyakran: sirom ásom!
Mert tudnám: csakis erre visz utad!
De szörnyű felriadni rémülettel
S szerelmet vallani utána, elcsitultan;
Majd hallani: a lelked ujra készületlen!
S várnod az új mementot, félve, dultan -
És enned, innod közben, űzni dolgod
Mig, hogy utadra menj
(Nem akarva, de törve, megfásultan, elbutultan)
Sarud megoldod.