Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 5. szám · / · FIGYELŐ
Sem Brieux, sem Bernstein nem érték volna be a Femme nue meséjének jelentéktelenségével; használati utasítást mellékeltek volna, dokumentáltak volna valamit a darabbal, azt mondották volna: lássátok, a régi etika rossz, a régi etika tragikus bonyodalmakba kever... talán az új etika receptjével is szolgáltak volna. Vagy esetleg skeptikusok maradtak volna, nem fogtok volna pártot, de taláros dialógusukból szélesen hömpölygött volna pro és contra-juk, - emberek nélkül, emberi szempontok nélkül, az értéktelen dolgokra is glóriát sugárzó lyrismus nélkül, pusztán az "élő" szó erejével életben tartva. Vagy azt mondották volna (Brieux és Bernstein): ez az ügy nem a mi magánügyünk, (hanem valami bensőséges eset, mely emberekkel történt meg: valamelyik testvérünkkel - aki után talán egyetlen egyszer életünkben egy pillanatra fordítottuk fejünket), hanem közügy és kivitték volna a közönség itélőszéke elé - egy jelenetben, melyben Márkus Emma, akit nem tudok különválasztani ezektől a hamis-ékkő daraboktól - görcsösen behajlított szép fehér ujjaival, szőke hajával massage-mozdulatokkal lehúzta volna homlokára, arcára.
Henri Bataille egyszerűbb, becsületesebb. Rokonszenvesebb. Szinte szeretnők, ha sikerülne neki. De nem sikerül. Milyen szép, milyen igényes címe van darabjának: "A meztelen nő"- Henri Becque-nek kellett volna megírnia a darabot hozzá (Wedeknid megírta a maga meztelen nő-jét) - s ami Bataille-nál erre a szép címre következik: Lolettenak, ennek a szürke kis verébnek kegyetlen megkínzása, ez alig több mint lapos és sentimentalis Murger-motivumok összetákolása Murger kezének könnyed gráciája nélkül. A meztelen nőből egy atomnyi sincs a darabban. Nincs semmi ami vigye ezt a darabot, valami nagy szenvedés, mely végigzokogna benne s melyet velünk is közölni tudna, valamely nagy szenvedély, mely egy pillanatra elállítaná lélegzetünket, nincs levegője - friss vagy fülledt, az egyre megy,- mely a színpadról leáradna, semmi, semmi. Bernier festő megkapja a grandprixt s e fölött való nagy örömében megesküszik Lolette-el, aki már harmadik éve szeretője, s aki modellje volt a kitüntetett képhez. Szép, dicséretreméltó cselekedet. Bernierből László Fülöp lesz, ecsetje aranyat izzad s kezdi megunni a kis Lolettet. Jön egy csábnő - Chabran hercegnő - s akkor még jobban megunja, végül, mikor a szegény nő öngyilkossági kísérlet után nagybetegen fekszik, komiszul megrugdossa. Sem Bernier, aki egy fajankó, sem a hercegnő (egy színpadi hercegnő) nyilvánvalóan nem érdekelték Bataille-t; Lolette-ből akart valamit csinálni... a boldogságát, a csüggedését, a vergődését, felegyenesedését, halálba menekülését, életbe vágyódását... de nem sikerül neki. Nem tudta mindezt egy emberré összefogni... jelenetek váltak belőlük.
*
Medgyaszai játszotta Lolette szerepét. Nem jól. Nem tudta rokonszenvessé tenni; túlságosan is a bestiát fordította felénk. Pedig vele is úgy vagyok mint Bataille-al: szerettem volna, ha jobban sikerül neki. Forrai Rózsinak (aki úgy öltözködött, mintha legalább is a címszerepet játszaná) Chabran hercegnő szerepe számára egy igazi hangja nem volt. A második felvonás szalonját, vagy fogadószobáját ki tervezte? ki ?