Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 5. szám · / · BABITS MIHÁLY: SZAGOKRÓL, ILLATOKRÓL
De művészérzéknek, mely mindent, ami felesleges és szokatlan, élvezni tud, az ép és fiatal test természetes illata is kedves. Nemcsak elfinomodott, modern poéták énekelnek erről, hanem olyan egészséges, parlagi mesélők is, mint a mi Mikszáthunk, aki Beszterce Ostromában gyönyörködve írta: A meztelen ifjú női test illata betölti a szobát... S erről dalol az olasz költő is:
Quei profumi di carne e di salute,
Che vanno al cor per via non conosciute.
Az illat igazi költője azonban mégis az a francia dekadens, akinek egy szép költeményét itt hevenyészve lefordítom, hogy későbbi reflexióim közül egy-mást rávonatkoztathassak:
Parfum exotique.
Irta: Charles Baudelaire.
Hő kebled illatát - langy alkonyán az ősznek-
ha szívom és szemem hunyom mindeggyiket:
előttem megjelen sok boldog partliget,
egyhangu nap tüze mélán vakitja őket;
Izes gyümölcsöket, titkon édesbedőket
csodás fákon kinál a lomha, bús sziget;
s látok finom s erős, épizmu férfiket
és érthetetnül őszinte szemü nőket.
Bübájos ég alá követve illatod
dus öblöt látok én, vitorlát, árbocot,
mely még a hab közül kikelve szinte fáradt,
mig az illat, mely a zöld átánokból [*] árad,
s dagasztva orrlyukam az enyhe légbe gyűl
s a matrózok dala lelkemben elvegyűl.
[*]