Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 3. szám · / · FIGYELŐ
Anatole France kedélye savanyodik. Nem mintha előbbi regényeiben nem lenne itt-ott unalmas magyarázat vagy fölösleges kifejtés, ami szigorú tömegével jelzi, hogy van határa a tréfálkozásnak is; de legalább emellett ottan az életnek az a ködfátyol képszerű felfogása, ami annyiszor csalja a par excellence filozófusi kecskeszakállba végződő arcára a hamiskás, szkeptikus mosolyt. Ezt a jól ismert felfogást hiába keresi L'ile de Pingouins olvasója.
Keményebb lett az író szíve az emberekkel szemben, kegyetlenül kacag hiábavaló erőlködésükön, mintha a jóízű mosolyt elfelejtette volna. Nagy út fekszik a Sur la pierre blanche és a Pingvin-sziget között. Az utóbbi címlapjára nem is illik az Anatole France név, ellenállhatatlan erővel követelődzik vissza rá jó polgári hangzású igazi család-neve: Anatole Thibaut. Mind a két regény végén a jövő társadalmat sejti meg. - homlokegyenest ellenkező módon. A Sur la pierre blanche a civilizált emberiségről, a Pingvin-sziget a francia nemzet sorsáról szól; amaz nyíltan, emez allegorikus formában.
A Fehér kövön álmodó A. Frence világosan látja az emberiség (nála ez - az emberiség civilizált része) hatalmas történeti tévedéseit. Az ember nem történelmi lény, semmi érzéke a jelenben megragadni a jövőbe vivő fonalakat; mindég olyan eszmékbe, jelenségekbe kapaszkodik, amikkel zsákutcába jut, míg Gallion és nemes társai Korinthus városában azon vitatkoznak művelt római államférfiak módjára, ki lesz a jövendő isten és sorra szavaznak Marsra, Herkulesre, addig úgyszólván mellettük kövezik meg a kereszténység első mártírjait, ők ügyet se vetnek rá. Nincs ehhez szemük. Mindig így volt az ember. Sorsában a nagy fordulatok elfogadója, nem pedig intézője.
De mintha mondaná az öreg: Nincs azért baj! És megjelenik előttünk a jövő társadalmának megnyugtatóan rendezett képe. Egész Európa kert, városok nincsenek; az óriási területen csak magányos, villaszerű házak vannak. Repülőgépek viszik az embereket a nagy ipari központok gyáraiba, ahol mindenki kivétel nélkül köteles naponta pár óra kézimunkát szolgáltatni a köznek, aki viszont eltartja, emellett aztán lehet más szellemi foglalkozása is saját gyönyörűségére. Minden egyszerűsödött, rendeződött, még a táplálkozás is. Az ember teste eléggé le van kötve, de szelleme legalább egészen szabad. S az egész beállítása annyira színes, eleven, kedves! France igen friss emlékezetben tartván Fourier merev zsarnokságú és Restif de la Bretonne filantropikus kedélytelenségű jövő-rajzait, ugyanebben a fajtában szimpatikusabb, élénkebb koncepcióhoz jutott.
Röviden összegezve: akármilyen baklövéseket követett is el az emberiség, sose látván fájától az erdőt, azért elérkezik lassan a békés, mindent kiegyenlítő, mindenkit kielégítő kollektivizmushoz.
Megnyugtató vég.
A Pingvin-sziget története a francia társadalom története. A regény át akar vezetni a francia nemzet egész szociális történetén és alig sikerül neki. A legelső idők igen nagy helyet igényelnek, a renaissance-koron egy-két gyönge anekdotával siklik át; a jelen rajzában a politika magán hátterének piszkait kapargatja iszonyú bőven, a jövő alig-alig van vázolva s inkább messziről-kívülről nézve, mint belülről.
A Fehér kövön teljes benyomást ad, az egész európai civilizáció elvonul szemünk előtt, mert csak négy nagy representativ képet állított be: a kőkor, a rómaiak, napjaink, a jövő kellektivizmusa. Az átmenetek maguktól adódnak.
A Pingvin-sziget mozaik-munka. Annyi mindenféléről akar beszámolni, hogy az aránytalanul változatos alakú adatok tömege elnyomja. Érthető ez két okból: l. a francia történeten gondolkozva igen sok adat, konkrét adat jut eszébe az általános eszméket néha támogatva, legtöbbször zavarva. 2. az allegorikus mintába anyag kell; a folytonos képsor megköveteli a neki testet-adó de háttérben maradó tény láncolatot.
A. Franceban mindig tiszteltem az átlátszó, arányos szerkezetet, mesekeretet. Itt az aránytalanság uralkodik; amit előmozdít még politikai szenvedélyének meg-megszólalása is pl. Pyrot történetében a Dreyfus pör aljas, kicsinyes indokokból való kiindulását szuggerálja, de milyen hosszan-hosszan.
A mese száraz és akadémikus vontatottságú menetét követni szinte lehetetlen a túltömöttség miatt; de nem is érdemes. Sok újat nem tudunk meg belőle.
Ahogy előbbi regényében az emberiség története akaratlan együgyűségek láncolata, úgy itt Franciaország története kicsinyes, aljas, rosszakaratú, tudatos gonoszságok, becsapások sora. Íme például legszebb nemű gondolata: van az ország félkultur idejében egy rabló. Kraken, aki éjjel kibújik barlangjából és sárkánymaszkban ijeszt, lop, rabol s mikor már kevésbé félnek tőle, misztikus hatalma áldozóban: szeretője a nép közé megy, kijelenti, hogy isten sugallatára és segítségével el fogja pusztítani a sárkányt egy jó lovag, Kraken nevezetű, közbenjárásával, ha az illetőnek adót fognak fizetni. Mindenki kész rá. A nép, - isten akarata! - messziről nézi, amint a nádból-bőrből készített sárkányt a tengerbe hurcolja az ismeretlen vitéz. Persze örül a szabadulásnak, és semmi különöset nem lát benne, ha Kraken megalapítja az első dinasztiát. - A nő az ország védőszentjévé válik. - Ez lenne Jeanne d'Arc története allegorizálva. Végig ez a hang, sőt még kegyetlenebb is. A francia ember önző, harapós, ravasz állat, - így gondolja.
Ilyenképp hova vezet fejlődése?
A tőke és az ipar keríti hatalmába a földet. A városok óriási magasra emelkednek, a napot nem lehet látni a negyvenemeletes házak közt kóválygó folytonos füsttől, éjjel-nappal hatalmas ívlámpák világítanak az Ipar-városra, ahol nyomorult munkások ezrei meg ezrei és száz milliomos tengődik: az előbbiek a munka piszkában, ezek pedig a pénzgyűjtés, ipartermelés lázában. A munkásoknak nem jut, az uralkodó osztálynak nem kell a kényelem, a műveltség, a gyönyör. Az emberiség így beleőrül a tömörülésbe, az iparba. Nyüzsög, nyüzsög a minden képzeletet felülhaladó nagyságú város addig-míg hatalmas vegyész anarkhisták nem robbantják föl egyszerre felét. Amikor is szünet áll be, a házban hogy kevéssel utánuk újra kezdődjék ugyanaz a nyomorúság...
Izgató befejezetlenség.
* * *
Hogy ellentmond egymásnak a jövőnek ez a két képe! - Mért vezette az írót az emberiség vizsgálata megnyugtató felfogáshoz? Mért született fejében a francia történet átnézése közben ez a kegyetlen-sötét gondolat? A még nemrég szocialista Franceból anarchista lett.
A Pingvin-sziget szerencsétlen óra szülötte. Anatole France pedig igen jó hazafi. A jelen politikai alacsonysága annyira émelyítette, hogy kétségbe esve keresett rá magyarázatot: mert éppen most ilyen nemzete? Nem tudván megmagyarázni látható, tapintható okokkal, kénytelen volt föltenni, hogy mindig ilyen volt. Ezt akarja bebizonyítani, de lévén annyira francia, hogy a nagy nemzet történetét nem merte egyenesen kikezdeni, allegóriába csavargatta a fegyvere élét.
Hiába, hogy azt látszik hinni, hogy a történelem csak a politika története. Másik hiba, hogy ezért a gondolatáért kiforgatja az egész történelmet. Legnagyobb hiba, hogy irányregényt ír.
Egyoldalú, előre megkoncipiált gondolat kifejtésére politikai pártos szenvedéllyel megirt irányregény nem is lehet jó.