Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 1 szám
Mezitelen nő fekszik holtan
A leégett, kiszáradt tarlón;
Finom haját a szél cibálja.
Selyemkékjétől megraboltan
És szivtelen közönnyel gyarlón
A piszkos égbolt néz le rája.
Fehér a teste még a holtnak
De már havát, hamvát veszejti
S keblén a bimbók feketélnek.
Az ajkak duzzadtak mint voltak,
A holt arc a napot megejti
S a lila szemben él a lélek.
A két halom már roskadóba
Ráhág csizmával az enyészet;
De a körmök üdék s ragyognak.
Nemes,ellankadt sárga rózsa
- Illattalan,már rég letépett -
A jobb kezében hervadozgat.
Nagyon távol innen a város,
A holtat ma meg nem találják;
Két óra út az első házig.
A vidék ma esőre várós,
- A felhők az estét beszállják -
A holt nő az éjjel megázik.