Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 24. szám · / · Aristophanes: Lysistrate

Aristophanes: Lysistrate [+]
ELSŐ FELVONÁS

(Utca Athénban. A háttérben az Akropolis.)

ELSŐ JELENET

Lysistrate (Kijő a házából, türelmetlenül jár föl-alá és nyugtalanul körülnéz.) Majd Kalonike.

Lysistrate:
Hívnák csak őket Vénusz templomába,
Bacchusz, a Nemtők vagy Pán ünnepére,
Hogyan tolongna mind egymás nyomába,
A sok bujának, hogy pezsegne vére!
De hogy komoly dologra kell a nő,
Hiába hivtam őket, egy se jő.
De mégis! Ime szomszédasszonyom...
Üdv Kalonike! (Feléje indul.)

Kalonike (kilép a házból):
Jó reggelt neked.
Miért e ránc e sima homlokon?
Mit háborogsz? Mi bántja szivedet?

Lysistrate:
Mi bántja? Ezt ki nem találod?
Haragszom asszonyok reátok,
Mert léháknak neveznek a gaok,
A férfiak...

Kalonike (sóhajtva):
Hát nem vagyunk azok?

Lysistrate:
E helyre, nem csekély dologba
Tanácskozásra hivtalak ma. (Keserűen):
Persze ilyenkor alszik valamennyi!

Kalonike:
Eljön bizonnyal mind, ne félj!
De hát nehéz asszonynak jönni-menni.
Az egyiknek nyakán a férj,
A másik a cselédet költi fel,
Vagy gyereket füröszt és altat el,
Még mielőtt gyűlésre jön.

Lysistrate:
Kicsinyes dolgok! Siralmas közöny!
Másrul van itt szó! Nagyrul és dicsőrül.

Kalonike:
Nagyrul? S az asszonynépség mégse csődül?

Lysistrate:
Ha arrul volna szó, te bamba,
Élén magammal, mind rohanna.
De másrul van szó, rossz néven ne vedd.
Vad álmatlanság sok-sok éjjelén,
Főztem ki ezt a huncut tervet én.

Kalonike (gúnyosan):
Szép asszony főztje rossz nem is lehet.

Lysistrate:
Annyira jó, hogy Hellas boldogsága
Hogyha akarjuk, rajtunk, nőkön áll ma.

Kalonike:
Mi rajtunk áll, jaj, gyönge lábon áll az!

Lysistrate:
A kérdés: pusztuljunk-e vagy se? Válassz!
Peloponnesus s Athén városa
S Beócia... mind, vesszen mind oda?
Okosabb, hogyha összegyüjtöm itt
Minden görög vidékek hölgyeit
S közös erővel megmentjük hazánkat.

Kalonike:
Okosat, szépet asszonytul ki várhat?
Napot lopunk csak, kikenve-kifenve,
Bársonyba bújva, biboron pihenve,
A köntösünk áttetsző, mint a fátyol,
A papucsunk úgy hozták Perzsiából...

Lysistrate:
A kis papucs... az orca, a kifestett...
Ez az! Sikerrel éppen ez kecsegtet,
Ez viszi diadalra hitemet:
A sáfrány-köntös, illatos kenet,
A fátyol, szőve pókháló-szövetbül...

Kalonike:
Mi a csodát remélsz te ettűl?

Lysistrate:
Csak azt, hogy férfi többé férfi ellen,
Harcban hevülve lándzsát ne emeljen.

Kalonike:
No akkor hol vagy sáfrány-köntösöm?

Lysistrate:
A pajzs eltűnjön mindörökre...

Kalonike:
Fátyolba, illatosba öltözöm!

Lysistrate:
Karddal se sújtson harcos ökle.

Kalonike:
Virágos, cifra papucsot veszek!

Lysistrate:
No szólj! Nem kéne jönnötök sietve?

Kalonike:
Bizony, rohanva, mint a fergeteg.

Lysistrate:
Ehelytt cammogtok, mint a medve.
(Megvetéssel):
Elkésve tesszük azt, mit tenni kék,
Athéni elv: "Ráérünk arra még!"
A kikötő, a népies elem,
Mely mindig első - az sincs még jelen.
És Salamisból sincs itt asszony, egy se.

Kalonike:
Ha jól tudom, nem egy menyecske,
Nyeregben ül már hajnal óta,
A mosdótálon lovagolva.

Lysistrate:
S akikre számiték, hol vannak ők,
Főtámaszaim: az achárni nők?

Kalonike:
A Theagenes hitvese
Most kérdezé a Hekate szobrátul,
Hogy eljönnie üdvös-e?
(Egy sereg asszony tódul a színpadra, minden oldalról jönnek.)
De nézd, ím jönnek máris. S a javábul.
Mily csődület! Mily lökdösés! Mi zaj!
S jönnek amarrul is. Ihaj, juhaj!
Hová valók ezek?

Lysistrate (orrát fintorgatva):
Büdösre.

Kalonike:
Megérzik rajtuk...

Heltai Jenő

[+] Aristophanes Lysistratejának új fordításáról van szó. A görög elmésségnek ez a remekműve ma is olyan friss és üde, színektől pompás, élettől eleven, mint volt Kr. e. 411-ben, amikor először színre került. Az idő semmit sem mosott el belőle. Legföljebb az aktuális célzások, a helyi és személyi vonatkozások váltak érdektelenné. De megmaradt maga a színjáték: ravasz asszonyok komédiája a férfi körül, egy malíciózus filozófus gonosz szatírájában. Mit árulnak el mindebből a fordítások? Semmit. Tudósak és tudákosak; híven ragaszkodnak a versformához, a tartalomhoz, a szavakhoz. Visszaadják Aristophanes minden ötletét, de minden ötlethez egy vagy két magyarázó jegyzetet kapcsolnak. És az eredmény? Mindnyájunk lelkében él az a tudat, hogy élt valamikor egy Aristophanes nevű kitűnő komédia-író, műveit azonban ma már nem lehet elolvasni, mert unalmasak és értelmetlenek. Az olvasó lépten-nyomon magyarázatokra szorul. A magyarázatokon pedig átok van: fölvilágosítanak, tanítanak, de jókedvet sohasem szülnek. Mindent lehet kommentálni, csak az ötletet, az elmésséget nem; szomorú vidámság az, amelynek magyarázatát * alatt kell megkeresni. Én hát a fordításnak egy új módjával próbálkoztam meg. Azt kérdeztem:
- Hogyan írná meg Aristophanes a Lysistratet ma és magyarul?Erre a kérdésre akar felelni ez a kis próba-fordítás, a komédia első jelenete. Mellőztem benne mindazt, ami nekünk ma már érthetetlen, idegen. Mellőztem a kényszeredett klasszikus versformát, úgy vélekedvén, hogy a pajkos témához jobban illik a jókedvű rímjáték. Itt-ott kihagytam, másutt betoldottam egyet-mást. Lehetőleg mellőztem az obszcenitásokat, mert ezt kellene cselekednie a ma Aristophanesének is, mihelyt nem bibliofilek, hanem színpadok számára ír. De mégis hiszem, hogy így ez a pár sor híven tükrözi az igazi Aristophanest. Hitem szerint ez az egyetlen módja a modern fordításnak.H. J.