Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 23. szám · / · Figyelő

Csáth Géza: A hegyek alján

A zeneszerzőket négy csoportra lehet fölosztani. 1. Zsenik. 2. Tehetségesek és ízlésesek. 3. Tehetségesek de ízléstelenek. 4. Tehetségtelenek. D'Albert Jenőt munkái után részben a második, részben a harmadik csoportba helyezhetjük el. Új operája a Tiefland, amelynek magyar címe: A hegyek alján - szintén erre a kettős osztályzásra kárhoztat. Miért? Hiszen az interpretátoroktól ha mint komponisták eklektikusok is: el lehet várni, hogy az ízlés ellen ne vétsenek. És D'Albert, akit néhány esztendő előtt a világ első zongorásai között emlegettek, mint interpretátor valóban ízléses férfiúnak tűnt föl. Nem jellemezte abszolút technikai készültség - amint utolsó budapesti fellépésénél tapasztaltuk -, hanem komoly elmélyedés, igazi kongenialitás. A boltozatos, kissé rusztikus homlok, a ravaszdi pisla szemek és a kajla bajusz egy nagy fantáziájú ember ábrázatának ornamentikáját képviselték.

Ez a nagy fantázia bele tudta magát élni a Guimera-Lothár féle librettó sajátságos, pompás és friss érzésvilágába, de képtelen volt ellenőrizni zenei ötleteinek súlyát. Nagy súlyok itt nincsenek és minden meg van bocsátva, ha a muzsika drámai konstrukciója egészséges, változatos, érdekes. D'Albert e ponton alig hibázta el a dolgot. De ott igen, hogy itt-ott abszolút súlytalanságokat szervíroz. A zenekara jól szól, a partitúra szép, a dikció elhelyezése modern és kellemes. Ügyesen és óvatosan kerüli a nyílt reminiszcenciákat. De mit szóljunk ahhoz, hogy a píraenei hegyek egyszerű pásztorai Siegfried és Wotanhoz méltó vastag zenekar kísérettel csevegnek. Mit szóljunk ahhoz, hogy a második felvonás végén egy szerelmi kettőst hallunk, ahol sablonos strettában férj és feleség Verdi-szerű naivsággal biztatják egymást:

- Föl, föl a hegyekbe!

- Föl, föl a hegyekbe!

Mit szóljunk ahhoz, hogy egy öreg koldus - mondókáját befejezve az elnémult zenekar várakozása közben magasan kitartott hangok lépcsőfokain juttatja el dalát az alaphangnem biztos kikötőjébe.

Mit akart ez a D'Albert. A németeknek kedvezni? Népszerűséget akart? Azt, hogy operájában őrmestertől lefelé és felfelé mindenki megtalálja azt, amit akar? A hallgatók minden rétege számára tervezett talán egy-egy részletet? Emellett az új operai nyelv minden eszközét, a megnövesztett zenekar minden hanghatását föl akarta vonultatni?

Ennyi problémát ad a tehetséges, de ízléstelen D'Albert.

A tehetséges és ízléses D'Albertről kevesebb a mondanivalónk. A hegyek alján mégis méltó az érdeklődésre. Néhány motívuma szép és elmés. Ha jó napon hallgatjuk - esetleg egészben el is ragad. De ha rossz óráinkra esik az előadás, akkor az előbbi D'Albert annyi bosszúságot fog okozni, hogy a második D'Albert számára nem lesz bocsánatunk.

*

A tapsokkal terhes operapremiernek különben legfőbb szenzációja nem D'Albert volt, hanem Környei Béla, a színház új tenoristája, aki a férfi főszerepben valami szokatlanul egészségest, magától értetődőt, tökéleteset produkált.