Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 22. szám
Te nagy tavasz Isten, te szent tavasz isten
Kinek hatalmában nem eleget hittem,
Jaj bocsáss meg nékem - hiszen megszenvedtem
Sok zöld rügyet bontó gyilkos kikeletben
Alig ösmertelek - ellenségem voltál,
Kicsiny gyermek voltam - már igádba fogtál -
Lapdával játszottak a leánypajtások,
Hogy kikezdett engem a fájdalmas átok!
Fekete hárs galyán te csapdostad éjjel
Ablakomnak rácsát - Te repesztéd széjjel
Csendes álmom burkát - fájó késszurással,
A szivembe mártott madárdalolással!
Széditőmagasra te lökted hintámat!
Szénaillat borral részegitéd számat -
Ha a réten jártam - üldözőbe vettél
Éles sikoltással mellettem termettél
Házba menekültem. Az anyámhoz bujtam
Üvegszemű bábúm felé félve nyúltam!
Merev bábúm kékes üveg szeme megett
Rám villogott gúnyos varázstekinteted
De én daczos voltam - fellázadt a lelkem,
Könyörtelen kezed, vad varázsod ellen,
Ököllel bontottam fájó ölelésed -
Daczba meredt testtel fogadtalak téged!
Nagy birokra keltünk - mint ősi regében:
Óriás és ember - ugy küzdöttünk éppen -
Küzdöttünk sok éjjel - küzdöttünk sok nappal
Véres tépett sebbel - fájóbb diadallal!
Hol itt, hol ott lelünk hirtelen egymásra,
Kelő mosolyomat bontod zokogásra
Szépség mérget szórsz el bárhova én lépek -
Minden virágszállal titkos rontást tépek!
Tovább nem birom el, küzdelembe fáradt
Testem letapossa győztes, gyilkos lábad,
Két karom se tépi, töri már a lánczot,
Dalolva jársz rajtam győzedelmi tánczot -
Hivő, megtört lettem. Oh! könyörülj rajtam -
Tudom nagy Isten vagy - tudom vétkes voltam -
Két szent karod erős - hatalmas az ajkad -
Én is azért lettem, mert te ugy akartad
Jaj! mert mi lesz vélem, ha elfordúlsz tőlem? -
S itt hagysz eltiporva a tövismezőben,
Prédául a nyárnak, zsákmányul az ősznek -
S kapok fehér telet hideg szemfedőnek!
Istenem, letipróm igy ne hagyj el engem,
Egyesüljek véled gyilkos szerelemben!
Váljak porló földdé - fénylő ködpárává -
Én magam is gyilkos tavaszi varázszsá