Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 19. szám · / · Figyelő
Hat fiatal nagyváradi költő, hetediknek Ady Endrét véve maga mellé A Holnap címen verses könyvet adott ki. A könyvet összeállította, rendezte Antal Sándor, előszót írt elébe általánosságban s külön-külön apró tanulmányokban méltatja A Holnap hét hősét. Ha elolvassuk A Holnapot, gondolataink nem Dutka, Emőd vagy Miklós Jutka rímeihez térnek vissza, hanem Antal kis tanulmányaihoz, amelyek túlságos mély és komoly jelentőségeket aggatnak a hat ifjú alakra. (Ady Endrét mindjárt ki kell kapcsolni a társaságból, ő a Ma embere.)
Siessünk egy kicsit s a kötet két tagját: Emőd Tamást és Miklós Jutkát vegyük el a többiek közül. Emőddel, aki szegényke tizenkilenc éves még, véres méltánytalanság, hogy ebbe a könyvbe került. Fájdalmas, hogy ne mondjuk, kínos látvány itt az ő kis diák-alakja, mint a kis gyermeké, akit vad matrózok kocsmába visznek magukkal és rummal itatják részegre.
Miklós Jutka egy lépést sem tett még járatlan talajon, tipeg-topog Ady Endrétől Erdős Renéig és vissza. Hat verse van A Holnapban; ilyen címek alatt: Könyörgés Mámorhoz, Élet Ő felsége, A Szép jegyese: Ady gipsz-másolatban.
A mi sorrendünk szerint - amelynek egészen különös jelentősége van -, Dutka Ákos következik most. Ő az a költő, akit a Város eltépett a Falutól: - a nagybetűk sehol sem a mi gusztusunk szerint valók, hanem idézetek -, a faluba visszavágyás s a város "csipkés palotáihoz" láncoltság a kedvenc motívumai. És ezekről látszik az elhatározottság. Az, hogy Dutka egy szép reggelen vagy éjszakán - mert a modern költőnek éjszaka kell élni -, így szólt magába: én a falusi kisfiú leszek Nagyváradon, a magyar Párizsban, ahogy Nagyváradot maguk között becézik a bihariak. Az, hogy ő ilyen címeket ad verseinek: "Elereszt a puszta" s hogy "vasfalu gályáról", "bús hajdú fiúk"-ról, "ősi avarról", "durva nagy Élet"-ről és "nyargaló gályáról" ír, az mind Ady Endrétől való. Dutka teljes alakban, minden gazdagságával, legapróbb arcráncával a "Valamikor" és "Egyedül" című verseiben jelenik meg. Az elsőben arról van szó, hogy a költő gyertya mellett rímeket ró egymásután s ugyanannál az asztalnál anyja régi "lomok közt szedeget". A sok fakó jószág közül előkerül - no mi kerül elő? - egy régi menyasszonyi koszorú. "Nézi-nézi", majd könnyes szemmel súgja: valamikor... valamikor... Erre a költő tolla megáll, nézi a sok bohó dalt, amit a sok-sok verssor ad" (még két strófa ezen a hangon), aztán az utolsó strófában odakonkludál, hogyha majd sokára kezébe kerülnek ezek a dalok, ő is könnyezve súgja: valamikor... valamikor... A másik vers: "gyötrelmes, lázas éjszakákon" ágyán vergődve "tüzes vérű szép csodáról, csak álmodom... csak álmodom..." (még három strófa) a végső szakasz elárulja, hogy a költő "hánykódik érte, rája várva, csak egyedül... csak egyedül..."
Juhász Gyula igen halk hangú, finom lelkű szenvedő. Nagyon korrekt, pedáns és művelt. Széplélek. Szép lelke van, talán világos rózsaszín, amelyen sötét, súlyos barna felhők szállnak át. Utálja az életet és sokkal többre tartja a művészetet. A jó ételnél, italnál, szép nőnél, finom ruhánál, fogfájásnál, szívdobogásnál, betegségnél, örömnél, az élet nagyszerű tényeinél sokkal jobban szereti Meunier-t, Watteau-t, Rippl-Rónait. Pedig az élet mind ennél szebb és többet ér. A lebujok, a királyi tróntermek, a keléses arcú csavargók s a finom bőrű leányok, a meghajszolt alakok s a diadalmasak, a jótékony szívek s az orgyilkosok és minden: tájképek, drapériák, interiőrök, nyögések, nevetések, egyéb kellékek és mind az a rengeteg fokozat, amely e szélsőségeket betölti: nekünk ez a szép.
Itt kell keresni Ady hatásának a titkát is és az ő létjogosultságát. Minden során, szaván és betűjén az élet keserves bélyege van rajta. Harapások, simogatások, csókok, aranyak, éhségek, szűkölködések emlékei ezek a versek; élmények. Ez az, amiről buzgó utánzói megfeledkeztek s amit el nem vehetnek tőle. Tehát bizonyosan ez benne a legértékesebb. Elszedhették tőle szavait, káromkodásszerű és mindig hangos beszédmodorát, furcsa vízióit, nagy pemzlivel fölkent vad színeit; piktúráját, mely oly rokon a nagyon kitűnő francia plakátpiktúrával, elvehették tőle azt a büszkeségét, hogy ősmagyar-hajtás: mindent, mindent elvettek tőle, csak ezt az egyet nem.
A bevezetések írója azt mondja egy helyen, hogy az egész mai líra Adytól való. Amennyiben az egész mai líra alatt A Holnap költőit értjük: igaza van. Mert csakugyan ezeknek apjuk, anyjuk, nagyapjuk: mindenük Ady Endre. Még Babits Mihálynak legkevésbé, de neki is. Szándékosan hallgattam Balázs Béláról, akit igazságtalanság volna e néhány verséről megítélni.
Tessék csak átolvasgatni Balassát, Csokonait és Petőfit, akikről azt írja A Holnap, hogy az ő fiataljai társaságába tartoznak. Egy kicsit csodálkozni méltóztatik majd.
[