Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 17. szám · / · Figyelő
Fenyő Miksa kollégám a Nyugat múlt számában azt veti ellene a lírai kritika különösen Kerrtől megvont elméletének, hogy mit építsen újra a kritikus azokon a megírt dolgokon, melyek nemcsak rosszul vannak összerakva, de a matériájuk sem jó? Ebben van valami, s ehhez hozzá lehet tenni a lírai kritikust fenyegető egyéb veszedelmeket is. A legfőbb az, hogy a lírikus nem ismer, mert nem lát, tehát nem is ért meg mást, mint önmagát, a magafajtájú embert - a lírai kritikussal tehát megeshetik, hogy olyan módon nézi le íróban is, az író megteremtette emberekben is a más szövésűt, mely nem sokkal magasabbrendű vagy igazságosabb a társadalmi vagy politikai rassz-idegenkedésnél. Mintha Fenyő ilyesmibe keverednék, mikor Herczeg Ferencről ír. Szemmel láthatóan nem szereti s érdeklődésre nem ítéli méltónak a kevés, de vastag szálból szőtt embereket, amilyenek iránt Herczeg érdeklődik s amilyeneket néha tökéletes novelláiban és bizonyára nem a legtökéletesebb regényeiben mozgat - s ezt a saját sajátságát és talán, fogyatkozását, a Herczeg íróművészete rovására írja. Neveli ezt a benyomásomat az, hogy a Herczeg regénye meséjét a Tolsztoj novellájáéhoz méri s ezzel Herczeget Tolsztojhoz. Nem lehet eltagadni, hogy Tolsztoj nagyobb ember Herczegnél, emberei is érdekesebbek, mint a Herczegéi, s többféle ember iránt érdeklődik, mint Herczeg. De ebből nem következik egyéb, mint hogy Tolsztojt még érdemesebb és gondolatkeltőbb olvasni, mint Herczeget, amit lelkes meggyőződéssel vall nyilván maga Herczeg is. Nem következik azonban, hogy ne esnék jól a Herczeg olvasása, s Herczeg az ő felsőségesen biztos előadásával úgy ne vinné magával olvasóját, ahogy sem Tolsztoj, sem Dosztojevszkij, sem Goethe nem tudja, mert mindhármuk előadása fárasztó, nehézkes és küszködő. (Ami nem azért van, mert értékes és súlyos a mondanivalójuk; Flaubert-é és Maupassant-é sem értéktelen, mégis könnyű olvasásúak.) Hogy ki mennyit ér s az emberei mennyit érnek: az igazán annyira szubjektív megítélés dolga, hogy sok mindent lehet mondani Herczeg ellen - sok mindent, amit az ember ugyan nem így lát vagy érez, de megcáfolni sem tud. Csak egyet nem lehet: költőt, bármily nagyot, mint írót állítani lesújtó, elsöprő, örökre kivégző ellentétbe Herczeg Ferenccel. Nemcsak nálunk, de sokfelé egyebütt is nagyon kevés író van, aki úgy is, mint író, úgy is, mint kivált elbeszélő és elmondó olyan feltétlen ellentéte volna a dilettánsnak, mint Herczeg Ferenc. Abszolút író - s ez különösen akkor látszik meg, mikor semmi dolgokat vesz a tollára. Én különben kitűnő meglátónak is tartom - s hogy viszont a világ, amelyet meglát, mennyit ér, az politikai vita dolga, nem irodalmié.