Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 16. szám · / · BÍRÓ LAJOS: Szeptember

BÍRÓ LAJOS: Szeptember
- Egy jó férj története -
IV.

Ez július elején volt. Ettől kezdve az egész nyarat Budapesten töltötte. Az egész júliust és augusztust szeptember közepéig. Egyetlen egy napra sem tudott elszabadulni. Az üzletben rengeteg sok dolga volt. Bánóval, a társával egy posztógyár alapításán dolgoztak, a vasárnapjait is az irodájában töltötte és azt a három napot, amely ahhoz kellett, hogy lemenjen, visszajöjjön és egy napot lent lehessen, nem tudta a munkájától elszakítani.

Az első három héten pompásan bírta az egyedüllétet. A nyári életet ekkorra már szabályozta, kényelmesen berendezte, jó vendéglőt, rendes vacsorázó társaságot talált, délutánra volt egy kaszinói kártyapartija és vacsora utánra egy nyugalmas, csendes társasága, amely nem rohant a feketekávé mellől a külön szobákba. Sokszor írt a feleségének, sokszor gondolt rá és ekkor még remélte, hogy hamarosan megint lemehet hozzá egy napra. A lakásában eleinte terhére volt a cseléd alázatos tolakodása, a lány még mindig körülötte forgolódott csendes és szemtelen mosolygásával, lassanként azonban megszokta ezt is, nem törődött vele, rá sem nézett, a lány bejött és kiment, forgolódott és tett-vett ok nélkül, ő pedig nyugodtan írt vagy olvasott, vagy lefeküdt vagy aludt és már észre sem vette.

Augusztus elején már látta, hogy egész nyáron nem mehet le a feleségéhez. Sok dolga volt, a városban tébolyító volt a hőség, kezdett nyugtalankodni és idegeskedni. A munka nem ment jól, nem volt étvágya és nem tudott aludni. Nagyon vágyódott a felesége után, türelmetlenül és idegesen óhajtotta; mindig kísértésben volt, hogy hazahíjja és egyszer meg is írt egy levelet, amelyben kétségbeesve könyörgött neki, hogy azonnal üljön vonatra... Azonban kivette a zsebéből a felesége utolsó levelét, elolvasta még egyszer, az asszony boldogan írta, milyen jó a gyerekeknek a tenger, és milyen jó lent lenni, ekkor dühösen széttépte a levelét és haragudott magára a kíméletlensége és az önzése miatt.

Augusztus közepén ekkor egy délután, amint hazament aludni, álmosan, félálomban megnézte a lányt, aki átment a szobán és az ajtóból visszanézett rá. A lányon fekete ruha volt, hosszú szoknya, fehér gallér.

- Ni - mondta ekkor magában -, hogy megcsinosodott ez a rongyos.

Nagyon álmos volt, a szemei lecsukódtak és az az egy érzése volt, hogy a lány bizonyosan nem konyhaszagú többé.

- Az ilyen parasztlány! - mondta csodálkozva. - Egy félév alatt mi lesz belőle... Szobalány akar lenni...

Aztán elaludt. Este azonban figyelmesen megnézte a lányt, aki állhatatosan várta minden este az előszobában. Csakugyan megcsinosodott. A haját nem simította le a fejére, hanem kerek frizurát rakott belőle, az arca is megfinomodott, a ruhája csinos volt és tiszta, a cipői formásak, így meglátszott, hogy egészen szép kis lábai vannak, a kezei is kicsik és megfinomodottak...

Mikor lefeküdt, kinevette magát.

- Ez a lány - mondta -, egy cseppet sem lett csinosabb. Egészen jelentéktelen különbségekkel olyan, mint másfél hónappal ezelőtt. Csak én nézem más szemmel...

Kinevette magát, azután nyugodtan megállapította, hogy százszor csinosabb is lehetne a lány, mégis hiába keringene itt körülötte, behunyta a szemét, a feleségére gondolt, forró vágyódást érzett és elaludt.

Egy hét múlva egy forró éjszakán a lány fehér hálókabátban jött elébe.

- Nagyságos úr - mondta - réklit vettem... Olyan meleg van...

Vajdát is kínozta a meleg, a lány fehér hálókabátja meglepte, megijesztette, ingerelte, zavarban volt, tikkadt lett a torka.

- Igen - mondta -, nagyon meleg van.

A lány vizet hozott be, megállott, mosolyogva nézett Vajdára és alázatosan mondta:

- A nagyságos úrnak rossz lehet itt... A nagyságos asszony lent van... És a gyerekek is...

Vajda meglepetve érezte, hogy örül ennek a jóindulatnak.

- Bizony Julcsa - mondta hálásan -, rossz így...

A lány hallgatott, ő is hallgatott, zavarodottan állottak, Vajda ekkor megszólalt.

- Hová való maga Julcsa...?

- Losoncra, nagyságos úr.

Megint hallgattak.

- Hogy jött fel Budapestre? - kérdezte Vajda.

- Otthon is szolgáltam... Itt könnyebben boldogul egy lány...

Megint hallgattak. Vajdának egy-két vidéki emléke kóválygott a fejében arról, mit kell most mondani.

- Hát... volt-e... otthon... szeretője? - kérdezte végre dadogva.

- Nem volt nekem - mondta bátran és hetykén a lány.

Vajda egészen megzavarodott, a torka fullasztóan száraz volt, egy érnek a lüktetését érezte benne, a szeme elhomályosodott és ekkor hozzányúlt a lányhoz. Nem tudta, mi lesz ebből a mozdulatból. A lány vállát érte a keze, végigsiklott a fehér vásznon; erre megrettent, nagyot dobbant a szíve, a mozdulatból egy ijedt vállveregetés lett.

- No... jól... van... Julcsa - mondta dadogva -, jó éjszakát.

Hirtelen megfordult és otthagyta a lányt. A hálószobában rémülten és haragosan nézett szét. Mi történt vele? Mibe akart belemenni? Micsoda alávaló és piszkos dolog ez... És ez a lány... Ez a mocsok... Ez a rongy...