Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 16. szám · / ·
Másnap este már tíz órakor hazament, hogy korán ágyban legyen és egészen kiélvezze a lakásának a nyugalmát, tisztaságát és kényelmét. Az előszoba ismét világos volt és ismét várta Julcsa, a cseléd.
- Minek virraszt Julcsa? Ne várjon rám.
- De igen, nagyságos úr. Hátha szüksége van valamire a nagyságos úrnak.
- De nem...
A lány besietett a dolgozószobába, meggyújtotta a lámpát, azután visszafordult Vajda felé, elvette tőle a kalapját és a botját, azután kisietett és vizet hozott be.
- Megmelegszik, ha idebenn áll - mondta. - Most hozom a jégről.
Vajda ivott a vízből, a víz friss volt és hideg, jól esett neki. A lány még nem ment, illedelmesen és csendesen várakozott.
- Na köszönöm Julcsa - mondta Vajda -, most igazán lefekhetik.
Erre kiment a lány. Másnap reggel azután ismét megjelent. Mikor Vajda kinyitotta a szemét és egy egészséges, jókedvű, hangos és hosszú ásítással felébredt, akkor egyszerre beperdült a szobába. Felhúzta az ablak rolóit, behozta a tiszta cipőket, kikészítette a tiszta inget és jelentette, hogy a fürdő készen van. Vajdának jólesett a világosság, a rend és a tisztaság.
- Köszönöm Julcsa - mondta jókedvűen. - Honnan tudta, hogy felébredtem? Nem is csengettem.
- Figyeltem rá, nagyságos úr - válaszolt alázatosan és buzgón a lány.
Minden reggel figyelt rá ezentúl. Hét órától kezdve a dolgozó szobában hallgatózott és mihelyt meghallotta Vajda ébredésének a hangját, azonnal bent volt a hálószobában. Este az előszobában várt és amikor Vajda egyszer-kétszer napközben is hazajött, két perc múlva bent termett, tett-vett, elsötétítette a szobát, hogy a délutáni álom zavartalan legyen és várt, hogy sietve teljesíthessen minden parancsot.
Ebéd után egyszer hazament Vajda. A lány be akarta sötétíteni a szobát.
- Köszönöm Julcsa - mondta Vajda -, most nem alszom. Leveleket akarok írni.
Leült az íróasztalhoz és hozzáfogott az íráshoz; a lány ekkor keresztülment a szobán. Vajda felpillantott. A lány megállott, ránézett, egy furcsa, habozó, alázatos és mégis tolakodóan asszonyi mosoly volt az arcán. Vajda meghökkenve és elámulva nézett bele ebbe a mosolygásba, a lány lassan és mosolyogva félre hajtotta a fejét, azután megindult és lassú léptekkel bement a hálószobába. Vajda meghökkenve nézett utána. Mit csinál vajon bent a hálószobában? Hallgatózott. A lány járt-kelt bent; nyilván valami dolga van. Takarít vagy ágyaz. De miért mosolygott?
Vajda bosszankodva fogta a tollát, belecsapta a tintatartóba és folytatta az írást. Öt perc múlva kinyílt a hálószoba ajtaja és kijött a lány. Vajda felnézett. A lány megint mosolygott, átment a szobán, az ajtóban visszanézett, és csendesen kiment. Vajda elámulva nézett utána, nem tudott írni a meghökkenéstől. Két perc múlva ismét bejött a lány; a hálószoba felé tartott; mosolygott.
- Mit csinál ott bent, Julcsa? - kérdezte Vajda idegesen.
- Szellőztetem az ágyneműt - mondta a lány, mosolygott és kiment.
Vajda mértéktelen dühbe jött. Mit akar ez a lány? Mit mosolyog ez a lány? Mit gondol ez az otromba cseléd? Azt hiszi ez a béka, hogy ő majd kezd vele valamit? Ez talán azt hiszi, hogy az ő kedvéért jött haza. Ez a rongyos. Ez a mocskos. Ez a konyhaszagú. Mit röhög ez itt az ő arcába?
Két hete, amióta egyedül volt, mindenfelől azzal a feltevéssel és azzal a biztatással kínozták, hogy csalja meg a feleségét. A barátai mind természetesnek tartották, hogy sietve felhasználja az egyedüllét alkalmát és belemegy egy csomó könnyű és piszkos szerelmeskedésbe. A barátai kedvéért együtt töltött néhány éjszakát könnyű éjszakai nőkkel és ezek a nők is mind úgy tekintettek rá és úgy beszéltek vele, mint akivel természetes módon dolguk lesz. Fel volt háborodva ezek felett a budapesti férjek felett és undorodva utálta lármás és ízetlen és olcsó és piszkos szerelmeiket. Ideges volt és a dühtől remegett, mert újra meg újra megismétlődött és hozzá tolakodott az a feltevés, hogy meg fogja csalni a feleségét.
És most ez is. Ez a mocskos. Ez a konyhalány. Aki ismeri a feleségét, aki látta az asszonyt és látta az ő életüket. Ez merészel a feleségével versenyezni. Ez meri a hitvány ábrázatát egy szemtelen mosollyal odakínálni. Itt. Ebben a házban. Ebben a szobában.
Földhöz csapta a tollát, kirúgta maga alól a székét és elment hazulról. Másnap leutazott egy napra a tenger mellé a feleségéhez. Azzal a szándékkal ment le, hogy elcsapatja a lányt, lent azonban megenyhült a haragja. Szegény féreg, gondolta, minek bántani; tíz budapesti ház közül kilencben elfogadták volna a kínálkozását; nem is várták volna, míg kínálkozik; miért megbüntetni azért, mert félreismerte a helyzetet; az ember ne csináljon nagy dolgot a maga erényeiből; ősszel visszakotródik a lány a konyhába a szakácsné mellé és akkor hónapokig nem kerül a szeme elé; hadd illesztgesse magát a nyáron; szegény, buta, piszkos teremtés...
Egy boldog napot töltött lent a feleségével, örült a gyerekeinek, azután visszautazott Budapestre.