Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 14. szám · / · FIGYELŐ
...Két "pionír" tart égi tájak felé. A második, akinek a koponyáján hátul van a szeme, olyan dolgokat nyilvánít gonoszoknak, melyekben eddig mi rosszat sem láttak az emberek. Az első pionírnak helyén a szeme és nagyon messzelátó, ez az, aki olyan cselekedeteket nyilvánít jóknak, melyeket eddig utálatosaknak tartottak. Az előbbit, a hátullátót, szemben tiszteli a tömeg, de igazában gyűlöli, mint a sátánt. Az utóbbit, az első pionírt, szidalmakkal halmozza el, de titokban megváltójaként köszönti...
Ez az utóbbi, ez volna Ibsen. Ezzel a metaforával magyarázza őt Bernard Shaw és csakis ezzel, ami ezen túl foglaltatik az Ibsenbrevierben, az még kevésbé szól Ibsenről, az mind a pionírról szól, aki a hagyományos morál ellen lázad és új megismeréseinek útján mindig egy újabb vélt "kötelesség" elvetésére szólítja az embereket stb. Hanem ha Ibsent nem is, valakit találóan magyaráz Shaw: Shaw-t a drámaírót. A pionírról szóló példázat és Ibsen írói szándékai között meredő távolságban tudniillik bennfoglaltatik az ibseni dráma és a shaw-i dráma különbsége.
Shaw ugyanis: pionír; Ibsen csak - költő. Shaw kimarkol egy korproblémát és hatásos tablókkal megillusztrálja. Ibsennél a koreszmékkel vállalt szolidaritás egészen belsőleges, csak levegőbeli. Shaw "utasításba" két zárójel között ezeket mondja egyik alakjáról: (Még nem olvashatta Wollstonekraft Mária "A nők jogainak védelméről" szóló munkáját.) Ibsen alakjai a megszólalásukkal, egyetlen gesztussal ábrázolják meg a kort, melyből elibénk lépnek, eszmetartalmát, sűrűségét a levegőnek, melyből egyre világosodó kontúrral kirajzolódnak.
Ibsen, valóban, nem agitátora a maga eszméinek. Bizonyos, hogy attól félt legaggodalmasabban, hogy követni, realizálni találják az eszméit. A "legerősebb, aki egyedül áll" elvének proklamálója megvetette a tömeget. Az agitátor hízeleg neki. Még a szabadságban is csak "az érte való küzdelmet" szerette. "A szabadság birtokával nem törődöm" - írja Brandesnak. "Pompás ország az az Oroszország! Azok a ragyogó zsarnokságok odafönn...! Mert ez termi meg az emberekben a szabadság szeretetét..." Nem akarhat külső forradalmat az, aki így ír: "Amiről szó van a forradalmakban, az magának az emberi szellemnek revolúciója." Gyűlöli a politikát, a parlamentet és minden fórumot, amelynek hivatása eszmék gyakorlati megvalósítása. Sürgősen tiltakozik minden, műveibe magyarázott gyakorlati tendencia ellen és bosszúsan utasítja el, hogy Brand problémája vallási. Legmelegebb hitvallásai a tömegért való szolidaritás mellett mind gúnykacajra válnak.
Doch mich schreckt der Lärm der Massen;
Will mir nicht vom Schmutz der Gassen
Mein Gewand bespritzen lassen;
Will im reinen Hochzeitskleide
Harren auf den Zukunftstag.
(Ibsen: "Ballonbrief")
*
Az agitátor - fel a prófétáig -, mindig optimista. Hinnie kell abban, aminek a hitet meg akarja nyerni. Ibsen pesszimista. Nemcsak a jelennel, a jövővel szemben is az. A Nihil bölcse ismer célokat is, őnála melegebben és lelkesebben senki sem festett célokat... de csak önmagukért való célokat. Az élet embernyi megéléséért valókat, az egyén boldogságáért valókat. Csak egyéni boldogságot ha ismer, tömeg-evolúciót nem. Shaw még hivatalos szocialista volt, mikor az Ibsenbreviert megírta (1890-ben), de akkor még a szocialisták is Ibsennel agitáltak. Azóta felismerték, hogy nem az ő emberük. Valóban, nem az...
A karja éjszaki komolysággal és hittel lendül, hogy mutasson emberi célokat, de az ajkán a Nihil görcsösen gúnyos, fájdalmas fáradt mosolya ráng. Gregers Werle mögött, Relling doktor: ó, nincsenek ideális követelmények csak élethazugságok vannak és élethazugságok nemcsak a nyomorékok, az Ekdalok, hanem a Gregers Werlék, sőt az Ibsenek akarásai is... A győzelem Rellingé és Ibsen legalábbis mind a kettő: Werle és Relling.
*
Nagyobb igazság okáért azonban lokalizálódnunk kell. Shaw könyve Angliában jelent meg, ott, ahol Ibsen ellen is a Shakespeare-től Shelley-ig és Byronig minden nagy írón végigpróbált, morális aggályokkal hadakoztak az emésztésüket a meglepődéstől félő derék kritikusok. Ennek a vitának ismertetésében mellesleg sok érdekes kordokumentumot őriz meg Shaw azon idő számára, melyben Ibsen monumentumát is már csak a tolsztoji szeszélyek merik döngetni. Most még a Clement Scottok és Alfred Watsonok is próbálják rajta erejüket, ami még halhatatlansághoz is fogja segíteni őket, mert ők voltak, íme, akik Ibsenre nézve megillusztráltak egy kötelező irodalomtörténeti banalitást...
Shaw az "ibsenizmus kvintesszenciáját" keresi és kizárólag csak Ibsennek a morállal szemben elfoglalt álláspontjáról beszél, ezt védelmezi. De úgy védelmezi, mintha Ibsen prédikálná a morált, vagy akár az immoralitást, mintha művei kizárólagosan morális, avagy immorális tendenciákat közölnének. Kétségtelen, Ibsen nem közömbös a morállal szemben. Sőt! Neki sokszor - csak sokszor - egyenesen matériája a morál, sujetje, majdnem témája a darabnak a morális álláspont - gondoljunk csak hirtelen Gregers Werle első felvonásbeli rajzára - talán annyira, mint Shakespeare-nek a féltékenység (Othello) a sebzett önérzet (Coriolanus) vagy akár a szerelem (Romeo és Julia) - hogy csak az egy szóban felmarkolható érzelmi szöveteket említsem - de ahogyan Shakespeare-nek nem célja az embereket a féltékenység, az önérzetesség, vagy a szerelem túlzásától és káros következményeitől óvni, vagy például Byronnak a testvérek közötti szerelmet propagálni, éppen oly távol áll Ibsentől a propagáló, oktató szándék. Az esetleges ily irányú hatás már nem reá tartozik. Még csak nem is felelős érte s így nem is szorul egy Ibsenbrevier mentségére az, aki mindenekfölött l'art pour l'art-t akart, vagy ami még ennél is fontosabb: l'art pour l'art-t alkotott. A "Solness építőmester" morális tendenciájára esküszöm, hogy Shaw-nak fölösleges volt a könyvét megírnia! Legalábbis Ibsenre nézve.
*
De nézzük az eredményt. A feltalált morális formulát ugyanis esetről esetre, darabról darabra alkalmazza is Shaw. Prokrusztészi kegyetlenséggel. Nézzük csak! Peer Gynt: egy idealista, semmi több. Ez volna Peer, a bájos hazug, a nagy lendületű gaz, az Aase haldoklásánál széken mérföldeket száguldó? S a hegyek levegőjéből - semmi? A vadkacsa: egy javíthatatlan idealista bukása. Ez volna? Vagy a Kisértetek, az atavizmus e mélységes tragédiája nem volna más, mint: két kötelesség-eldobás? Az, hogy Alvingné el akarta dobni a hitvesi kötelességet - ami különben is a drámán kívül történik - és hogy Oswald szerelme el akarja dobni a vérségi tilalom kötelességét? És Hedda Gablerben az volna döntő, hogy Elvstedné előítélettel dacolva hagyja el férjét? Ez volna?
*
A jól ismert übermenschi póz ez. A műfajt ezúttal nem komédiának, vagy melodrámának hívják, hanem: Ibsenbreviernek. Shaw könyvet írt. Ibsenről. És a két pionír? Shaw és Shaw.