Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 14. szám · / · GELLÉRT OSZKÁR: ELVÉNHEDT JÉZUS
Hová?... S míg mén, egy szép, sudár alak
Jő arra. Ránéz, s attul így halad.
A keze kérges, arca barna.
Mélyen szemébe húzva a kalap,
Mikéntha itt, a szuronyok alatt,
Lelket takarni tán azzal akarna.
Ölt.
"Leszel."
Szivem, karom és... mindenem!'
,És adj! Más szivre ó ne vágyj te sem.
Esküdj!'
Asszony, vigyázz, az álnokság a percé...
S ami utána? Bosszuló kezem!'
"Bocsáss..."
"Nagy istenem, ha így lel az uram?!"
- Egy csókodat még... ó e lángajak...
"Valaki, csitt..."
"Ó védj, ó védj..."
"E rút beszédnek, jaj, lehet-e hinnem?
- Jaj énnekem, hogy meghallgattalak!"
"Hogy meghallgattál?"
Te csábitottál!
,Majd én, majd én, szerelmes ördögöm!'
"Kétszer halok..."
- Kegyelem nékem...
Hullj, hullj te is, te édes nyomorultam...
Segítettem már mindkettőtökön.'
S most itt van ő is rajt raböltöny
És várja hosszu, néma börtön.
Megcsörren-zörren a bilincs...
S szivében? - Milliónyi kincs!
Élet? Igen, ölelj csak által,
Csókolj szabadság s tiszta levegő,
Hogy homlokom bár szántsa száz redő,
Fölébressz majd egy új élet szavával!