Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 10. szám · / · FIGYELŐ
Egy német szociálpszichológiai, monográfia-gyűjteményben jelent meg ez a könyv. Érdekes könyv két oknál fogva. Elsőbben azért, mert hízeleg nekünk, magyaroknak azzal, hogy az angol, francia, belga, olasz parlamentek mellett a miénkre is minduntalan hivatkozik; kiváló jogtudósunkat, Schwarz Gusztávot meg is leckézteti, amiért annak parlamenti ízlését bántják az obstrukciók. "Mit dem Corpus Juris in der Hand, glaubt er die Obstruktion juristisch und damit zugleich politisch und moralisch totschlagen zu können." Nem. "Es geht nun einmal nicht an, wie es Schwarz tut, das Parlament in Parallele zu stellen mit der Generalversammlung einer Aktiengesellschaft oder der Verhandlung eines Zivilprozesses." Odébb az 1905. évi magyar obstrukcióról, mint az obstrukciók jogos, politikus, morális, a demokrácia elvével összeférő fajtájának mintaképéről szól.
De ami a könyvből engem e magyar vonatkozásoknál is jobban érdekel, az rövid, hű, tökéletes rajza a német parlamenttelenségnek német ember tollából; s különösen érdekel ez azok után, amit az író így fejez ki, ily határozott, fenntartás nélküli axiómában: "jede Hoffnung auf eine freiheitliche Entwicklung Deutschlands beruht ausschliesslich auf dem Reichstag".
Írónk a lehető legidealistább szemmel nézi a parlamentet s mindazt, ami azzal egybefügg. Képviselővé lenni - úgymond - tisztességtelen eszközökkel talán lehet; annak is maradni: nem sokáig. A parlamentek nívósüllyedésében sem igen hisz; minden kor a maga parlamentjét tartja a legrosszabbnak; ez sem egyéb, mint a "régi jó idők"-ben való csökönyös hit. Ha a képviselők sokat beszélnek, nem baj; a parlament legyen a politikai agitáció centruma. Több beszéd a kelleténél, obstrukció mindig lesz, valameddig csak parlament lesz. Az amerikai timerule-ről mintha megfeledkeznék; ámbár egyhelyütt említi, hogy az amerikai viszonyokat nem ismeri a legjobban. Nagyon, szinte felületesen bízik a parlamentben s egyedül abban; néhol valósággal úgy ír, mint némely magyar publicista. És ez nem a magyar publicisztikára szégyen.
A maga parlamentjére, a német Reichstagra csak korholó szava van. A Reichstag törvényhozói talentumokban szegény. Akik egyszer államszolgálatban voltak, "weil sie einmal Beamte waren, fühlen sie sich dauernd mehr dem Monarchen als dem Volke verpflichtet". Az államtitkár? "Er hat ja nur ein Amt un keine Meinung. Verantwortlich für die Vorlagen ist allein der grosse Anonymus: die Mehrheit des Bundesrates." A kancellár? "Kanzler wird, wem es der Kaiser befiehlt, und er bleibt Kanzler, solange der Kaiser will. Der Reichstag hat 'nix tau seggen'. - " És még sok-sok ilyen keserűség a német parlamentarizmus hiányán.
Ó, az angol parlament! Rajongva beszél róla végig egész könyvén. Ez az ideálja: a parlamenti kormányzat. Elfajulásairól nem is igen vesz tudomást. Pedig honfitársai, Gneist, Stein, vetették föl éppen a parlamenti kormányzat hibáinak ellensúlyozásaképpen az államtanács eszméjét. S jogtudósok akadnak, elsőrangúak, még a parlamentarizmus hazájában, Angliában is, kik szükségesnek tartják a svájci referendum eszméjét népszerűsíteni. Hellmuth v. Gerlach talán komikusnak tartaná, hogy a parlamentarizmus hibáiról, korrektívumairól is hosszabban beszéljen, mikor egyelőre még egyebet sem áhít, mint parlamentarizmust hazája számára.
Melankóliája s bizakodása mélyen megindító.