Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 10. szám
Hogy este kábult agygyal hazatértem
futva a durva utcahangokat:
az élettelen tiszta csönd fogad
és ijedten, szorongó szívvel kérdem:
Reggeltől estig hol hajszolt az élet?
Könyvek közé s emberekhez mi vitt?
Ha nem vezet már vágy, remény s a hit:
egy átok űz még, egy sötét ítélet
Vagy nem én voltam, aki messze jártam,
ki száz emberrel fogtam ma kezet,
kinek a napja munkába veszett?
Hisz lelkem e vágytalan csöndes magányban
Ki az a lány, aki én bennem élve
hazug hévvel hazug irányba fut?
Mért nem hagy engemet a szomorút
itt betemetve kis szobám csöndjébe,
Reggeltől estig mért éli az éltem
és mért nincs egy vigasztaló szava,
mikor ily fáradtan jövök haza
és föleszmélve, fölsikoltva kérdem: