Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 9. szám

LENGYEL GÉZA: LAKODALOM

- A főnök úr férjhez adja a lányát.

- Sárika férjhez megy.

A hír a kora esti órákban érkezett, amikor a borozó pince még tiszta, rendes és üres volt, a sok szépen megfésült, kimosdott, egy-egy kicsit kifestett lány összeült és az újságot élénken, komolyan megvitatták. Akár csak köznapi, polgári lányok lettek volna, uzsonna-kávénál, a szomszéd szobában mamákkal, öt-hatezer korona hozománnyal és jól őrzött erkölcsökkel.

*

Az újabb hír így szólt:

- Az esküvőn ott lesz a személyzet. Sőt a lakodalmon is.

Ez már nem egyszerű pletyka volt. Ez már izgalmas szenzáció. A lányoknak elállott a szívük verése. Szerették volna megkérdezni rögtön: hogyan lesz? milyen ruhát kell felvenni? kinek kell kezet csókolni? De Károly, a főpincér, aki a kasszírnővel bizalmasan közölte azt a fordulatot, többet nem volt hajlandó mondani. Olyan hideg volt, olyan előkelő, olyan havas fehéren csillogott fehér plasztronja. A lányok a világért se mertek tovább kérdezősködni.

Az egész borozó idegen volt.

- A vőlegényt ismerem - mondotta a Vörös Magda -, három éve járt hozzám.

Egyszerűen, de nyomatékosan mondta ki Magda ezeket a szavakat. Mint aki tudja, hogy újabb bombát süt el a puskaporos levegőben. Azonnal megrohanták Magdát. Türelmesen, fensőbbséggel hallgatta végig a kérdésözönt. Azután így foglalta össze a véleményét a vőlegényről.

- A Sári kisasszony jól jár vele. Rendes ember, nagyon vigyáz magára. Először azt hittem, hogy egy kicsit smucig, de házas embernek ilyen jó. Rossz időben kalucsnit viselt, meg esernyőt. A Sári jól jár vele.

*

A főnök úr, Princ úr, aki az izgalmas esemény miatt három napig nem jelent meg az üzletben, negyednap eljött és méltóságteljesen beszélgetett a főpincérrel. Azután megint hazasietett. Károly most már valamivel bőbeszédűbben, de még mindig nagyon rövid mondatokban hozta nyilvánosságra az újabb eseményeket:

- Már ki is hirdették őket. Két hét múlva lesz az esküvő. A főpincér meg van hiva, mert főpincér. A pincéreket egy tag képviseli. Ezt ők maguk választják. A lányok közül pedig ott lesz Bella, mert szépen énekel. A templomba azonban nem muszáj neki elmennie, mert ő keresztény.

Némelyik lány kebléből egy sóhaj szállt el, némelyik irigykedve nézett Bellára, de mind hallgatott. Mind elismerte, hogy valóban, Bellának van a legtöbb jogcíme a meghívásra. Bella gyerek korában a kórusban énekelt, az orgona mögött. Most is, ha már megitta a második pohár pezsgőt, felviszi, utolérhetetlenül felviszi a magas vékony hangját.

Bella nagyon meg volt illetődve, zavarodva, később félrevonult a tapasztalt Magdával és megtárgyalta a toalett-ügyeket.

*

Fehér ruhát szeretett volna. Ez volt az álma. A ruha meg is volt. Szép, simuló, omló, puha, fehér selyem szoknya, csipkés, könnyű blúz, amelyikből kivillog a gömbölyű, kemény váll, a könyöktől hófehér glaszé kesztyű. Azután fehér selyem harisnya - ott feküdt szépen összehajtva a ruhával megtömött nagy szekrényben - és kis fehér atlasz cipő.

Így, fehéren, tündöklőn szeretett volna megjelenni Bella a menyasszony előtt, de nem mert. Olyasmit gondolt, hogy csak jóknak, tisztáknak, ártatlanoknak van joguk a szeplőtlen ruhához. Megnézegette egyenként a szép fehér darabokat és fájó szívvel, bús lemondással visszarakta. Azután más selymet vett elő - nem is ruha, amelyik nem selyem -, Magda kisütötte a haját rendesre, finomra, az arca, festék nélkül, üde és ruganyos volt, az alakja, formás, drága angol parfümöt pazarul öntetett magára. Kicsit sápadtan, erősen dobogó szívvel, nagyon elfogultan, de kedvesen, szépen, finoman, hódítón lépett be a lakodalmas szobába.

*

- Ismerősünk - színinövendék.

Így mutatta be Bellát Princ úr a rokonoknak, a vendégseregnek. A színinövendék szó természetesen külön hangsúlyt kapott. Jelezte, hogy társadalmilag ez a hölgy alatta áll a boltosnék, vasutasnék, ügynöknék lányainál. Egyúttal apellálás volt benne a vendégek elnézésére. Ismerősünk - muszáj volt meghívni.

- De nagyon szépen énekel - tette hozzá Princné és az éneke említésénél - erre nagyon büszke volt - Bella öntudata is kezdett visszatérni.

Az öregasszonyok nagy méltánylással bólintottak, a lányok, a fiatalok, vihogtak. Az öregek elhitték, amit a komoly és ünnepélyes Princ úr mondott. A lányok ellenben tudtak mindent. Tudták, hogy Princ Sári hozományát a borozó füstös párája izzadta ki. A borozóé, amely oly kicsiny és mégis annyian megférnek benne, ahol annyi kiszolgáló lány kell, holott a pezsgőt és a fröccsöt, meg a tengeri rákot ügyes pincérek rakják a vendégek elé.

Azt is tudták, hogy Bella e nők közül való. A ruhájukat tehát félrehúzták, hogy hozzá ne érjen. De kíváncsian és merészen néztek a lány szép arcába. A lány szép volt, finom volt, tisztaság áradt belőle, a kis polgárnők felől pedig izzadtságszag.

Bellára mindnyájan irigykedtek.

*

Józsi, a pincér felköszöntötte az ifjú párt a személyzet nevében. A főnök úr ekkor tüntetően koccintott Bellával, elfelejtkezve róla, hogy a lány most nem személyzet, hanem színinövendék.

Az öreg asszonyok azonban még mindig nem sejtettek semmi rosszat, sem az ifjú urak, a frakkos vőfélyek és a szmokingos rokonfiúk. Ők odafordultak a szomszéd lányokhoz és megkérdezték:

- Ki az a szép lány?

- Nem is olyan szép - felelték a lányok és megint összebúgtak.

Az asztalokat ezután szétszedték és Bella annyit táncolt, hogy már alig lihegett. A fiatal urak kézről kézre adták, noha fűző volt rajta, noha tánc közben nem simult oda forrón, mint a polgárlányok. Bella tudta, mivel tartozik a társaságnak. Bella erkölcsös volt.

A férfiak ünnepelték Bellát, az öreg Princ szorongatta a kezeit és szünet közben, amikor fáradtan leült, felszólította, hogy énekeljen. Bella engedelmesen állt fel. Megcsendült egy kicsi, félénk, pihegéstől megzavart, de kedves hang. A férfiak mámorosan tapsoltak és a lányok most már elérkezettnek tartották az időt, hogy elmondják, ki ez a lány. Néhány perc alatt tudták a mamák mind, a fiatal urak is és a teremben mindenfelé elfojtott suttogással tárgyalták az esetet. A mamák még nem határozták el, felháborodjanak-e, vagy sem. Végre valaki megtörte a jeget:

- Itt nem lehet maradni. Nem lehetünk ezzel együtt. - Ezt egy sovány, ritkahajú asszony mondotta és vásott tizenkét esztendős lányával a szomszéd terembe vonult át, ahol a maradék ételeket és italokat hordták össze. A többiek követték példáját.

A férfiak azonban megátalkodottan ott maradtak.

- Igaz? - kérdezték Princ bácsit.

- Igaz - árulta el Princ bácsi, a pezsgő hatása alatt minden diszkrécióról megfeledkezve.

*

Bella nem vett észre semmit. Énekelt, lassanként a lélegzetvétele rendes lett, hangja egyre szebben, tisztábban csengett. Előbb szerelmes dalokat énekelt, azután a tapsok fellelkesítették. Eszébe jutott a dal, amit gyerekkorában a kóruson, az orgona mögött énekelt. Hozzá kezdett, égnek emelte a szemét, ő maga is szállt fölfelé, imádkozott, jónak, bűnbánónak érezte magát.

Amikor bevégezte, boldog volt, megelégedett és a szeme a feketeruhás férfiak feje fölött a távolban révedezett. A feketeruhások azonban tapsoltak és kettő-három felé közeledett. Az egyik egyszerűen a derekára tette a kezét. Bella megbotránkozva lökte el. A fiú nevetett. Pezsgőt nyújtott neki és azt mondta:

- Most már énekeljen nekünk. De ne itt, hanem lent a különszobában.

- Igen fiam, menj velük - mondotta sok jóakarattal Princ bácsi - és megveregette a lány arcát.

A lány egyszerre sírva fakadt. Kétségbeesve szabadította ki magát a két férfi karjaiból. Kiszaladt. Az előszobában kezébe fogta a kalapját és lélekszakadva rohant a borozó felé.

Ott összebújva, irigykedve, szívdobogtató izgalommal, kíváncsisággal várták már a lányok kiválasztott, boldog társnőjüket.