Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 5. szám · / · FENYŐ MIKSA: MUZSIKA

FENYŐ MIKSA: MUZSIKA
Molnár Ferenc elbeszélései
IV.

És ez azért van így, mert az ő világosanlátásából hiányzik valami. Ami látását szublimálná: a rendkívüli szenzibilitás. Ami a mesék hetedik szobáját, a féltve-féltettet feltárná előtte: a fantázia bűvös igéi. Hányszor rémülhetett meg ő maga is, az író, a világosanlátás meddőségétől, hányszor szállhatta meg "a mi közöm hozzá" szkepszise! A Muzsikában - a kötet első elbeszélésében - épp az (vagy: az is) értékes, ahogy az író megjelenik: póz nélkül, halkan, lábujjhegyen, egy pillanatra, amíg megszoríthatja az orgonáló ember csontos fehér ujjait. De a többi elbeszélésben az átélésnek ez a kisugároztatása alig sikerült. Molnár Ferenc érzi, hogy csak valami rejtett líra - mert ez az átélés - adhatna igazi nemességet ezeknek a novelláknak, de nem tudja megoldani ezt a feladatot: inkább csak kívülről szegődik hozzájuk s néhány - legtöbbször igazán szép reflexióval igyekszik a meglátásainak sorát emberi értékekké umwertolni. Nagyon szeretem a Téli reggel befejezését: "Egy csomóban aludtak mind, mintha összebújtak volna ebbe a sarokba a többi ember elől, mint valami kis szekta, bánatos, tiszta, nagyon elzüllött kis nyáj, csupa rossz, beteg gyereke ennek a piszkos városnak, drága, szegény, jó, szomorú fiúk, akik bújnak az élet elől, mert kikaptak tőle, akik besurrannak minden olyan házba, ahol egy kicsit el lehet felejteni mindent, rongyos, bússzemű, mezítlábas kis fiai ennek a cifra városanyának, aki tollas kalapban mulat a szeretőivel és elfelejtette őket. Édes, jó testvéreim." Ez szép, ez megkapó, de miközben a gőzfürdői pompás leírást olvastam, semmit sem vettem észre belőle. (Most ő mondhatná; ein Defekt im Leser.) Tehát kívülről van hozzáillesztve.

És még valamit. Mert ez így van, mert az író szenzibilitása, képzelete, átélése nem nemesíti meg meglátásait, az olvasó sincs semmire sem kötelezve e novellákkal szemben. Úgy értem ezt: van elbeszélőnk, akinek művészete úgyszólván elvárja az olvasótól, hogy egy kicsit konzervatív, egy kicsit bölcs s választékos ízlésű legyen (majdnem azt mondtam volna, hogy metszett kristálypoharakban csillogó, édesen-fanyar, ó vörös borokhoz értsen) és van elbeszélőnk, aki elvárja, hogy finomak, sőt finomkodók legyünk, távoli sóhajtásokra felneszelők, egy másik elbeszélőnk, hogy Matteo Bandello, Francesco Angeloni és Rétif de la Bretonne tisztelői legyünk, Molnár Ferenc novellái azoknak a lelki kultúrájával szemben, kiknek egyedül érdemes írni, nem támasztanak igényeket.