Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 4. szám · / · GELLÉRT OSZKÁR: MÓZES
(Szín: a Sinai hegy alja, egy nappal előbb, hogy Mózes a fentidézett törvényt Izrael népének kihirdette volna. Személyek: ez a Mózes, és az eljegyzett szűz, aki már nem szűz, az után van. Éppen most érkezett Babyloniából. Mellékes, hogy mikor indult el onnan; akár ezer évig is eltarthatott a vándorlása. Örüljünk, hogy végre is itt van.)
Mózes: Beszélj.
Az eljegyzett szűz: És akkor félrefordultam, gyáván, hogy ne lássam, amint elhurcolják. Úgy tettem, mintha a ruhámat hoznám rendbe magamon. A másik odajött. A jegyesem. Látta, látta az utálatos, amikor a ruhámat hozom rendbe... a testemen, amit nem neki adtam az imént. És a fülembe súgta, hogy megbocsát. Ó förtelem! Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy még jobban szeretem őt, aki nem volt a jegyesem, csak a szeretőm. És ebben a pillanatban vele mentem volna akár a halálba... De azután...
Mózes: Azután?
Az eljegyzett szűz: Nem mentem. Elfutottam. A jegyesem elől? A szeretőm emléke elől? Idejutottam. Hammurabi törvényénél tudsz-e te szebbet, Mózes? Szebbet, ami nemcsak őt sújtja, de engem is sújt? Néha úgy szégyellem magamat, úgy szeretnék kifutni a világból...
Mózes: Néha.
Az eljegyzett szűz: Ne bánts, Mózes! Vele akartam menni a halálba, igen. De ő nem engedett. Azt mondta, a törvény bölcs és a törvény csak őt küldi. Én nem tehetek semmiről. Nekem még élnem kell. Jó az... És gyönge voltam. De azóta nem bírok nyugodni. Nem bírok!
Mózes: Akkor majd én nyugtot szerzek neked. Most kapom az én istenem törvényeit. Az én istenem igazságos. Ő mind a kettőtöket halállal sújt! Légy zsidóvá (halkan, fülbemászóan) ...és meghalhatsz.
Az eljegyzett szűz: Ahhoz, hogy meghaljak, nem kell nekem, Mózes, a törvényed. Hát nem értesz? Másképp, másképp nyugtass meg, nagy törvényhozó. Hammurabi törvénye rút, irtózom tőle. Mert én élni is akarok... de mentséget is akarok a bűnömre. (Sírva, összetett kezekkel.) Mózes, segíts rajtam, így, így, segíts rajtam.
Mózes: Miből vagy gyúrva, asszony?
Az eljegyzett szűz: Ejh, nézd hát! Nézd! Nem látsz-e? Az arcom még nem ványadt, Mózes. A szememben ott ég még a búzavirág színe, ami a mezőn nyílt akkor. A testemen még érezheted a búza illatát, amire lehanyatlottam akkor. És ha hallanád a hangokat is, amik itt csengenek a fülemben azóta... Mózes, siket vagy te?
Mózes: Eredj vissza leány Babyloniába, ha élni akarsz. Itt halállal jár a vétked. Jegyesed megcsaltad!
Az eljegyzett szűz: De a mezőn, Mózes.
Mózes: Hát a mezőn!
Az eljegyzett szűz: Ott. Tudod-e te, mi a mező? Nem tudod. A mezőn közelebb vagyunk az éghez. És ti, amikor törvényt csináltok, ó milyen messzire vagytok attól, ami szép.
Mózes: Hallgass.
Az eljegyzett szűz: Nem hallgatok. Add ide a kezed, Mózes. Érdes a tenyered, nem baj. Annál jobban érzed az én arcom simaságát... meg a karomét... meg a vállamét.
Mózes: Eressz, te céda.
Az eljegyzett szűz: Élni akarok! Törvényt akarok rá, hogy élhessek!
Mózes: Ott a te törvényhozódé, Hammurabié. Ő élni hágy. Eredj vissza.
Az eljegyzett szűz: De nekem a tiéd kell. Az övé rút. Rút. Mért csak a fiú s mért nem a lány is, ha ketten együtt vétkeztek? De bűnös nem vagyok, nem, Mózes! Mezőn volt. Dereng már előtted törvényhozó? Ki ne hagyd a mezőt a törvényeidből...
Mózes: A mezőn. Dereng. Add csak ide a kezedet. Ne vond el. Mikor így simogatod a szakállamat, még inkább dereng. Mikor így a melledhez szorítod az arcomat, még inkább dereng. Már nem is látok a nagy világosságtól. Eredj! Eressz! Csábító. Nem szégyelled magadat egy ilyen öreg ember mellett? Csakhogy ne hidd ám, hogy olyan öreg vagyok!
Az eljegyzett szűz: Hiszen tudod te jól, mi az, hogy a mezőn volt, Mózes. Féligazságot adj nekem, törvényhozó. Ne egészet, az fáj, felet, csak felet! És akkor megnyugszom. Törvényt adj, Mózes. Kegyetlent, borzalmasat, halállal lakoltatót, hogy izgasson, hogy ingereljen, hogy ezerszeresen reszketve a te törvényedtől mehessek az olyan perceknek, igen, mégis, csak azért is, elébe! Újra! De okosan. Például a mezőn. Ott szebb. Szabadabb. Ott elfújom a törvényed, Mózes, mint a rámtapadt fűszálat... Azután. Hát nézz már körül, Mózes, nem gyönyörű ez a mi mezőnk?
Mózes: Te csúfolódol... De az a mező, lehet... meglehet, hogy a tiéd volt. Igen. De várj csak. Te kiáltottál. A mezőn volt, és te kiáltottál.
Az eljegyzett szűz: A boldogságtól, Mózes.
Mózes: Te kiáltottál, hogy jöjjenek a segítségedre. És hiába kiáltottál.
Az eljegyzett szűz: Olyan jó volt, hogy hiába kiáltottam.
Mózes: Hallgass.
Az eljegyzett szűz: És hogy nem felelt, csak a mező.
Mózes: És mit mondott a mező? Hallgass!
Az eljegyzett szűz: A mező azt mondta: Szívd, szívd magadba a levegőmet és részegülj meg tőle. Siess!
Mózes: Hallgass, mondom. És rádtámadt a gyalázatos, hogy nem védekezhettél.
Az eljegyzett szűz: Kicsit kacérkodtam is vele, hívtam is, bevallom. De mikor akartam, akartam őt!
Mózes: Hallgass, hallgass, bolond. És megbocsáttatik neked, mert mezőn történt. És hiába kiáltottál segítségért, nem védekezhettél, mert...
Az eljegyzett szűz: Mert nem lehet védekezni, Mózes, mikor a mező hív. És szól hozzám a madarai zenéjével, a szellője zizzenésével, a gyíkjai surranásával; bizsergeti a véremet és a nap úgy éget és az árnyék úgy csábít... Egy könnycsepp! Te sírsz, Mózes?... Milyen szép színekben játszik a könnyed. Mint mikor a tomboló vihar után szivárványt fest az Úr keze az égre... Úgy sajnálom letörölni...
*