Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 2. szám · / · BÍRÓ LAJOS: ILKA
Az asszony egy karosszékben ült. Jött Girálthy.
- Ma lesz a napja - mondta, - hogy velem szépen kikocsikázik.
- Nem, nem - szólt az asszony bágyadtan -, nem merek emberek elé menni.
- Emberek elé menni nem is fog. Egy óra múlva ideáll a ház elébe egy zárt kocsi. Beülünk. Kikocsikázunk a városból és kinn a Fáczányos-erdő tájékán leeresztetem a kocsi tetejét.
- Nem tudok...
- Tud és jönni fog.
- De mit szólnak az emberek?
- Az emberek semmit se szólnak. Már el is felejtik az egész dolgot. Három hét sok idő. És túlságosan sok arra, hogy maga még tovább is beteg legyen. Nem elég, hogy a felriadozásokból, sikoltozásokból kigyógyult. Egy hét alatt talpon is kell lennie. Érti?
- Igen - mondta mosolyogva az asszony. - Maga olyan jó hozzám.
- Ha csakugyan jó vagyok, azt azzal kell meghálálnia, hogy siet a régi vidám és erős asszony lenni.
Az asszony mosolygott és egy óra múlva beült a kocsiba. Kint nagy lélegzettel szítta be az erdő esti levegőjét és egy öt perces sétát is tett. Mikor hazajöttek, piros volt az arca és mosolygott.
Girálthy mindennap kétszer ment fel hozzá és órákat töltött nála. Mulattatta és megnevettette, udvarolt neki és szigorú volt hozzá, virágokat és könyveket vitt neki és az asszony tíz nap múlva egészséges volt. Pár napra részt vett egy tenisz-partiban és az volt, aminek Girálthy kívánta, a régi, vidám és erős, mindenkinek tetsző és magának legjobban tetsző asszony.
Girálthy felment hozzá egy este.
- Ilka - kérdezte tőle -, Ilka, jól van?
- Igen.
- Egészen jól?
- Nagyon jól.
Girálthynak reszketett a hangja az izgalomtól.
- Ilka - mondta - akkor meg kell most mondanom magának, hogy szeretem.
Az asszony riadtan emelte fel a kezét:
- Ne!... Nem!... - mondta dadogva.
- De igen. Ezt el kell mondanom és ezt meg kell hallgatnia. Hiszen látnia kellett.
A hangja mélyebb lett, hogy szinte hörgött az izgalomtól; az asszony felé nyújtotta a karját.
- Ilka, hát én imádom magát. Én megőrülök. Akarom magát. Maga kell nekem.
Az asszony ijedten húzódott össze a széken és nem szólt.
- Ilka - mondta Girálthy csendesebben -, legyen a feleségem.
Az asszony rémülten egyenesedett ki.
- Nem! Nem! Azt nem! - kiáltotta élesen.
- Hát ha azt nem, hát akkor... akkor... Én nem bírom ki, Ilka. Miért nem akar? Miért vonakodik? Miért zárja be a fülét? Ilka, maga fiatal, élvezze az életét. Ilka, magának fogalma sincs róla, milyen gyönyörűségeket utasít el magától. Ne legyen süket. Akarjon szeretni. A maga fiatalságának szerelem kell. Ne fojtsa el magában ezt a hangot. Éreznie kell ebből valamit. Hallgasson az erős, izmos, szép fiatal testére.
Odacsúszott az asszonyhoz, megfogta a kezét és a testére suttogta rá a lázas könyörgését.
- Ilka! Könyörgök! Ilka!
Az asszony visszahúzta a kezét.
- Nem! - mondta - Nem, nem!
Girálthy ekkor felállott. Verejtékes volt a homloka és reszketett az egész teste.
- Nem? - kérdezte keményen és élesen. - Nem? Engem is elrúgsz? Te férfiölő asszony akarsz lenni?
Az asszony ijedten nézett rá és Girálthy dühödten, kegyetlenül és durván beszélt le hozzá:
- Teneked minden emberéletnél többet ér a te meddő tisztességed, a te gyilkos és becstelen becsületed? Teneked emberéletek kellenek?
Megállt egy másodpercig, azután minden kegyetlenséget egy mondatba gyűjtve lassan és rekedten mondta:
- Én is ideállok hát majd egy este az ablakod alá...
Az asszony ekkor felugrott. Fehér volt az arca. A rémült szeméből könnyek hullottak le. A Girálthy szájára tette a kezét és a keze hideg volt.
- Ne - dadogta reszkető ajakkal -, ezt ne mondja... Csak ezt ne... Inkább akármit...
Girálthy ránézett. Az asszony keze az ajkán volt. Megfogta és odaszorította. Az asszonynak az egész teste reszketett és zokogás töredezett fel az ajkán.
- Ne - mondta halkan, - csak azt ne. Inkább akármit...
Girálthy ekkor átkarolta és magához szorította. Az asszony még védekezett. Gyenge kézzel le akarta magáról fejteni a Girálthy karjait. De Girálthy lihegve és fenyegetően mondta:
- Ilka!...
A szoba egészen besötétedett. És az asszony szepegő sírással, egy mély sóhajtással megadta magát.