Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 2. szám · / · BÍRÓ LAJOS: ILKA
A vonat megállott. Girálthy leugrott a peronra és körülnézett. A vonat túlsó végén egy magas szőke fiatalember vizsgálgatta a kocsikat. Girálthy rákiáltott:
- Pista!
A szőke fiatalember megfordult és feléje sietett:
- Szervusz - mondta - én a vonat másik végén kerestelek.
Megölelték egymást.
- Örülök, hogy itt vagy - szólt Girálthy. - Féltem, hogy nem kapod meg a táviratot, mert csak úgy címeztem: Gál István, Marosvár.
- Dehogynem kaptam meg - mondta Gál -, nem olyan nagy város Marosvár.
- Annál jobb. Hát mi újság?
- Hát fiam, eddig van a számodra kilenc portré-rendelésem, kétszáz, háromszáz és négyszáz forintjával. Lesz még vagy öt. Nagy reklámot csaptam neked. Megírattam a lapokba, hogy te vagy a budapesti szépasszonyok festője. Öt hét alatt leőrlöd a dolgot és elviszel vagy kétezer forintot.
- Jó. Köszönöm. Hát te mit csinálsz?
- Vezetem az ügyvédi boltot.
- Megy?
- Igen.
- Ez a legmulatságosabb dolog a világon, ez a te ügyvédséged. Egy huszonnégy éves tacskó! Az ügyvédek mind öreg és vad vérszopók.
- Én fiatal vérszopó vagyok.
- Mindegy. Téged nem gyűlöllek. Te kedves vagy.
Hordár hozta a Girálthy nagy kofferét és felrakta egy fiákerre.
- A Hungáriába - mondta Gál a kocsisnak.
Behajtattak a fogadóba, Girálthy átöltözködött.
- Vacsorázunk, azután átmegyünk a kávéházba. Megismertetlek a rendes társaságommal.
Lementek vacsorázni a hotel vendéglőjébe; azután átmentek a hotel kávéházába. Kilenc óra felé járt az idő. A kávéházban nem volt sok ember. Gál egy kerek asztal felé vezette Girálthyt, ahol néhány fiatalember ült már. Bemutatta:
- Girálthy, a híres festő, az unokatestvérem.
Girálthy kezet fogott velük. Szívesen fogadták. Tegezték. Azután beszélgetni kezdtek vele. A beszélgetés azonban lassan ment. Nem volt miről beszélniök.
Tíz óra felé élénkség támadt a kávéházban. Nők jöttek be.
- Mi az? - kérdezte Girálthy -, az asszonyok is járnak nálatok kávéházba?
- Csak színház után.
Girálthy nézegette az asszonyokat.
- Csinosak - mondta elégedetten.
Gál bólintott a fejével.
- Igen. Csinosak. Iszol egy kis bort?
- Egy pohárral - mondta Girálthy.
Gál intett a pincérnek. Egy perc múlva pezsgőspoharak álltak az asztalon és ott volt a földön a pezsgőhűtő. Azután Girálthy hozatott két üveg pezsgőt, azután a társaság egy másik tagja.
Tizenegy órakor kiürült a kávéház. Az asszonyok mind hazamentek, a biliárdasztalok játékosok nélkül állottak, a kártyaszobákban eloltották a lámpákat. A Girálthyék asztala ekkor hangos lett. Pezsgős poharakat vágtak a földhöz, cigányt hozattak.
Két óra után oszlott szét a társaság. Girálthy még sétált egyet Gállal.
- Kik ezek a fiúk voltaképpen? - kérdezte Girálthy. - Nem hallottam jól a neveiket.
- A huszár, a főhadnagy, az báró Kurt Ödön.
- Micsoda báró?
- Osztrák. Katonabáró. Az anyjától örökölt valamit. A fekete, cigányképű, az Vécsy Pál. Szolgabíró itt a központi szolgabíróságnál. Szegény. Kártyán szokta kinyerni azt a pénzt, ami még a fizetéséhez kell. Vannak, akik azzal gyanúsítják, hogy néha megkorrigálja a szerencséjét. Jó fiú, de minden percben nekivadulhat. Akkor aztán kitör belőle a paraszt; durva, rabiátus, se istent, se embert nem ismerő. Az a magas, barna fiú, aki a tükörbe vágta a poharat, az Rápolt Kálmán. Aljegyző a vármegyénél. A kanonok-nagybátyjától kap még valami pénzt. A csinos szőke fiú, aki hegedült, az Rácz János, a közjegyző fia. Az apja nagyon gazdag. A nagyhajú, aki verseket szavalt, az Zemplény Gyurka, az alispán fia. Félbolond. Volt már jogász, technikus, medikus. Most verseket ír. Az anyja megőrült. Ő is meg fog őrülni.
- És ez a te társaságod? - kérdezte Girálthy.
- Ez. Mit akarsz? Még ez itt a legelőkelőbb. Ha Rápoltékkal nem volnék rokonságban, be se fogadtak volna.
- És mit csinálsz velük?
- Iszom.
- Minden nap?
- Majd minden nap.
- Hát élvezet ez?
- Mit akarsz? Kell, hogy valaki adja itt a dzsentrit a zsidók, kereskedők és szeszgyárosok között. Hát mi adjuk. Unalmas mesterség és széttörjük a fejünket, hogy valami változatosságot vigyünk beléje; de még mindig a legjobb mesterség itt. Nagyon imponál az embereknek.
- Szegény fiú. És asszonydolgokban hogyan állasz?
- Nem valami kitűnően. A fiúk nem tartják érdemesnek asszonyok után futkosni. Hát én se futkosom. Marad tehát a vásári holmi.
- Szegény fiú - mondta Girálthy még egyszer, őszinte részvéttel.