Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 2. szám · / · HATVANY LAJOS: H. TAINE LEVELEI
Mint fejlett ki e nyílsuhanású, sugáregyenes, kegyetlenül logikus gondolatok még korlátolt emberében a későbbi széleskörű, sokoldalú, mindent élvezni tudó Taine? Igaz-e, hogy kifejlett? Átváltozott-e tényleg amaz eredeti élessége mellett is oly esetlen gondolatkészülék a legfinomabb, legáthatóbb, legérzékenyebb eszközzé? Avagy puszta látszat ez, mely közelebbi megtekintésre szétfoszlik. Mind e kérdéseket össze lehet foglalni egyetlen egyben; mint nőtt ki a művész ebben a gondolkodóban - s kinőtt-e egyáltalában?
Eleinte vakon bízik egyenes érvsorai helyességében s nem győzi eléggé csodálni, ha abban, ami néki nyilvánvaló, mások még kételkedni mernek - a szillogizmushoz, mint örök igazságokat ontó forráshoz fordul kérdéseivel minduntalan - s a feleletek biztonságáról meg van győződve.
Egyik barátja nem hisz Istenben, a legfelsőbb lényben. Taine emiatt kétségbe esik; többek közt így ír neki: "Itt kapsz egy hat soros levezetést... egész egyszerű..." Nem akarom e hat sort idézni, pedig tényleg egyszerű és világos a levezetés, mely Isten létezését 3, mondd három kerek, világos axiómába foglalja. De ama gonosz barátot csak nem lehetett oly könnyen megnyerni a legfelsőbb lény kultusza számára; ő megmaradt konok tagadónak vagy fejetrázó, mosolygó szkeptikusnak. Taine azonban még sehogyse tudja felfogni, hogy egyszerűség, világosság, következetesség, átlátszóság... ily lét- és nemlétkérdésekben éppenséggel nem azonosak a meggyőző erővel s mindenáron kényszeríteni akarja barátját, hogy az érvek hatalma előtt adja be derekát.
Sarcey mondja, hogy Taine az Ecole normale-ban föltűnt rossz, száraz stílusával a sok szellemes, jótollú iskolatárs között. Ezért elhatározta, hogy stílust szerez magának, ha törik, ha szakad. Il faut se faire un style.
Így született meg a művész a gondolkodóban. Művészete, költészete azonban nem benső szükség sugallata, hanem eszköz a gondolatok mennél teljesebb átvitelére. A szép szavak, az eszmét érzékítő s képekként szembe szöktető színes kifejezések nyerjék meg az olvasót az idea számára. E keletkezés adja nyitját Taine irálya összes jó és rossz tulajdonainak; a következőkben ki szeretném mutatni, hogy gondolkodása némely sajátságai, megértése határai mint vágnak egybe kifejezési módjával, föltüntetési képességével, illetve stílusával.
Néhány későbbi levelében, melyben e fejlődési korszakára visszatekint, árulja el, hogy mi módon látott hozzá ama különös stílusedzéshez. Már az iskolából hozott magával sokat; retorika tanára volt az első, aki őt, mint gyermeket, a világos átgondolás, az egymásba fűződő eszmék megszerkesztésének hagyományos francia művészetére tanította. Még bölcsészeti hajlamai is a retorikából erednek.
Ezek után csak az hiányzott, hogy a jól kigondolt munka zörgő vázát kitöltse, hogy a tagokat rugalmasakká tegye s az egész testen át érzékeny idegek gyorsan futó szálait vonja.
Történt, hogy egy finom kedélyű s igen szerencsétlen hölgy nevében valaki avval a kérdéssel fordult a világhírű Taine-hez, hogy adjon valami tanácsot a neuraszténikus életundor leküzdésére. Taine azt válaszolja, hogy e hölgy művésznői éspedig írónői pályára képezze ki magát. Ha a lélek minden szép iránt fogékony, csak akarni kell. Kényszeríteni kell magunkat benyomásaink kis, pontos mondatokban való lerögzítésére, amit csak két-három évi folytonos gyakorlat után érhetni el. Ha a leírásban bizonyos készséget elértünk, akkor sorra jő a párbeszéd! A legjobb írókban minden elért siker, minden hatás okát ki kell deríteni; meg kell vizsgálni, hogy mily érzés tartja a lelket egy vagy másik részletben. Ügyelni kell a jellemekre, a jellemek egymástól való függésére s kapcsolatukra a miliővel, a korral stb. stb.
A címzett nevét nem említi Taine s így nem lehet tudni, vajon igazán írónő volt-e ez a hisztérikus hölgy vagy sem? Nem épp valószínű. Általában ez a levél, mint minden hozzá hasonló művészi recept, a művészetet puszta készséggé, mesterséggé aljasító irányával felháborító vagy legalábbis nevetséges volna, ha bárki más írja, mint Taine. Így azonban vallomásértéke van a dolognak s Taine szeretetre méltó önámítása mellett tanúskodik, hogy semmiből tehetséggé gyakorolta magát. S ki ne hallaná Taine hangját, midőn azt hirdeti, hogy ernyedetlenül követett cél a teljes megelégedés, a boldogság felé vezet? Itt a tapasztalás szól belőle éppúgy, mint unokaöccséhez írt leveleiből, melyekben elárulja azt a nagy titkot, hogy mint lehet valakiből kitűnő esszéíró. Bár hihetnénk Taine-nek, s bár volna ily eljárás... be sokan, be szívesen követnék!
Ez a hite, hogy tanoknak, szabályoknak, elméleteknek nagy szerepük van művésziekben, fejlődése soha ki nem irtható jeleképp mindig megmaradt. Taine szívesen feledi el, hogy Taine egész tehetsége kell Taine műveinek megírásához. Az ő alkotásai s egy művészéi között mindig ott húzódik el ez a szűk, de annál mélyebb hasadás; a közvetlenség nagy előnye megmarad a tiszta artista munkáknak, még ha különben sokkal kisebb értékűek volnának is, mint e nagy akarat- és értelematlétának írásai. Taine-ben hiányzik minden artisztikus vonás: ő nem ismerte az első benyomásokba vetett bizalmat, nem a teljes, gyönyörű, könnyed átadást hangulatoknak, sőt szeszélyeknek. Kevésbé kifejlett szenzibilitásának jelei stílusa túlzásán mutatkoznak. A művészet vagy természet szép alkotásaival szemben nem ujjong fel benne a szép ösztöne s nem szisszen fel a csúfság láttára, mintha testi bántalom érte volna; keres, kutat, tapogat, puhatol amíg egy érzés, egy hangulat felé küzdötte magát s rendesen csak akkor jut el hozzá, ha a jelenségeket fejlődésük összes fokain végigkísérte, megértette, felboncolta s ismét összerakta... a megértés mögül húzza, vonja elő a megérzést, ki a napvilágra s mauvaise nature-je ellen folyton küzdve foglalja be aztán jégeső módra mindenfelől kopogó, az olvasót valósággal megostromló mondatokba. Az ember érzi az erőt és enged neki. De érzi egyszersmind a fáradságot, a megerőltetést, a szándékosságot, a megfeszült öntudatosságot. Már rég élt bennem az a gyanú, hogy ez a stílus a saját benyomások elől való félelmet, a spontán ítélet bizonytalanságát, az érzékenység némi hiányát jelenti - a most megjelent levelezés bizonyítékokat ád e gyanúm megerősítésére. Csak elő kell venni Taine könyveit s a könyvek feltüntetési módjával szemben az élmény leírását a levelekben s mindenütt könnyű lesz az élmény nagy mínuszára reá mutatnunk.
Németországban vagy Angliában egész szögletes merevségében fejlett volna ki ez a hatalmas, érdes egyéniség - Franciaországban uniformisba kellett bújnia. Ezért váltak külön az életben művész és ember... s legföllebb, ha a művek egy-egy szerencsésen megírt részletében forrtak megint össze.