Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.
szemle
Frank, Peter R.–Frimmel, Johannes: Buchwesen in Wien 1750–1850. Kommentiertes Verzeichnis der Buchdrucker, Buchhändler und Verleger. Wiesbaden, 2008. Harrassowitz Verlag, 299 l.; CD mell.
A „Buchwesen” szó jelentéstartalmát, a könyves szakma, vagyis a nyomdákkal, a könyvkereskedelemmel és a könyvkiadással foglalkozó területek egészét a magyar nyelvben nem lehet egyetlen szóval kifejezni. A Halász−Földes−Uzonyi-féle német−magyar nagyszótár ajánlotta „könyvészet” szó a magyarban inkább a bibliográfia régies elnevezéseként honosodott meg. A könyvtörténet talán még a megközelítőleg legjobb kifejezés.
Peter R. Frank professzor és Johannes Frimmel munkája egyedülálló vállalkozás, egy európai nagyváros, Bécs könyves szakmáinak adatait tartalmazza az 1750 utáni egy évszázadból. A kötet nem a történeti áttekintés szándékával készült, hanem annak mintegy előmunkálata, az ahhoz szükséges alapot dokumentálja. Ugyanakkor nem pusztán a Bécsben, a korszakban működött nyomdászok, könyv-, zenemű- és műkereskedők, kiadók, könyvkötők, litográfusok, réznyomók lexikonszerű névjegyzéke, hanem a hozzájuk fűzött kommentárokon keresztül egy korszak nyomda- és könyvtörténetének számos adatát összefoglaló segédkönyv.
A kötet összeállítói azért ezt a korszakot tették vizsgálatuk tárgyává, mert Mária Terézia és II. József reformjainak következtében, a cenzúra enyhülésével a könyvnyomtatás és a könyvkereskedelem hatalmas fejlődésen ment keresztül Bécsben.
Ausztria Németországgal való összehasonlítása meglehetősen nehézkes. A központosított Ausztriával ellentétben Németország történelmileg kialakult decentralizált helyzete − 1871-ig több száz kisebb-nagyobb államra tagolódott szét − elősegítette a könyvnyomtatás és -kiadás számos központjának létrejöttét. A másik eltérés, amiről az előszóban is szó esik, az az, hogy Németországgal szemben a Monarchia többnyelvű, többkultúrájú ország, amelyben Mária Terézia uralkodása alatt az állam központosítása még nagyobb méreteket öltött. A német széttagoltság azt is jelentette, hogy a cenzúrát is könynyebb volt kikerülni. Bár ez Ausztria esetében a Magyarországon való nyomtatás lehetőségét eredményezte.
Magyarországon e munkához hasonló vállalkozás még nem volt. Csak megemlítjük, hogy a magyar könyves szakmára vonatkozó szakirodalmat Kovács Máté gyűjtötte össze A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében (1963) című munkájában. Az egyes területekről kitűnő történeti összefoglalások, részfeldolgozások születtek az utóbbi években, itt kiemelendő Kókay György A könyvkereskedelem Magyarországon (1997) című munkája, amely korábban már megjelent német nyelven is, és amelyet a jelen kötet összeállítói is jól ismernek. A másik részterület a nyomdászattörténet. V. Ecsedy Judit 1800-ig dolgozta fel a magyar nyomdatörténetet (A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában, 1473–1800. Bp. 1999.). Ez a munka azonban sajnos ismeretlen a szerzőpáros előtt. A magyar nyomdászat történetének összefoglaló bemutatása még várat magára, egyes városok (például Temesvár, Veszprém, Szombathely, Szeged) nyomdászattörténetéről, illetve egyes nyomdákról, valamint nyomdászdinasztiákról rendelkezünk már történeti munkákkal. Budapest, illetve Pest-Buda vonatkozásában azonban a feldolgozás nem történt még meg.
Az osztrák könyvkereskedelem összefoglaló bemutatása Norbert Bachleitner, Franz M. Eybl és Ernst Fischer munkája (Geschichte des Buchhandels in Österreich. Wiesbaden, 2000). Bécs nyomdászattörténetéről egy 19. századi feldolgozás áll rendelkezésre, Anton Mayer könyve (Wiens Buchdrucker-Geschichte 1482–1882. Wien, 1883.). Mária Terézia, majd II. József uralkodása alatt a bécsi nyomdászat fellendülését Mayer elsősorban az iskolaügy reformja következtében a tankönyvek iránti igény megnövekedésének, valamint a jogalkotás újraszabályozása miatt az adminisztráció számára szükséges nyomtatványok előállítása megszaporodásának tudja be. Részletesen foglalkozik viszont a korszak cenzúraviszonyaival és azok jogi hátterével.
Az előttünk fekvő adattár felépítése a következő: először a cég vagy a cégtulajdonos neve szerepel, majd a cég fennállásának megközelítő időtartama az előd, illetve az utódintézmény nevének feltüntetésével, a cég tevékenységének (könyvkötészet, könyvnyomda, könyvkereskedés, könyvkiadó) meghatározása, szintén a megfelelő időhatár megjelölésével. A nem osztrák cégek esetében közlik a cég valós vagy feltételezett nemzeti hovatartozását. Ahol lehetséges volt, a szerzők röviden összefoglalták a cég tevékenységét, beleértve a tulajdonos életrajzi adatait, a cég történetét (előd-utód vállalkozás), bizományosi kapcsolatait, majd az esetleges nyomdakatalógusokra és a szakirodalomra történik utalás. A könyvkiadók, könyv-, zenemű- és műkereskedők, nyomdászok, papírmalom-tulajdonosok névsora után a réznyomók és a bécsi könyvkereskedelemben résztvevő külföldi személyek nevei következnek. A kötetet egy CD egészíti ki, amelyen még további adatok találhatók a cégek privilégiumaival, címeikkel és életrajzi adatokkal.
A legjelentősebb, leghosszabb ideig fennálló nyomdász, könyv-, mű- és zeneműkereskedődinasztiák egyedi bemutatásából, amelyeknek tevékenysége több évtizedes és átnyúlik a 18. századból a 19.-be (ilyenek, mint az olasz származású Artaria, a Gerold, Ghelen, Gräffer, Grund, Mechetti, Mollo, Pichler, Sammer, Schmid, Trattner, vagy a Wallishausser család), kirajzolódik Bécs könyvkultúrájának egy évszázados története. A kitűnő és hézagpótló adattár megjelenését csak üdvözölni és dicsérni lehet. Minket természetesen az érdekel, hogy milyen szerep jutott a magyaroknak a bécsi könyvkiadásban, könyvkereskedelemben, a nyomdászatban és a sajtóban. Magyar szempontból átnézve a kötetet, csak a legjelentősebb kapcsolódási pontokat szeretném kiemelni.
Az adattárban szereplő nyomdászok történetileg mindenképpen két különböző korszakhoz tartoznak, az őket elválasztó határ természetesen nem esik egybe pontosan az évszázad határával, de a 18. század vége, amelybe belemosódnak a 19. század első évei, még erőteljesen kapcsolódik a felvilágosodás áramához, a 19. század első fele, beleértve az 1848/49-es év eseményeit már a nemzeti megújulás, a Vormärz, illetve a reformkor időszaka. Az első korszak irodalmára, amely a korszak sajtóját is megtölti, a nyugati országokhoz képest a Habsburg Birodalomban elkésetten jelentkező felvilágosodás, majd – ez is sajátos jelenség – a romantika vele egyidejű jelenléte, később a korszak közepe-vége felé, Ausztriában és Magyarországon a biedermeier térnyerése és uralkodó stílussá válása jellemző.
A magyar könyvkereskedelem fejlődése a 18. században, a felvilágosodás eszméi által fellendülő szellemi életben indult meg. A magyar felvilágosodás egyik első képviselőjének, Bél Mátyásnak ötkötetes, megyékre bontott összeállítása (Notitia Hungariae novae historico-geographica) a Bécsbe menekült német Paul Straub kiadásában jelent meg 1735 és 1747 között, és a Ghelen nyomdában nyomtatták.
A magyar nyelvű sajtó legintenzívebb kapcsolatának kezdetei a bécsi nyomdászattal is erre az időre tehetőek, több magyar nyelvű periodikumot ekkor Bécsben élő magyar szerkesztők itt adtak ki. Miután a nyomdászoknak sikerült megakadályozniuk, hogy az akkor még elkötelezetten jozefinista Szacsvay Sándor szerkesztő új lapot jelentessen meg Pozsonyban, Bécsben 1786. december 2-án megindította Magyar Kurír című lapját. Ezt a később már jelentős változáson átment, s a nemzeti törekvéseket támogató, 1833-tól Bétsi Magyar Kurír névre átkeresztelt periodikumot, majd 1832-től 1834-ig melléklapját, a Sokfélét szerkesztette 1827-től Márton József. Nyomdászai az elsőnek Anton Haykul, a másodiké Anton Pichler voltak. A Magyar Kurírt korábban a bécsi Siketnémák Nyomdájában (Taubstummeninstitut k. k. Buchdruckerei) nyomták, erről említés is történik a kötetben, a kiadvány nevének megjelölése nélkül: „egyetlen magyar nyomtatványa ismert”.
Márton Józsefre Ferdinand Cosandier neve alatt bukkanunk először, aki „Márton József litográfiai intézetét vezette”. De Haykulnál és Pichlernél, akiknek a nyomdájában a Magyar Kurírt sokkal hosszabb ideig nyomtatták, nincs a folyóirat megemlítve cím szerint. A Magyar Kurírnak létezett egy Magyar Musa című irodalmi melléklapja, 1785-től 1789-ig Szacsvay szerkesztésében. A melléklap hozta a tudományos és az irodalmi jellegű közleményeket, sok verset is közölt. A Magyar Musát Franz Anton Schrämbl nyomdájában nyomtatták, aki számos, szép kiállítású és gondosan szerkesztett utánnyomást (francia és olasz klasszikusokat), valamint sok térképet adott ki. Márton Józsefről egyébként külön szócikk is szól, az az állítás, hogy működése nem teljesen ismert, egyszerűen nem állja meg a helyét. Már Szinnyei felsorolja műveit, Mikó Pálné pedig több kisebb publikációja mellett 1986-ban monográfiát is szentelt neki. Sajnos a magyar nyelvű, de esetleg német nyelvű rezümét tartalmazó szakirodalom nem ismerése a kötet egészében több helyen is fel-felbukkanó hiányosság. Jó lett volna a magyar személy- és helységneveket is helyesírásuk szempontjából magyar anyanyelvű lektorral átnézetni.
A Magyar Kurírhoz még egy magyar szerkesztő, Pánczél Dániel neve kapcsolódik, ő 1793ban, mikor Szacsvay után Decsy Sámuel vette át a lap szerkesztését, Bétsi Magyar Merkurius címmel új lapot indított. A Bétsi Magyar Merkuriusnak 1793 és 1795 között Bétsi Magyar Bibliotheca című, főként természettudományos művek recenzióit hozó melléklete is volt. A Bétsi Magyar Merkurius aztán 1799-ben beolvadt a Magyar Kurírba.
A Franz Gräfferról és a Pannoniáról szóló szócikkhez szolgáljon egy kis kiegészítés. Franz Gräffer (1785–1852) osztrák író 1820 végétől 1821. augusztus 31-ig társszerkesztője volt gróf Festetics Károly Albert vállalkozásának, az 1819 és 1822 között Pesten megjelenő Pannonia. Ein vaterländisches Erholungsblatt für Freunde des Schönen, Guten und Wahren című, az első pesti, tisztán szépirodalmi tartalmú folyóiratnak, és sok könyvismertetést, esszét, költeményt publikált itt. Gräffernek a Pannoniában megjelent írásait Szemző Piroska mutatja be Német írók és pesti kiadóik a 19. században című könyvében.
Szintén Bécsben jelent meg 1789-től a patrióta nemesi-értelmiségi mozgalom híveinek lapja, a Görög Demeter és Kerekes Sámuel által szerkesztett Hadi és Más Nevezetes Történetek, illetve ennek folytatásaként 1792-től Magyar Hírmondó néven, amely az első magyar nyelvű lap címe is volt, ezekről adatok a két szerkesztő nevénél találhatók. Az előbbinél a bemutatás Görög Demeter neve alatt szerepel Kerekes Sámuellel együtt, utalás történik itt Márton Józsefre is, említik még az általuk kiadott térképeket, valamint azt is, hogy Görög Demeter Ferenc és József főhercegek nevelője volt.
Gróf Galánthai Fekete János költő és műfordító neve Rudolph Sammernál kerül elő, aki Fekete írásait Cesare Beccaria neves milánói író, publicista, a modern büntetőjog és a felvilágosodás jelentős alakja munkájaként adta ki. Fekete irodalmi jelentőségéhez csak egy anekdotát idézünk fel, amely szerint franciául írt verseit elküldte Voltaire-nek, aki állítólag azt válaszolta: „bora jobb, mint verse”.
A magyar felvilágosodás vezéregyéniségének, Bessenyei Györgynek 1781-ben Bécsben anonym kiadott, bár csak hét füzetet kitevő lapjának, a Der Mann ohne Vorurtheil in der neuen Regierungnak magyar szempontból nagy jelentősége van. Ezért is szembetűnő az, hogy vele ellentétben a kevésbé jelentős Görög Demeter és Kerekes Sámuel mint lapszerkesztők saját nevük alatt kerültek felvételre. A folyóiratok szerkesztőinek a magyar irodalom- és kultúrtörténetben betöltött helyének bemutatásában bizonyára az adattár összeállítói segítségére lehetett volna magyar részről valaki. Bessenyei lapja nemcsak a magyar felvilágosodás szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hanem mert a bécsi felvilágosodás követőinél is modernebb eszméket, Helvetius, Rousseau és Herder nézeteit közvetítette német nyelven. Bessenyei az abszolutizmus, még a felvilágosodott abszolutizmus minden formáját is elutasította.
Az első magyar gazdasági folyóirat megindításának kísérlete az egyik legjelentősebb, szerteágazó nyomdászati tevékenységet folytató bécsi udvari nyomdász, műkereskedő és kiadó, Johann Nepomuk Ferdinand von Schönfeld nevéhez fűződik. A Magyar Újságot 1796-ban ő kezdte kiadni Bécsben, majd fél év múlva Pethe Ferenc (1763–1832) mezőgazda, szakíró lett a szerkesztője. A lap címe több változáson ment át, végül Vizsgálódó Magyar Gazda lett, majd 1797 végén érdektelenség miatt megszűnt. Pethe később 1814ben még egyszer próbálkozott Bécsben magyar nyelvű gazdasági szaklapot kiadni, ez a Nemzeti Gazda volt, melyet Haykul nyomtatott. 1816-ban Pethe hazavitte a lapot Pestre, ahol aztán egészen 1827-ig jelent meg.
A 19. század elején Magyarország politikai, gazdasági és szellemi súlypontja Budára és Pestre helyeződött át. Conrad Adolf Hartleben könyvkiadó, könyvkereskedő és nyomdász magyar vonatkozásairól annyi áll a neve alatt következő összefoglalásban, hogy kiadóhivatallal egybekötött könyvesboltját 1803-ban nyitotta meg Pesten, és hogy támogatta a fiatal magyar írókat, Eötvöst, Jókait és Petőfit. Számos német író munkáit is kiadta, erről is bővebben olvashatunk Szemző Piroska már említett könyvében. Tőle tudhatjuk meg azt is, hogy Hartleben már 1801ben először Budán volt Ivánits Zsigmond könyvkereskedő üzlettársa. Sajnos azonban életrajzánál egy téves adatra bukkanunk, mert Hartleben 1844-ben székhelyét Bécsbe tette át és 1863. április 5-én nem Budapesten (azaz Pest-Budán), hanem Bécsben halt meg. A pesti céget unokaöccsére, Adolf Hartlebenre hagyta, és a cég 1870ben szűnt meg Pesten.
Talán nem a kiadvány kevésbé ismert címénél (Geistliche Leihbibliothek) kellett volna felvenni az adattárba az élete utolsó éveiben a vallási miszticizmus felé fordult gróf Széchényi Ferenc és felesége által saját költségen kinyomtatott, 1819 és 1823 között Bécsben kiadott vallásos munkákat tartalmazó sorozatot, amelyből öt kötet látott napvilágot.
Dicséretes a magyar származású, budai születésű Piatnik Nándor kártyagyáros bemutatása, aki annyiban kötődik Bécshez, hogy ott vette át 1842-ben Anton Moser halála után annak kártyafestő üzemét, amit aztán Piatnik két évtized alatt Közép-Európa legjelentősebb kártyanyomdájává fejlesztett. Az ő neve a magyar kártyáról ismert, és őt mi magyarnak tartjuk.
Anton Strauß 1802 és 1827 között működő bécsi nyomdász és kiadó neve alatt sok más a korszak meghatározó lapja között (Vaterländische Blätter, Österreichischer Beobachter, Hormayr Archivja) hiába keressük a hosszú életű (1814–1873), 1848 után a liberalizmus egyik vezető orgánumává vált és magyarbarátságáról ismert, számos magyar munkatárssal bíró Der Wanderert, amelyet Strauß halála után felesége vett át, majd később férje unokaöccse, a szintén kiváló nyomdász, Leopold Sommer vitt tovább.
Franz Tendler könyvkereskedő és kiadó adta ki többek között gróf Mailáth János ötkötetes történeti összefoglaló munkáját Geschichte der Magyaren (1828–1831). Mailáth egyébként 1848ig maga is Bécsben élt, számos fordításával sokat tett a magyar irodalom népszerűsítéséért német nyelven, ugyanakkor rossz anyagi helyzete miatt a bécsi rendőrség besúgója lett, ez vezetett későbbi meghasonlásához és öngyilkosságához: lányával a starnbergi tóba vetették magukat.
A lovasberényi születésű, de pályája kezdetén kívül egész életében Bécsben élő író, újságíró és szerkesztő Moritz Gottlieb Saphirt (1795–1858) munkássága alapján egyértelműen a német nyelvű, azon belül is az osztrák irodalomtörténet tartja számon. A II. József-féle reformok óta emancipálódó és asszimilálódó zsidóként Magyarországon született, de német nyelven publikáló újságírók közül kétségtelenül az egyik legtehetségesebb, aki azonban a reakció szolgálatában állt, az irodalmi élet közismert és kritikái miatt rettegett alakja, a szatirikus humor megteremtője, a Der Humorist (1837–1848) című lap szerkesztője volt Bécsben.
A kötetet a szakirodalom felsorolása zárja; az adattár használatát három mutató segíti, ezek a személy- és cégnév-, valamint helynév-mutató, az említett periodikumok, almanachok és naptárak listája, valamint egy tárgymutató, legvégül található egy rövid időrendi áttekintés. A kiválóan szerkesztett, hatalmas anyagot tartalmazó munka a bécsi nyomdászat történetét, a helytörténetet kutatók, a művészettörténészek, a könyvtárosok és a disszertációt írni készülők megkerülhetetlen segédeszköze lesz.
Rózsa Mária
Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.