Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.
közlemények
A szubjektivitás megjelenése Illyés András prózai műveinek előszavában. – „Én még gyermek lévén, mihent olvasni, és irni megtanoltam ming’árt könyveket kezdettem csinálni.”[lxx] Illyés András erdélyi püspökről keveset ír történetírásunk, keveset ír irodalomtörténetünk. Bár amíg neve említés szintjén sem szerepel a Magyarország történetét tíz kötetben összefoglaló munkában és önálló történeti tanulmány sem köthető nevéhez,[lxxi] addig a magyar irodalomtörténet nagylelkűbben járt el vele szemben, amikor neve irodalomtörténeti és -elméleti összefoglalók, ha nem is állandó, de gyakori szereplője. Irodalmi működéséről bővebb ismertetést három összefoglaló munkában és két tanulmányban olvashatunk, ezekből úgy tűnik, hogy munkásságának megvan a helye a magyar irodalom történetében;[lxxii] a továbbiak megmaradnak az említés szintjén, legtöbbször egy-egy mondatra korlátozva az ismeretek bővítését. Bár ezekben Illyést mint „a magyar barokk jelentős” képviselőjét említik, mindezen sommás megállapítások ellenére a róla szóló szakirodalom ezen a tudományterületen is igen szegényes.[lxxiii] Az utóbbi közel fél évszázadban nem jelent meg vele kapcsolatban tanulmány, és csupán két önálló irodalmi ismertetés köthető a nevéhez.[lxxiv]
1682−1813
Annak ellenére, hogy Illyés püspök kora demográfiai viszonyai között igen magas kort ért meg (1637–1712), a fenti alcím nem Illyés András életének mérföldköveit jelzi. És mégis. Hiszen egy író addig él, amíg megjelennek könyvei, olvassák munkáit, mert „a szöveg csak úgy létezhet, ha létezik az olvasó is, aki értelmet ad neki”.[lxxv] Illyés nagy életművet hagyott hátra, amely teljes egészében még feldolgozatlan. 1682 és 1813 között tizenhét önálló munkája látott napvilágot és szinte minden könyve több kiadást is megélt. Egészen 1813-ig negyvenhét alkalommal jelentek meg munkái – Bécs, Nagyszombat és Buda nyomdáiban. A gyakori editiók, az évről-évre többször is kiadott munkák azt a vélekedést támasztják alá, hogy Illyés nagyon is népszerű volt saját korában. Kovách Zoltán kutatásai során 1962-ben is fedezett fel tőle új könyvet, az 1710-ben, Nagyszombatban megjelent IGAZ/Keresztyén Emberek Életének, és erkölcsinek ISTENI Rendelése, és Böl-cseséges /TUDOMÁNYA/ címűt, amely a latin nyelven 1696-ban, Divina vitae, morumque hominum fidelium institutio címen kiadott mű magyar fordítása volt, így a későbbiekben is van rá lehetőség, hogy eddig ismeretlen vagy kallódó Illyés-műre bukkanjunk.[lxxvi]
Bitskey István Illyést mint „e kor egyik legnépszerűbb, legnagyobb hatású s tipikusan a római kollégium szellemét közvetítő írója”-ként tarja számon, s a következőképpen foglalja össze munkásságának vezérlő elveit: „…tanítás, türelem, morális nevelés, a devóció elmélyítése révén lehet a magyarokra hatni, nem polémiával, még kevésbé erőszakkal. Az Illyés által Rómában olvasott, onnan Magyarországra átplántált könyvek ezt a szellemet erősítették, a misztika segítségével a lelkek belső átformálását akarták szolgálni, az erények propagálásával és a műveltség terjesztésével kívánták a katolicizmus ügyét előrevinni”.[lxxvii] Illyés a jezsuita aszketikus irodalmon nőtt fel, és írói működése is ennek töretlen folytatásának tekinthető. Munkái mind műfaj, mind téma tekintetében karakterisztikusan képviselik a 17. század magyar egyházi irodalmát, s a korszak vezető vallási műfajához, az ájtatossági irodalomhoz elsősorban fordításai révén kapcsolódik. Irodalmi munkássága és élete összeforrt. Egyházi íróként egyaránt vezette a lelki késztetés, és ezzel együtt – ettől el nem választható módon – a gyakorlati cél. Könyvei mind téma, mind műfaj tekintetében igen változatosak, hiszen vallásos és erkölcsi tanulságokat szolgáltató elmélkedéseket, szentéletrajzokat, egyházi beszédeket és énekeskönyveket egyaránt megtalálunk munkái között. Egy-egy művét aprólékos gonddal többször is átdolgozta, javította; ez a filológiai pontosság és igényesség megmutatkozik lírájában és prózájában is. 1696-ig írói működésének meghatározója a próza volt: latin és magyar nyelvű prédikációskötetei és fordításai jelentek meg.[lxxviii]
Az ajánlások mint írói memoárok
Ebben az időben a könyvek elé írt „Lectori salutem”-ek az irodalomtörténet számára fontos forrásértékkel bírnak. Az ajánlások mindig is összekötő kapocsként működtek a szerző, a mű és az olvasó között, így ezek részletesebb vizsgálata elengedhetetlen feltétele a művek jobb megértésének. Bár Illyés Andrásnak nincs „krónikája”, mint testvérének, Illyés Istvának,[lxxix] mégis műveinek ajánlásait olvasva úgy tűnik, mintha rövidített, a kor irodalmában oly divatos memoárokat olvasnánk. Illyés ajánlásaiban szívesen beszél irodalmi műveiről: más publicisztikai lehetőség hiányában így hívhatja fel a figyelmet könyveire. Ezek alapján pedig pontosabban rekonstruálható műveinek háttere.
Az előszavak, illetve az ajánlások tipológiai szempontból külön műfajnak is tekinthetők, amennyiben elfogadjuk Kenyeres Ágnesnek az előszavakra vonatkozó műfaji besorolását, és alkalmi írásművekként kezeljük őket.[lxxx] Mert – ahogy Kenyeres írja – az előszó „konkrét szükségletből keletkezik, konkrét céllal, s a mű megírása szolgál hozzá indítékul.”[lxxxi] Az ajánlásoknak számos kötött eleme volt, amelyeket a szerzők mint íratlan doktrínákat tartottak be. A prefációk két nagy részre oszthatók aszerint, hogy kihez szólnak. Általában a mecénáshoz, a könyv fizikai megjelentetését lehetővé tévő személyhez intézett köszöntő rész az első, amellyel az író bevezeti a művet. Illyés esetében kevés a könyv megjelenését segítő mecénás. Az előszavakból az derül ki, hogy műveit legtöbbször saját költségén jelentette meg. A Megrövidittetet Ige 1696-os keltezésű elöljáró beszédében azt írja, hogy ez idáig huszonnyolc könyvet írt, amelyből huszonkettőt a saját költségén jelentetett meg:
„Az Isteni gondviselés kegyelmessen rendelvén: és a’ kegyelem irgalmasson segitvén. Huszon nyolcz esztendöknek folyása alatt, sok jeles Autorokbol Olasz, Deák, és Magyarokbol, huszon nyolcz igen hasznos, és szükséges Egyházi Könyveket, és nagy szorgalmatos igyekezettel, és fáradsággal megirtam: mellyek közül huszonkettöt világosságra is tulaidon költsegimmel bocsátottam”.[lxxxii]
Az RMK-kötetek rendelkezésre álló adatai alapján 1696-ig nem tudunk összeszámolni huszonnyolc Illyés által írt könyvet, ezért azt feltételezhetjük, hogy miután gyermekkorát mondja irodalmi pályafutása kezdetének, a huszonnyolc mű között olyanok is szerepelnek, amelyek az iskolai, vagy egyetemi fakultás elvégzéséhez szükséges munkák voltak, illetve – ha megjelentek –, még kallódnak.[lxxxiii] Mindenesetre Esterházy Pál nádor volt a mecénása A’ Keresztyeni Jossagos-Cselekedeteknek es a tekelletességnek gyakorlatossága című könyv II. részének, de a könyv megjelentetését támogató pártfogóhoz nem Illyés, hanem a nagyszombati nyomda testülete írt dicsőítő szavakat.[lxxxiv] Más – általam vizsgált – könyvei előszavában nem található mecénásra utaló köszöntő, ezért kellő óvatossággal ugyan, de kijelenthető, hogy a nyomda, illetve ő maga volt műveinek kiadója. Ez utóbbi esetben nem meglepő az olvasókhoz írt bevezetőkben a saját írói hivatására és személyes életútjára vonatkozó gyakori utalás. Hiszen az ajánlásban így egy helyen kellett szerepeljen a mű olvasására, olvasatára vonatkozó irányító jellegű szerzői utasítás és egy helyütt – az író és kiadó relációjában – az író személyére vonatkozó információtöbblet, amelyről az olvasó máshonnan nem szerezhetett volna tudomást. Olyan ajánlási szövegrészek ezek, amelyeket a későbbi korok „modern” könyvei már a fülszövegben jelentettek volna meg. Illyés azonban nemcsak az elöljáró beszédekben, de például a Pretiosa Margaritában, az „utóiratban” is megszólítja olvasóit. Itt A’ keresztyeni eletnek peldaja vagy tüköre, Az-az: A’ szentek elete című munkája a következő hónapban történő második kiadására hívja fel az olvasók figyelmét, sőt azt is megmondja, hogyan és hol lehet hozzájutni a könyvhöz: „Qui volunt habere, invenient in Collegio PR. PP. Societatis JESU, hic Tyrnaviae”.[lxxxv] Könyvei magyar nyelvű kiadásaiban két helyen van arra példa, hogy művét, illetve őt magát egy testület vagy külső személy ajánlja olvasói figyelmébe. A’ Szerzetesi Tekélletességnek, és Joságos Cselekedeteknek Gyakorlatossága fordítása elöljáró beszédeként a nagyszombati nyomda társasága intézi hozzá a köszöntést, „Illustrissime ac Reverendissime Praesul” megszólítás alatt.[lxxxvi] A másik példa A’ keresztyeni eletnek peldaja vagy tüköre, Az-az: A’ szentek elete című művében található. Ennek a könyvének van a leghosszabb és a legsokrétűbb bevezető része és itt olvasható egy Illyés Andrást méltató vers is, a testvére, Illyés István által írt „Epigramma in Authorem” című, amely az emblémaköltészet egy karakterisztikus példáját képviseli. A vers, a több könyvének is a címlapjára nyomtatott püspöki címer jelképes magyarázatát adja.[lxxxvii]
Személyes tapasztalatok
Illyés nem szigetelődik el olvasóitól, hiszen könyvei prefációi az olvasóval folytatott párbeszédnek is tekinthetők. Az előszavak alaphangja a közvetlenség és a közvetlen párbeszédre irányuló kezdeményező szerep, amelyben erős hangsúlyt kap az egyéni tapasztalatoknak az olvasóval történő megosztása.
Egy távoli, általánosan értelmezhető személyes élmény lehetne az, amely a legátfogóbban érzékelteti Illyés írói működésének küldetésvállalását. A megfogalmazás régmúltba helyezett időmegjelölése is ezt a fentebb megfogalmazott állítást támasztja alá. A’ keresztyeni eletnek peldaja vagy tüköre, Az-az: A’ szentek elete előszavában egy régi élményére hivatkozva jelöli meg műve indítékát:
„Midőn ennek előtte sok esztendőkkel Erdélyben és Magyarországon által mennék, és azoknak a részeknek el pusztúlt és eretnekséggel gonoszúl megrútított szinit szemlélném: még akkor meg-indulni és minden igyekezetemet arra fordítani kezdettem, hogy naponként üdvösségnek gonoszabb veszedelmére esendő édes hazámnak, csekély értékemmel segítséget nyujtanék.”[lxxxviii]
Minden lehetőség, amely adatott számára, arra sarkallta, hogy ennek minden tudásával és tehetségével megfeleljen. A régmúltat idéző általánosan mozgósítható empíria a következőkben már konkrét idő- és helyszín-megjelölést kap. A tíz esztendei plébániákon való szolgálás, a közvetlen személyes tapasztalat indította két könyve megírására is. Az egyik egy „szép Magyar Énekes Könyv” tervezete, a másik pedig prédikációsköteteinek megjelentetése. Mindkettő megírásában a hangsúly a jobbító, a tudatlanságot megszüntető szándékon van. A’ Keresztyeni Jossagos-Cselekedeteknek es a tekelletessegnek gyakorlatossaga I. részének előszavában így ír a tervezett énekeskönyv megírásának okáról:
„…mint hogy tiz esztendeig lakván Plébániákon, láttam, hogy némely régi Magyar Énekeket meg-vesztegettek a’ magyar szókban némely Iskola Mesterek, kik nem tudták azokot jól meg-irni magyarul, mivel hogy sok hellyeken nem találtatván jó Magyar Iskola Mesterek, oly Deákokra, kik magyarul jol nem tudtak, szorult a’ Magyar kösség, mely miat még a’ jó magyar gyermekek-is, kik azoktul olvasni, és irni tanultak, meg-fogyatkoztak, és vétkeztek némely magyar szókban.”[lxxxix]
Ebből két dolgot tudunk kiolvasni: az egyik, hogy nagyon kevés a képzett magyar iskolamester, ezért a község olyanokra kénytelen a gyermekek taníttatását bízni, akik nem tudnak jól magyarul. Ennek pedig az a következménye, hogy a gyerekek rosszul tanulják meg használni anyanyelvüket; másrészt – az előbbivel szoros összefüggésben – Illyésnek a magyar nyelv iránti elkötelezettségére hívja fel a figyelmet. Az új katolikus énekeskönyvet végül aztán nem ő, hanem testvére, Illyés István írta és jelentette meg, Soltari Énekek […] és Halottas Enekek címmel, amelynek darabjait elsősorban a dunántúli katolikusok olvasztották be népi énekkincsükbe.[xc] Az énekeskönyv megírásának oka és az ebből fentebb levont következtetés, amely Illyésnek a magyar nyelv iránti elkötelezettségére mutat rá, más műve előszavában is megjelenik, így a Megrövidettetet Ige elöljáró beszédében is, kiegészítve azt a dogmatikai tudatlanság megszüntetésére irányuló szándékával:
„Minthogy tiz esztendeig lakvan Plebaniakon probalva tudom, hogy az eggyügyü kösség igen tudatlan az igaz Hit fő Agazatinak dolgaiban; nem érkezvén némely Plebanusok azoknak szükséges megmagyarázására.”[xci]
A művek létrejöttének körülményeire vonatkozó közlések
Az ajánlásokból derül ki, hogy két fordítása is a Rómában töltött évekhez köthető: A’ keresztyeni eletnek peldája vagy tüköre, Az- az: A’ szentek elete és A’ Keresztyeni Jossagos-Cselekedeteknek és tekelletessegnek gyakorlatossága. A 17−18. században az olaszból fordított vallásos művek elsősorban a Római Collegiumban tanult exalumnusok révén kerültek Magyarországra.[xcii] Illyés 1663 és 1668 között volt a Collegium tagja, amely annak martriculája szerint, 1663. november 1-jén, mint baccalaureatust[xciii] vette föl növendékei sorába:
„Andreas Josephus Illyés Csikiensis [Hungarus] Transylvanus, natus patre Joanne et matre Catherina Szmona catholicis semper. Absolvit Humaniora Claudiopoli et Cassoviae, logicam vero et physicam Tyrnaviae. Fuit sodalis B. Virginis. Commendatus ab Illustrissimo archiepiscopo Strigoniensi venit ad Collegium 1. Novembris 1663. Annum agit 24. Destinatus ad metaphysicam. Juramentum fecit 8. Novembris 1663.”[xciv]
A kollégiumban a szigorú és a rendszerességre szoktató életvitel lehetőséget teremtett az elmélyült és magas szintű munkára. A tanárok koruk legképzettebb, nagy tisztelettel övezett jezsuita oktatói közül kerültek ki, akik a leghatékonyabbként számon tartott jezsuita pedagógia szerint oktattak.[xcv] Ennek köszönhető, hogy a növendékek nemcsak papokként, hanem tudós lelkészekként kerültek ki a kollégium falai közül, akik „mindennek eredményeképpen egységes képzettséggel felvértezett, homogén szellemű papság”-ként tértek vissza hazájukba.[xcvi] Illyés jámborságával, munkaszorgalmával és a katolikus egyház iránti elhivatottságával valószínűleg kitűnt már Rómában is növendéktársai közül, hiszen a pápa bizalma jeléül őt bízta meg, hogy vigye el Szelepcsényi Györgynek az érseki palliumot.[xcvii] 1668. január 28-án szentelték pappá, és nem sokkal ezután haza is indult, poggyászában magával hozva többek között a két későbbi fordítás alapjául szolgáló műveket – egyiknek a kivonatát, a másiknak az eredetijét. Az alumnusok a teológiai fakultás alatt ki válóan megtanulták az olasz nyelvet, hiszen a Collegium szabályzata előírta, hogy a növendékek egymás között olaszul beszéljenek, az étkezések alatt pedig olasz nyelvű könyveket olvassanak fel. Ezek közül az első helyen a legendagyűjtemények álltak.[xcviii] A római évekhez köthető tehát A’ szentek elete, amelynek olasz verzióját – eredetije Alonso Villegas műve – a Collegium alumnusaként 1665−1668 között kivonatolta, majd hazatérve, ahogy írja:
„tiz esztendök alatt, sok helyeken sok lelkeknek üdvössége keresésében Megyés Pap szolgáltam. Az idö alatt választott órákon Szent dologban foglalatoskodtam: és azon Szenteknek életit, melyeket Olasz nyelven meg-irtam vala, Magyar nyelvel is meg-ajándékoztam.”[xcix]
Másik könyvéről, A’ Keresztyeni Jossagos-Cselekedeteknek és tekelletessegnek gyakorlatossága címűről ugyancsak maga mondja, hogy azt Rómában vásárolta. A fordításban azonban nagy segítségére volt, hogy Vid László – akinek rábeszélésére belefogott ennek a műnek a fordításába – elküldte neki Alonso Rodriguez meditációs könyvének latin fordítását:
„mert ahol edgyikben homályos értelem volt, világoson volt a’ másikban; mindazáltal inkább követtem az Olasz Autort a’ szoknak, vagy igiknek folyására nézve.”[c]
Ezen utóbbi megjegyzését Bitskey a következőképpen értékeli: „Úgy látszik, olaszul jobban tudott, mint latinul, mással aligha lenne indokolható a választása”.[ci] Mindenesetre tudós módjára bírta mind az olasz, mind a latin nyelvet. A Megrövidittetet Ige II. részének előszavában pedig még háromnyelvű versét is olvashatjuk.[cii]
A Megrövidittetet Ige című prédikációsköteteit – ahogy ez a címből kiderül – a már elmondott, a gyakorlatban is kipróbált prédikációi alapján állította össze. Az első egyházi beszédekből összeállított könyvét 1691-ben adták ki, majd 1696-ig szinte minden évben megjelent egy-egy gyűjteménye, hol latin – a magyar cím tükörfordításaként: Verbum Abbreviatum címmel –, hol magyar nyelven.[ciii] A nyomtatásban megjelentetett prédikációnak száma – a magyar és a latin kiadásokat is összeadva – majdnem hatszáz darabra tehető. Ezekkel a könyvekkel segítséget kívánt nyújtani a plébániákon szolgáló papoknak, mivel – folytatva a fent már megkezdett idézetet –
„nem érkezvén némely Plebanusok azoknak szükséges megmagyarázására, mivelhogy sok Innepek esnek egyszer s’ mind, és magokat jo modgyával nem készithetik a’ Predikatiokra…”.[civ]
Prédikációgyűjteményének II. kötete a szentekről szóló beszédeit tartalmazza, és mint maga is írja összeállításakor „Olasz Authorok” írásait is felhasználta, vagyis a már korábban kiadott legendagyűjteményét ő maga is hasznosan forgatta a prédikációk elkészítésekor.
A megcélzott olvasóközönség
Illyés András kétnyelvű író volt, latinul és magyarul egyaránt írt műveket. A latin nyelvnek fontos, kezdeményező szerepe volt és egyúttal az egységes katolicizmus nyelvét hordozta. A latinból, illetve az olaszból fordított vallásos művek a magyarországi katolikusoknak közvetítették az európai vallásos irodalmat, míg az általa írt, vagy összeállított latin nyelvű könyvek az európai vallásos irodalomba kapcsolták be a magyarországi katolikus literatúrát, ezzel is hangsúlyozva az államhatárokat nem ismerő katolikusság létjogosultságát. E megfontolás mellett azonban nagy szerepet játszhatott az ország, illetve Pozsony és Nagyszombat – ahol életének nagy részét töltötte – etnikai megoszlása is. Hiszen a „katolikus-egyetemességbe” nemcsak a magyarokat, de a nagyszámú német ajkút és a vidék szlovákságát is igyekezett bekapcsolni: protestáns hitéről visszateríteni, vagy katolikus hitében megerősíteni. Illyést Bartók István a „középutas” fordítók közé sorolja, mint azt a szerzőt, aki „a »középutas« elképzelés jegyében nem az olvasók egyik vagy másik rétegéhez fordul, hanem különféle szélsőségek képviselőinek egyaránt szeretne hasznára válni”.[cv] A „minden renden-levö”, azaz a legszélesebb közönségnek hasznára váljon „középutas” magatartás több fordítása előszavában is kifejezést nyer:
„Vedd-eszedbe, hogy én ez könyvet (némely igiket változtatván) ugy alkolmaztattam, hogy minden renden-levö Magyarul tudo keresztyéneknek tulajdonképpen szolgállyon: mert Deákul fö-képpen a’ Szerzetesekhez volt alkolmaztatva.”[cvi] és „Annak okáért minden embereknek hasznos a’ Szentek életét tudni, mert minden rend-béli ember, talál ottan példákat, mellyeket kövessen a’ joságos cselekedetekben.”[cvii]
Kiss J. Adrienn
Bibliográfia
A magyar irodalom története II. 1964 = A magyar irodalom története. II. Főszerk. Sőtér István. Szerk. Klaniczay Tibor. Bp. 1964. Akadémiai Kiadó.
Bartók 1998 = Bartók István: „Sokkal magyarabbúl szólhatnánk és írhatnánk”. Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630–1700 között. Bp. 1998. Akadémiai Kiadó – Universitas Kiadó.
Bitskey 1996 = Bitskey István: Hungariából Rómába. A római Collegium Germanicum Hungaricum és a magyarországi barokk művelődés. Bp.1996. Nemzeti Tankönyvkiadó.
Bognár 2002 = Bognár Krisztina–Kiss József Mihály–Varga Júlia: A Nagyszombati Egyetem fokozatot szerzett hallgatói, 1635–1777. Bp.2002. /Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 25./
Herepei 1969 = Herepei János: A XVII–XVIII. századi hazai könyvforgalom történetéhez = MKsz 1969. 284–293.
Holl 1954 = Holl Béla: A legrégibb nyomtatott legendáskönyvünk. = Vigilia 1954. 11. sz. 572–574.
Illyés 1682 = A’ keresztyeni eletnek peldaja vagy tüköre, Az - az: A’ szentek elete. […] Olaszbol Magyarra fordittatot, s’ rendesen ött Részre osztatot. ILLYES ANDRAS, Posoni kanonok által. I, III–V. Nagyszombat, 1682. RMK I. 1291.
Illyés 1683 = A’ keresztyeni eletnek peldaja vagy tüköre. Az - az: A’ szentek elete. […] Olaszbol Magyarra fordittatot, s’ rendesen ött Részre osztatot. ILLYES ANDRAS, Posoni kanonok által. II. Nagyszombat, 1683. RMK I. 1291.
Illyés 1688 = A’ Keresztyeni Jossagos-Cselekedeteknek es a’ tekelletessegnek gyakorlatossaga, […] Olaszból, és Deákból szorgalmatosson meg-magyaráztatott ILLEYS [sic!] ANDRAS-által. Nagyszombat, 1688. RMK I. 1370.
Illyés 1690 = A’ Kristus Jesus Elete és tudomanya […] AVANCINUS Miklos Pap-által. Es Szorgalmatosson meg-magyaráztatott […] ILLYES Andras-által. Nagyszombat, 1690. RMK I. 1395.
Illyés 1691 = Megrövidittetet Ige Az-az: Predikatios Könyv, Melyben hetven négy Prédikátiok foglaltatnak, mellyekben az Igaz Hit fő Agazatinak nagy titkai, a’ Szent Atyák által megmagyaráztatnak, és szép üdvösséges tanuságok adatnak. I. Nagyszombat, 1691. RMK I. 1415.
Illyés 1692a = Megrövidittetet Ige az az: Predikátios Könyv, Melyben kilenczven Prédikátiok foglaltatnak a’ Szentekröl […]. II. Bécs, 1692. RMK I. 1416.
Illyés 1692b = Megrövidittetet Ige, az az Prédikátios Könyv, Melyben ötvennégy Prédikátiok foglaltatnak, minden Renden és Allapotban lévö Keresztyén emebereknek Hármas Tükört adván elejekbe. […] III. Bécs, 1692. RMK I. 1417.
Illyés 1692c = Verbum Abbreviatum. id est; Liber Concionum, In quo quinquaginta quator Conciones continentur […] edidit ANDREAS ILLYES. III. Bécs, 1692. RMK III. 3724.
Illyés 1693 = Verbum Abbreviatum. Id est Liber Concionum, In quo septuaginta quator Conciones continentur […]. I–II. Bécs, 1693. RMK III. 3789.
Illyés 1694 = Exemplum seu Speculum Vitae Christianae: hoc est; Vita Sanctorum […] nunc porrò Latinitate quoque donavit […] ANDREAS JOSEPHUS ILLYÉS. Bécs, 1694. RMK III. 3864.
Illyés 1695 = Verbum Abbreviatum. id est: Liber Concionum Dominicalium […] I–II. Bécs, 1695. RMK III. 3928.
Illyés 1696a = Megrövidittetet Íge, Az az; Vasárnapi Prédikátioknak Könyve […]. Bécs, 1696. RMK I. 1485.
Illyés 1696b = Divina vitae, morumque hominum fidelium institutio, et doctrina sapientissima. id est: selectissimae sententiae divinae […] in lucem edidit: ANDREAS ILLYES. Bécs, 1696. RMK III. 3985.
Illyés 1696c = Novae, Spirituales, ac morales duarum linguarum Cantiunculae. […] in lucem edidit […] ANDREAS ILLYÉS. Bécs, 1696. RMK I. 1497.
Illyés 1701 = Keresztyeni Jóssagos cselekedetkeknek es Tekelletessegnek Gyakorlatossaga […] Olaszból és Deákból szorgalmatosson meg-magyaráztatott ILLYES ANDRÁS erdélyi Püspök által. II. Nagyszombat, 1701. RMK I. 1639.
Illyés 1707 = Pretiosa Margarita Idest Vita Sanctae Margaritae Ungarae Virginis […]. Nagyszombat, 1707. RMK II. 2295.
Illyés 1708 = Szerzetesi Tekélletességnek, és Joságos cselekedeteknek Gyakorlatossága […] Végezetre Olaszbol, es Deákbol szorgalmatosson megmagyaráztatott ILLYES ANDRAS Erdélyi Püspök által. […] A’ Szerzetesi állapothoz tartozandó Joságos Cselekedeteknek Gyakorlatosságárol. Nagyszombat, 1708. RMK I. 1753.
Illyés 1710a = Divina Vitae, morumque Hominum Fidelium Institutio, Et Doctrina Sapientissima. Id est: Selectissimae Sententiae Divinae […] Igaz/Keresztyén Emberek Életének, érkölcsinek Isteni Rendelése, és Bölcsességes /Tudománya/ […]. Nagyszombat, 1710. RMK II. 2406.
Illyés 1710b = Cantiones Spirituales, ac Morales […], Nagyszombat, 1710. RMK II. 2407.
Illyés 1743 = Keresztyeni életnek példája avagy tüköre, az az: a szentek elete. […]. Nagyszombat, 1743. Petrik II. 208.
Illyés István 1693 = Soltári Énekek A’ Magyar Anyaszentegyház vigasztalására és Halottas Enekek A’ Szomorú Temetések alkalmatosságára. Hozzá-adatván röviden. A jól meg-haláshoz való készület. Nagyszombat, 1693. RMK I. 1446.
Kenyeres 1964 = Kenyeres Ágnes: A kegyes Olvasóhoz! Összeáll. Kenyeres Ágnes. Bp. 1964. Gondolat Kiadó.
Knauz 1865 = Knauz Nándor: Illyés István krónikája 1650–1711. = Magyar Sion 1865. 809–832; 881–919.
Koltay-Kastner 1927 = Koltay-Kastner Jenő: XVII. és XVIII. századi olaszból fordított vallásos műveink. = EPhK 1927. január–június, 24–31.
Kovách 1966 = Kovách Zoltán: Illyés András szentírási szentenciás könyvecskéjének magyar fordítása és latin születésnapi köszöntése. = MKsz 1966. 81–82.
Magyarország története 1989 = Magyarország története 4/1. Főszerk. Pach Zsigmond Pál. Szerk. Ember Győző és Heckenast Gusztáv. Bp. 1989. Akadémiai Kiadó.
Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban 2000 = Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban. Szerk. Gugliemo Cavallo, Roger Chartier, Bp. 2000. Balassi Kiadó.
V. Ecsedy 1999 = V. Ecsedy Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473–1800. Bp. 1999. Balassi Kiadó.
Veress 1917 = Veress Endre: Fontes Rerum Hungaricum. A Római Collegium Germanicum et Hungaricum magyarországi tanulóinak anyakönyve és iratai. I. Anyakönyv (1559–1917). 1917.
[i] Kertész Balázs: A turul-monda Laskai Osvát egyik Szent István-napi prédikációjában. = MKsz (120.) 2004. 374–384.; Kertész Balázs: Laskai Osvát a magyarok pannóniai bejöveteléről. Anonymus gesztájának utóéletéhez. = MKsz (121.) 2005. 373–384.; Kertész Balázs: A honfoglalás története Laskai Osvát második Szent István-sermójában. = MKsz (122.) 2006. 464–468.
[ii] Szövegátvételek: Kertész: i. h. 2004. (1. jegyzet) 382. oldal 2. bekezdéséből Kertész: i. h. 2005. (1. jegyzet) 380. oldal 2. bekezdésébe; Kertész: i. h. 2004. (1. jegyzet) 383. oldal utolsó és 384. oldal első bekezdéséből Kertész: i. h. 2005. (1. jegyzet) 382. oldal 2–3., és a 383. oldal 2. bekezdésébe.
[iii] Madas Edit: Sermones de Sancto Ladislao Rege Hungariae – Középkori prédikációk Szent László királyról. Debrecen, 2004. /ΑΓΑΘΑ 15./ Sermo 19. a 236–237. oldalon.
[iv] Kertész: i. h. 2005. (1. jegyzet) 381.
[v] Kertész: i. h. 2006. (1. jegyzet) 467. oldalon a 18. lábj.
[vi] Kertész: i. h. 2006. (1. jegyzet) 468.
[x] Scriptores Rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. Szerk.: Szentpétery Imre. Vol. I. Bp. 1937. 38. (14–15. sor.)
[xi] Magyar Anonymus. Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről. Fordította, bevezetéssel, jegyzetekkel és térképpel ellátta: Pais Dezső. Bp. 1926. /A Napkelet könyvtára 14./ 26.
[xii] [Thuróczy János] Johannes de Thurocz: Chronica Hungarorum. I. Textus Ed.: E. Galántai et J. Kristó. Bp. 1985. /Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum. Series Nova. VII./ 61. (9–10. sor.)
[xiii] Kertész: i. h. 2005. (1. jegyzet) 378.
[xiv] Veszprémy László: A magyar honfoglalás útirányának hagyománya elbeszélő forrásainkban. = Hadtörténelmi Közlemények (103.) 1990. 1–21. Az idézet a 16. oldalról. (Kertész: i. h. 2005. 375./ 8. lábj.)
[xv] [Thuróczy János] Johannes de Thurocz: i. m. (12. jegyzet) 59./22. sor, 60./4. sor, 12. sor, 61./8. sor, 9. sor.
[xvi] Kertész: i. h. 2004. (1. jegyzet) 374.; Kertész: i. h. 2005. (1. jegyzet) 373.; Kertész: i. h. 2006. (1. jegyzet) 464., 465.
[xvii] Timár Kálmán: Laskai Ozsvát glosszái. = Magyar Nyelv (29.) 1933. 57–59.; Régi magyar glosszárium. Szerk.: Berrár Jolán, Károly Sándor. Bp. 1984. 81., 82.
[xviii] Új Magyar Tájszótár. I. Főszerk.: B. Lőrinczy Éva. Bp. 1979. Az álmos címszó alatt a 206. oldalon.
[xix] Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. Bp. 1963., 1987.3 201.
[xx] [Thuróczy János] Johannes de Thurocz: i. m. (12. jegyzet) 104./13–14. sor 357. bekezdés.
[xxi] [Thuróczy János] Johannes de Thurocz: i. m. (12. jegyzet) 120./17. sor 412. bekezdés.
[xxii] [Thuróczy János] Johannes de Thurocz: i. m. (12. jegyzet) 130./25–26. sor 448. bekezdés.
[xxiii] Kertész: i. h. 2006. (1. jegyzet) 466.
[xxiv] Ransanus, Petrus: Epithoma Rerum Hungararum. Ed.: Kulcsár, Petrus. Bp. 1977. /Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum. Series Nova. II./ 67. Index II. 93. mondat. – Lásd: Ransanus, Petrus: A magyarok történetének rövid foglalata. Fordította, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Blazovich László, Sz. Galántai Erzsébet. Bp. 1985. /Bibliotheca Historica/ 72.
[xxv] Blazovich – Sz. Galántai: i. m. (24. jegyzet) A „Bevezető”-ben a 13. oldalon.
[xxvi] Kertész: i. h. 2006. (1. jegyzet) 467.
[xxvii] [Thuróczy János] Johannes de Thurocz: i. m. (12. jegyzet) 63/6. sor; 78/13–14. sor; 84/1. sor; 85/3–4. sor; 8. sor; 15. sor.
[xxviii] [Thuróczy János] Johannes de Thurocz: i. m. (12. jegyzet) 89.
[xxix] Kertész: i. h. 2004. (1. jegyzet) 374.
[xxx] Kertész: i. h. 2004. (1. jegyzet) 383.
[xxxi] Kertész: i. h. 2005. (1. jegyzet) 377.
[xxxii] Kertész: i. h. 2006. (1. jegyzet) 464.
33 Kertész: i. h. 2005. (1. jegyzet) 378.
34 Kertész: i. h. 2005. (1. jegyzet) 378.
35 Kertész: i. h. 2005. (1. jegyzet) 373.
36 Kertész: i. h. 2006. (1. jegyzet) 464.
37 Kertész: i. h. 2006. (4. jegyzet) 468.
38 Szerkesztői jegyzet: A Magyar Könyvszemle az Anonymus ismertsége vitát lezártnak tekinti, és a továbbiakban nem ad helyet a nem kifejezetten könyvtörténeti jellegű közleményeknek.
[xxxiii] A hagyaték magyar kutatástörténetét Nagy Levente foglalta össze: Magyar kutatógenerációk és a Marsili-hagyaték. In: Humanizmus, religio, identitástudat. Tanulmányok a kora újkori Magyarország művelődéstörténetéről. Szerk.: Bitskey István, Fazakas Gergely Tamás. Debrecen, 2007. 252–273.
[xxxiv] Szilády Áron: Jelentés bolognai útjáról. = A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője (2.) 1898. 128–142.
0[xxxv] Veress Endre: A bolognai Marsigli-iratok magyar vonatkozásai. = MKsz 1906. 100–130, 211–231.; Klny.: Bp. 1906. (a továbbiakban ennek oldalszámaira hivatkozok)
0[xxxvi] Frati, Ludovico: Indice dei codici Latini conservati nella R. Biblioteca Universitaria di Bologna. Firenze, 1909. B. Seeber. /Estratto degli Studi italiani di Filologia classica, vol. XVI–XVII./
0[xxxvii] Frati, Ludovico: Catalogo dei manoscritti di Luigi Ferdinando Marsili conservati nella Biblioteca di Bologna. Firenze, 1928. Olschki.
0[xxxviii] Instrumentum donationis Illustrissimi Domini Comitis Aloysii Ferdinandi di Marsiliis favore Illustrissimi et Excelsi Senatus et civitatis Bononiae in gratiam novae in eadem Scientiarum Institutionis. Nyomtatvány, sine dato, sine loco, sine typographo, in 4 maiore. (de minden bizonnyal Bologna, 1711 – mert az alábbi, második adományozási irat előszava így kezdődik: „Conservando sempre mai dopo la stipulata solenne Donatione nell’Anno 1712 li 11 Gennaio …”) – Strumento di una seconda donazione fatta dall’Ill. ed Eccell. Sig. Generale Conte Luigi Ferdinando Marsili all’Illustriss. ed Eccelso Senato di Bologna a favore, e comodo dell’Instituto delle Scienze in essa città ereto. Bologna, 1727. Constantino Pisarri, in 4 maiore. (Biblioteca Universitaria di Bologna Fondo Marsili – továbbiakban: BUB FM Vol. 146, 146a)
0[xxxix] Elenchus librorum orientalium manuscriptorum videlicet Graecorum, Arabicorum, Persicorum, Turcicorum, et deinde Hebraicorum, ac antiquorum Latinorum, tum manuscriptorum, tum impressorum a Domino Comite Aloysio Ferdinando Marsigli … partim in ultimo bello Turcico, et partim in itinere Constanipolim suspecto collectorum, coemptorumque, opera Michaelis Talman. Viennae Austriae, 1702. Susanna Christina, Matthaei Cosmerovii vidua, in fol. (BUB MS 593 Y 3)
0[xl] Index librorum Bibliothecae Marsilianae Graecorum, Latinorum, Hebraicorum, Arabicorum, Turcicorum et Persicorum, nec non Ruthenico et Illyrico sermone, tum manuscriptorum, tum impressorum, quos excellentissimus Dominus Comes Aloysius Ferdinandus Marsilius Bibliothecae Instituti Scientiarum Bononiensis addixit. In septem partem divisus. Opera Josephi Simonii Assemani, Sacrae Theologiae Doctoris, et linguarum Orientalium in Bibliotheca Vaticana scriptoris, et in Collegio Vrbano de Propaganda Fide Professoris. (Kéziratként feldolgozott nyomtatott korrektúra(?)példány. BUB Cod. 2951)
0[xli] Rosen, Victor: Remarques sur les manuscrits orientaux de la collection de Marsigli à Bologna. Rome, 1885.
[xlii] Reumont, Alfredo: La Biblioteca Corvina. = Archivio Storico italiano. 4. serie, tom. IV. Firenze, 1879. 59–73. idézi a Ercole Ricotti írását Storia delle Compagnie di Ventura in Italia. Torino, 1845., vagyis ő közvetve tudhatott a BUB FM 85 F kéziratról.
[xliii] Ricotti, Ercole: Sulla Biblioteca Corvina. In: Atti della R. Accademia delle Scienze di Torino. Vol. 15. 1879–80. Torino, 1879. G. B. Paravia. 307–315. ennek függelékeként kiadja BUB FM 85 F Budára vonatkozó részét (Fol. 5v–8v), olaszul, és pontosítja a Reumont (lásd az előző jegyzetben) által általánosságban említett budai eseményeket.
[xliv] Frati, Ludovico: Della Biblioteca Corvina. = Rivista delle biblioteche. (4.) 1893. 7–16. Ebben idézi a BUB FM 85 F, 85 E iratokat, és függelékben kiadja az 1686-os katalógust.
[xlv] Ennek a katalógusnak a bolognai kettőn kívül van még kettő korabeli másolata: Wien, Österreichische Nationalbibliothek, s. n. 370.; Wolfenbüttel, Herzog August Bibliothek, Cod. Guelf. 13. Ext. 2o; BUB FM 85 F, Fol. 16r-22r; 2. példány: Cod. 2951. Fol. ir-qv; Talán a bécsi alapján készült első kiadása, amelyet követett az 1702-es, illetve erről készült az Adattár 13/4 közlése is: Pflugk, Julius: Epistola ad Vitum a Seckendorf, praeter fata Bibliothecae Budensis, librorum quoque ultima expugnatione repertorum catalogum exhibens. Jenae, 1688. 60–106.; De bibliothecis atque archivis virorum clarissimorum libelli et commentationes. Cum praefatione de scriptis et bibliothecis antediluvianis. Antehac edidit Joachimus Joannes Maderus. Secundam editionem curavit Joannes Andreas Schmidt. Helmstadi, 1702. 335–352.; Adattár 13/4. 139–151.; A bolognai 85 F példányt adta ki Frati (11. jegyzet). Az egész könyvanyagot és a történetet elemzi: Csapodi Csaba: A budai királyi palotában 1686-ban talált kódexek és nyomtatott könyvek. Bp. 1984. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának tudományos közleményei 15(90)./
[xlvi] Erről lásd Nagy Levente tanulmányát jelen számunkban.
[xlvii] Szilády Áron: i. h. 134–135.; magyar fordítása ennek a résznek: Ábel Jenő: A Corvina történetéhez. = MKsz 1880. 170–173.
[xlviii] Erről az ügyről nem találtam semmi szakirodalmat. Giuseppe Fumagalli is csak azt rögzíti, hogy Marsili írt egy bevezetést, levél formájában, ezt elküldte Luigi Assemaninak, amit ez utóbbi latinra fordított, de végül nem jelent meg. Vö. Fumagalli, Giuseppe: Cataloghi della Biblioteca della R. Università di Bologna. Bologna, 1915. Mareggiani. 1.
[xlix] Sorbelli, Albano: Lettera-prefazione al catalogo dei manoscritti orientali. In: Scritti inediti di Luigi Ferdinando Marsili raccolti e pubblicati nel II centenario dalal morte, a cura del Comitato Marsiliano. Bologna, 1930. 173–183.; a magyar szakirodalomban az illír ügyek miatt idézi Bene Sándor: Acta Pacis – Béke a muzulmánokkal. Luigi Ferdinando Marsili terve a karlócai béke iratainak kiadására. = Hadtörténelmi Közlemények (119.) 2006. 336–338.
[l] És rögtön jelezte, hogy csupán egyetlen levélminta a latin formulás könyvből német, a többi latin. Veress Endre: i. h. 31–32., Frati 1909. Nr. 583. is latin kéziratként írja le.
[li] A Kerekes Dóra által kiadott naplóban erre nem történik utalás, de érdemes körülnézni Párizsban. Vö. Pierre de Girardin francia követ feljegyzései az Oszmán Birodalomról (1685–1689). Sajtó alá rend., a bev. írta Kerekes Dóra. Paris–Bp.–Szeged, 2007. /Documenta Hungarorum in Gallia III./
[lii] Bernasconi, Angelo: Un gruppo di codici greci Bolognesi provenienti dalla biblioteca del sultano Mustafa I. = Scriptorium (60.) 2006. 254–268.
[liii] Csapodi Csaba: The Corvinian Library. History and Stock. Bp. 1973. Akadémiai Kiadó. /Studia humanitatis 1./
22 Vö.: Adattár 13/4. 152–153.
[liv] Varga Zsigmond: A kollégiumi nagykönyvtár és vele kapcsolatos múzeum kialakulási története és egyetemes művelődéstörténeti jelentősége. Debrecen, 1945.
[lv] A debreceni kollégium könyvtárának pusztulása. = Egyháztörténet (3.) 1945. 57. – A folyóirat csak 1947-ben jelent meg!
[lvi] I. m. 61, 12. lábjegyzet.
[lvii] Pósalaki János (1652–1727) debreceni bíró és országgyűlési követ nevét ismételten összekeveri a hitvitázó pataki professzoréval.
[lviii] I. h. 57–58.
[lix] Például Csapodi Csaba – Tóth András – Vértesy Miklós: Magyar könyvtártörténet. Bp. 1987. Csupán Varga Zsigmondra támaszkodik, az 1. lábjegyzetben említett könyve címét hiányosan említve (A kollégiumi nagykönyvtár). Kölcsönzési szabályzatról beszél, noha itt kizárólag Biblia kölcsönzéséről van szó, tanulmányi célra, az ifjúság könyvtárából: „A város ugyanis 1702-ben elrendelte, hogy a könyvtáros csak a rektor engedélyével adhat kölcsön könyveket. […] Ha valaki nagyobb kárt okozott bennük, fizesse meg a könyv vételárát ” (96). Később is visszavetített és egybemosott fogalmakat használ: „1702-ben készült el első könyvtári utasítása, mely szigorú kölcsönzési szabályokat vezetett be, csak a városban lakók kölcsönözhettek könyveket, s csak a rektor engedélyével. […] A könyvtári utasítást katalogizálás követte. Említést érdemel, hogy meglehetősen korán láttak hozzá szakkatalógus készítéséhez. 1704-ben [sic!] készült az első ilyen címjegyzék, majd 1714-ben egy új, betűrendes katalógus” (128–129). Természetesen szakkatalógusról szó sincs, a könyvek jegyzékelésének nincs köze a drága külföldi Bibliák használatának szabályozásához. Hasonlóan Esze Tamás hibás adatainak gyanútlan ismétlésével találkozunk a Református Kollégium jubileumi történetében. „A […] felsorolt számos debreceni kiadású […] bibliafordítás […] melynek az 1706-os katalógusban nem találjuk a nyomát, nyilván közvetlenül a használók tulajdonában volt, vagy […] idők folyamán elhasználódott és kiselejtezésre került. Ezért szerepel a XVII. század közepe előtti magyar bibliafordításokból oly feltűnően kevés az 1706. évi katalógusban, míg a Tótfalusi Kis Miklós-féle 1685. évi amsterdami magyar bibliából 26 darabot tartottak mintegy »raktáron« az eljövendő diáknemzedék számára, valószínűleg nem is csak kikölcsönzésre, hanem eladásra is.” Makkai László: Debrecen iskolájából ország iskolája. In: A Debreceni Református Kollégium története. Szerk. Barcza József. Bp. 1988. 53.
[lx] A szabályozás szövegét lásd: Partiumi könyvesházak 1623–1730. Sajtó alá rendezte Fekete Csaba, Kulcsár György, Monok István, Varga András. Bp.–Szeged, 1988. /Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 14./ 145–146. (A továbbiakban Partiumi könyvesházak…)
0[lxi] Az Egyháztörténet idézett 3. évfolyamában Komáromi Csipkés elkobzott fordításának sorsáról is van egy tanulmány Szimonidesz Lajos tollából (A „Debreceni Biblia” viszontagságai és elnyomása. = 1945. 65–91.). Ez is sugalmazhatta a következő óvatlan félreértelmezést. „A CsipkésBiblia 40 példányát a lelkész fia Komáromi Csipkés (II.) Görgy debreceni főbíró megrendelte, és 1702-ben a könyvtárban el is helyezte.” Dávid: „A’ sovány lelket meg-szépíteni”. Debreceni prédikátorok (1657–1711). Debrecen, 2008. Hernád Kiadó. /Nemzet, egyház, művelődés V./ 242. (218. lábjegyzet). Vö. még Margócsi Dániel: A Komáromi Csipkés Biblia Leidenben. = MKsz (124.) 2008. 15–26.
0[lxii] RMK I. 1060; e munkájában „a’ kenyérnek és bornak Christus valóságos testévé vérévé valo által-állatoztatásának” tana ellen tanít. Az álnéven és koholt nyomdahellyel megjelent munkát Sárospatakon nyomtatták. Vö. V. Ecsedy Judit: Titkos nyomdahelyű régi magyar könyvek 1539–1800. Bp. 1996. Borda Antikvárium, 17. tétel.
[lxiii] Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár, Kézirattár, R 71/8, bejegyezte Jánki Péter. Vö. Partiumi könyvesházak… 150–151.
[lxiv] Bibliagyűjtemény, Sz 1328
[lxv] Partiumi könyvesházak… 202–203, 274–275.
[lxvi] Lásd a részleteket Fekete Csaba: Jánki Péter munkássága a Kollégiumi Könyvtárban. = A Déri Múzeum évkönyve. Debrecen, 1991. 309–331.
[lxvii] Révész Imre: Comenius unokája. Daniel Ernestus Jablonski születésének háromszázados évfordulójára. = Századok (96.) 1962. 1–24.
[lxviii] Vö. http://www.archive.org/details/MN40301ucmf_17 http://www.uni-stuttgart.de/hifnz/jablonski.html Révész Imre tanulmánya kiterjed a magyar kapcsolatokra, ezek kutatása lezáratlan. Korábbi irodalom (részben a Révész által nem említett munkák): Allgemeine Deutsche Bibliographie. Leipzig, 1881. 13, 523–527. Továbbá: Sammlung einiger vertrauten Briefe … zwischen … Leibnitz und … Jablonski, auch andern Gelehrten … Hrsg. Johann Erhard Kapp. Leipzig, 1745. – Kapp, Johann Erhard: Sammlung vertrauter Briefe des Freiherrn von Leibnitz und Hofpredigers Jablonsk. Leipzig, 1747. – Hering, C. W.: Geschichte der kirchliche Unionsversuche. II, 313 sköv., Leipzig, 1838. – Guhrauer, G. E.: G. W. Freiherr von Leibnitz. II. 177sköv., Breslau, 1846. – Richter, A. L.: Geschichte der evangelischen Kirchenverfassung in Deutschland. Leipzig, 1851. – Brandes, F.: Geschichte der kirchlichen Politik des Hauses Brandenburg. Vol. I., Gotha, 1872. – Ritschl, A.: Geschichte des Pietismus. III. 302sköv., Bonn, 1886. – Kvačala, J.: Fünfzig Jahre im preussischen Hofpredigerdienste. Dorpat. 1896. – Kvačala, J.: II. Rákóczi Rerenc porosz összeköttetései történetéhez. = Századok 1898. – Neue Beiträge zum Briefwechsel zwischen D. E. Jablonski und G. W. Leibnitz. Dorpat, 1899. – Sikes, Norman: D. E. Jablonski and the Church of England. A Study of an Esay towards Protestant Union. London, 1950. A Stumpff Memorial Lecture.
[lxix] Vö. http://ppf.mtak.hu/en/026a.htm
17 Jelzete: O, 1739
[lxx] Illyés 1691. Elöljáró beszéd az olvasóhoz, 4r.
[lxxi] Magyarország története, 1989.
[lxxii] A magyar irodalom története. II. 1964, 422–423; Bartók 1998, 258, 272, 288, 296, 304, 309, 315, 322, 328; Bitskey 1996, 172–173; Holl 1954, 572–574; Koltay-Kastner 1927, 24–31.
[lxxiii] V. Ecsedy 1999, 135.
[lxxiv] Holl 1954, 572–574; Kovách 1966, 81–82.
[lxxv] Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban. Szerk.:Guglielmo Cavallo, Roger Chartier. Ford. Sajó Tamás. Bp. 2000. Balassi K. 9.
0[lxxviii] Illyés 1682; Illyés 1683; Illyés 1688; Illyés 1690; Illyés 1691; Illyés 1692a; Illyés 1692b; Illyés 1692c; Illyés 1693; Illyés 1694; Illyés 1695; Illyés 1696a; Illyés 1696b
[lxxix] Knauz 1865, 809–832; 881–919.
[lxxx] Kenyeres 1964, 7.
[lxxxi] Kenyeres 1964, 7.
[lxxxii] Illyés 1691, 5r. Huszonnyolc könyvét említi az ugyancsak 1696-ban megjelent Novae, Spirituales, ac Morales című kötetében is, a LX-as énekben. Illyés 1696c, 25.
[lxxxiii] Illyés 1691. Elöljáró beszéd az olvasóhoz, 4r.
[lxxxiv] Illyés 1701.
[lxxxv] Illyés 1707, 56.
[lxxxvi] Illyés 1708.
[lxxxvii] Illyés András püspöki címere a Cantiones Spirituales, ac Morales címlapján. Illyés 1710b
[lxxxviii] Illyés 1682. Praefatio Ad Lectorem, 5r; Illyés 1743. Az előszó részletét idézi: Koltay-Kastner 1927, 25.
[lxxxix] Illyés 1688. Elöljáró beszéd az olvasóhoz, 2r. Az előszó részletét idézi: Bartók 1998, 309.
[xc] Illyés István 1693.
[xci] Illyés 1691. Elöljáró beszéd az olvasóhoz, 4v.
[xcii] Herepei 1969, 285.; Koltay-Kastner 1927, 24.
[xciii] A Nagyszombati Egyetemen a fokozatot 1663-ban szerezte meg. Vö. Bognár 2002, 157.
[xciv] Veress 1917. I, 60.
[xcv] Bitskey 1996, 115–116.
[xcvi] Bitskey 1996, 107.
[xcvii] „detulit a papa pallium archiepiscopale Georgio Szelepcsényi archiepiscopo Strigoniensi” Veress, 1917, I, 61.
[xcviii] Koltay-Kastner 1927, 24–25.
[xcix] Illyés 1682. Praefatio Ad Lectorem, 4r. Illyés 1743. Az előszó részletét idézi: Koltay-Kastner 1927, 25.
[c] Illyés 1688. Elöljáró beszéd az olvasóhoz, 2v. Az előszó részletét idézi: Bartók 1998, 315.
[ci] Bitskey 1996, 172.
[cii] Illyés 1692a, 4r–4v.
[ciii] Illyés 1691; Illyés 1692a; Illyés 1692b; illyés 1692c; Illyés 1693; Illyés 1695; Illyés 1696a.
[civ] Illyés 1691. Elöljáró beszéd az olvasóhoz, 4v.
[cv] Bartók 1998, 258.
[cvi] Illyés 1690. Elöljáró beszéd az olvasóhoz, 3v. Az előszó részletét idézi: Bartók 1998, 272.
[cvii] Illyés 1682. Elöljáró beszéd az olvasóhoz, 6r.
Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.