stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

[1]közlemények

Heidelbergi ajándékkönyv 1612*. Ajándékba küldött egy kétnyelvű kötetet Heidelbergből Magyarországra egy bizonyos dán (vagy talán inkább elbai német), aki Jütlandról, Ribe (németül Ripen) városából származott. Név szerint Johannes Andreas Tausan. Varsányi Istvánnak, barátja testvérének küldte Arisztotelész Organon[2] című nevezetes munkájának 1598-ban megjelent görög–latin kiadását. Az akkor középszintű tanulmányait végző magyarországi diáknak igen hasznos és szép ajándék lehetett.

Megszokott dolog volt az, hogy a peregrináló magyarok külföldről hazaküldött ajándék-könyvvel kedveskedtek barátaiknak, pártfogóiknak. Sok száz kötet érkezett így hazánkba, de ezekből alig maradt meg mutatóba néhány.[3] Az már sokkal kevésbé gyakori dolog lehetett, hogy egy külföldi egyetemi tanulmányait végző diák a vele együtt tanuló magyar barátja hozzátartozójának küldött könyvet ajándékul Magyarországra. Ilyen ajándékozásról szól az előzéklap verzóján olvasható bejegyzés:

D. Stephano fratri D. Danielis Varſanij amici mei conjunctiſsimi bonarum artium in patria Hungaria Studioso dono mittit ex Germanorum Heidelberga Ad~j 1612 21 Februarij Johannes A. Tavsan9 Cimber, Danus.

A könyv első magyarországi tulajdonosának nevét is megtaláljuk ugyanott, apróbb betűkkel, a lap legfelső szegélyén. Ez nem Varsányi István, hanem egy családtagja. Ebből az látszik, hogy már abban az évben más is hasznát vette a kötetnek – feltehetően szintén diák, akinek tanulmányai során erre az alapmunkára szüksége volt, mert ekkoriban az arisztotelészi filozófia (ha a rámizmussal szemben nem is egyértelműen, de jelentékenyen) meghatározta az oktatás szellemét:

Paulus Paſtoris Varſany Poſſidet hunc librum Anno 1612.

A könyvet birtokló diák háromelemű névalakja azt jelenti, hogy református lelkészi családból származott. Ebből arra következtethetünk, hogy Varsányi Dánielnek és öccsének Istvánnak az apja valahol prédikátorkodott, és ennek a családnak a sarja volt Varsányi Pál is.

Debrecenben több Varsányi Pál tanult. A 16. és 18. századiak nem lehetnek vele azonosak, esetleg az 1625. augusztus 6-án beiratkozott lehetett volna az a Pál, aki a kötet tulajdonosa lett. De ez erősen kétséges, hacsak ki nem derül, hogy igen fiatalon, mondjuk hat évesen már Arisztotelészt tanulta görögül, és majd csak jó későn, tizenkilenc évesen kezdte meg felsőbb tanulmányait. Ezt tehát nem tudhatjuk.

Hol tanult és ki lehetett a megajándékozott Varsányi István? A debreceni diákok között van egy korábbi ilyen nevű, ő 1596. november 28-án iratkozott be (neki aligha lehetett azonos nevű és 1612-ben legalább tizenöt éves fia, mert akkor atyja igen fiatalon nősült, de erre nincs is adatunk, sőt azt sem tudjuk, hogy egyazon családról van-e szó). Más ilyen nevűt nem ismerünk a Debrecenben tanultak között, és nincs a sárospataki diákok között sem.

Van azonban egy számbavehető Varsányi Dániel, aki 1604. április 10-től volt tógátus diák Debrecenben[4], és aki hazai felsőbb tanulmányait elvégezvén körülbelül az 1610. vagy 1611. esztendőben már tanulhatott németországi egyetemen. Például Heidelbergben, azaz éppen Szenci Molnár Albert vonzáskörében.

Valóban, hét társával (ezek Bornemisza ?, Fegyverneki Hajtó János, Komáromi György, Körtvélyesi Pap János, Szepsi Korocz György, Szepsi Benjámin Pál, Tasnádi Kincses Imre) Wittenbergből jőve beiratkozott Daniel Pastoris Varsani (Ungarus) Marburg egyetemére 1610. július 22-én[5], majd egy évvel később Daniel Pastoris Varsanyinus néven (1611. március 21-én) iratkozott be Heidelbergben.[6] Ugyanabban az évben már szintén Heidelbergben tanult például Szepsi Korocz György illetve Filiczki János.

Szintén Heidelberg egyetemére iratkozott be szeptember 29-én Johannes Andreae Tausanus, Danus Ripensis[7], aki – úgy vélhetjük – jó barátságba keveredett Varsányival, és a máig meglévő ajándékkönyvet küldte Magyarországra barátja öccsének Istvánnak.

A „dán” diák magyar barátjának egyetemi forgolódásáról keveset tudunk. Pécselyi Király Imre könyvét (Isagoges Rhetoricae... Oppenheim, 1612) Varsányi Dániel is dicsérő verssel tisztelte meg (Szenci Molnár Albert, Szepsi Korocz György és Filiczki János társaságában).[8]

Jelenleg nem ismerjük egyetlen disputáját vagy értekezését sem. Varsányi Dániel pedig nem lehetett tehetségtelen vagy alábbvaló diáktársainál. Valószínűleg ismeretlenül lappang valamelyik kolligátumban legalább egy disputája. Nyugati könyvtárakban fölbukkanhat még ezután ismeretlen munkája, amelyet barátai tiszteltek meg versekkel.

Bújdosásából hazatérte után valamelyik iskolában rektorságot kellett vállalnia, majd Debrecenben volt első lelkész már 1617-től[9], és alig két esztendő elmúltával esperessé választották (1619. május 29-én)[10], de akkor már egyben Hajdúböszörmény (korábbi nevén Rácböszörmény) hívta meg lelkészének. Jóllehet korra ekkortájt harminc év körül járhatott, és így meglett embernek számított (1580 és 1590 között kellett születnie), láthatóan elismerték, ha peregrinációból hazatérte után alig öt évvel elnyerhette academicus társai között a tractus (senioratus) esperesi tisztségét. Öt évig (1618–1623) maradt Böszörményben, aztán meghívták Tokaj első lelkészének. Tokaji prédikátorságáról Szepsi W. András Lejdában elhangzott disputájának ajánlásából is tudunk.[11] Még élt 1637-ben. További lelkészkedése és halála éve ismeretlen volt eddig, legújabban Szabó András szerint: † Tokaj, 1644. szeptember 13.[12]

Varsányi Dániel azonban nem a Tiszántúli egyházkerület Szilágysági (úgynevezett Középszolnoki) egyházmegyéjének volt az esperese, amint ez tévesen egy másik egykorú peregrinusnak, Diószegi V. Mihálynak, a Heinrich Alting elnökletével nyilvánosan előterjesztett értekezése ajánlásából (Heidelberg, 1620) kitűnik.[13] Itt az ajánlottak között másodikként találjuk így: „Dn. Danieli Varsanyi, Pastori Ecclesiae Bezermenieñ. nec non Seniori districtus Kozep-Zolnak vigilantissimo.”[14] Hajdúböszörményből, tehát a Debrecentől húsz kilométerre északnyugati irányban, a debreceni egyházmegye területén lelkészkedve, nem lehetett egy másik egyházmegyét ötven-száz kilométer távolságból kormányzó esperes. Berekböszörményre sem gondolhatunk, mert az a község meg a Nagyszalontai egyházmegyéhez tartozott, és nem a Középszolnokihoz. Lehetséges, hogy a tévedés a disszerens atyjának, Diószegi V. Mártonnak szóló első ajánlás miatt keletkezett lapsus, ez az első ajánlás ugyanis neki íródott: „Dn. Martino V., Dioszegi Ecclesiastae patrio vigilantissimo, nec non Seniori Dioeceseoos Érmellyek dignissimo &c[...]”. Az Érmelléki egyházmegye határos a Középszolnokival, talán ezért vélte úgy az ajánlást író diák, hogy atyja esperestársa is ott a szomszédságban volt hivatalban.

Varsányi Dánielnek a megajándékozott István nevű öccse szintén Heidelbergben tanult egy fél évtizeddel később. 1616. május 18-án Stephanus P. Varsanius néven találjuk az egy időben beiratkozó Prágai Andrással és Pataki Fűsűs Jánossal.[15] Amint mondottam föntebb, hazai tanulását nem ismerjük, sem Debrecenben, sem Patakon nincs a tógátusok között ilyen nevű 1610 táján. A következő évben, 1617. február 1-jén kilencedikként a „De ecclesia” tétel respondense. Ez Pareus kétrészes munkájának egy darabja, amelyet oktatása részeként dolgoztatott ki diákjaival. Három évvel később a Collegiorum theologicorum, quibus universa theologia orthodoxa... explicantur című kötet 356–357. lapján megjelentetette a Varsányi István által előadottakat is.[16] Másfél évvel Heidelbergbe érkezése után 1617. augusztus 30-án Varsányi Pap István szintén David Pareus prodékán elnökletével tárta a nyilvánosság elé teológiai tételeit De Sacramento Baptismi, quas Deo Triuno Juvante címmel, ez is megjelent nyomtatásban.[17] Munkáját özvegy édesanyjának is ajánlotta, akinek  költségén tanult. Ebből arra is gondolhatunk, hogy családja módosabb lehetett (ezért talán be sem iratkozott, csak magántanuló volt valamelyik hazai kollégiumban?), de azért a külföldi tanulás költségeinek előteremtésében a pártfogók hozzájárulására is szükség volt. Heltai János jó okkal feltételezi, hogy Szendrő katonasága biztosította Varsányi István utazási költségeit (ezért is várhatnánk azt, hogy a pataki diákok között megtaláljuk), mert a kapitányt, ott élő nemes barátját, és a vár gondnokát is megnevezte mecénásként.[18] Alább kiderül, hogy abban az időben apja ugyanott lelkészkedett. Ámde a külföldre induló diák szélesebb körben is gyűjthetett adományokat tanulmányútjára, vagy máshol is jól ismert lehetett ároni családból származása révén, mert több rangos prédikátort szintén pártfogói közé számíthatott (ezt az ajánlás dokumentálta). Ezek voltak Milotai Nyilas István későbbi superintendens (akkor még Szatmár lelkésze és a tractus esperese), Decsi István a bihari tractus esperese, Várad lelkésze[19], Budai János a szabolcsi tractus esperese, Debrecen lelkésze[20], valamint Hajdunánás akkori prédikátora Paksi István. A támogatók névsora annál érdekesebb, hogyha valóban nem volt soha debreceni diák Varsányi István, de ezt megmagyarázhatja jórészt az, hogy bátyja (meg apja) után szintén ismerhették több senioratus helységeiben.

Megtudjuk azt is e munka ajánlásából, hogy István és Dániel akkor már néhai apjának a neve Varsányi András volt (ilyen nevű szintén nincs a Debrecenben és Patakon tanulók között, ő valószínűleg domidoctus volt), anyja neve Makai Katalin. Az apa személyére és halála idejére is van egy kevéske adatunk. Böszörményi Sz. Péter Marburgban 1608. december 3-án előadott teológiai disputáját (De vera Dei agnitione[21]) többek között Varsányi András szendrői lelkésznek ajánlja. Ez ismét arra mutat, hogy Varsányi Andrásnak a szendrői kapitánnyal mintegy hivatalból kellett, hogy legyen kapcsolata, hisz a vár amolyan végvári prédikátorának tisztségét is be kellett töltenie, és hogy ez az ároni család valóban Abaúj vidékéről származhat. Szenci Molnár Albert – naplója szerint – alighanem gyászverset írt Varsányi Pap István és Dániel atyja, Varsányi András halálára, de nem tudjuk, hogy ez az epicedion megjelent-e valahol. Nem maradt meg. Zsoltárköltőnk csak a felkérést jegyezte fel 1617. január elsején: „Literas accepi Heidelberga a domino Stephano Varsani, quibus epicedion petiit a me in obitum patris sui, quas ut hoc anno primas, e vestigio ominosas esse metui.”[22] Varsányi András szendrői lelkész tehát 1616-ban, minden bizonnyal már fia Heidelbergben tanulása idején dormitavit in Domino.

Az ajándékkötet Debrecenbe kerülésének idejét és módját nem mondhatjuk meg pontosan, de a kötet további sorsáról is van információnk néhány bejegyzés alapján.

Arisztotelész kötetének címlapján a kivágott rész alatt néhány betű megmaradt: < > VIII. 1609. d < > – tehát a megjelenést követő évtizedben birtokolták és használták német földön, de ezt a bejegyzést (lehet, hogy több korábbi tulajdonos nevét is) kivágta az ajándékozó, amikor elküldte Magyarországra. A könyv korabeli (németországi) áráról is van egy adatunk: Heidelb. f 3 – olvasható a kötéstáblán, az első (vagy az egyik korábbi) tulajdonos ennyiért vehette. A Varsányi család közben felnőtt Pál nevű sarjadéka egy évtizeddel később már elajándékozta vagy eladta a kötetet.

A Varsányi Pap Pál után következő tulajdonos neve szintén ismert. Taksonyi Mihály 1622. július 30-án írt alá a tógátusokra érvényes törvényeknek Debrecenben. Két esztendővel később vásárolta a kötetet társaival (sajnos, azt nem közli, hogy Debrecenben, vagy másutt). Az előzéklapon csak neve található: Michael Taxoni alakban. A hátsó kötéstáblán azonban keltezett bejegyzés maradt meg, jelmondattal: Michael Taxoni et amicorum eius nonunquam Anno 1624. Viuit post funera Virt9.Az ő későbbi életpályájáról nem ismerünk semmit azon túl, amit Bakóczi János följegyzett neve mellé: Kilöketett. Gyakori volt, hogy a diákok többen vásároltak és közösen használtak ilyen nélkülözhetetlen kötetet tanulmányaikhoz. Ezt jelenti, hogy a tulajdonos barátait is említi.

A kötet későbbi sorsát az után is tudjuk követni, hogy a kollégium könyvtárába került. Ez a 17. század közepe után történhetett, de akkor még igen ritkán keltezték a könyvtár tulajdonjogának bejegyzését. Több bejegyzést vizsgálhatunk meg az előzéken, szennylapon, és a kötéstábla belsején.

Amplissimi Coetus Debreczinensi <Th. H. O. 5. L.10.>(előzék recto, majd hátul, a szennylapon:) Amplissimi Coetus Debreczinensis Q H O 5 L 10 1730.Nem ekkor került be a könyvtárba, hanem évtizedekkel korábban. A könyvtár 1714-ben újra leírott jegyzékében már ugyanezzel a jelzettel találjuk[23], tehát a kötet mintegy másfél évtizeden át megtartotta a polcon ugyanazt a helyét a debreceni diákok könyvtárában. Még ebben az évben használta is egyik diák, amint bejegyezte az előzéklap tetején: Usu tenuit Adreas Kevi 1730 X. 31.

A kötetnek a könyvtár állományába tartozását az elülső kötéstáblán lehúzott, és egyszer már korábban is átjavított alfanumerikus jelzet mutatja (a szokásos theca – ordo – liber rendben): <Th.L. O.6. L.<19.>20. > Sajnos, nem maradt ránk olyan régi jegyzék, amely a 17. századi állapotot rögzítette. Ez az érvénytelenített jelzet csak jóval korábbi, azaz a 17. század végéről eredő lehet. Az 1600-as évek közepe tájáig még a Liber Scholae Debrecinae feliratot jegyezték a címlap felső részére, ezt itt már nem találjuk.[24] A polcon elé került egy másik kötet, azért sorolták hátrább egy hellyel (liber 20). A könyv 18. századi példák szerint akár évtizedekig maradhatott meg ugyanaz a helye a polcon. Ha ezt már korábban is átjavították, ez valószínűleg szintén több évtizedet jelent. A 18. század közepén aztán ismét megváltozott a kötet helye egy újabb rendezésekor. Az 1740–es években már egyszerűbb jelzetelést használtak: K.4.5.

* * *

A kötet tulajdonosainak, és a megajándékozottnak a részletesebb élettörténetét akkor tárhatnánk föl, ha ennek a Varsányi nevű ároni családnak a tagjait jobban megismerhetnénk, és az egyazon nevűektől biztonsággal elkülöníthetnénk. Reméljük, hogy a Heidelberg, Pareus, Szenci Molnár Albert szerepét kutatók az ajándékozó személyéről, vagy a Szendrő várának történetét szakértő buvárolói a megajándékozottról és atyjafiairól is találnak még adatokat, amelyek beilleszthetők a kapcsolatok és hatások történetébe.

Fekete Csaba

 

 

 

Frank Ádám (1639–1717) és a Bibliotheca Fratrum Polonorum. A monumentális könyvsorozat, a „Bibliotheca Fratrum Polonorum” megjelenésének korabeli története két szempontból is érdekelheti azokat, akik érdeklődnek a magyar és az európai könyvkiadás múltja iránt. Egyrészt, mert a megjelent köteteknek élénk magyarországi és erdélyi recepciója volt, amelyet bizonyítanak a kolozsvári, szegedi vagy budapesti könyvtárakban fennmaradt példányok. Számba venni az utóbbi évtizedekben e témában megjelent nyugati szakirodalom eredményeit azért sem érdektelen, mert jó alkalom adódik árnyalni az idekapcsolódó külhoni publikációkat a kiadástörténet körüli erdélyi vonatkozásokkal.

Ha tágabb összefüggéseiben nézzük, a mai holland kutatókat az foglalkoztatja leginkább az Eleutheropolisban, a „szabadság városában” (Amszterdamban) megjelent könyvsorozat kapcsán, hogy a Lengyelországból száműzött és végül szinte egyöntetűen Hollandia felé gravitáló szociniánus elitet – és főképp a magukkal hozott gondolataikat – mekkora együttérzéssel illetve elutasítással fogadta a korabeli holland társadalom. Az ennek a kérdésnek megválaszolására irányuló erőfeszítés során semmiképp nem hagyható figyelmen kívül a változó kötetszámú, de mindenképp hatalmas méretű (6544 oldal, 1636 ív) és igényű „Bibliotheca”, akárha a szervezést-kivitelezést, akárha a hatást-befogadást vesszük szemügyre.

A kérdés megválaszolásához azonban a szakirodalomnak előbb az alapokat kell megnyugtatóan tisztázni: mikor és személy szerint kik állhattak a korban a hatalmas szervezőmunkáról árulkodó „Bibliotheca”-project mögött. A kérdések részben könnyen megválaszolhatók: a sorozatterv az 1663-ban Kreuzburgban zsinatozó szociniánus vezetők elhatározása volt, akik a munkálatok vezetésével személy szerint – az utóbb Kelet-Poroszországban letelepedő – Samuel Przypkowskit (1592–1670) bízták meg. A kötetterv megszületéséhez egy jól ismert eseménysorozat vezetett, amelynek kezdete az 1658-as lengyel diéta volt: ez az országgyűlés kodifikáltan is a szociniánusokra hárította a kollektív felelősséget a lengyel állam 1657-es átmeneti megroppanásáért, ami a – konverzióra nem hajló – szociniánusok több ezres tömegének évekig tartó európai exodusához vezetett. A kiszolgáltatott helyzetbe került lengyel szociniánusok szándéka ma is világosan érthető: a száz év alatt felgyülemlett, hatalmas mennyiségű „klasszikus” szociniánus irodalom rendszerezése, szellemiségének apológiája, népszerűsítése és szalonképessé tétele a befolyásos literátus világban a korabeli legmodernebb médium, a könyvkiadás a segítségével.[25]

Kevésbé ismert viszont a kiadás holland szervezőinek kiléte. Már a címlap is szándékosan homályba vonja a kiadás évét és helyét (post annum Domini 1656, Eleutheropolis). A homályosság, a források hiánya könnyen magyarázható. Az 1630-as évek elején megindult liberalizálódási folyamatnak Hollandiában a kálvinista kerkeraad az 1650-es években egyre határozottabb fellépéssel igyekezett gátat szabni. Vezetőjük, Gisbertus Voetius szerint az államnak kötelessége, hogy segítse az államegyházat azoknak az irányzatoknak a megsemmisítésében, amelyek alapelveit tagadják. Mindemellett az egyház képviselőinél jóval liberálisabb régensek is meg voltak győződve arról, hogy a tolerancia (amely Voetius szerint „túl messzire ment” a 30-as, 40-es években) csak bizonyos korlátok között érvényesülhet. Ezért 1653 szeptemberében Holland tartományban is bevezették az antitrinitarizmust betiltó drákói rendeletet, amely egyúttal ki is jelölte az ottani tolerancia korabeli határait: betiltott mindenféle szociniánus vagy antitrinitárius gyülekezést és figyelmeztette annak résztvevőit, hogy blaszfémia és csendháborítás miatt törvényszék elé idézhetik őket. A rendelet elsősorban a vrij spreken-ről, a „szabad beszédről” elhíresült, inkább civil, semmint egyházi egyesületként egzisztáló ún. kollegiáns „mozgalom” ellen irányult, amely pár évvel később a Hollandiába menekült szociniánusok gyülekező helyévé, nyilvános fórumává vált. A rendelet nyomán a remonstráns egyháztanács bezáratja az élénk rotterdami kollégiumot, és az amszterdami kollegiánsok is hosszú ideig illegalitásba kényszerülnek. Az 1653-as rendelet a kollegiánsok gyűléseinek betiltásán túl a cenzúráért felelős hivatalok megerősödésében és mind aktívabb fellépésében öltött testet. Az antitrinitárius könyvekkel kereskedők 1000 gulden, a nyomdászok 3000 gulden büntetésre számíthattak.[26]

Így válik érthetővé, hogy a botrányt kavaró könyvsorozatot, a „Bibliothecá”-t illetően miért elsősorban ellenfeleitől vagy a hatóságoktól származó korabeli források maradtak fenn. A kiadvány megszületéséről szóló korábbi elméletekről Jeroom Vercruysse cikke nyújt összefoglaló áttekintést.[27] A kötetek első említése E. M.1673-ból való, egy bizonyos Jean-Baptiste Stoppa (vagy Stoupe) hivatkozik rá a La Religion des Hollandois című művében, amelyre J. Braun válaszolt a Stoppa műve ellen írt vitairatában (La véritable religion des Hollandois, 1675). Ezekből kiderül, hogy a kötetek megjelenését követő botrány nyomán vizsgálatot folytattak az állami hatóságok. Braun szerint a nyomdász egy bizonyos Colom volt, akit „a becsületes emberek nem sokra becsülnek”, a szervező pedig a „saját rossz szokásainak kiszolgáltatott” Cuperus, azaz Frans Kuyper.[28]

Abban mindenki egyetért, hogy a címlap – ahogy azt már említettem – szándékosan homályba vonja a kiadás évét és helyét (post annum domini 1656, Eleutheropolis). Sandius szerint a fiktív évszám helyesen 1668, kivéve Crellius és Schlintingius műveit, amelyek 1665 körül már a nyilvánosság elé kerültek.[29] 1697-ben Crenius Kuypert a kezdőbetűivel megjelölve említi a sorozat kapcsán,[30] Micraelius pedig Andrzej Wiszowatynak (1608–78), a tekintélyes lengyel vezetőnek, Faustus Socinius unokájának a szerepét hangsúlyozza.[31] A sorozatról megnyilatkozó későbbi szerzők már csak ezekhez a forrásokhoz kénytelenek viszonyulni valamiképpen. A kiforrani látszó közmegegyezést F. S. Bock zavarta meg 1774-ben,[32] aki szerint a „Bibliothecá”-t a remonstráns, ám titokban a szocinianizmussal kacérkodó Blaeu-k nyomtatták ki először, a kiadás kezdeményezője pedig a Remonstráns Szeminárium későbbi vezetője, Étienne de Courcelles (1596–1659) volt.[33]

A Courcelles és a „Bibliotheca” viszonyára vonatkozó elméletet azonban a múlt század végén egy holland történész, C. Sepp kritikai vizsgálat alá vette.[34] Szerinte Curcellaeus, ahogy azt Ruarral folytatott levelezése világosan megmutatja, csak 1640–41-ben biztatta a Blaeu-kat szociniánus szövegek kiadására, ráadásul hét évvel Wiszowaty Amsterdamba érkezése elõtt meghalt (1659-ben). A Blaeu-k által alkalmazott nyomdai kidolgozás ugyanakkor nem azonos a „Bibliotheca” tipográfiájával. Az elmélet mégis tovább élt számos huszadik századi tanulmányban.[35]

Vercruysse beszél egy Hollandiában született másik hagyományról is,[36] amely szerint Daniel de Breen, Brenius (1594–1664) „kezdeményezte először, hogy a legfontosabb szocininánus iratokat összerendezzék és nyomtatásra előkészítsék”. Az elmélet szerint Brenius 1664-es halála után Wiszowaty folytatta a munkát, amelynek költségeit Samuel Przypkowski fedezte. Brenius életrajza szintén több mint alapos indokot szolgáltat a gyanúra. Jól ismert tény, hogy pacifista nézeteinek élénk recepciója volt a lengyel szociniánus vezetők körében, és hogy ő maga is szociniánus nézeteket    vallott, valószínűleg kereskedett is szociniánus szerzők könyveivel.[37] Akárcsak Courcelles, a híres Blaeu-fivérek nyomdájában korrektorként kereste kenyerét. Egyik fő művét, a Breves in Vetus et Novum Testamentum annotationes‑t,[38]unokaöccse FransKuyper, (a „Bibliotheca” kiadója) jelentette meg 1664-ben, aki a mű szociniánus hangoltsága miatt már ekkor összetűzésbe is került az amszterdami hatóságokkal.[39]

A holland művelődéstörténészek körében meghonosodott Brenius-Kuyper elmélethez Vercruysse a következő megjegyzést fűzi:

„Ez az elgondolás nem érdektelen, de el kell ismerni, hogy nem nyugszik szilárd alapokon, és ennélfogva kellő óvatossággal kell kezelni.”[40]

Az aggodalom jogos, hiszen Sandius Crellius műveinek kiadását „anno videlicet 1665”-re teszi, a Schlichtingius-kötet pedig szerinte „in lucem emissa a circiter 1665”.[41] A kronológiai probléma tehát itt is felmerül, hiszen Kreuzburgban 1663 nyarán határoznak a Schlichtingius-mű megjelentetéséről, 1665-ben minden bizonnyal meg is jelenik, Brenius pedig 1664-ben már halott, Wiszowaty viszont csak 1666-ban költözik Amszterdamba a szociniánus menekültek egyik korábbi állomáshelyéről, Mannheimből.

Az időrend kérdésének megoldásához érdemes szemügyre vennünk annak a Samuel Przypkowskinak a levelezését, akire, mint ahogy fentebb említettem, a kreuzburgi zsinat rábízta a „Bibliotheca”-sorozat munkálatainak szellemi irányítását és anyagi hátterének a megteremtését. A külföldi szakirodalomban tudott, de kevésbé vizsgált tény, hogy Pryzpkowski évekig tartó levelezést folytatott a lengyel ügy legnagyobb holland szimpatizánsával, az oudeweteringi remonstráns prédikátorral Johannes Naeranusszal (1608–79).[42] A levelezés túlnyomó terjedelemben annak a gyűjtési akciósorozatnak a részleteit tárgyalja, amit a holland remonstráns, de legnagyobb sikerrel mégis inkább a kollegiáns és mennonita körök folytattak a lengyel menekültek megsegítésére 1662 és 1665 között. A hat éven át tartó levelezés más szempontból is izgalmas: betekintést nyújt a „Bibliotheca”-project végrehajtásának egyes részleteibe is, aminek kapcsán ráadásul a levelekben több alkalommal felbukkan egy „notórius” erdélyi peregrinus, Frank Ádám (1639–1717) neve is.

Legkorábban Przypkowski 1664. június 20-án keltezett levélében utal az Erdélyből 1660-ban – Szentiványi Márkos Dániel és Rázmán Péter társaságában – az unitárius egyház támogatásával külföldi tanulmányútra induló Frankra:

„...abs te ornatissimus noster Francus in editione librorum Julii Celsi de auctoris mente expiscetur: a per me ipsi negraveris etiam atque etiam peto.” (A szerző akaratából Julius Celsus könyveinek szerkesztésére a jeles Frankot válaszd ki: kérdem, vajon általam nem gyakorolnál-e ez ügyben rá újból és újból nyomást.)[43]

A levél előző mondataiból kiderül, hogy itt Przypkowski saját, Julius Celsus álnéven megírt művéről van szó, Cogitationes ad initium evangelii Matthei-ról, amely 1692-ben meg is jelent a „Bibliotheca” sorozatán belül (’P’ kötet 1–35.).[44]

1665. március 2-án keltezett levélből pedig már világosan kiderül, hogy Frank Ádám ekkor már gőzerővel a kreuzburgi zsinat által kitűzött feladat végrehajtásán dolgozik:

„Adamus noster Francus apud vos ut audio operis posthumi Jonae Schlichtingii editioni praeest.”[45]

A folytatásból azt is megtudhatjuk, hogy a kiadás fő szervezője, Przypkowski közvetlenül Frank Ádámmal is levelezett:

„Dedi ad hunc bene longae epistolam. Cujus ut tibi legendae copiam faceret petii. Nisi grave est, id uti ab ipso ultro requiras velim.”[46]

Ezek a forrásrészletek tulajdonképpen nem szolgálnak nagy meglepetéssel a magyar művelődéstörténészek számára. Frank Ádámtól ugyanis jól ismert az az 1667. február 15-én kelt, az erdélyi egyházzal polemizáló levél, amelyben megindokolja az ifjú Frank, hogy a stipendium fogytával miért     nem tér vissza Erdélybe sokfelé ágazó egyetemi tanulmányai után.[47] A levél egyik sokat eláruló részlete a Benczédy Gergely 1888-ból származó fordításában így hangzik:

„...életem fenntartásáért és tanulmányaim folytatásáért álmatlanságot és munkát nem kíméltem, sőt éjet-napot izzadtam, egy negyedórát sem engedtem elrepülni, éjjeli álmomat megraboltam (melynek tanúja Crelliusnak és Slichtingiusnak ama két vaskos kötete, melyet miután lemásoltam, rendeztem)...”.[48]

Szerencsére ma már eredetiben is idézhetjük a perdöntő sorokat:

„cujus rei testes esse possunt duo ista granda volumina Crellii et Sclichtingii nuper impressa, a me prius in ordinem digesta, et primum istud atque descriptum”.[49]

Felmerülhet a kérdés, hogy mekkora jelentőségű szerepet játszhatott a huszonéves Frank Ádám a nagy jelentőségű könyvsorozat megszületésében. Ezt a szerepet minden bizonnyal tévedés lenne túlbecsülni. Egészen biztosan nem volt például döntési helyzetben. Az előkerült források tanúsága szerint azonban az sem lenne helyes, ha egyszerű „másoló szerzetest” látnánk benne. A „Bibliotheca” megszületése körül valószínűleg három tekintélyes lengyel vezető bábáskodott: Przypkowski, Andrzej Wiszowaty és Stanisław Lubieniecki (1624–1675). 1665-ben egyikőjük sem tartózkodott Amszterdamban. 1657 óta itt élt ugyan egy másik jelentős Danzigból származó literátor, Daniel Zwicker, őt azonban korántsem látták szívesen a szociniánusok legbensőbb köreiben. A Przypkowski-levelezésből kiderül, hogy maga Przypkowski csak Naeranus közvetítésével volt vele hajlandó érintkezni, és csak akkor, ha feltétlenül szükségesnek látszott (a vita kedvéért).[50] Frank szerepét a leghelyesebben úgy fogalmazhatnánk meg, hogy egyedül ő élvezte Amszterdamban teljes mértékben a nagy lengyel vezetők bizalmát, akiket ő képviselt a kiadvány holland szervezői körében. Hogy erre a közvetítésre igencsak szükség volt, arra a későbbiekben még visszatérek.

A legújabb kutatások nyomán képet kaphatunk arról is, hogyan vált az ifjú Frank Ádám a lengyel vezetők bizalmasává. A neve eleve jól csenghetett a lengyel körökben, hiszen sziléziai származású apja, id. Frank Ádám a rakówi rektorságot hagyta ott 1633-ban, hogy a kolozsvári szász unitáriusok prédikátora legyen.[51] Egy újonnan előkerült forrás szerint ráadásul Frank Ádám az odera-frankfurti egyetemlátogatásából nem rögtön Hollandiába tért vissza, hanem kitérőt tett a schleswig-holsteini Friedrichstadtba 1663 nyarán,[52] éppen akkor, amikor Stanisław Lubieniecki egy utolsó és végleg sikertelen kísérletet tett arra, hogy ebben a holland remonstránsok által alapított, szabad szellemű kisvárosban kompakt módon letelepítse a lengyel menekülteket. Frank Ádám, aki 1662. március 5-e óta hivatalosan is tagja volt az amszterdami remonstráns broederschaap-nak,[53] feltehetően a száműzöttekkel próbált szorosabb kapcsolatba lépni kulcsfigurájukat meglátogatva. A levelezés mindenesetre Lubieniecki és Frank Ádám között a források tanúsága szerint még évekig fennmaradt.

A „Bibliotheca” körüli munkálatokba tehát feltehetően Lubieniecki szervezte be Frank Ádámot, és ezúj fordulatot adott életének: az 1660 augusztusától 1662 decemberéig tartó két és fél éven keresztül valószínűleg egyszerű erdélyi teológushallgató volt Leidenben és Amszterdamban, odera–frankfurti és friedrichstadti „kirándulásáról” 1663 őszén visszatérve azonban „egy új világ nyílt meg előtte”. 1684-ben Misztótfalusi Kis Miklós már a tipográfus mesterség „félistenei” között emlegeti,[54] de már 1667-es levelében szakmai tekintélyként szólal meg nyomdászati kérdésekben. A kor legdivatosabb, elit szakmájának a kitanulását annak köszönhette, hogy lengyel mentorai rábízták a számukra nagy jelentőségű, monumentális sorozat első két kötetének szerkesztését.

Frank szerepét a „Bibliotheca” kivitelezésében Przypkowski 1665. július 6-án Naeranushoz írt levele mutatja meg a legárnyaltabban.[55] A forrás azért is különösen érdekes, mert rávilágít a témával kapcsolatos egyik alapkérdésre is, nevezetesen, hogy a hollandok részéről kik állhattak a „Bibliotheca”-project mögött.

Przypkowskinak levele tartalmaz egy rövid kivonatot Franknak két – Stanisław Lubienieckihez küldött – üzenetéből, amely rávilágít arra, hogy 1665 elején az idősebb lengyel szociniánus vezetők és holland szimpatizánsaik viszonya korántsem volt mentes a félreértésektől. Mivel a levélbetét tekinthető egy újonnan előkerült, eddig sehol nem publikált Frank Ádám-levélnek, s mint ilyen figyelemre tarthat számot, nem haszontalan szó szerint ideidézni:

EXCERPTA

Ex epistola D. Adami Franci ad Gener. Stanisl. Lubienecium data 21. Martii.

Quod attinet ad illa quae de filio Metaphorico addidimus ab auctore ipso conscripta, egeram antehac de iis cum D. Poelymburgio et D. Pontano, qui nihil in iis deprehendere potuerunt, absurdi. Ulterius de eo cum iis agere et simul iis indicare, Slichtingium talia in Commentarii suis habere, vix tutum est. At ut cum D. Nerano de eo conferam amici nullo modo permittunt: qua de causa vero ignoro.

Ex epistola ejusdam 21. April data

Placuerint sane nobis valde literae Generosorum Schlichtingorum: et quidem eo nomine, quod in scriptis parentis p.m. nihil velint omitti vel addi; neque etiam in gratiam trium aut quatuor locorum quae Gener. Przypcovius omittenda esse censuerat, ulla folia velint recu[d?]i. Idem et D. Naeranus et eum eo etiam aliquibuscum super hoc negotio egi, illa nulla ratione debere omitti judicant. Imo ille (D. Naeranus) existimat nobiscum tyrannidem esse haud exiguam in scriptis alicujus quaedam vel mutare vel omittere, praesertim in scriptis tanti viri quantus fuit Slichtingius, cujus ingenium eruditonem et judicium merito totus mirabitur orbis literatus; quique ipse Commentaria sua noluit cujusdam censurae subiici.[56]

 

 

 

KIVONAT

Frank Ádámnak a nemes Stanisław Lubienieckihez írott, március 21-én keltezett leveléből

Ami azt illeti, amit a szerző saját kézirata alapján a filius metaphoricus-ról betoldottunk, korábban megbeszéléseket folytattam róluk Poelemburg és Pontanus úrral, akik értetlenkedvén abból semmit fel nem fogtak. Ráadásul arról velük beszélni, és hasonlóképpen jelezni nekik, hogy Slichtingius a Kommentárjaiban ilyeneket vetett papírra, aligha biztonságos dolog. Hogy erről Naeranus úrral beszéljek, a barátaink semmiképpen nem engedték, hogy mi okból, magam sem tudom.

Ugyanő levele április 21-én

A nemes Schlichtingius írásai mégis igen nagy tetszést arattak nálunk: azért pedig, mert a kegyes emlékezetű szerző szövegeiből nem akarnak semmit elhagyni vagy azokhoz hozzárakni; még azon három vagy négy hely közül sem akarnak egyetlen egy ívet sem visszautasítani, amelyeket a nemes Przypkowski kihagyni látott volna jónak.

Naeranus úr és mások is, akikkel erről tanácskoztam, úgy ítélik meg, hogy semmilyen okból nem szükséges azokat kihagyni. Ő (Naeranus úr) velünk együtt egyenesen durva zsarnokságnak tartja más szövegét megváltoztatni, vagy abból kihagyni részeket, különösen egy olyan férfiú esetében, mint Slichtingius volt, akinek szellemi erejét, műveltségét és meggyőződését joggal csodálja az egész literátus világ. Ezért őmaga nem szeretné, ha a Kommentárját bármiféle cenzúrának vetnék alá.

A levélrészlet pontosabb megértéséhez fontos lejegyezni azt a szövegkörnyezetet, ahová Przypkowski Frank Ádám fenti szavait beilleszteni szánta.

Petieram ab eo, quia cum filiis Jonae Schlichtingii p[iae] m[emoriae] sangvine et affinitate conjunctus est, daret operam, ut in omittenda illius inauspicatae metaphorae mentione, existimationi defuncti consuleretur. Fecit id quidem, nec mala, ut existimo fide. Sed ab eo qui editioni praeerat, non semel certior factus est, praecipuos vestratium, teque adeo ipsum, nihil in istis de metaphorico filio verbis deprehendere potuisse absurdi. Inde lentior in eo negotio, cognatis praecipue et affinibus Slichtingiis dehortantibus factus est. Quod ut melius intelligas, verba ex duabus Adami Franci epistolis in peculiari charta descripta exhibeo. # Ex iis vides quam indigne sibi imponi passus fuerit, qui ex istis ipsis Ad. Franci verbis satis intelligere potuerit cum D. Poelymburgio et D. Pontano (in tertia epistola et D. Galenum admiscet) ea de re nisi forte obiter et perfunctorie: et (ut loquuntur) inabstracto dumtaxat actum non esse; nec illis indicatum esse Shlinchtingum talia in Commentariis suis habere: neque id ipsis indicari editioni deproperandae tutum fuisse. Neque adeo tecum ea de re Ad. Francum nescio quibus amicis non permittentibus, contulisse. Nam quod tyrannidem esse censueris aliena scripta supprimeri aut interpolare inertis auctoribus: idem ego quoque statuo. idem et de ipso Slichtingii scripto sensi: antequam in eo tam enormus lapsus deprehendissem. Habes igitur specimen quam facile noster decipi soleat.[57]

Kértem tőle [ti. Lubienieckitől], mivel a kegyes emlékezetű Jonas Schlichtingius gyermekeivel vérrokonságban van, adja oda a művet, hogy ama baljóslatú metafora említésének elhagyásáról kialakult véleményről tanácskozzunk. Azt mondta, hogy ne a rosszból ítéljek, ne veszítsem el a bizalmamat. De az, aki a szerkesztői munkálatokat végzi, nem egyszer bizonyosan állította, hogy közületek a legkiválóbbak, te magad is, értetlenkedvén semmit azokból a metaphoricus filius-ról szóló szavakból megérteni nem tudtok. Amit hogy jobban megérts, idézem Frank Ádám két, saját maga által írt levelének szavait. [Ide szánta beszúrni a két levelet Przypkowski.] Ezekből láthatod, milyen méltatlan helyzetben érezte magát, aki világosan megérthette magának Frank Ádámnak a szavaiból, hogy eddig a dologról nem beszéltek Poelymburgus úrral és Pontanus úrral (a harmadik levélben Galenus úr is bele van keverve), hacsaknem esetleg futólag elintézve (és úgymond) elméletileg; hogy nem mondták nekik, hogy Slichtingius a Kommentárjaiban ilyeneket vetett papírra; és hogy nem biztonságos nekik ezt a sietve elkészítendő kiadás szempontjából elmondani. Sőt Frank Ádám nem tanácskozhatott veled sem erről a dologról, mivel nem tudom milyen barátok ezt megtiltották neki. Hogy zsarnokságnak ítéled más szövegéből a szerző akarata ellenére elhagyni vagy hozzátenni, én is ugyanezt állítom. Én is éreztem ezt a Slichtingius-szöveg esetében, még mielőtt ezt a hatalmas tévedést beláttam volna. Íme egy példa, milyen könnyen szokott megtévedni a magunkfajta.

Az idézet rávilágít arra, hogy a bizalom a hollandok és a lengyelek között korántsem volt magától értetődő. A lengyel vezetők tisztában lehettek az 1653-as rendelet következményeivel, és a távolból nehezen mérhették föl annak hollandiai társadalmi támogatottságát. A remonstráns egyház társadalmi bázisát a liberális és befolyásos holland politikai elit alkotta, akik számára a lengyel szociniánusok kapcsolatkeresései az 1620-as évektől kifejezetten tehernek számítottak. A konzervatív Voetius jól taktikázott, amikor a remonstránsok elleni támadás középpontjába nem a predesztináció körül folyó vitákat, hanem a szociniánus eszméket állította. A gazdag és politikai befolyással bíró városi elit ezáltal – a dordrechti terror után – pacifikálhatóvá vált, de egyúttal maradt eszköz, szükség esetén, a megfenyítésükre is.[58] A politikailag érzékeny remonstráns egyház ezután úgy lépett föl, hogy még a látszatát is kerülje annak, hogy a lengyel szociniánusokkal bármiféle kapcsolata lenne. A sokat tapasztalt Przypkowski már évtizedek óta érzékelhette a remonstránsok kelletlen, mindenféle közeledést hűvös hallgatással fogadó taktikáját,[59] ezért dönthetett a kényes szövegrészletek esetében inkább az öncenzúra mellett. A remonstránsok tömegbázisát illetően feltehetően nem is tévedett nagyot. Éppen Frank Ádám híres 1667-es leveléből tudjuk, hogy még 1662–65-ös adakozás során is a jóval tőkeerősebb remonstránsok alig gyűjtötték össze a remélt összeg egy hetedét. „A többi pénzt [azaz a fennmaradó 6/7 részt] adták a mennoniták, azok különösen, kik magán Collégiumokat látogatnak, s kik számra nézve határtalanul távol állnak a remonstránsoktól, sokan olyanok, kik varrással és szövéssel szereztek össze egy kis pénzt”, és akik „készek voltak harmad-negyedízben is adakozni”.[60] Przypkowski nem számolt azonban azzal, hogy a remonstráns egyházban vannak az elithez lazábban kötődő, inkább a személyes lelkiismeretre súlyt helyező egyéniségek is, akik adott esetben készek szembehelyezkedni az egyházukban uralkodó trenddel. Az ebben rejlő lehetőségeket, akkor és ott: azaz a helyszínen, a fiatal Frank Ádám jobban érezhette. Ezért is fedhette föl Naeranus előtt – Przypkowski és a többi lengyel tanácsadó intése ellenére, de minden bizonnyal Lubienieckivel egyeztetve – Schlichtingius teológiai szempontból merész utalásait. A levél tanúsága Johannes Naeranus humanista módon az erasmusi „bonae litterae”-re és a szerzői szuverenitásra hivatkozva utasítja vissza a Schlichtingius-szöveg megkurtítására irányuló lengyel javaslatokat. Az óvatossághoz szokott Przypkowski a kedvező hír hallatán nem is habozik Naeranustól elnézést kérni az utólag már felismert „enormus lapsus”-ért.

Érdemes végül pár szót ejtenünk a „Bibliotheca” kiadójáról, Frans Kuyperről (1629–92), aki egészen az 1692-ben bekövetkező haláláig egyik legaktívabb tagja volt a nagybátyja, Daniel Brenius által 1646-ban alapított amszterdami kollégiumnak.[61] Kuypernek mind a kollegiáns körökben tett megnyilatkozásait, mind könyvkiadói szerepét ellentmondásosan ítélték meg a kortársak. Általánosan is elmondható, hogy a korabeli Európa könyvnyomtatásának nyomasztóan jelentős hányadát előállító Amszterdamban a tiltott könyvek kiadása nem egyszerűen a szellemi útkeresés egyik fontos eszköze volt, hanem egyúttal komoly üzleti vállalkozásnak is számított. Ez alól valószínű nem volt kivétel a „Bibliotheca” sem, amit – korabeli források szerint – jórészt egyszerű sznobizmusból vásároltak a tehetősebb polgárok.[62] Az üzleti szellem a kortársak szerint utóbb különösen eluralkodott Kuyperen, ezért a „Bibliotheca” után 1667-ban immár arra vállalkozott, hogy kinyomtassa Stanisław Lubieniecki háromkötetes, bonyolult illusztrációkkal teletűzdelt művét, a Theatrum Cometicum-ot. Piet Visser 1995-ös cikke szerint Kuyper e kiadvánnyal még nagyobb extra profitra próbált szert tenni: bár a határidőket nem tartotta be, a bonyolult illusztrációkat nem pontosan nyomtatta ki, és eleve aránytalanul magas költségeket számolt fel, a Theatrum elkészültével további költségekkel fejelte meg a Lubienieckinek benyújtott számlákat. Az eset kapcsán újabb bizonyítékokat találhatunk Frank Ádám és Lubieniecki szoros viszonyára. A Theatrum kinyomtatásában is aktív szerepet játszó Frank képviselte ugyanis Kuyper közvetlen környezetében Lubienieckit a források szerint egyre elmérgesedő konfliktusban.[63]

A szintén Lubieniecki védelmében Kuyper ellen kikelő Johannes Naeranus Gerard Brandthoz írt levelében egy „pénzsajtoló”-nak hívja Kuypert, aki, „bár azt hittük, kezünkben tudjuk tartani, valójában olyan, mint az angolna farka (een ael bij de staert)”[64], azaz agyafúrt, megbízhatatlan karakter, aki kicsúszik az ember kezéből.

Úgy vélem, a fenti Przypkowsi-levelek idézeteinek tükrében (ti. hogy Frank Ádám Naeranusszal egyeztette a „Bibliotheca” szerkesztésének egyes részleteit) a mondat első fele árulkodó („bár azt hittük, a kezünkbe tudjuk tartani”). Az 1664-ben elhunyt Daniel Brenius szerepét aligha érdemes hangsúlyozni a „Bibliotheca” kapcsán. Frans Kuypert inkább Prypkovszki kérésére Naeranus és a köréje csoportosuló remonstráns és kollegiáns vezetők biztathatták a „Bibliotheca” kiadására, valamikor 1664 tájékán. A Frank Ádám-féle levélbetét el is árulja a fontosabb vezetők nevét: Naeranus mellett a remonstráns Arnold Poelenburg,[65] Isaac Pontanus[66] és a mennonita hátterű kollegiáns vezető, Abrahamsz. Galenus.[67]

Piet Visser cikke szerint Lubieniecki azért kérte kétségbeesetten a Kuypert „angolnafarokként” tipologizáló Naeranust és a kollegiáns Joachim Oudaant, hogy járjanak közben az érdekében, mivel nem citálhatta Kuypert végső esetben a magisztrátus elé – éppen a frissen megjelent és a hatóságok által azonnal betiltott „Bibliotheca” miatt. Visser e konfliktus forrásaira alapozza teóriáját arról,[68] hogy kik állhattak a „Bibliotheca”-project finanszírozásának hátterében. „Eddig – írja Naeranus Gerard Brandthoz írott levelében – [Kuyper] a kollegiáns barátai, a fejőstehenei kedvét kereste...” (De vrinden van’t collegy, sijn melck koeyen, onsiet hij tot noch toe). Az egyik „melck koe” meg is van nevezve a levélben: a volt rotterdami polgármester (aki egyúttal a Kelet-Indiai Társaság igazgatója is volt) rendkívül gazdag fia, az egykori remonstráns Jan Hartigveld (1616–78), aki az apja halála után váratlanul visszavonult az arisztokrata közéletből és a remonstráns egyházból, és puritán életvezetés mellett minden idejét a kollegiáns ügyeknek szentelte. A másik „fejőstehén” Visser szerint a hasonlóan gazdag Abraham Lemmerman (?–1694) volt, aki – Kuyper legbefolyásosabb támogatójaként – az amszterdami kollégium életében játszott meghatározó szerepet. A Visser-teóriát mindenesetre megerősíti, hogy az 1665-ös fent idézett Przypkowski-levél szerint Frank


Ádám jóváhagyatta a Schlichtingius-kötet tervezetét az amszterdami kollegiánsok legnagyobb hatású vezetőjével, Galenusszal.45

A Frank Ádámmal kapcsolatos források tehát szépen kiegészítik, időnként árnyalják a „Bibliotheca” megszületéséről szóló eddig megjelent szakirodalmat, különösen a legizgalmasabb időszakot, a munka kezdetének pillanatait illetően. Mire Andrzej Wiszowaty megérkezik Mannheimből, hogy átvegye Franktól a szerkesztői munkát (1666), a jelentős sorozat első két vaskos kötetét – Johannes Crellius és Jonas Schlichtingius műveit – már Erdélyben is kézbe vehetik az európai hírű kiadvány iránt érdeklődő olvasók.46

B. Kis Attila

Egy esztergomi köznemes, Somogyi János (†1782) könyvtára.* A 18. század utolsó harmadától Magyarországon megnövekedett a nemességnek a művelődésében, a magyar nyelv kiművelésében játszott szerepe. Korábban a tudományos élet megszervezésével többnyire értelmiségiek próbálkoztak latin nyelven. A 18. század végéig a latin volt az országban együttélő iskolát végzettek közös nyelve, ez tette lehetővé az európai tudományossággal a közvetlen érintkezést. A latin az országnak 1844-ig hivatalos nyelve maradt, a katolikus egyházban pedig még ennél is jóval tovább használták a felsőbb oktatásban és a liturgiában. A 18. században a magyarországi peregrináló ifjak latin tudását még megcsodálták külföldi egyetemeken, ám a latin nyelv egyre gyakrabban bizonyult kevésnek külföldi protestáns egyetemeken a nemzeti nyelvű oktatás bevezetése miatt. Magyarországon is gyakoribbá váltak az ország nyelvének, a magyarnak sokirányú kiművelését szorgalmazó próbálkozások. Az „ész századá”-ban egyaránt akadtak egyháziak és világiak, akik az egyéni és közösségi élet megújítására irányuló törekvéseiket már magyarul fogalmazták meg. A vallásos megújulási mozgalmak is az élet egészének átalakítására tettek kísérletet. A pietizmus a század első felében az evangélikus egyház és az evangélikus közösségek reformját szorgalmazta,[69] a század közepétől a Lodovico Antonio Muratori nevével fémjelzett reformkatolicizmus pedig a jezsuiták által kézben tartott vallási formalizmust akarta megváltoztatni.[70] A század közepe után a francia felvilágosodás is egyre több szálon hatott. A bécsi kormányzat egy ideig bátorította ezen törekvéseket. Köznemességünk egy része érzékenyen reagált a változásokra.

A század közepe körül növekedett a megjelent művek közt a világi témájúak aránya. Az olvasók túlnyomó része a nemesség közül került ki. Bíró Ferenc e folyamatot így jellemzi:

„... létrejött a változásokat immár magában rejtő helyzet, hiszen megszületett a felvilágosodás-kori magyar irodalom majdani két főszereplője: a művelt, a barokk világtól egyre távolodó, a dolgokat egyre inkább a saját szemével néző nemes és a világiak igényeihez alkalmazkodó, azaz: laicizáló egyházi értelmiség.”[71]

A bécsi testőrírók működésében már a szépirodalom játszotta a fő szerepet.

A változásokat jól tükrözi a könyvkiadás, a folyóiratok megjelenése, továbbá a magyar nyelv ügyében megfogalmazott gondolatok a II. József halála utáni országgyűlésen. Vajon kitapinthatóak-e ezek a folyamatok köznemességünk magánkönyvtáraiban, olvasmányaiban? Mennyiben vannak e könyvtárakban reformokat sürgető kiadványok?

Az utóbbi két évtizedben örvendetesen megszaporodtak a könyvtártörténeti kutatások, de azok csak a 18. század közepe előtti korok könyvjegyzékeit veszik számba.[72] A 18. század második felének könyvkultúrájáról ugyan sokat tudunk, ám a kutatások itt elsősorban a jelentős és máig fennmaradt magán- és egyházi könyvtárakra irányultak. A nem kiemelkedő szerepet játszó köznemesek könyvtárainak rendszeres kutatása még nem kezdődött meg, sőt az alkalmi feldolgozás, forrásközlés is ritka. Pedig nem volna érdektelen a nemesség művelődési helyzetéről régiónként szúrópróba-szerű vizsgálatot végezni, áttekinteni az akadémiát végzettek, sőt egyetemre is eljutó, aztán legfeljebb a vármegyei életben tevékenykedő személyek könyvtárait, olvasási szokásait. Ehhez a munkához bőséges a forrásanyag. Az ország különböző részein elvégzett vizsgálatok tanulságos összevetésekre adnának lehetőséget.

Az alábbiakban egy esztergomi nemes, Somogyi János (†1782) hagyatéki könyvtárát[73] vizsgáljuk meg. A hagyatékból árverésre került könyvek jegyzékét egy 1782-ben megújított rendelet szerint át kellett néznie árverés előtt az illetékes revizornak. Az általa megjelölt könyveket a továbbiakban úgy kellett kezelni, mint a tiltott könyveket.[74] Könyvrevizorokat az újonnan létesített akadémiák mellé neveztek ki.[75] Az esztergomi megyegyűlés Somogyi János könyveinek jegyzékét a helytartótanácshoz, és nem a területileg illetékes revizorhoz küldte el, mert a revizori hivatal felállításáról még nem értesült.[76] Az általunk alább közölt könyvjegyzék külzetére az a megjegyzés került, hogy a jegyzéket a város a királyi egyetem revizorához, Lakits György professzorhoz küldje el. A könyvek további sorsáról nincs tudomásunk, a revízióra küldött jegyzék leírásai azonban pontosak, impresszumadatokat is tartalmaznak, a művek, sőt azok kiadásai azonosíthatóak.

Vizsgálatunkban összehasonlító anyagként Bogyai Pál (†1762), Hrabovszky László (†1786) és Gombos Antal (†1794) könyvjegyzékeit használjuk. Bogyai Pál Zala vármegyében élt, jegyzéke 77 tételes.[77] Hrabovszky László (született 1710 körül) Esztergom vármegye főjegyzője volt, 1754-ben alulmaradt az alispáni választáson, 1755-től Békés vármegyében nyerte el az alispánságot, e tisztséget 1781-ig viselte, 1764-ben országgyűlési követté is megválasztották. Könyveinek (106 tétel) egy része tanulmányi idejéhez és minden bizonnyal még esztergomi tartózkodásához köthető.[78] Gombos Antal Bács megyei táblabíró Nemesmiliticsen halt meg, könyvjegyzéke 37 tételt tartalmaz.[79] E három jegyzék leírásai impresszumadatok nélküliek.

Somogyi János könyveinek egy részét bizonyára iskolázása során szerezte, feltehetően Nagyszombatban. Tanulmányi célokat szolgálhatott Cyprianus Soarez retorika tankönyve (nr. 31), Georgius Kees polgárjogi tankönyve (nr. 15), Bartholomaeus Cartagena Enchiridionja (nr. 49), bizonyára az Ovidius-kötetek (nr. 44–45), Plautus (nr. 51) és Comenius négynyelvű Orbis pictusa (nr. 21). Régi kiadású könyv csak néhány akadt könyvtárában, ilyen az első helyen leírt Plinius Secundus. Talán tanulmányai során szerezte meg a jezsuiták amerikai missziójáról szóló kötetet is (nr. 11).

A nemesi könyvtárak közös jellemzője, hogy azokban a könyvek jelentős része jogi és történelmi. Somogyi könyvtárában ilyenek: Werbőczy Tripartituma (nr. 59), az országgyűlési törvények (nr. 28), a Forma processus criminalis (nr. 3), Thuróczi László magyar királyokról írt műve (nr. 2), Lisznyai Pál Magyaroknak krónikája (nr. 48), Johann Georg Schwandtner forráskiadványa, a Scriptores rerum Hungaricarum (nr. 16). Nicolaus Reusnernek a magyarországi 16. századi törökkel vívott harcait leíró kötetét Kalocsán adták ki újra (nr. 12). Johannes Rigler értekezése ártalmas ételekről szól (nr. 18), Athanasius Kircher természettudományos munkája a földalatti világról (nr. 47). Gyakorlati igényt elégített ki a pénzváltási kötet (nr. 56).

Somogyi János könyvtárárában a szokásosnál nagyobb arányban találhatóak meg a vallásos/ ájtatossági, ismeretszerző és szépirodalmi művek. Ezek tekintélyes része magyar nyelvű. Természetesen ezeket nem szemlélhetjük elkülönítve a latin nyelvűektől, de az arány feltűnően magas. 60 könyv közül 17 magyar nyelvű.

A könyvjegyzék összetétele alapján magától értődő, hogy magyar nyelvű Bibliája volt Somogyinak, a Káldi fordítás első kiadása (nr. 5). Biblia-magyarázata Bernardus Lamy Apparatus Biblicusa (nr. 8). A Biblia jobb megértését is szolgálta a zsidó szokásokról szóló kötet, a Ritus ac mores Haebreorum (nr. 17) és Augustin Calmet egy műve (nr. 34). Az ószövetségi mondásokat tartalmazó kötet az esztergomi nyomda terméke 1764-ből (nr. 13). A hitbuzgalmi, ájtatossági könyvek magas számának Somogyi vallásossága mellett az is oka lehet, hogy a könyvek tulajdonosa kapcsolatba kerülhetett vallásos társulatokkal. Erre utal a nagyszombati Boldogasszony kongregáció 1745-ben kiadott reguláit tartalmazó kötet (nr. 39). Azt feltételezzük, hogy Esztergomban élve is tagja lehetett vagy a jezsuiták vezette Krisztus halála társulatnak, vagy a ferencesek Kordás társulatának.[80] A társulatok által leggyakrabban ajándékozott könyvek[81] közé tartozik Rajcsány János Viator christianusa (nr. 38/1). A napi elmélyülést szolgálta a Kassán megjelent Fructus hyemales sacri című kiadvány (nr. 41), egy latin imakönyv (nr. 54), Pázmány Péter 1701-ben megjelent Imádságoskönyve (nr. 58), Kempis Tamás Krisztus követéséről írott műve latin és magyar nyelven (nr. 55., 46). Ide sorolhatjuk Molnár Jánosnak A megtérő református elmélkedéséről négy könyveit (nr. 6., Nagyszombat, 1763), Jenei Márton pálos szerzetes fordítását (nr. 9., A keresztnek közönséges úta, Pest, 1772), Esterházy Pál nádor Via lactea című kötetét (nr. 19., Sopron, 1762), Lorenzo Scupoli Pugna spiritualis című művét latinul (nr. 52) és magyar fordításban (nr. 33) és egy bibliográfiákban ismeretlen, 1726-os nagyszombati kiadványt, az Egy kárhozott léleknek siralmas panaszát (nr. 40). Az utóbbi Nyéki Vörös Mátyás Tintinnabulumához hasonló verses vagy prózai mű, esetleg iskoladráma lehet. Az egyházi életben való eligazodást szolgálta a Pázmány Péter által tartatott esztergomi zsinat határozatainak kiadása is (nr. 20., Loreto, 1667).

A 18. századi katolicizmusban nagy szerepe volt a példaképeknek. A magyar történelemmel érintkező, oda is besorolható volna Johannes Stilting Szent István életéről írt munkája (nr. 4.: Vita Sancti Stephani, amelyet liber gradualisként terjesztettek Győrött 1767-ben). Esterházy Imre prímás népszerűsítette Alamizsnás Szent János tiszteletét, a pozsonyi dómban pompás kápolnát építtetve a szent mumifikálódott testének tiszteletére. Somogyi József könyvei közt az Esterházy által kiadatott latin, német, magyar és szlovák (cseh) életrajz közül a magyar nyelvű volt meg (nr. 35). Giovanni Lorenzo Berti műve Szent Ágoston életével foglalkozik (nr. 7).

A lelki elmélyülést segítő kegyességi művek mellett megtalálható néhány olyan könyv is, amely a hitélet szervezeti kereteinek megújulását sürgette. Ilyen az olasz reformkatolicizmus (katolikus felvilágosodás) legnagyobb alakjának, Lodovico Antonio Muratorinak két fontos erkölcsteológiai munkája, hazai kiadásban: a De charitate christiana (nr. 14., Esztergom, 1763) és a De recta hominis christiani devotione Budán, 1756-ban forgalomba hozott bécsi kiadása (nr. 27).[82] E művekben Muratori a jezsuiták vezette külsődleges és ártalmas vallásgyakorlatok helyett az igazi Isten- és felebaráti szeretetet sürgette, amelynek a szegények és rászorulók irányában is meg kell mutatkoznia. A két mű magyar nyelven is megjelent. Bizonyára nem véletlen, hogy az Esztergomban élő Somogyi János könyvtárában megtalálhatóak ezek a művek. Esztergomban élénk hitélettel várták, hogy a török alóli felszabadulás után végre a városba visszatérjen a káptalan és az érsek. Az 1761-ben kinevezett érsek, Barkóczy Ferenc nagyszabású építkezések megkezdésével készült erre. A városba nyomdát is telepített.[83] (A tervezett visszaköltözésre csak a 19. század első felében került sor.) Barkóczy a De charitate christiana ajánlottja, a De recta hominis christiani devotione című művet pedig ő is magyarra fordíttatta.[84]

Molnár János Pásztor embere (nr. 38/2., Pozsony, 1775) a rokokó szellemében fogant nevelő, moralizáló könyv. A világiak egyre nagyobb olvasókedvére számíthattak az ilyen típusú kiadványok. Johann Schellenberg Keresztény Senekájának új magyar nyelvű kiadása 1740-ben (nr. 43) az udvari, változó szerencse helyett a mennyei haza keresésére buzdította a kor nemeseit. Ugyanezt a bölcselkedő gondolkodást közvetítette a jezsuiták által népszerűsített, sztoicizmust a barokk felfogással egyeztető William de Britaine műve, amelynek latin nyelvű változatát Gánóczi Antal Emberi okosság címmel fordította magyarra. Ez Somogyi József könyveinek legkésőbb megjelent darabja; 1781-ben látott napvilágot (nr. 29). Kollarics Joakim pálos szerzetes magyarításában található a könyvek közt Andreas Maximilianus Fredro népszerű Monita christiano-politica című műve (nr. 37). Halápy Konstantin piarista szerzetes azzal a céllal közölt mindennapi olvasmányul anekdotikusan moralizáló verses állatmeséket, hogy a haszonos olvasmányok gyönyörködtessenek is (nr. 10). Ugyanezt szolgálta Vánossi Antal Idea sapientise (nr. 30), Hugo Hermann Pia desideriája (nr. 50) és Paulo Segneri Vera sapientiája (nr. 53). Benedictus Pererius Quaestionese Faludi Ferenc Omniariumában is szerepel.[85] Időt múlató, ugyanakkor nagy ismeretanyagot magában foglaló kötet Bertalanffi Pál magyarul megjelent földrajzkönyve (Világnak két rendbéli rövid ismereti. Nagyszombat, 1757., nr. 25), amelyben a szerző a világ természeti és politikai leírását nyújtja. Nevelési kérdésekkel foglalkozik Klobusiczky Antal a francia Livre des Enfants magyar átdolgozásában (Hasznos mulatság. Pozsony, 1764. nr. 24).

Folytathatjuk a sort a szórakoztató irodalom termékeivel. A hősi, gáláns típusú regény első magyarul is megjelent példája, Guillaume de Waha-Baillonville Keresztény Herkulese, Gerő György fordításában (nr. 22). Már korábban is népszerű volt Magyarországon, latinul kétszer megjelent (Kassa, 1747; Kolozsvár, 1749). A korban divatos heroikus regény népszerű képviselője John Barclay Argenise (nr. 42).[86] 1792-ben kétféle fordításban is kiadták magyar nyelven. A tisztességes időtöltést, a víg társalgás elsajátítását segítette Odilo Schreger Studiosus Jovialisa (nr. 26). Európa-szerte sok kiadást megért Johann Peter Lange Democritus ridense (nr. 23), nálunk is erősítve a kalendáriumokban és önállóan is terjesztett sok-sok anekdotát, adomát,[87] a következő időszakok magyar irodalmának anekdotázó jellegét.

A 18. század utolsó évtizedében, 1794-ben elhunyt Gombos Antal 37 könyve közt nagyobb arányban vannak a jogi és történelmi könyvek, de szerepel közöttük két aritmetika, geográfia, állattan, földrengésről szóló és gazdasági könyv. Természetesen van Biblia. Gombos katekizmusa német nyelvű, imakönyve horvát. Pavich Imre verses latin fordításában volt meg e könyvek közt Andreas Cacics horvát bánokról írt munkája (Buda, 1764). Ugyancsak latinul olvashatta Stephanus Novakovics szerb népről szóló disszertációját (1790). Gombos Antal Bács vármegyében élt. Magyar nyelvű könyvei közt megemlíthetjük a Hármas kis tükört, Hármas históriát, Kemény Jánost. A néhány ájtatossági mű: Petrarca: De remediis utriusque fortunae, Szörény Sándor: Philippicae sacrae, Maximilianus Fredro: Monita christiano-politica (ez szerepelt Somogyi János könyvei között is). A kötet népszerűségét mutatja, hogy a jegyzékben egyszerűen csak Fredro-ként szerepel. Mindenképp megemlítendő még még Balthasar Gracian művének latin változata (Aulicus, sive de prudentia civili).

Az 1762-ben, tehát Somogyi Jánosnál két évtizeddel korábban elhunyt Bogyai Pál, Zala vármegyei nemes 77 tételes (88 kötet!) jegyzékében a történeti és jogi könyvek teszik ki a többséget. Csak pontos elemzés elvégzése után lehet ezekről értékítéletet mondani. Mi most azokat a tételeket nézzük meg, amelyek nem tartoznak a jog és történelem témakörbe és nem klasszikus auktorok. Megtalálhatóak Bogyai Pál és Somogyi József könyvtárában is: Rosti Miklós latin fordításában Paolo Medici Ritus et mores Haebreoruma, Kempis Tamás magyarul és latinul, Rajcsány János Viator christianusa, Hugo Hermann Pia desideriája, John Barclay Argenise. A további kötetek: Analectus Reiffenstuel Theologia moralisa a korszak alapvető segédkönyve volt. Összefoglaló jelleget sejtet a Thesaurus christianae religionis cím. Turóczi József műve is a Theologia moralis címet viseli. Iskoladráma Kereskényi Ádám kötete, a Szent Ágostonnak megtérése, mely beszélgetéssel előadatott. Két szent életrajzát forgathatta Bogyai saját könyvei közül, Kalazanci Szent Józsefét és Remete Szent Pálét. Volt egy kézírásos latin imakönyve. A magyar nyelvű Lelki fegyverház és Stanislaw Lubomirsky De vanitate consilioruma a 18. században sokszor megjelent művek. Gyakran kötöttek téziseket Vitus Bering Florus Danicusához. Verses művek: Halápy Konstantin Mirias versuuma, egy pontosan meg nem határozható Liber carminum moralium.

Hrabovszky László életének egy része Esztergomhoz kötődött, 1755-ben költözött el Békés vármegyébe. Négy évvel később halt meg, mint Somogyi József. 106 tételes könyvtárának jogi és történelmi részében van néhány érdekesség, például Samuel Puffendorf, Hugo Grotius. A képbe jól illeszkedik a keresztény uralkodót megrajzoló mű, Fajardo Diego Saavedra Idea principis christiano-politicije, melynek példányait liber gradualisként osztották szét fiának, Hrabovszky Antalnak 1759-ben tartott, nyilvános filozófia-vizsgáján.[88] Ebbe a sorba kívánkozik Ambrosius Marlianus Theatrum politicuma és Johann Eusebius Nieremberg Dictamina című műve.

Somogyi József és Hrabovszky László jegyzékén is szereplő művek: magyar nyelvű Biblia, Lorenzo Scupoli Pugna spiritualisa, Barclay Argenise, Alamizsnás Szent János élete (Somogyinál magyarul, Hrabovszkynál latinul), Kempis Tamás (Hrabovszkynál latinul, Somogyinál latinul és magyarul), Studiosus Jovialis, a Pázmány Péter alatti zsinati határozatok.

A vallásos ájtatossági művek meglehetősen nagy számban vannak jelen Hrabovszky könyvei között. Ha összehasonlítjuk Somogyi János könyveivel ezeket, két lényeges különbséget észlelünk. Hiányzik Muratori, vagy más, az egyén életén túli reformokat sürgető szerző, de még ennél is feltűnőbb, hogy több kötet idézi fel a hitvitákat. A morális, erkölcstani művek mellett Hrabovszky könyvtárában a kor laicizálódására jellemző munkák közül csak Barclay Argenise és a Studiosus Jovialis című kötet található meg.

Hrabovszky László a fentiekben még nem említett ájtatossági kötetei: Giovanni Bona kardinális protestáns körökben is elterjedt híres aszketikus műve, a Manuductio ad coelum; Rajcsányi János: Itinerarium Athei ad viam veritatis deducti; a katekizmustanításról szóló Dialogus inter parochum veteranum et novitium; a Bogyainál is meglévő Stanislaw Lubomirsky-mű (De vanitate consiliorum); Nepomuki Szent János élete (latinul); Guillelmus Stanihurstus Krisztus szenvedését tárgyaló műve (Dei immortalis in corpore mortali patientis historia, moralis doctrinae placitis et commentationibus illustrata); Paradisus animae (Nagy Szent Albert művének hazai kiadása lehet), Szentiványi Márton: Ratio status futurae vitae; Quotidiana pietatis exercitia; Tractatus Raby Samuelis ... indicans errorem Judaeorum; Otia Bachmegyeiana documenta veritatis fidei romanocatholicae, forma colloquii familiaris inter Lutheranum et Catholicum exhibentia.

A fentiek alapján megállapíthatjuk (amennyire ismereteink és a sokszor hiányos leltári adatok ezt lehetővé teszik), hogy e köznemesi könyvtárakban tükröződnek a 18. századra más források alapján megállapított szellemi áramlatok. Mindegyik könyvjegyzékben főleg történelmi, jogi és ájtatossági könyvek szerepelnek. A nemesek érdeklődése hitéleti művek mellett elsősorban a magyar történelemre és a vármegyei jogviszonyokat érintő kiadványokra terjedt ki. A század közepétől azonban, nagyrészt a vallási, morális és velük érintkező művekben jelen vannak a változás jelei, a moralizálás mellett a hasznos időtöltést biztosították az elvilágiasodásról tanúskodó irodalmi termékek is. A világi témájú könyvek a három könyvtárban különböző arányban vannak jelen, ebből a szempontból különösen Somogyi János könyvtára mutatja fel a bevezetőben jelzett elvilágiasodási tendenciát.

Somogyi János hagyatéki könyvei[89]

(Esztergom, 1782)

Elenchus Librorum denati Domini Joannis condam Somogyi

in Libera Regiaque Civitate Licitatione mediante vendendorum.

1.     Caji Plinij Veronensis Secundi historia naturalium impr. 1507. 16. Jan. in folio.

– Plinius Secundus, Caius: Historiae naturalis libri XXXVII. [Venetiis,] 1507, per Johannem Rubeum et Bernardinum fratresque Vercellenses. 280 ff.

2.     Hungaria suis cum Regibus in compendio data authore P. Ladislao Thuroczy Die 31. Aug. 1729. a Provinciali Societatis Jesu Joanne Baptista Thuller revisus et aprobatus, in folio.

– Turóczy, Ladislaus: Ungaria suis cum regibus compendio data. Tyrnaviae, 1729, Frid. Gall. 8, 245 l.

3.     Forma Processus Criminalis dicata Josepho Imo Regi Hungariae. Tyrnaviae impressus in Anno 1732. in folio.

– Forma processus iudicii criminalis Seren. regi apost. Hungariae Josepho I. dicata. Sumptibus Em. principis, cardinalis a Kollonicz. Editio tertia. Tyrnaviae, 1732, Leop. Jos. Berger. 64, 10 l.

4.     Vita S. Stephani Regis Hungariae. Jaurini edita 1767. in folio.

– Stiltingus, Joannes: Vita Sancti Stephani... ex Latinis et Graecis aliarumque gentium monumentis collecta... commentariis et observantionibus illustrata, in qua Joannis Schwartzii... calumniae refutantur a – – ...continuatore Joan[ne] Bolandi, auditoribus oblata, dum in... Societatis Jesu Collegio Jaurinensi anno... 1767. mense. Augusto assertiones ex universa philosophia publice propugnaret... Georgius Gergeli, metaphysicae auditor... praeside... Michaele Milkovics. Jaurini (1767), Streibig. 10, 198, 12 l.

5.     Biblia sacra, Hungarico idiomate edita Viennae Anno 1626. in folio.

– Szent Biblia ... magyarra fordította ... Káldi György. Bécsben, 1626, Formika Máté. 4, 1196, 78 l.

6.     A meg térő Reformátusnak Elmélkedése authore Joanne Horváth[!] S.J. edita Tyrnaviae 1763. in 4o.

– Molnár Jánosnak a meg-térő reformatus elmélkedéséről négy könyvei. Nagyszombat, 1763, Akad. 10, 429, 2 l.

07.   Joannis Laurentij Berthi Authoris de rebus gestis S. Augustini, Venetijs 1761. editis in 4o.

– Berti, Joannes Laurentius: De rebus gestis S. Augustini, libris ab eodem conscripis commentarius. Venetiis, 1761.

08.   Apparatus Biblicus, Authore Bernardo Lamy editus Tirnaviae 1764. in 4o.

– Lamy, Bernardus: Apparatus biblicus, sive manuductio ad Sacram Scripturam. Tyrnaviae, 1762, Acad. 645, 66 l.

[A következő években gyakran terjesztették e kiadást liber graduálisként, 1764-ben például Batthyány Ignác és Okolicsányi János téziseit is hozzákötötték.]

09.   Keresztnek az Uttya authore Martino Jenej O. S. Pauli, editus Pestini 1772. in 4o.

– Haeftenus Benedek: A keresztnek közönséges úta, az az: a világi közönséges inségek, nyomorúságok, üldözések, nyavalyák sat. minéműségéről: azoknak békességes elszenvedéséről: és a szenvedésnek módgyáról, úgy hasznairól-is ... magyar nyelvre fordított P. Jenei Márton. Pesten, 1772, Eitzenbergné. 6, 291, 4 l. Rézm. címlappal.

10.   Apologorum Moralium Libri 4, Authore P. Constantino a Passione Domini Scholarum Piarum editi Tyrnaviae Anno 1747. in 4o.

– Halápy, Constantinus: Apologorum moralium lib-i VI. elegiarum unicus. Tyrnaviae, 1747, Acad.

11.   Historica Relatio de Apostolicis Missionibus Societatis Jesu Authore P. Patricio Fernandes et P. Hieronymo Heran, Augustae Vindelicorum 1733. in 4o.

– Fernandez, Joannes Patricius–Heran, Hieronymus: Historica relatio de apostolicis Missionibis Societatis Jesu ad Chiquitos, Paraquariae populos. Augustae Vindelicorum, 1733. 38, 276, 18 l.

12.   Rerum Memorabilium in Pannonia sub Turcarum Imperatoribus gestarum Narrationes Authore Nicolao Reusner editae, Francofurti 1770. in 4o.

– Reusner, Nicolaus: Rerum memorabilium in Pannonia sub Turcarum imperatoribus a capta Constantionopoli usque ad annum 1600... gestarum narrationes... editae Francofurti 1603. Recusae Colocae, 1770. 6, 356 l.

13.   Dicta Veteris Tetamenti Authore Dico Cyrillo Strigonij Anno 1764. in 4o.

– Cyrillus: Dicta Veteris Testamenti et Sanctae Scripturae interpretata anagogice, breviter et dilucide collecta, et a divino Cyrillo et a magno Maximo, et a caeteris interpretibus. Juxta exemplar impressum Lutetiae, a. 1638. Recusa Strigonii, 1764, Franc. Ant. Royer. 8, 120 l.

14.   Ludovici Antonij Muratorij Tractatus de Charitate Christiana. Strigonij 1763. in 4o.

– Muratori, Ludovicus Antonius: De charitate christiana, prout fertur in proximum tractatus moralis. Ex Italico sermone in Latinum versus ab Andrea Friderico Schupanzigh. Strigonii, 1763, Franc. Ant. Royer. 40, 744 l.

15.   Commentarius de Jurisprudentia Civili Authore Joanne Georgio Kees editus Viennae 1711. in 4o.

– Kees, Johannes Georgius: Commenarius ad Justiniani Institutionum libros quatuor. Viennae, 1711.

16.   Scriptores Rerum Hungaricarum Authore Joanne Georgio Svandner editi Tyrnaviae 1765. in 4o.

– Scriptores rerum Hungaricarum veteres, ac genuini ... cura et studio Joannis Georgii Schwandtner. 3 tomi. Tyrnaviae, 1765, Acad. 80, 694, 4, 458, 2, 380 l.

17.   Ritus ac mores Haebreorum Authore P. Nicolao Rosty S. Pauli Imi Eremitae, editus Tyrnaviae Anno 1774. in 4o.

– Medici, Paulus: Ritus ac mores Hebraeorum Italico idiomate refutati... nunc... Latine redditi, notisque Hebraicis illustrati a Nicolao Rosty. Tyrnaviae, 1758, Acad. 28, 276, 8 l.

 

18.   Dissertatio de Cibis Noxiis Joannis Rigler Medici, edita Tyrnaviae Anno 1774. in 4o.

– Rigler, Joanes Nicolaus: Dissertatio inauguralis medica de cibis noxiis. Tyrnaviae, 1774, Univ. 8, 42 l.

19.   Via Lactea ad Coelum ducens liber Precatorius Pauli Estoras Principis in 4o.

– Eszterházy Paulus: Via lactea variis praecationibus, meditationibus, aliisque piis exercitiis ab ecclesia catholica jam dudum approbatis ornata: Pauli condam Eszterház ... anno 1707 studio in lucem edita et nunc ejusdem nepotis principis Pauli Antonii Eszterház ... zelo et sumptibus recusa, publicoque devotorum usui exposita. Sopronii, 1762, Joan. Jos. Siess. 6, 545, 4 l.

20.   Decreta Synodi Diaecesis Strigoniensis sub Petro Pazmano Cardinali et Archi Episcopo Strigoniensi edita 1667. in 4o.

– Acta et decreta Synodi Dioecesanae Strigoniensis authoritate ... Petri Pazmany ... celebratae Tyrnaviae Annlo Domini 1629 ... iussu ... Gabrielis Szelepchény ... recusum. [Pottendorf,] 1667. 155 l.

21.   Orbis Sensualium quadrilinguis Authore Joanne Amos Comenij editus Augustae Vindelicorum Norimbergae 1740. in 8o.

– Comenius, Johannes Amos: Orbis sensualium pictus quadrilinguis. (Lat., Germ., Hung., Boh.) Augustae Vindelicorum 1740.

22.   Keresztényi Hercules. Authore Georgio Gerö, editus Cassoviae 1768. in 8o.

– Gerő György: Keresztény Herkulesnek Bullióni Godefrednek hadi munkái. Irta deákból ... 2 rész. Kassán, 1768, Akad. 14, 483, 479 l.

23.   Democritus Ridens editus Augustae Vindelicorum Anno 1754. in 8o.

– Lange, Johannes Petrus: Democritus ridens sive Campus recreationum honestarum cum exorcismo melancholiae. Augustae Vindelicorum, 1754, Lotterus.

24.   Hasznos Mulatság Authore Antonio Klobusiczky editus Posonii 1764. in 8o.

– Hasznos mulatság, azaz: A kisdedek tanuságára és hasznokra a tudni szükséges dolgokrúl egybeszedett kérdések, és feleletek. Frantziábúl magyarra fordította Klobusiczki Antal. Pozsony, 1764, Landerer János Mihály. 8, 112 l.

25.   A Világnak Két rendbéli Ismérete Authore Paulo Bertalanffy editus Tyrnaviae 1757. in 8o.

– Bertalanfi Pál: Világnak két rendbéli rövid ismérete. Előszer a mint az Istentől teremtetett. Másodszor a mint az Istennek és természetnek vezérléséből az emberektől külömbb-külömbbféle részekre, országokra, tartományokra és községekre osztatott. Mindenféle irókból ki-szedé ... és tudós olvasására ki-adá. Nagyszombat, 1757, Akad. 16, 1028, 76, 30 l.

26.   Studiosus Jovialis Authore Odilone Schreger editus Pedeponti 1766. in 8o.

– Schreger, Odilo: Studiosus jovialis seu de auxilio ad jocosa et honeste discurrendum. Editio 6. Pedeponti, 1766. 8, 744 l.

27.   De recta hominis Christiani Devotione Authore Ludovico Muratorio editus Budae 1756. in 8o.

– Muratori, Ludovicus Antonius: De recta hominis christiani devotione, opus Lamindi Pritanii, seu celeberrimi viri L. A. M. Budae, 1756, Leop. Franc. Landerer. 18, 373, 21 l. (Tézisekkel.)

28.   Articuli Diaetales Regni Hungariae 1729. Posonij in 8o.

– Articuli diaetales Posonienses anni M. DCC. XXIX. Posonii, Joan. Mich. Landerer. 8, 75, 7 l.

29.   Emberi okosság Authore Antonio Gánoczy Tyrnaviae 1764. in 8o.

– Britaine, William: Emberi okosság, avagy mesterség, mellyel az ember magát és szerentséjét magasra emelheti... Ford. Ganóczy Antal latin nyelvű forditásából Horvát József. Buda–Nagyszombat, 1781, Egyet. 416 l.

 

 

30.   Idea Sapientis Authore Antonio Vanosj S. J. Tyrnaviae 1754. in 8o.

– Vánossi, Antonius: Idea sapientis id est: philosophiae morum partes tres, ethica, theo-politica, oeconomica, summaria methodo comprehensa, problematicis quaesitis, & emblematis illustrata. Tyrnaviae, 1746, Acad. 6, 134, 2, 212, 4, 29, l.

31.   Cypriani Soarij Rhetorica Tyrnaviae 1744. in 8o.

– Soarius, Cyprianus: Artis rhetoricae libri III. in tabulas redacti, item rhetoricae ejusdem explicatio, seu notae uberrimae ad singula prope capita. Orationes Ciceronis majores, ac Virgilii, Horatii, Juvenalis &c. selecta, quae in gymnasiis Soc. Jesu praelegi solent in schola rhetoricae. + Jacobi Gretseri institutionum linguae graecae liber III. de syllabarum dimensione, pro schola rhetoricae, in faciliorem, brevioremque usum redactus. Tyrnaviae, 1744, Acad. 624, 48 l.

32.   Dissertationes, et Disquisitiones in omnes Veteris Testamenti Libros Authore R. P. Augustino Kalmet editae Tyrnaviae 1752. in 8o.

– Calmet, Augustinus: Dissertationes et disquisitiones ... in omnes Veteris Testamenti libros, I–IX. tom. Tyrnaviae, 1751–1753.

[Nemcsak alapkötetek, hanem tézisekkel ellátottak is jeletek meg 1752-ben.]

33.   Lelki Viadalom Authore Laurentio Scupuli Ord. S. Augustini in 8o.

– Scupuli, Lorenzo: Lelki viadalom. Ford. egy serafikus Szent Ferentz szerzetbéli atya. [Telekessy Adrian]. Pozsony, 1722, Royer. 12, 313 l.

[Latin változatát ld. az 52. szám alatt.]

[Ugyanez a fordítás 1745 után megjelent Nagyváradon is.]

34.   Orationes Illustrium Heroum ob defectum primi folii Authore ignoto editione aeque ignota in 8o.

– Valószínűleg:

Szörény, Alexander: Philippicae sacrae seu orationes ... Több kiadás. Például: Tyrnaviae 1762.

vagy:

Árvai, Georgius: Acta illustria heroum Hungariae oratiunculis expressa ... Cassoviae, 1726.

35.   Alamisnás Sz. Jánosnak élete, editus 1732. in 8o.

– Eszterházy Imre: Alamisnás Sz. Jánosnak Alexandriai patriárkának élete, melly, egy régi, atyák életekről költ irásból, szóról szóra szedetett, és négy: ugymint deák, német, magyar, tót nyelven a posonyiaknak hasznára, kiknél, a neveztetett szentnek teste nyugszik, ki bocsátatott. [Posony,] 1732, Royer János Pál. 12, 218, 8 l., 1 címkép.

36.   Selectae Quaestiones Scripturisticae Authore Alexio de Réva editae Tyrnaviae 1744. in 8o.

– Révay, Franciscus: Positiones theologicae... quas... publice propugnavit Nepomucenus Szabó praeside – –. Hozzákötve Pererius, Benedictus: Selectae ac curiosae quaestiones scripturisticae. Tyrnaviae 1744, Acad. 16, 358 l.

37.   Keresztény Világi Intések Authore P. Joachimo Kollarics, editus Pestini 1766. in 8o.

– Kollarics Joakim: Keresztény-világi intések. Pest, 1766, Eitzenberger Jósef. 24, 204, 2 l.

38.   Viator Christianus ad Coelestem Patriam, Authore ignoto Tyrnaviae Anno 1729. in 8o.

– Rajcsány, Johannes: Viator christianus ad coelestem patriam per exercitia spiritualia directus. Pars 1–3. Tyrnaviae 1729, Acad. [368] l.

[1761-ben a nagyszombati Mária születése társulat tagjai között ajándékozták.]

38[!]. Pásztor Ember, vagy Pásztorok Tanitássarul Posonii 1775. in 8o.

– Molnár János. Pásztor ember, avagy a pásztorok tanításáról két könyv. Posony, 1775, Landerer Mihály. 224 l.

39.   Regulái a Nagy Szombathi Boldog Aszony Congregatiojának Tyrnaviae 1745. in 8o.

– Regulái, avagy rendtartási, tekéntetes és nemzetes Nagy-Szombath városában lévő Nagyboldog-Aszszony Congregatiojának Szent Miklós püspök, és confessor templomában, néhai méltgs Gymesi Forgách Ferencz ... által rendeltetett, Ötödik Pál pápátúl adatott indulgentiákkal, és búcsúkkal, más hozzá-tartozandó szép imádságokkal ki-szedetet ájtatosságok. Nagyszombat, 1745, Acad. 311 l., 1 rézm.

40.   Egy Kárhozott Léleknek Siralmas Panasza authore ignoto Tyrnaviae 1726. in 8o.

?

41.   Fructus Hyemales Sacri, id est Liber Precatorius in 8o.

– Talán:

Fructus hyemales sacri, pro quotidiano usu, et sacratioribus anni festis cum methodo confitendi, et communicandi, ...in compendium collecti. Cassoviae, 1743, Acad. 511, 7 l.

[1722-ben és 1772-ben megjelent kassai kiadása is ismert.]

42.   Joannis Barklaj Argenis Norimbergae quin Annus exponatur. in 8o.

– Barclay, Johannes: Argenis. Norinbergae, [Nem lehet megállapítani, melyik kiadásról van szó.]

43.   Keresztény Seneka, editus Viennae 1740. in 8o.

– Keresztyén Seneca az az Lucius Annaeus Seneca munkáiból ki-szedegettetett, és XXXVIII. részekre osztatott keresztyéni virágok: mellyek, most másodikszor ... jöttek ki. [Forditotta Szilágyi Sámuel.] Bécs, 1740. J. Ghelen. 16r, 12, 160, 6 l.

44.   Ovidii Nasonis Metamorphoses, Tomus 2. in 8o.

– Nem lehet megállapítani, milyen kiadásról van szó.

45.   Ovidii Nasonis Tomus 3. in 8o.

– Nem lehet megállapítani, milyen kiadásról van szó.

46.   Kempis Tamás Magyarul in 8o.

– Nem lehet megállapítani, milyen kiadásról van szó.

47.   P. Kircherij Dialogus 3. in Mundum subterraneum Tyrnaviae 1729. in 8o.

– Kircher, Athanasius: Iter extaticum 2. in Mundum Subterraneum. Tyrnaviae, 1729, Acad. 499–604. l. [Önálló lapszámozással csak tézisekkel ellátott példány fennmaradásáról tudunk.]

48.   Magyaroknak Kronikája. Authore Paulo Lisznaj Debrecini 1692. in 8o.

– Lisznyai Pál: Magyarok cronicaja. Debrecen, 1692, Kassai Pál. 338, 22 l.

49.   Enchiridion Juris utriusque editum Francofurti ad Moenum Anno 1724. in 8o.

– Cartagena, Bartholomaeus: Enchiridion juris utriusque seu definitiones et distinctiones, et quaestiones clare et breviter definitione juris canonici et civilis, sinopsi bifaria ... Francofurti, 1724.

50.   Pia Desideria Authore Hermanno Hugone S. J. Coloniae 1709. in 8o.

– Hugo, Hermannus: Pia desideria, elegantissimo carmine descripta, una cum Barclaei aliorumque praestantiorum ... poetarum sacris carminibus selectioribus ... Coloniae, 1709.

51.   Comoediae Plauti 1630. Amstelodam in 8o.

– Plautus: Comoediae. Amstelodami, 1630, apud Jansonium. 640, 6 l.

52.   Pugna spiritualis Authore Olimpio Masotto Veronensi edita Bassani absque Anni expressione in 8o.

– Scupoli, Laurentius: Pugna spiritualis s. Bassani, s. a.

[Magyar fordításban is megtalálható a 33. szám alatt.]

53.   Vera Sapientia ad Timorem Dei. Authore P. Segner S. J. Viennae 1704. in 16o.

– Segneri, Paulus: Vera sapientia seu utilissimae considerationes ad conquirendam sanctum Dei timorem. Viennae, 1704.

[Hasonló című mű előfordul Giovanni Pinamonti neve alatt is.]

54.   Precatorius Libellus exiguus lacer in 16o.

– Az imakönyv (feltehetően latin nyelvű) nem aztonosítható.

55.   Thomas a Kempis de Imitatione Christi in 16o.

– Nem lehet megállapítani, milyen kiadásról van szó.

56.   Panegyricus Divo Ignatio Tyrnaviae 1769. in 16o.

– Orbán, Franciscus Xaverius: Panegyricus Divo Ignatio dictus, dum inclyta facultas theologica in Universitate Tyrnaviensi, anniversarios eidem tutelari suo honores persolveret. Tyrnaviae, 1769, Acad. 22 l.

57.   Tabellae reducendorum aureorum, et ductuum in 16o.

– Nem lehet megállapítani, milyen kiadásról van szó.

58.   Pázmán Peter Imádságos Könyv Nagy Szombatban Anno 1701. in 4o.

– Pázmány Péter: Imádságos könyv. Nagyszombat, 1701, Akad.

59.   Verbőczii Tripartitum in folio.

– Nem lehet megállapítani, milyen kiadásról van szó.

Strigonii 7a Decembris 1782.

Emericus Miklósffy mp.

Liberae Regiaeque Civitatis Strigoniensis

Szelestei N. László

Ki írta a „Mátra hegyei között mulatozó Nimfáknak éneké”-t?[90] I. Horváth János Orczy-tanulmányában 2 a címben szereplő verset Orczy Lőrincnek tulajdonítja. Míg Szauder József A romantika útján című kötetében3 a következőket írja, anélkül, hogy részletesen megindokolná:

„... Az Ányos írta tervezeten öt aláírás van, s ez az öt név a minden korábbinál magasabb szintű felvilágosodás irodalomszervezését, polgári irányú célkitűzéseit mutató és a különböző, addig ellenséges tendenciák együttműködését kereső irodalomszervezésről tesz tanúságot. Bessenyei az öreg, legtekintélyesebb Horányival és a fiatal, legtehetségesebb poéta Ányossal szövetkezik (református a katolikusokkal, sőt papokkal), s a 4. és 5. név az egykorú polgári-városi és nemesi értelmiségből került ki: Dr. Glosius Sámuel evangélikus orvos és Rácz Sámuel egyetemi tanár nevével, aki első jobb belgyógyász-professzorunk volt, s akinek működését utóbb Ányos, Földi, Csokonai és Kármán ünnepelték versekkel. (Jelen volt-e Bessenyei vagy sem, az Csaplár id. tanulmányának érve, hogy ti. Bessenyei neve mp. nélkül, Ányos kezével van aláírva, nem dönti el, mert az utolsó aláírássorban ezt olvasni: Bessenyei, Ányos mp.– ahol az mp. mindkettőjükre vonatkozik!) Császár szerint – s méltán– az alapitók többen voltak, a fentieken kívül ott kellett legyen Kreskay és Fejér Antal ügyvéd is (a tévesen Orczynak tulajdonított ’Mátra hegyei közt mulatozó nimfák’   szerzője és Barclay Argenisének fordítója, br. Haller Sámuel udvari fiskusa). Elnökül Orczy Lőrincet akarták megnyerni.”

Eddig a két idézet és állítás. Kinek van igaza? Biztos, hogy Orczy Lőrinc írta – a szakirodalom közmegegyezésével egyetértve – a Széchényi Könyvtárban4 található, nyomtatásban kétszer is megjelent verset, és nem Fejér Antal, mint ahogyan Szauder József állítja? Létezik egyáltalán Fejér Antal-féle? Ezeket a kérdéseket válaszoljuk meg a Magyar Országos Levéltárban5 lévő, Orczy Lőrinc-hagyaték, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárában6 található kéziratok és a Széchényi könyvtári nyomtatott példányok segítségével.

A szerzőket illetően mindkét irodalmárnak igazat kell adnunk; mert a valóságban két szerző, két egymástól nem függetlenül keletkezett, de mindenképpen önálló, két költeménye olvasható három (!) különböző lelőhelyen:

1. A Széchényi Könyvtárban az Orczy Lőrincnek tulajdonított vers, mely először a Mátra hegyei között mulatozó Nimfáknak Éneke, mellyet a’ nagy méltóságú Hertzeg Barkóczy Ferencz Magyar-Ország Primássának esztergami érsek úrnak mint-egy Bútsúzó-képpen szomorodott szível mondának. 1761-dik Esztendőben7 címmel jelent meg. A szinte változatlan című, 1765-ös második kiadást8 valószínűleg Barkóczy Ferenc9 esztergomi érsek váratlan halála okozta.

2. Ugyancsak Barkóczy érsekké választását kívánta verssel köszönteni a nevét eltitkoló szerző is hasonló című költeményével: Mátra hegyei közt mulatozó Nymfák énekinek Esztergami értelem Ecchója vagy is Kegyelmes Herczeg BARKÓCZI Ferencz Magyar Országh Primássának, Esztergami Érsek Urnak Egertül fogva Esztergami Utya, és Örvendetes fogadássa, melyet a MTA Könyvtárának Kézirattára10 őriz. Létezéséről a szakirodalom nem tett / tesz említést.

3. Végül a szintén „ismeretlen”, MOL-ban található kéziratos költemény, amely a nyomtatott példányok fogalmazványa, és minden kétséget kizáróan Orczy Lőrinc költeményévé teszi a Nimfákat.

Az OSzK-példányok eltérései a mi szempontunkból, a szerző azonosságának bizonyítását illetően lényegtelenek, nyomdatechnikai11 jellegűek; azonosaknak tekintendők.

Írásmódjuk különbözőségének főbb példái:

 

1761

1765

cs

cs

ts

sz

sz

nyújtott s-sel

c

cz

tz

ö

o felette e

ö

ü

u felette e

ü

ő

nem jelöli

ö és egy vessző a két pont között

ű

nem jelöli

ü és egy vessző a két pont között

Az 1761-es fedőlapján nincs feltüntetve se megjelenési hely, se nyomda, és mások díszítései is: szökőkútszerűségből indák burjánzanak. Az 1765-öst stilizált kapuk (2) indás, virágos csillagos díszek, egy sas, az iniciálét érseki süveg, madarak díszítik, és pontosan szerepel a kiadó: „Nagy-Szombatban, A’ Jesus Társasága Akademiai Collegiumának Betüivel, 765.Esztendöben.” Hosszú, megegyező címükből a későbbi kiadás elhagyta a megjelenési évet: Mátra hegyei között mulatozó nimfáknak éneke, mellyet a’ nagy méltóságú Herczeg Barkóczy Ferenc Magyar-Ország Primássának esztergami Érsek úrnak mint-egy Búczúzó képpen szomorodott szivel mondának a’ 1761-dik esztendöben.

Az Akadémiai példány merőben más; szövege mutat ugyan némi hasonlóságot, de ez valószínűleg a tematikára és a keletkezés körülményeire vezethető vissza. Mindegyikük közös vonása, hogy egyikük sem visel származási, vagy bármi konkrét, a szerzőre utaló megkülönböztető, azonosító jegyet. Az OSzK-beli példányok nyomtatottak. 106 számozott versszakból áll az 1765-ös, míg az 1761-ben a 105, 106. versszak egyben van; talán sajtóhibaként is tekinthető. Az Akadémiai kéziratos, egy A5-ös12nagyságú, 28 halványzöld színű lapból álló, még halványabb zöld virágokkal, körökkel díszített kis füzetben olvasható, és 162 számozatlan versszakból áll. A cím és minden versszak iniciáléja a 40. strófáig nyomtatott nagybetű; majd a 41.-től csak nagybetűs, úgy, mint minden sorkezdő. Az összehasonlításra kiválasztott versszakokat az Akadémiai esetében énszámoztam.

                              1761                                                                       1765

1. versszak13

                 Mi dolog, mi csuda,                                               Mi dolog, mi tsuda,

                 mi történt világban?/                                              mi történt világban?/

                 Hogy egy egész Ország                                         Hogy egy egész Ország

                 vagyon vigasságban?/                                             vagyon vigasságban?/

                 Hirtelen öröm az                                                    Hirtelen öröm az

                 illy háborúságban?/                                                illy háborúságban?/

                 Régen vólt a’ Haza                                                Régen vólt a’ Haza

                 ilyen vidámságban./                                               ilyen vidámságban./

Akadémiai

1. versszak

                                             Az Földi Junónak Szuletésse Napja,

                                             Esik vala Bécsbe, éppen Szép Májusba,

                                             Az Magyarok hiják, Piros Pünkösd hava,

                                             Sok appró Istennek, eljövének óda.

 

 

 

2. versszak

                              1761                                                                       1765

                 Musika szerszámmal a’                                         Musika szerszámmal a’

                 Várasok zengnek/                                                   Várasok zengnek/

                 Magas kö falakról                                                  Magas kö falakról

                 ágyukat döngetnek,/                                               ágyukat döngetnek,/

                 Parasztos vig nótát                                                Parasztos vig nótát

                 falukon pengetnek,/                                               falukon pengetnek,/

                 Ifiak vénekkel                                                        Ifiak vénekkel

                 csoportokra gyülnek./                                            tsoportokra gyülnek./

Akadémiai

                                       Boldogh azaz óra, melyben születettél,

                                       Kiványák minyájan, hogy öröké éljél,

                                       Még Nap, hóld, s-csillag, le nem szakad éggel

                                       Még Jupétered él, adig Istenkedgyél.

3. versszak

                              1761                                                                       1765

                 Örömében Papság ég felé                                       Örömében Papság ég felé

                 Sapkáját /                                                               Sapkáját/

                 Hagyittya, távúlad a’                                             Hagyittya, távúlad a’

                 kapás kapáját,/                                                       kapás kapáját,/

                 Polgár-is Egerben veti                                            Polgár-is Egerben veti

                 a’ kaptáját,/                                                            a’ kaptáját,/

                 El-kezdi dúdolni                                                    El-kezdi dúdolni

                 vigságos nótáját./                                                   vigságos nótáját./

Akadémiai

                                       Csillagok ragyoknak; Uj Fényességel

                                       Az Fák, Füvek, bizony Öltöznek Zöldségel,

                                       Telnek az Erdök is, Madár énekléssel,

                                       Ugy láczik: hogy újiúl minden Születéssel.

4. versszak:

                              1761                                                                       1765

                 A´ jó hir szárnyon jár,                                           A´ jó hir szárnyon jár,

                 ide-is érkezett,/                                                      ide-is érkezett,/

                 Ferencz Egri Püspök                                             Ferentz Egri Püspök

                 Primásnak tétetett,/                                               Primásnak tétetett,/

                 Olly nagy polczra illyen                                        Olly nagy poltzra illyen

                 nagy ember kelletett/                                             nagy ember kelletett/

                 A´ mire született,                                                  A´ mire született,

                 arra fel-vétetett./                                                    arra fel-vétetett./

Akadémiai

                                       De Szerencsés Nap, az a’ Tizen harmadika,

                                       Pünkösd után való, hétnek a’ kántora,

                                       Nem hijában kántor, azért nagy Nótája,

                                       Ének, lövéseket, szörze az Országba.

5. versszak

                              1761                                                                       1765

                 Ez az oka, ez vóltt oka                                          Ez az oka, ez voltt oka

                 az örömünknek/                                                     az örömünknek/

                 Ez tárgja ez czéllya üdvözlö                                  Ez tárgja ez czéllya üdvözlö

                 Versemnek/                                                            Verssemnek/

                 Nékie hát továbbis éne-                                         Nékie hát tovább is éne-

                 kellyenek./                                                             kellyenek./

                 Duda dob Trombita Sip                                         Duda dob Trombita Sip

                 Ágyú zengjenek./                                                   Ágyú zengjenek./

Akadémiai

                                    Éj van Mercurius, Üneplö ruhába,

                                    Mert meg lett volt, nem régh Ercz-Herczeg lakadalma,

                                    Új hireket hordoz, Prussus, Hannoverra.

                                    Volt nékie, lassa jönni haza.

6. versszak

                              1761                                                                       1765

                 Mar fél világ méltó                                                Mar fél világ méltó

                 felsösége,/                                                              felsősége,/

                 THERESIA Magyar Ország                                 THERESIA Magyar Ország

                 dicsösége,/                                                              ditsősége,/

                 TE-neked koldúllyon                                             TE- néked koldúllyon

                 földnek kereksége,/                                                főldnek kereksége,/

                 Kivánnya Hazámnak                                             Kiványja Hazámnak

                 egész Nemessége./                                                 egész Nemessége./

Akadémiai

                                       Fordúlnak minyájan hozája Újságért,

                                       De csak nyugodalmat, mind felé hirdet,

                                       Magyar Ország Szive, hogy megseredet

                                       Vigasztalást várna, négy Esztendöt töltet.

A költemények eltéréseiretovábbi példákat lehet sorolni, pl. az OSzK-példányokban nincsen Apolló és a név szerint felsorolt kilenc múzsa.

Érdekes módon azonban egyezésekre, helyesebben mondva, hasonlóságokra is találunk példát. Így pl. a

(33.) Akadémiai versszak:

                           Hegyek, Völgynek, bérczek a’ Mátráb[an] Zengnek

                                    Siralmas bánatban, izzadnak, Könyveznek,

                                    Az Fák levelekbúl, maid nem ki vetköznek,

                                    Válét Esztergamig, maid csak nem eresztenek.

a Széchényi Könyvtárban található példányokban:

                              1761                                                                       1765

a 74. versszak

                 Hegyek, völgyek, Bérczek,                                    Hegjek, völgyek, Bértzek,

                 zöldellö árnyékok,/                                                zöldellő árnyékok,/

                 Csinos kis házakkal                                               Tsinos kis házakkal

                 ékesített dombok/                                                  ékesített dombok/

                 Kö sziklák gyomrábúl,                                          Kő sziklák gyomrábúl,

                 ki folyó források/                                                   ki folyó források/

                 VALET Uratoknak,                                               VALET Úratoknak,

                 tinéktek-is mondok./                                              tinéktek-is mondok./

A (73.) Akadémiai versszak:

                                          Alberoninak öt mondot Szövetségben,

                                          Mazarinusnakis, Nép emelésében,

                                          Magyar Fleurinak, bölcs Vilekedésben,

                                          Ricselinek pedig: Kard viselésiben,

a Széchényi Könyvtárban található példányokban:

                              1761                                                                       1765

a 10. versszak

                 Akarsz szövetkezni?                                             Akarsz szövetkezni?

                 imé Alberoni,/                                                        imé Alberoni,/

                 Néped fel-emelni?                                                  Néped fel-emelni?

                 imé Mazarini,/                                                       imé Mazarini,/

                 Adgy veres kalapot,                                              Adgy veres kalapot,

                 ez lesz Magyar Fleuri/                                           ez lesz Magyar Fleuri/

                 Adgy kardot kezében,                                           Adgy kardot kezében,

                 várt nyer mint Richeli./                                          várt nyer mint Richeli./

A (74.)Akadémiai versszak:

                                          Én Bakocsnak mondom, ez is irtet Kardhoz,

                                          Pazmának nevezzük, Szép Tudományához

                                          Képest, és Széchének békeség járáshoz,

                                          Forgácsnak Eretnek, öt ki írtásához.

a Széchényi Könyvtárban található példányokban:

                              1761                                                                       1765

a 103. versszak

                 Sok vólt veszélyedért                                            Sok vólt veszélyedért,

                 törüld könyveidet/                                                 törüld könyveidet/

                 Meg ujjit, fel hozza                                               Meg-újjit, fel-hozza

                 ez fényeségedet/                                                    ez fényeségedet/

                 Pázmánny, oláh Péter                                            Pázmánny, Oláh Péter

                 kire nem érhetet/                                                    kire nem érhetet/

                 Szécsényi, Várdaj mire                                          Szétsényi, Várdaj mire

                 nem érkezett./                                                        nem érkezett./

A (98) Akadémiai versszak:

                                       Klaricska, Sandlicska, Nándlicska, Thereska,

                                       Jöjön Esztergamba(!), Szép Attyafisága,

                                       Nékem van Szükségem, jöjön hamar haza

                                       Mert Nehéz Szivemnek, oly soká várnja.

a Széchényi Könyvtárban található példányokban:

                              1761                                                                       1765

a 86. versszak

                 Az öregek körül forog                                            Az öregek körül forog

                 a’ KLÁRITSKA /                                                  a’ KLÁRITSKA/

                 A’ javát a’ népnek                                                 A’ javát a’ népnek

                 mulattya SÁNDLITSKA/                                     mulattya SÁNDLITSKA/

                 Iffiab seregnek                                                       Ifjabb seregnek

                 énekel NÁNDLICSKA/                                        énekel NÁNDLITSKA/

                 Kiket el nem foglalt még                                        Kiket el-nem foglalt még

                 picziny TERESZKA./                                           a’ Kis TERESZKA./

A (160.) Akadémiai versszak:

                                       Készics kalapácsot visza hangzom ácsot,

                                       Fórgó fel huzókot, én mondom zugokot

                                       Mész Kosatakot, Sarakat kiáltam hogy rakot

                                       Fejsze, fürész, várok igen rész Tornyokot[.]

 

 

 

 

a Széchényi Könyvtárban található példányokban:

                              1761                                                                       1765

a 104. versszak

                 Készits kalapácsot,                                               Készits kalapácsot,

                 kapát, kosarakat,/                                                  kapát, kosarakat,/

                 Fejszét, fürészt, fogót,                                          Fejszét, fürészt, fogót,

                 forgó fel húzókat/                                                  forgó fel-húzókat/

                 Földben rejtett regi                                                Főldben rejtett régi

                 márvány oszlopokat./                                            márvány oszlopokat./

                 Ki fedi: belöle ra-                                                   Ki fedi: belőle ra-

                 kattat tornyokat./                                                  kattat tornyokat./

Ettől a résztől kezdve formailag eltér az 1761 és 1765 változat: az előbbi nem tagolódik két versszakra, míg a későbbi kiadású 105.-ből, és 106.-ból áll.

A versek utolsó, befejező versszakai:

a(164) Akadémiai:

                                       Vivat convivat kiálcsuk egyszere,

                                       Algyon meg az Isten, ki minket teremte

                                       Kiálcson az Ország: élyen Fejedelme,

                                       BARKÓCZJ Ferenczet az Isten éltesse.

a Széchényi Könyvtárban található példányokban:

                              1761                                                                       1765

    a 106. versszaknak megfelelő sorok:                                       106. versszak:

                 Áldgyon meg az Isten                                            Áldgyon meg az Isten

                 ki minket teremtett!/                                              ki minket teremtett!/

                 Fel földi nemesség bort                                          Fel földi nemesség bort

                 igy köszöngetett:/                                                  igy köszöngetett:/

                 Aldgya meg ezerszer                                             Aldgya meg ezerszer

                 az én Herczegemet!/                                              az én Herczegemet!/

                 Ezzel fejezem be                                                    Ezzel fejezem be

                 magam-is versemet./                                              magam-is versemet./

Az idézett strófák mutatják a Széchényi Könyvtár-beli versek és az Akadémia Könyvtárának Kézirattárában található költemény helyesírásának, a téma feldolgozásának egymástól való eltéréseit. Szauder Józsefnek igaza van, hogy a szerzőt Fejér Antalban keresi. Más bizonyítékkal, mint a költemény kézírásának összehasonlítása olyan levelekkel, amelyeket Fejér Antal Orczy Lőrinchez írt, nem szolgálhatunk. A kiválasztott levelet 1778-ben Gyöngyösről küldte14 Orczyhoz, és külön érdekessége, hogy egy már megígért kéziratos verset is tartalmaz:

                                       „Méltóságos Baro, s’ Generalis jó Kegyes Uram!

                                       Igiretem szerént el küldöm munkámot,

                                       de mentse Nagyságod, ha láttya hibámot,

                                       ha pedig lesz benne, a’ mi tehet számot,

                                       vegye Kegyelmébe magammal Musámot.”

Ezután következik „A’ Franczia, és Sass közötvaló beszélgetes” című költemény nyolc, tizenkettesekből álló négysoros versszaka. A vers nem jelentős; stílusa, és kézírása a tizenhét évvel korábbi „akadémiai” Nimfáé. A verselgető jogász Fejér Antal személyéről jelenleg nem tudunk többet, mint amennyi a lexikonokban olvasható15

A Magyar Irodalami Lexikon címszava: (?–1790 körül): költő, műfordító. Az eperjesi kerületi táblanak volt consiliariusa, majd 1764-től Haller Sámuel udvari fiskusa. Alkalmi versein kívül két latinból fordított műve jelent meg: A józan életnek némely reguláji, (Eger, 1767 és Pest, 1815); Barklájus János Argenisse (I–III. köt, 1792, Eger; özvegye adta ki).

Az irodalmat kedvelő és művelését támogató Orczy Lőrinccel való kapcsolatban állása a Hallerek ügyvédjeként nem szorul különösebb magyarázatra. Orczynak Tarnaörs társ- és szomszédbirtokosaként gyakran akadt peres ügye távoli rokonával, Haller Sámuel16tábornokkal, akinek unokáját József fia17 vette el feleségül. Minden nehézség nélkül elképzelhető, hogy egy-egy vitás ügy kapcsán, vagy azt követően irodalmi megbeszélésre is sor került a verselgető főúr és a szintén írogató ügyvéd között, aki megmutatta, illetve elküldte költeményeit a kortársak által is nagyon tisztelt irodalmár- mecénás főúrnak. E tényt bizonyítja az idézett levél. Fejér Antal esetleges megbízójának, Haller Sámuelnek a képviseletében is elköszönhetett a szintén irodalompártoló egri főpaptól. Bár, tudomásom szerint 1764-től állt a Hallerek szolgálatában, addig Eperjesen ügyvédeskedett. Talán a maga nevében is megtehette, ha pozíciójából eredően erre alkalmat kaphatott.

Elhangzott-e mindkét vers és milyen hatást váltott ki a jelenlévőkből, nem tudjuk. Minden-esetre a költemények korabeli meghallgatói is Orczy javára dönthettek.

II. A Széchényi Könyvtárban található példányokról csak feltételezések voltak Orczy Lőrinc szerzőségéről. A Magyar Országos Levéltárban az Orczy család archivumát18 átnézve, a Varia irregestrata19 anyagában, dézsmák, különböző számlák, katonai iratok között a „Preces Laurentii Orczy” megtévesztő elnevezést viselő csomóban egyéb dokumentumok mellett pl. Fekete János, Barcsay Ábrahám, Batsányi János, Orczy József kéziratainak nagy összevisszaságában megtalálható az „Excellentissime Princeps Regni Primas, Archi Episcope Domine Benignissime20 című verstöredék. A több, hasonló jellegű versszakot tartalmazó, ám eltérő lapszámú oldal összeválogatása után a Nimfák kéziratának egy korai, nehezen kibetűzhető, nem teljes hosszúságú változatát olvashatjuk. A lapokat az iratanyagot rendező levéltáros számozhatta meg, amelyek egyértelműen fogalmazványok, sok esetben az olvashatóság határán a javításoktól. A kézírás egyértelműen Orczy Lőrincé az 1760-as évek jegyeivel21. Számos olyan versszakot tartalmaz, amelyet a megjelent példányok nem. A versszakok sorrendje egy, tisztázatnak nem tekinthető változatot mutat. Nyomtatásra előkészített példány, vagy erre utaló nyom nincs. Csak ez az egyetlen példány létezik a 409r, 409v, 412r, 412v, 413, 414r, 414v, 415r, 415v, 418r, 418v számozott lapokon. A kimaradó 410r, 410v, „A magyar szépekhezz”, míg a 411r, 411v a „Generális Beleznainak22vers töredékét tartalmazza, és itt „Miklósnak a pusztás életről” címet viseli. A közbeeső oldalakon Fekete János Orczy Józsefhezírtlevele található. A Kéziratban nincsenek meg az 1761, ill. 1765-ben meglévő 10, 30, 38, 59, 83, 86, 100, 105. versszakok; de találunk több olyat is, melyek a nyomtatásban megjelent példányokból hiányoznak, és a Kéziratban több példányban is előfordulnak, némi módosítással a vers folyamán. A Kézirat sajátossága még, hogy kb. egy 42×30 cm nagyságú, összerakott, majd négyrétbe hajtott lapok összességéből áll, mintegy füzetszerű képződményt alkotva. Ez a furcsasága is hozzájárulhatott a lapszámozás logikátlanságához, és csakis széthajtogatásukkal jöhet létre a levéltáros jelenlegi lapszámozása. Maga a negyedrétre hajtogatás a „zsebméretűre alkalmazással” lehet azonos, amennyiben szóban elhangzott a költemény. A Kézirat ilyenfajta különössége nem magyarázható azzal, hogy Orczy a verset „úton” készítette, állandó javítgatásokat eszközölve: ennek ellentmond a két másik versből ide került töredék, amelyeket csakis más, az oldalak tartalmát nem ismerő, az iratokat rendező személy tehetett közéjük. Az erős sorrendi eltérés arra enged következtetni, hogy ez a változat az első fogalmazványok egyike lehet. Az egyes versszakok, pl. a – 34., 39., 47., 48., 58., 62., 97., 99., 106. – többszöri ismétlődése is azt a feltevést támasztja alá, hogy több variációja létezhetett a versnek, amelyek egyike sem maradt ránk teljes terjedelmében. Azaz a ma rendelkezésünkre álló szöveg egy fogalmazványtöredékekből ismeretlen személy által „összerakott” képződmény, mely a 409. lappal kezdődik, majd „idegen anyagok” következnek és címe a 414. lapon olvasható. Orczy nem tagolta versszakokra versét. Időnként hullámvonalak jelezik az egymásutániságot, melyet csak a kiadott példányok alapján lehet megállapítani. Az sem tudható, ki rendezte sajtó alá. A Kézirat hosszabb, mint a nyomtatásban megjelentek.

A Kézirat és az 1761-es eltérései a 4. versszaktól kezdődnek. Nincs útmutató, számozás vagy bármiféle segédlet, amely a egymásutániságot jelezné. Az első két versszak nyomon követhető minden probléma nélkül, a harmadik helye már vitatható, majd „követhetetlen” lesz a sorrend, a jelöletlen versszakok, oldalak miatt, amelyeket az anyagot rendező levéltáros ceruzával, és tekintet nélkül tartalmukra, a megtalálás sorrendjében, számozhatott meg. Ezenkívül egyes lapokon, így pl.az elsőn, megtalálható az 1., 2., 3., 9., 12., 13., 18. versszak, a 4.-nek két sora, majd még négy strófának megfelelő, és a nyomtatott példányokból hiányzó szöveg. Ugyanez mondható el pl. a 415r oldalról. A kérdőjelek a nyomtatott példányokban nem olvasható versszakokat jelzik: 34., 39., 44., 43., 45., ?., 46., 72., 47., ?., 63., 62., ?., 71.

Orczy Lőrinc kéz- és helyesírásának jellemzői megegyeznek ez idő tájt írt leveléiével, azaz a katolikus, vagyis a fonetikus helyesírás követésével. A köszöntő vers is mindkét alkalommal – az 1765-ös kiadás esetében minden kétséget kizáróan –, katolikus nyomdában látott napvilágot. A kimutathatóan 1754-től23 verselgető, távoli rokon Orczy szívesen vállalkozhatott az irodalom-támogató Barkóczy Ferenc verses búcsúztatására. Az 1765-ös kiadás újra megjelentetése Barkóczy 1765. májusában bekövetkezett – váratlan – halálával kapcsolható össze. Orczy az érsek halálhíréről 1765. június 1-jén írt levelében számolt be Tiszta Pál Abauj vármegyei alispánnak24.

A Kéziratok megtalálásával bizonyítható Orczy Lőrinc szerzősége a Mátra hegyei között mulatozó Nimfáknak Éneke... esetében, és nem vitatja el Fejér Antaltól hasonló címet viselő költeményét.

H. Kakucska Mária

A Világvárosi Regények története. Budapesten az 1930-as években nagy keletjük volt a füzetes ponyvaregényeknek. Rengeteg kisebb-nagyobb ilyen sorozat jelent meg „volt azonban a sok közül egy, amelyik nem a legalacsonyabb rendű ösztönökre apellált primitív kiadványaival, ostoba rémtörténeteivel, hanem tisztességgel megírt és ügyesen felépített elbeszéléseivel úgynevezett lektürt adott, melyek az irodalmi maradandóság rangjára ugyan nem törtek, de szerzőiknek restelkedniük sem volt okuk.” – mondja róla Tabi László, aki egyike volt a szerzőknek.[91]

E jellemzéssel véleményem szerint, mindannyian egyetérthetünk; a „Világvárosi Regények” (VR) kétségkívül a füzetes regénysorozatok legkiválóbbika volt. A legtöbb cikkből, ami a ponyvával foglalkozik, az olvasható ki, hogy a VR egyfajta etalon: hozzá mérik a többi füzetsorozatot, és általában az derül ki az összehasonlítás során, hogy az egyik sorozat gyengébb, alacsonyrendűbb, károsabb mint a VR, vagy hogy a másik sorozat nem éri el a VR színvonalát stb.

Mint látni fogjuk, a minőség egyáltalán nem a véletlen műve: a sorozat szerkesztője nem csak a kellő irodalmi ítélőképességgel és széles látókörrel, de jó üzletpolitikával is rendelkezett ahhoz, hogy a VR sokáig megjelenő és nyereséges legyen.

A sorozat gazdája, lelke Faragó Miklós volt. 1894. február 26-án született Csongrádon. Eredeti neve Schniczer volt. Az I. világháború alatt Az Est munkatársa lett. „A legbrilliánsabb pesti újságírók közé tartozott a szakma „Kisfaragó”-nak becézte.” – írja róla Újváry Sándor. „Később súlyos nehézségei támadtak egy nagyszerű riportja miatt ... a háború utolsó hetében írta Faragó, és arról szólt, hogy miként visznek kivégezni egy fiatal katonaszökevényt. Ez az írás olyan drámaian és megrázóan ábrázolta ezt a hiábavaló halált, hogy fölért egy vádbeszéddel.”[92]

Egyrészt ezért, másrészt mivel 1919-ben tagja volt az írói direktóriumnak, emigrálnia kellett Bécsbe, majd a húszas években Kolozsvárott élt a Keleti Újság munkatársaként. Ő alapította a Pallas Könyv- és Lapterjesztő vállalatot, amelyet később eladott Darvas Simonnak.[93] A harmincas évek elején visszaköltözött Budapestre, de újságíróként nem volt tanácsos dolgoznia. 1932-ben tehát lapengedélyt kért egy hetente megjelenő szépirodalmi lapra, amely egy teljes kisregényt és egy keresztrejtvényt tartalmazott. Óvatosságból azonban nem a saját nevére, hanem id. Kovács Dénes (1861–1948) volt országgyűlési képviselő részére, aki ellen a hatóságoknak semmi kifogásuk nem lehetett. Az impresszumban mindvégig csak Kovács Dénes neve szerepelt szerkesztőként és kiadóként, aki egyébként 1922-ben visszavonult az aktív újságírástól, 70 felett járt már – a valóságban csak csendestárs volt.

A kiadóhivatal (kezdetben egyszerűen csak a „Világvárosi Regények Kiadóvállalata”) a Vilmos császár (ma Bajcsy-Zsilinszky) út 34-ben volt, a ház Vadász utcai oldalán lévő bejárattal. Az Esti Kurir szerkesztősége is ugyanebben az épületben működött, amely nem volt más, mint a Hungária Nyomda székháza. Természetesen mindkét lapot itt nyomták.

A VR 64 oldalas, 15 cm gerincméretű füzet volt. Az ára 10 fillér (mint általában a ponyvafüzeteké), csak 1941-ben emelték 12-re. A borítólap kétszínnyomással készült: a fekete-fehér fotóhoz (montázshoz) piros adalékok (pl. a cím, szerző, vagy valamilyen kiegészítő a képhez) járultak. Ez önmagában még nem különleges, de a VR-eket az is kiemeli az átlagból, hogy ezeket a borítókat pl. Gergely-Korein, Faragó András mellett olyan ismert szakemberek mint Kner Albert, Lengyel Lajos és Haiman György készítették, akik ekkortájt a Hungária Nyomdában dolgoztak, illetve kapcsolatban álltak Bródy László igazgatóval.[94]

A VR hétfőnként (vidéken keddenként) jelent meg, majd 1934. szeptember második hetétől kezdve hetenként kétszer: pénteken is. Ez mindenképpen arra utal, hogy a sorozat sikeres volt. Faragó a negyvenes évek elején már tervezte a heti háromszori, sőt a naponkénti megjelenést. Ez utóbbit természetesen csak úgy tudta volna megvalósítani, ha minden héten kiadott volna egy régebbi, egyszer már megjelent kisregényt is.[95]

A VR egyik „védjegye” az volt, hogy – ellentétben a szokással, a közönség igényével – nem használt külföldi, angolszász álneveket, mindvégig nyíltan hirdette, hogy ez magyar írók által írt budapesti sorozat. Ettől csak az induláskor tértek el: az első 12 számban hét idegen nevű szerző tíz műve szerepel. Közülük „Nicolas Keynes” nem más mint Kulcsár Miklós, de a többiről nem tisztázott, hogy valóban csak álnevek-e. Pl. a „P. Haus” néven megjelent, és három különböző fordítóval ellátott négy kisregényt a Magyar Könyvészet vonatkozó kötete a magyar szerzők közt tárgyalja, holott ugyanezen kötet szerint valóban létezett egy Paul Haus nevű német ponyvaíró. Viszont pl. „Harry Hood”-ot az angol szerzők közé teszi, pedig e mű fordítója, Segesdy László ismert kisregény-szerző volt, tehát feltételezhetjük, hogy valójában ő írta. Két további szerző (Olaf Fönsborn, Sven Fjord) pedig a Magyar Könyvészet szerint valódi norvég írók, s nem is valószínű hogy magyar ponyvaíró éppen skandináv álneveket használjon.

1933-ból ismeretes a lap egyfajta „mutációja”. A VR megjelent mint a Köztisztviselők Szórakoztató Áruismertetője is. A borítón a köralakú sorozatcím és ármegjelölés helyett a fenti megnevezés volt olvasható. A címlap az eredeti maradt, de a keresztrejtvény, illetve a korábbi számok ismertetése helyett a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete reklámjai kaptak helyet, vagyis hogy a szövetkezeti tagok mit és hol vásárolhatnak olcsóbban. A VR 68. száma e mutációban a 4. volt. Mivel a tagok létszáma 30.000 körül volt[96] – s minden bizonnyal valamenyien megkapták ezt a füzetet – ezért ez ugyanennyi plusz darabot jelentett VR-nek. Nem tudható, hogy meddig és hány alkalommal jelent meg az a mutáció, de szép nyereséget hozhatott Faragóéknak.

A sorozat sikeressége abból is nyilvánvaló, hogy a két tulajdonos céget alapított: a „Literária Kiadóvállalat Kft.” társasági szerződése[97] szerint, amely 1935. február 27-én született, „a vállalat mindenneműirodalmiműkiadása,terjesztése,vagyazilyentermékeketelőállító,vagy árusitó más

 

1. A VR Budapesten

vállalatokban való részvétel.” A társaság határozatlan időre alakult, törzstőkéje 10500 P, amely a tagok között a következőképpen osztódik el: Faragó Miklós törzsbetétje 5500 P, Faragó Miklósné született Rosenfeld Paula törzsbetétje 4000 P, dr. Kovács Dénes törzsbetétje 1000 P. Az ügyvezetéssel Faragó Miklós és Faragó Miklósnét bízták meg.

Mindezekről már készült egy magánokirat, ügyvédi ellenjegyzés mellett, 1934. december 17-én. A közjegyzői okiratba való foglalást a Faragó és neje között fennálló házastársi viszony tette szükségessé. Az iratban aprólékosan leírták még, hogy mely tagok milyen arányban szavazhatnak, szavazattöbbség esetén ki dönt a vitás ügyben stb., ahogyan azt a kft-k megalakulásáról szóló törvény előírta.

1939. március 13-án Lovászy Márton (aki a VR lektoraként is tevékenykedett, és az Esti Kurir munkatársa volt, sőt éppen ekkoriban lett a lap felelős szerkesztője) is ügyvezető lett, október 13-án pedig társtaggá lépett elő, ugyanis Faragóné átadott neki 1000 P törzstőkét (neki tehát 3000 maradt). Ugyanakkor Faragó Miklós átruházott 3500 P-t a szintén ügyvezetővé váló Faragó Jenőre (neki maradt 2000). 1940. augusztus 27-én Faragóné eladta a tulajdonát képező 3000 P törzsbetétet 3000 P-ért Petyke Mihály hírlapírónak, Faragó Jenő pedig 3500-at Kovács Dénesnek, 200-at Petyke Mihálynak, aki befizetett még 100 pengőt, így mind neki, mind Kovács Dénesnek 5300–5300 P törzstőkéje lett, tehát a két tulajdonos egyenlő arányban részesedett. Ugyanekkor Lovászy Márton, Faragó Miklósné és Faragó Jenő ügyvezetői minősége megszűnt, Petyke Mihályt kirendelték újabb ügyvezetőnek. Faragó Miklós mint társasági tisztviselő szerepel, de az egyik cégaláírónak mindig neki kell lennie.

Hogy ezekre az ügyletekre miért volt szükség, az a korabeli események ismeretében nyilvánvaló: a zsidótörvények megjelenése miatt. A vállalat ezek után – papíron – tiszta árja tulajdonnak minősült, hiszen az újdonsült tulajdonos, Petyke Mihály (1906–?) a sajtókamara tagja volt, színházi rovatvezető az – Esti Kurirnál...

A levéltári iratok szerint egyébként 1940. áprilisában Schamburg Pálné Gerő Rózsa, az Eskü út 2–4 szám alatt, vagyis a Piarista palotában található Litteraria Könyvkereskedés, Antiquarium és Könyvújdonságkölcsönző tulajdonosa a cégbírósághoz fordult a névazonosság miatt. Egyrészt azonban ez a cég 1936-ban alakult, tehát későbbi mint a Literária, másrészt Schamburgné boltja egyéni cég, amely pedig hivatalosan nem használhat ilyesfajta „fantázianevet”, hanem csak a cégbirtokos polgári nevét.[98]

Faragóék 1934-ben a VR-éhez hasonló formában kiadtak három színművet is, „A műkedvelő” című sorozat keretében. Mindhárom francia vígjáték volt, Henri Murger, Eugene Scribe és Eugene Labiche egy-egy műve. Nyilván nyitni akartak a piac egy másik irányába is – azonban a sorozat rövidsége azt mutatja, hogy nem volt sikere az olvasóknál.

A VR írói (ahogy a többi ponyvasorozaté is) általában azon szerzők közül kerültek ki, akiket valamilyen módon meggátoltak abban, hogy íróként, vagy újságíróként éljenek meg, akik politikai nézetük, vagy származásuk miatt kiszorultak a harmincas évek végén sorra megalakuló szakmai kamarákból. Ezért volt szükség arra is, hogy álneveket használjanak bizonyos írók. Halász Péter szerint[99] ezeket Faragó mindig szigorúan megőrizte, még magánbeszélgetések során sem árulta el soha az álnevek tulajdonosait. Még a későbbi izraeli kiadásokon is az álnevek szerepelnek. Bár a Magyar Könyvészet vonatkozó köteteinek összállítói sok álnevet megfejtettek, még akad tennivaló ezek helyes feloldása körül. Pl. a „Both Bálint” nevű, négy kisregényt megjelentető szerzőről nem tudhatták, hogy igazi neve Aczél Benő, aki 1939-ben az USÁ-ba, majd később Izraelbe emigrált, de

 

2. A VR Izraelben

 

előtte itthon az – Esti Kurír szerkesztője volt...[100] Székely Tibor viszont másik kiadója, a Singer és Wolfner cég (amely az „igazi” regényeit adta ki) tiltakozása után kezdte használni először a Székey Tibor, majd a Molnár Dénes álnevet a VR-nél.

A VR arról is ismert volt, hogy jól fizette a szerzőit. Kezdetben 100, később 130, majd 150 pengőt kaptak egy olyan kisregényért, amelyet azért 1–2 nap alatt meg lehetett írni. A műveket Faragó örökáron vette meg (kivéve – ki tudja miért – Tamás Istvántól), ezért sem lehetett gondja a tervezett újrakiadásokkal. De sok írónak ez nemcsak egy viszonylag könnyű pénzkereset volt, hanem gyakran az egyetlen lehetőség, hogy publikálhasson.

A sorozat legjellegzetesebb írói közül említésre érdemes pl. Gergely Márta, aki regényével 1934-ben megnyerte a Pantheon kiadó pályázatát, de később a VR-ben 52 füzete jelent meg, részint a saját nevén, részint Kevély Mihály álnéven. Görög Lászlónak szintén 52 műve látott itt napvilágot, ebből ötöt Juhász Lajossal közösen írt. Juhász egyébként külföldi álneveken (J. H. Busher, Duff Kerr) is publikált más kiadóknál, de a VR-ben is megjelent 42 füzete. Lovászy Márton, aki mint említettem, lektor is volt egy időben a cégnél, szintén kedvet kapott, és 22 kisregényt írt a sorozatba. Forró Pálnak nem kevesebb, mint 75 műve jelent meg itt, de őt is megelőzi Leleszy Béla (Forróval együtt a leghíresebb könnyű fajsúlyú szerzők egyike) 81 VR-füzettel. Halász Péter, akinek visszaemlékező cikkeit haszonnal forgathatjuk, 17 évesen, gimnazistaként kezdett publikálni a VR-nel. Kiskorú lévén még apja írta alá a szerződést, sőt még az iskola igazgatójával is engedélyeztetni kellett.

Persze annak ellenére, hogy a sorozat szerzőgárdája elég széles volt, azért találhatunk olyan ismert, és sokat publikáló ponyvaírókat, akik sosem dolgoztak a VR-nek, pl. Ritter Aladár, Hamvas H. Sándor, Benedek Ernő stb.

Tabi László egyike azon szerzőknek, akiknek a háború előtti ponyvafüzetei közül (a VR-ben 45 kisregénye jelent meg) néhány a hatvanas-hetvenes években Magyarországon könyvben is napvilágot látott. Tabi, mint a Ludas Matyi főszerkesztője, tehát „hivatalos humorista” megtehette, hogy ezeket az (ahogy ő fogalmazott) „ántivilágból” származó történeteket újra kiadja. Egyébként ő is gyakorta használt álnevet: 14 alkalommal Simon Zoltán, négyszer pedig Follinus János névvel jegyezte kisregényeit. Azonban vigyáznunk kell: mindketten valóban létező személyek voltak, s közülük Simon maga is írt ponyvákat.[101] Tehát a Magyar Könyvészet téved, amikor a Simon Zoltán név helyébe automatikusan Tabi Lászlóét írja. Vélhetőleg azonban a VR-nél megjelent Simonok mindegyike Tabi műve – általában ezekből válogatott a háború utáni könyveibe is.

A másik szerző, akinek szintén megjelentek később könyvben is a ponyvafüzetei, Rejtő Jenő volt. 1934-től 1940-ig összesen húsz kisregényt adott ki a sorozatban, a legtöbbet, hatot 1938-ban. Későbbi vélemények szerint minden művéért dupla pénzt kapott Faragótól, s egy levelében leírja azt is, hogy őt, az akkoriban teljesen ismeretlen írót, a legcsekélyebb szövegbeli változtatásnál, húzásnál (ami pl. szedési, vagy terjedelmi okokból volt szükséges) telefonon behívták a nyomdába és közösen végezték el a változtatásokat.[102] Tehát tömegrevízió helyett egyéni revíziót végeztek, ami Faragó lelkiismeretességét mutatja – hiszen csak egy tízfilléres ponyvafüzetről volt szó.

1942-ben, a sorozat utolsó évében lett Déry Tibor a VR szerzője. Nem a saját nevén, hanem a Pester Lloydnál használt Dániel Tibor álnéven jelent meg a sorozatban hat kisregénye. Ezek újrakiadásakor Botka Ferenc közölt egy hetediket is,[103] amelynek szövegét ő csak az izraeli kiadás-

 

3. A VR Svájcban

 

ból ismerte. Feltételezte, hogy ez a mű a sorozat megszűnése miatt már nem jelenhetett meg itthon, de Faragó magával vitte a kéziratot, és később kiadta. Valójában azonban a Vihar a Dunán című kisregény megjelent Budapesten is (VR 948.) – csakhogy nem Dániel Tibor, hanem Verdes Pál neve alatt. Ha viszont ez is Déry álneve, úgy még egy Verdes Pál-művet is neki tulajdoníthatunk, amely a sorozat 923. füzeteként jelent meg, Áronból ember lesz címmel. Tájékoztatásom alapján Botka Ferenc elolvasta ezt a kisregényt, és benne ugyanúgy megtalálta azokat az életrajzi adalékokat, amelyekhez hasonlóak a többi Déry-ponyvafüzetben is felfedezhetők. Eszerint tehát Déry Tibornak nyolc kisregénye jelent meg a sorozatban.

A VR végét – mint annyi más akkori könyvsorozatét – a három pengőnél olcsóbb sajtótermékek engedélyhez kötését előíró[104] ún. ponyvarendelet 1942. július 17-i megjelenése jelentette. Az utolsó, a 952. száma éppen aznap, pénteken került az olvasókhoz.

A vállalat azonban továbbra is létezett, csak az 1944. április 20-án tartott taggyűlésen mondták ki a felszámolást, mivel tényleges működést már nem fejtett ki. Felszámolóul Petyke Mihályt rendelték ki, aki e tevékenység alatt önállóan is jogosult volt jegyezni a céget. A procedúra azonban nem zajlott le megfelelően, nem tették közzé annak idején a Magyar Közlönyben, ezért Beer János ügyvéd még 1948. februárjában is intézkedni volt kénytelen a vállalat jogszerű felszámolása ügyében.

Faragó, a háború után özvegysorba jutva, fiával elhagyta az országot és Tel-Avivba költözött. Az Új Kelet című lap munkatársa lett, amelyben állandó rovatot kapott a pénteki (vagyis a pihenőnap előtti) számban „Egy ember az utcáról” címmel, s itt a legaktuálisabb témákról mondta el véleményét.

Mivel magával vitte az összes itthon megjelent kisregényt, újra elkezdte kiadni ezeket – természetesen magyar nyelven, a régi sorozatcímmel.[105] Hetente, csütörtökönként jelent meg, kisebb betűtípussal mint az itthoniak, 32 oldalon. A keresztrejtvényt nem az utolsó oldalon közölte, hanem a 30–31-en, tehát beékelve a szöveg közé. Példányszáma elég kevés volt, legalábbis az itthoniakhoz képest: mintegy 1200 darabot sikerült eladnia. Azonban mégsem volt ráfizetéses, mert Faragó minden munkát egymaga csinált, és mindent a legolcsóbban állított elő. Első száma Rejtő Jenő A halál fia című kisregénye volt. Kb. 1950-ben jelenhetett meg, mivel mint a levélben írja 1962. február 4-én: a sorozat nemsokára a 600. számhoz ér. A borítólapja teljesen új: fotó, vagy rajz nem volt rajta, egy geometrikus keretben volt olvasható a szerző és a cím, valamint az is, hogy 2. kiadás. Magát a sorozatcímet baloldalt, függőlegesen helyezték el.

Régóta ismeretes volt az is, hogy nemcsak Izraelben, hanem Svájcban is megjelent a VR. Most erre is fény derült e levélből. Mint írja Faragó „vagy három évvel ezelőtt”, tehát kb. 1958–59-ben, megállapodott „egy Szerday nevű alak”-kal, hogy az ezután megjelenő számokat „mutálva továbbnyomtatom, mintha Svájcban jelennének meg, 1-es sorszámmal kezdve”. Így lett a tel-avivi 412. a svájci 1. Impresszuma a következő volt: Schweiz, Allschwil, Basel L. Postfach: 27. Ezek borítófedele is más volt: egyszerű vonalas rajz díszítette. Szerday számonként 2000 példányt rendelt, darabonként 4 USA-centért. Mivel így már egy komolyabb üzleti vállalkozás kezdett körvonalazódni, Faragó elkezdte felkutatni a szerzőket, vagy az örökösöket, és mindőjüknek 10–20 dolláros honoráriumot fizetett a „svájci” kisregényekért. Mint emlékezhetünk rá örökáron vette meg a műveket, tehát nem lett volna köteles honoráriumot adni az új kiadásokért. A Magyarországon élőknek többnyire IKKA-utalványokkal[106] fizetett. Déry Tibornak egyébként 60 dollárt küldött, egyrészt az egy darab „svájci” füzetért, másrészt a még itthon megjelentekért, mivel – mint írja – 1942-ben ugyanannyit fizetett neki, mint másnak, holott neki több járt volna.

Ám ez a bizonyos svájci 2000 példány előbb 1200-ra, majd 900 körülire csökkent. Faragó rájött, hogy ez a Szerday „nem értett a dolgához, azonkívül nem is volt rendes ember”, így a kapcsolat Faragó kb. 300 dolláros ráfizetésével megszakadt. Összesen 80 svájci szám jelent meg, ám az utolsókat csak kinyomtatta, de nem küldte el.

A VR ezek után még sokáig megjelent – jómagam láttam az 1062. számot. Ha ez nem elírás, akkor azt jelenti, hogy a művek egy részét 3. kiadásban is kiadta, hiszen az itthoni sorozat a 952. számig jutott el.

A sorozat ára az induláskor 50 pruta volt (a pruta az izraeli font ezredrésze 1949-től). 1960-ban új váltópénzt vezettek be, az agorát, ami a font századrésze volt. A VR egy számának ára (az általam látott példányokon) 30, majd 40 agora – tehát az ára a többszörösére emelkedett.

Faragó Miklós 1972. március 15-én halt meg. Ahogy a visszaemlékezésekben olvashatjuk, a „Világvárosi Regények”-et a főművének tekintette, s e kötődése révén a harmincas-negyvenes évek legismertebb, leghosszabb és legnívósabb szórakoztató füzetesregény-sorozatát hagyta az utókorra.

Bálint Gábor

 



[1]

* Készült a Régi magyar szövegek nyelvi és művelődéstörténeti magyarázata, kiadása (OTKA T 026 146) kutatási program támogatásával.

[2] A kötet teljes címe: Aristotelous organon. Aristotelis Stagiritae Peripateticorum Principis Organvm: Hoc est, libri omnes a Logicam pertinentes, Graecè, & Latinè. Ivl. Pacivs a Beriga recensuit, atque ex libris tum manu scriptis, tum editis emendauit: è Graeca in Latinam linguam conuertit: tractatuum, capitum, & particularum distinctionibus ac perpetuis notis illustrauit.Additi sunt tres Indices: vnus tractatuum & capitum, alter Graecorum verborum, tertius rerum memorabilium. Fracofvrti Apud heredes Andreae Wecheli, Claudium Marnium, & Joan. Aubrium. m. d. xcviii. Cum S. Caes. Maiest. priuilegio ad decenium. – 8° kettősbordás hártyakötés, a hosszú használatban megrongálódott – Ma raktári jelzete G 1051.

[3] Például Tállyai T. Márton 1589. február 10-én Wittenbergből küldte ajándékba szülővárosa akkori lelkészének, Sárközi Jánosnak a Gervasius Panoplia Christiana című munkája Genfben egy évvel előbb megjelent kiadását. Ez a kötet ma is megvan Debrecenben, a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtárban C 322 raktári jelzettel.

[4] Thúry Etele: Iskolatörténeti adattár. Pápa, 1908. II, 103. – Bakóczi János: A debreczeni ev. reform. Föiskola növendékei 1588-tól 1700-ig az eredeti példányról leirta ~ ~ . 1887. Kézirat adalékokkal, a beiratkozási éven belül sorszámozva, Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár, II. 28–a. 1.

[5] Szenczi Molnár Albert naplója, levelezése és irományai. Kiad. Dézsi Lajos. Bp. 1898. 52.

[6] Sárospataki Füzetek VI. 1862. 559–567. – Die Matrikel der Universität Heidelberg von 1386 bis 1623. Hrsg. Gustav Toepke. Heidelberg, 1886. 252 ,Daniel Pastoris, Varsanynus’ alakban közli.

[7] Toepke 257. 205-ös sorszámmal.

[8] RMK III. 1112.

[9] Bakóczi egy évvel eltér (1618–1619), böszörményi lelkészsége pedig ezek szerint 1619-től; ellenben akkor már debreceni lelkésszé választásától fogva esperes volt, vö. Zoványi Jenő: A tiszántúli református egyházkerület története. Debrecen, 1939. 188. : Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. 3. jav., bőv. kiad. Bp. 1977.142.

[10] Bakóczi szerint! Zoványi szerint ellenben „Varsányi Dániel debreceni, hajdúböszörményi lelkész 1618–1623” A tiszántúli református egyházkerület története. Debrecen, 1939. 182.

[11] RMK III. 1471.

[12] Szenci Molnár Albert naplója. Közzéteszi Szabó András. Bp. 2003. /Historia Litteraria 13./ 249.

[13] RMK III. 1294 – Vö. Heltai János: Alvinci Péter és a heidelbergi peregrinusok. Bp. 1994. /Humanizmus és reformáció/. Ezt az adatot Zoványi lexikona nem fogadja el, vagy nem ismeri.

[14] A Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár (Debrecen) egykor F 689/j, ma Rmk 422 példányát használtam, amely huszonhat 17–18. századi értekezés – közöttük négy régi magyar könyvtári tétel – és egyéb mű kolligátuma; a gyűjtőkötetet 1859-ben Nagy István ajádékozta Lugossy Józsefnek.

[15] Toepke 279. ,Stephanus P., Varsanus’ alakban július 27-én.

[16] Pars altera, RMK III. 6089, respondente Stephano P. Varsanii Ungaro.

[17] RMK III. 1203.

[18] Alvinci Péter és a heidelbergi peregrinusok. Bp. 1994. /Humanizmus és reformáció/ 25.

[19] Zoványi szerint Decsi N. István 1610–1631 között volt bihari esperes, és már 1606-tól váradi lelkész.

[20] Zoványi szerint Budai Karácson János 1610–1617 között volt debreceni másodlelkész, akkor Nagykárolyba ment; ellenben a Szabolcsi egyházmegye esperese még 1622-ig Pataki Bálint kisvárdai lelkész volt, akit Margitai Láni Péter nagykállói (1616–1617-ben még debreceni) lelkész követett ebben a tisztségben. De Zoványi is csak annyit tud, hogy 1622–1625 körül. Lehetséges tehát, hogy az ajánlás helyes, és eddig figyelembe nem vett adatot tartalmaz (Budai később erdődi lelkészként a Középszolnoki egyházmegye esperese lett 1631–1637-ben).

[21] RMK III. 1058

[22] Dézsi 78.

[23] Ilyen eltorzított címmel: Aristotelis Stragiritae Perip. Princ. Organum;. Partiumi könyvesházak 1623–1730.Bp.–Szeged, 1988./Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 14./ 197. 262.

[24] A könyvtár hajdani jelzetelésére lásd Könyv és Könyvtár. 20. köt. Debrecen, 1998. 201–212.

[25] Bővebben l. Wilbur, E. M.: A History of Unitarianism. 1946. Vol. I. 483–523. A lengyel szociniánusok propagandatevékenységét 1638-ig jól szolgálta az általuk működtetett rakówi nyomda. A nyomda bezárása és lerombolása után ugyanakkor hatalmas mennyiségű szociniánus anyag „ragadt” kéziratban, amelyek kinyomtatását – a helyzet mind rosszabbra fordultával – a lengyel elit egyik legsürgetőbb feladatának tekintette.

[26] Israel, Jonathan: The Intellectual Debate about Toleration in the Dutch Republic in The Emergence of Tolerance in the Duthc Republic. 1997. 22–23.

[27] Vercruysse, Jeroom: „Bibliotheca Fratrum Polonorum”, Histoire et Bibliographie. = Odrodzenie i Reformacja w Polsce (21.) 1976. 197–212.

[28] Uo. 197–198.

[29] Sandius, C.: Bibliotheca antitrinitariorum. Varsovia, 1967. (reprint), 258–259.

[30] Crenius, T.: Animadversiones philologicae et historicae. Vo. I. Leyde, 1697. 45–46. Crenius utalása elárulja, hogy a „Bibliotheca” mennyire drága és tipográfiai szempontból nagyra értékelt sorozat volt (később kivitelezését ezért is tulajdonították a korban leghíresebb Blaeu-fivéreknek): „Multum illa reperitur in Bibliothecis non tam doctorum Socinianorum, quam plebeiorum, indoctorum et Lingue Latinae expertium fere, hi enim ut libros ostendere possint, et ne nihil intelligere, videantur, emunt illam, ut parvam Bibliothecam et ornamentum camerae, non in studium, sed in spectaculum, ut ait Seneca.” (A Bibliotheca tulajdonosai többnyire nem a szociniánus tudósok, hanem az együgyű köznép közül kerülnek ki, akik nem iskolázottak és alig tudnak latinul. Azért vásárolják, hogy mutogathassák a könyvespolcukon, és ne tűnjenek ostobáknak. A könyveknek egy kis kollekcióját veszik, hogy azokkal díszítsék az otthonaikat – nem a tudomány, csak a feltűnés kedvéért, ahogy Seneca mondja.) (Visser, 320.)

[31] Micraelius, J.: Histora ecclesiastica. Éd. D. Hartnaccius Leipzig–Francfort, 1699. 968. (Vercruysse, Jeroom: „Bibliotheca Fratrum Polonorum”. 199.)

[32] Bock, F. S.: Historia antitrinitariorum maxime socinianismi et socinianorum. Vol. I. Regiomonti, 1774. 46–54. (uo. 199.)

[33] Nem véletlen, hogy az utókor gyanúja Courcelles-re terelődött. Ahogy Kühler megjegyzi róla: „senki sem kompromittálta magát jobban [ti. a szociniánusokkal való kapcsolattartásban], mint Curcellaeus”, aki baráti hangvételű, kölcsönösen tiszteletteljes levelezésben állt Martin Ruarral, és aki a leeuwardeni kálvinista prédikátorok nyilvános könyvégetését 1641-ben, a következő – a korabeli viszonyok között nem bátortalan – szavakkal minősítette: „könnyebb lesz azoknak az embereknek [ti. a szociniánusoknak] a látványt, semmint az érvek erejét megcáfolni”. [Kühler, W. J.: Het Socinianisme in Nederland. 1980. 204.] Szándékában állt a szociniánusok írásait kiadványokon keresztül elterjeszteni, igazolván, hogy azok nem haszontalanok a keresztény morál szempontjából. Erre módja is lehetett, hiszen mielőtt az amszterdami Remonstráns Szeminárium tanára és igazgatója lett volna 1643-ban, a Blaeu-fivérek híres könyvnyomdájában dolgozott korrektorként. Trapman, J.: Erasmus seen by a Dutch Collegiant: Daniel de Breen (1694–1664) and his posthumus Compendium Erasmicae (1677). = Nederlands Archief voor Kerkgeschiedenis (73.) 1993. 161.] Curcellaeus biztatása bajba is sodorta a Blaeu-kat: 1642 januárjában a hatóságok megtalálták Volkelius De vera religiones című művének példányait, amiért a Blaeu-testvéreket 2000 gulden pénzbüntetésre ítélték, a könyveket pedig másnap Johannes Crellius De Deo et attributis ejus című művével együtt nyilvánosan elégették. Az ellenfelei által „homo Socinianus”-nak nevezett Curcellaeusnak – bár ő ezt a megnevezést soha nem vállalta – Sandius nem is mulaszt el helyet biztosítani a „Bibliotheca Antitrinitariorum”-ban. [Slee,J. C.: De Geschiedenis van het Socinianisme in de Nederlanden. 1914. 117; 255.; Kühler, 205.]

[34] Sepp, C.: Het Godgeleerd onderwijs in Nederland, tijdens de 16e en de 17e eeuw. Vol II. Lexde, 1874. 452–454. (Vercruysse, Jeroom: „Bibliotheca Fratrum Polonorum”, 199.)

[35] Az elmélet 20. századi képviselője H. de la Fontaine Verwey (Uit de Wereld van het Boek. 3. köt. 1976–1979. 168–169.) elsősorban a sorozat díszes tipográfiája miatt (Visser, 320.) Káldos János is ezt a verziót idézi: Káldos János: Ungarländische Antitrinitarier II, György Enyedi. 1993. /Bibliotheca Dissidentium 15./ 81.

[36] Vercruysse két modern kiadású könyvet említ a „holland hagyomány” továbbélésének bizonyítására: Bie, J. P.: Biographisch woordenboek... Vol. V. 333; és Evenhuis, R. B.: Ook dat was Amsterdam. Vol. III. 1971. 322. (Vercruysse, 199.) Vercruysse cikke óta további tanulmányok is hivatkoznak a Brenius-tradícióra: pl. Trapman, J.: 162.; Visser, Piet: Blasphemous and pernicious: the role of printers and booksellers in the spread of dissident religous and philosophical ideas in the Netherlands in the second half of the seventeenth century.Quaerendo, 1996. 319. Joggal mondhatjuk, hogy a jelenlegi tudományos konszenzus szerint ez a legelfogadottabb verzió.

[37] Egy ízben Crellius „Antigrotius”-ából (Ad librum Hugonis Grotii quem de satisfactione Christi adversus Faustum Socinum Senensem scripsit, Responsio [Raków, 1623]) rendelt meg egy ízben 25 példányt, ami valószínűsíti, hogy nemcsak saját érdeklődését elégítette ki, hanem egy könyvkereskedő számára is dolgozott. Trapman, 158–160.

[38] Visser, 318–319.

[39] A hatóságokkal való összetűzés oka, hogy Brenius szociniánus volt: Krisztus földi királyságáról vallott nézetei közelebb álltak a zsidó hagyományhoz, semmint a keresztényhez. Trapman, 165n.

[40] Vercruysse, 199. „Ces propos ne manquent certes pas d’intérêt, mais il faut admettre qu’ils ne reposent sur aucune preuve solide et dés lors, il convient de les considérer avec prudence.” Másik fontos tanulmányában (Frans Kuyper (1629–1691) ou les ambiguites du christianisme liberal hollandais. = Tijdschrift voor de studie van de Verliching 1974. 231–241.) ugyanakkor Vercruysse azt állítja, hogy a szociniánus könyveket Kuyper Brenius hatására nyomtatta ki („On a invoqué a l’appui de ce propos ses éditions de textes sociniens out favorables au socinianisme [Lubieniecki, Bibliotheca Fratrum Polonorum], l’influence importante sans doute de l’oncle Brenius). Azt is elismeri azonban, hogy a pontos életrajzok híján ez a segítség pontosan nem definiálható. („Que Kuyper ait eu pour son oncle des sentiments de sympathie, c’est l’évidence meme mais l’on ne connait pas assez a l’heure actuelle la vie de Brenius et celle de son neveu pour définir ces rapports précision.”)

[41] Sandius, 118, 132.

[42] A lengyelek felé való nyitottság családi örökségként hagyományozódott rá. Apját, Samuel Naeranust, az Amersfoorsche-i remonstráns prédikátort, a dordrechti zsinat után 1619. július 5-én száműzték hosszú évekre Hollandiából.[42] [Van Slee: De Geschiedenis van het Socinianisme.124.] Rostockba ment, és itt kereste meg levélével Martin Ruar, aki lelkészi szolgálatot ajánlott fel neki Danzigban. A felajánlást a visszatérésben bízva nem fogadta el. [Wilbur, 495–96] Az ifjabb Naeranus 1629–30-ban nagy utazást tett Danzigban, Krakkóban és Varsóban, amely alatt személyes barátságot kötött a szociniánus vezetőkkel. A lengyel gesztus nagyvonalú viszonzására 1661-ben került sor a lengyel menekültek kreuzburgi levele nyomán. A levél hatására Naeranus – nyíltan fölvállalva szimpátiáját – a remonstráns „broederschaap” 1662. évi nagygyűlésére egy levelet küldött, amelyben ecsetelte a lengyel szociniánusok nyomorúságos állapotát. A gyűjtési akció, amely inkább a kollegiáns és mennonita körökben folyt sikerrel, 1665-ig tartott.

[43] Universiteits-Bibliotheek van Amsterdam (UBA), Kézirattár, N78c.

[44] Vercruysse, Jeroom: Bibliotheca Fratrum Polonorum, Tables et Index. = Tijdschrift voor de studie van de Verlichting. 1977. 386. Amennyiben ekkor Frank Ádám engedett a sürgető kérésnek, akkor nemcsak az első két kötet szerkesztésében lehetett szerepe.

[45] „Amint hallom a mi Frank Ádámunk az elhunyt Jonas Schlichtingius műveinek szerkesztésével foglalatoskodik nálatok.” UBA Kézirattár, N78e.

[46] „Egy igen hosszú levelet írtam neki, és kértem, készítsen egy másolatot, hogy te is elolvashasd, amit ha nem esik nehezedre, szeretném, ha még egyszer te is kérnél tőle.”

[47] 1660. augusztus 28-án iratkozott be a leideni egyetemre. 1662. december 10-én az odera-frankfurti egyetemen tanult. Tanulmányokat folytatott az amszterdami Remonstráns Szemináriumban is. van de Graaf, Henk: Einunddreßig siebenbürgische Unitarier in einem niederländischen Krähennest. In: György Enyedi and Central European Unitarianism in the 16–17th Centuries. 2000. 73.

[48] Benczédy Gergely: If. Franc Ádám levele Amszterdamból, 1667. febr. 15. = Keresztény Magvető 1888. 28–38.

[49] Kiadva: Transcriptie van de brief van Adam Francke, geschreven in Amsterdam, 15 februari 1667. = Doopsgezinde Bijdragen 1999. 202–212.

[50] UBA, Kézirattár, N78c.

[51] Sandius, 229–230.

[52] Lambour, R. C.: Aanvulingen op het onderzoek naar het Amsterdamse milieu van Daniel Zwicker (1612–1678). = Doopsgezinde Bijdragen 2000. 54–55.

[53] Lambour, R. C.: De familie en vrienden van Daniel Zwicker (1612–1678) in Amsterdam. = Doopsgezinde Bijdragen 1999. (10. sz. jegyzet.)

[54] Misztótfalusi Kis Miklós levele Teleki Mihálynak és Tófeus Mihály püspöknek Amszterdamból 1684. augusztus 15-én. (Adattár, 313.)

[55] UBA, Kézirattár, N78g.

[56] UBA, Kézirattár, N78k-hoz csatolva, valójában az N78g levelet egészíti ki.

[57] UBA, Kézirattár, N78g.

[58] Amikor például I. Rákóczi György elfogatta, felbontatta majd Hollandiába visszaküldette a szociniánus vezető, Jan Stoiński (Statorius) idősebb Frank Ádámnak címzett levelét 1638-ban, Voetius propaganda-hadjáratba fog a remonstránsok ellen, amire az ad neki alkalmat, hogy a levélben véletlenül felbukkan Uytenbogaert neve. L. Miklós Ödön: Statorius János lengyel szociniánus lelkész levele Frank Ádám kolozsvári unitárius lelkészhez 1638-ból. = Keresztény Magvető (52.) 1919. 68–84.

[59] 1632-ben Ruarus és a többi lengyel vezető levélben kereste meg Episcopust, hogy a két egyház között szorosabb barátság szövődhessen („ut amiticia inter utrasque Ecclesias arctior constituatur”): az 1619-es lengyel segítségnyújtási gesztusok dacára kísérletük hűvös hallgatással találkozott. A ma is olvasható levélre írt kurta megjegyzés szerint: „Is niet geantwoord”, nem lett megválaszolva. Kühler utal rá, hogy a lengyelek 1662-ben Naeranuson keresztül még egy kísérletet tettek a közeledésre, azonban hogy ez is gyümölcstelen maradt, azt Kühler szerint éppen a kolozsvári gyülekezet 1697. május 18-án kelt, a tűzvész miatti segélykérő levele mutatja, amelynek bevezetője utal arra, hogy a szorosabb kapcsolat még most is hiányzik [Kühler, 205].

[60] Benczédy, 35.

[61] Kuyper különösen két témában hallatta hangját. Képviselte egyrészt Daniel de Breen pacifizmusát a kollegiánsok között az általa nagyra tartott nagybácsi halála után: Trapman szerint még Breniusnál is radikálisabb módon (Trapman, 163). Másrészt a nagy jelentőségűnek tartott, az első Spinoza-recepciónak tekintett Bredenburgse twisten-ben Bredenburggal szemben a Spinoza ellen fellépő kollegiánsok élére állt. A konfliktus okozta a kollegiánsok történetének egyetlen schizmáját az 1680-as években. (L. Israel, Jonathan I.: Radical Enlightment, Philosophy and the Making of Modernity 1650–1750. 2001. 342–358).

[62] L. 6. jegyzet.

[63] 1670. december 22-én mindenesetre Stanisław Lubieniecki egy „Memoralie”-t készített Frank Ádám számára a Theatrum Cometicum példányainak elszámolásáról. A Memoralie-ből világosan kiolvasható, hogy Kuyperral Lubieniecki az elkészült példányszámok sorsát és értékét illetően évekkel később sem tudott megegyezni. Lubieniecki néhol emlékezetből próbálja a neki felszámított példányok valódi sorsát tisztázni. Az iratból kikövetkeztethető, hogy az elmérgesedő konfliktusban Lubieniecki megbízásából Frank Ádám végzett konkrét egyeztetéseket Kuyperral. UBA Kézirattár, Ar1.

[64] Mivel Piet Visser sem eredetiben idézi az óholland szöveget, én is csak az ő angol verzióját tudom idézni. Úgy vélem azonban, hogy a szöveg értelme ebből is egyértelmű: „even though we thought we had him in our hands, we actually have ‘een ael bij de staert’ [literally ‘an eel by the tail’ meaning he is a slippery character]”. Visser, 321.

[65] Poelenburg és Pontanus alakja Frank Ádám 1667-es levelében is feltűnik. A nem sokkal azelőtt (1666. október 30-án) elhunyt Poelenburgról Frank mint jótevőről emlékezik meg. Poelenburg (1628–1666) szintén a Remonstráns Szemináriumban tanult Courcellaustól, és annak halála után (1659) ő veszi át a Szeminárium vezetését. 1665-ben Limborch-hal közösen adják ki Episcopus Opera Theologica-ját. Zilverberg, S.B.J. szerint eszménye előbb a holland keresztény egyházak egyesítése volt, később ennek kudarcát belátva a remonstráns broederschaap apologétája lett. (Biografisch lexicon voor geschiedenis van het Nederlandse protestantisme (BLNP). 1968. 361–362.)

[66] Pontanus (1625–1710) csak rövid ideig volt a Remonstráns Szeminárium „hoogleraar”-ja (1666–1667). Pontanus ugyanis egyúttal az amszterdami remonstráns broederschaap prédikátora is volt, és a két tisztség egy ember számára soknak bizonyult. Pontanus a prédikátorságot választotta, a Szemináriumban pedig ekkor választották a helyére Philippus van Limborch-ot. 1682-ben gyűjtést szervezett a francia menekültek javára. Az 1650-es években szembenállt a kollegiánsokkal kritizálva a „vryjheidt van spreken” gyakorlatát. (BLNP, 297–298.) Pontanusról Frank Ádám már ambivalensen emlékezik meg. Egy ízben konfliktusba is keveredik vele a remonstránsok adakozásra való kelletlensége miatt. Ugyanakkor megemlíti Pontanus korábbi jótéteményeit is (minden részletezés nélkül).

[67] Abrahamsz. Galenus (1622–1706) a kollegiánsok legnagyobb hatású vezetője. A vrij spreken elkötelezett védelmezője, aki a „premilleniumi” egyházak állapotát megreformálhatatlannak tartván nagy jelentőséget tulajdonított az egyéni megvilágosodásnak. Fix, Andrew C.: Prophecy and Reason. The Dutch Collegiants in the Early Enlightment. 1990. 97–103.

[68] Visser, 320–321.

45 Piet Visser cikkében arra is kísérletet tesz, hogy a téves Blaeu-attribúció helyett megállapítsa a „Bibliotheca” nyomdászának valódi kilétét. Az ő javaslata Daniel Baccamude. Visser abból indul ki, hogy Oudaan és Lubieniecki műveit Baccamude nyomtatta ki Kuyper számára. Megállapítását tipográfiai érvekkel is alátámasztja. Visser, 320.

46 Mint Frank Ádám írja 1667. február 15-i levelében: „Indicate quaeso an Preussius vel Schlichtingii, exemplaria aliquot operam Crelii et Sclichtingii ad vos transmisserint.” (Jelezzétek vissza, kérlek, hogy Crellius és Schlichtingius művének néhány példányát Preussius vagy Schlichtingius családja elküldte-e számotokra.). Az 1653-as rendeletre hivatkozva Holland tartomány Legfelsőbb Bírósága 1674. július 19-én az alábbi könyvekkel egyetemben tiltotta be a „Bibliotheca Fratrum Polonorum”-ot: Lodewijk Meyer Philosophiae Sacrae Scripturae Interpres-e, Hobbes Leviathanja, és Spinoza Tractatus Theologico-Politicus-a. 1677-ben ehhez társult még Spinoza Opera Posthuma-ja, benne az Etikával. A kötetek mégis eljutottak a kor leghíresebb szellemi reprezentánsainak könyvtárába: Isaac Newtonéba éppúgy, mint John Locke-éba vagy John Miltonéba.

* Készült a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Szlavisztika–Közép-Európa Intézet, Nyugati Szláv Kulturális Kutatócsoport esztergomi műhelyében.

[69] Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus, 1700–1756. Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez. Bp., Teológiai Irodalmi Egyesület, 2000. /Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 36./

[70] Szelestei N. László: Lodovico Antonio Muratori művei Magyarországon a 18. század második felében. = Magyar Könyvszemle 2000. 27–42.

[71] Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma. Bp., Balassi, 19941. 15.

[72] A Monok István-vezette munkatársak számbavették és közzétették az intézményi- és magánkönyvtárakról fennmaradt jegyzékeket (1983-tól: Könyvtártörténeti füzetek, 1–9), jó ütemben folyik e jegyzékek kiadása (1983-tól: Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 11–18 [törtszámjegyekkel], továbbá 1991-től külön sorozatban tanulmányok: Olvasmánytörténeti dolgozatok, 1–7).

[73] Magyar Országos Levéltár, C-67, Helytartótanácsi Levéltár, Departamentum litterario-politicum, 1782, Universitas Budensis, Fons 24, pos. 14.

[74] A Magyar Királyi Helytartótanács 1782. szeptember 26-án kelt rendeletét az 5795. számú irat tanúsága szerint szétküldte az ország valamennyi törvényhatóságának.

Si quidem relate ad libros auctione distrahendos clementer ordinare visum sit Sacratissimae Suae Majestati, ut Regulae hactenus vigentes porro quoque observentur; nempe: Librorum sub hasta vendendorum specifica connotatio concernenti Revisori exhibeatur, qui Libros prohibitos delebit, eosque in Depositorio officio reponet; dein vero duplicem connotationem tam nempe super libris prohibitis, quam et iis, qui ibidem nondum noti sunt, conficiet, eamque suo loco exhibebit, ut sic tam, quoad censurae obnoxios, quam admittendos, ac posteriorum quidem intuitu Cathalogus praevia ratione rectificatus, inscriptoque eidem, „admittatur” aut si Typus edendus foret, „imprimatur”, requisita subscriptione firmatus, concernentibus, fine instituendae Licitationis extradetur.

Hinc ad ipsum praetitulatis Dominationibus Vestris, fine observaminis, insituendaeque solitae publicationis, ut nempe per venditores Elenchus librorum vendendorum praevie, antequam venui exponantur, concernenti Revisori exhibeatur, hisce intimandum duxit hoc Locumtenentiale consilium.

[75] II. József cenzúrarendeletéről l. Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp., Akadémiai Kiadó, 19963. 524–529.

[76] Cum autem ubinam sit officium Revisoratus Librorum, nobis haud constat.

[77] Bogyai Pál hagytékának könyvjegyzékét Monok István szívességéből használhattuk, ő bocsátotta rendelkezésünkre annak fénymásolatát. A jegyzék lelőhelye: Zalaegerszeg, Zala Megyei Levéltár, Megyei közgyűlési jegyzőkönyvek, Protocollum, 1762.

[78] Hrabovszky László hagyatéki könyvjegyzékéről (a jegyzék közlésével együtt) l. Héjja Julianna Erika: Egy XVIII. századi Békés vármegyei kisnemes, Hrabovszky László olvasmányai. = Magyar Könyvszemle 2001. 351–355.

[79] Gombos Antal hagyatékának könyvjegyzékét l. Zsoldos Benő: Egy 18. századbeli bácsmegyei táblabíró könyvtára. = Magyar Könyvszemle 1910. 284–285.

[80] A társulatokról l. Knapp Éva: Pietás és literatúra. Irodalomkínálat és művelődési program a barokk kori társulati kiadványokban. Bp., Universitas, 2001. 216, 197. /Historia litteraria, 9./

[81] Uo., 122–141.

[82] Szelestei N. László: Lodovico Antonio Muratori művei ... (2. j.), 28–42.

[83] V. Ecsedy Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában, 1473–1800. Bp., Balassi Kiadó, 1999. 192–193.

[84] Szelestei N. László: Lodovico Antonio Muratori művei ... (2. j.), 31–34.

[85] A kritikai kiadás olvasata: Benedictus Percius. (Faludi Ferenc Prózai művei, II. Bp., Akadémiai Kiadó, 1991. 987. /Régi magyar prózai emlékek, 8/2./ – Vö. Szauder József: Faludi Ferenc és B. Pererius. = Filológiai Közlöny 1957. 435–440.

[86] E mű Bogyai és Hrabovszky könyvei közt is megvolt, több kéziratos magyar fordítását is ismerjük.

[87] Vö. Szelestei N. László: Kalendáriumok a 18. századi Magyarországon. = Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1980. 491–497.

[88] Saavedra, Fajardo Diego: Idea principis christiano-politici centum symbolis expressa. (Auditoribus oblata dum assertiones ex universa philosophia ... publice propugnaret Antonius Hrabovszki ... ex praelectionibus ... Henrici Raisl.) Pest-Buda, 1759. 10, 431 l.

[89] A hagyatéki könyvjegyzék minden tétele után közöljük a kiegészített leírást.

[90] E tanulmány keletkezési ideje 1995 tele; tartalmán azóta sem kellett változtatni. A továbbiakban rövidebben, általánosabbértelemben Nimfák néven említem a verset.

2 Horváth János: Orczy Lőrinc. In: Irodalom és Felvilágosodás. Szerk.: Szauder József és Tarnai Andor. Akadémiai K., Bp. 1974. 647–714.

3 Szauder József: A romantika útján. Bp. 1961. (Verseghy pályakezdése c. tanulmány 2. részében, >A felvilágosodás útján: bécsi rokokó és jozefinusprédikátor>), 69.

04 A továbbiakban: OSzK.

05 Az Orczy család levéltára: a P szekció 518–531 törzsszámok alatt található a Magyar Országos Levéltárban. A továbbiakban: MOL.

06 Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattár, a továbbiakban: MTAKK.

07 Jelzete: 321 267, 92 R. Atovábbiakban: 1761.

08 Az1765-ös példány címe, A Mátra hegyei között mulatozó Nimfáknak Éneke, mellyet a’ nagy méltóságú Hertzeg BarkóczyFerencz Magyar-Ország Primássának esztergami érsek úrnak mintegy Bútsúzó-képpen szomorodott szível mondának, Nagy-Szombatban’. A’ Jezus Társasága Akademiai Collegiumának Betüivel, 765. Esztendöben. Jelzete: 199 966. A továbbiakban: 1765.

09 Barkóczy Ferenc (1710–1765) egri püspök, majd esztergomi érsek. Apja Zemplén vármegye főispánja, anyja Zichy Julianna grófnő. Irodalmi mecénás, az Orczyakkal a Bedeghi Nyáry-család ágán rokonságban is állt.

10 A MTAKK, jelzete: Ms 5084/4. Továbbiakban a rövidség kedvéért: Akadémiai.

11 Trócsányi Zoltán: A XVIII. sz. nyomtatványainak meghatározása. Bp. 1938. /Az Országos Széchényi Könyvtár kiadványai, 6./

12 A füzet 11×18 cm méretű.

13 Technikai okokból le kellett rövidíteni a versszakokat: az eredeti versszakok 4 sorosak; az 1761-es kiadás régies írásmódját nem tudjuk visszaadni, csak utalni tudunk rá: az ü, ö hangokat az o, u feletti kis e-vel jelöli. Az 1765-ös esetében, amely a hosszú ö-t rövid ö felett, két pont közötti vesszővel jelöli, mi ő-vel adjuk vissza. Az átírásban minden esetben igyekeztünk az eredeti írás sajátosságát visszaadni, az esetleges különbségek, hasonlóságok minél hívebb bemutatása érdekében.

14 MOL, P 523,Varia irregestrata,630r630v.A továbbiakban:Irregestrata és oldal.

15 Pl. Danielik József: Magyar Írók. Életrajz gyüjtemény, Pesten, 1858.: „Fejér Antal volt pesti ügyvéd, szabadon fordította és képekkelellátvakiadá:BarklájArgenissét 2 részben. Megjelent Egerben. 1792. I. rész 411, II. rész 748. l.; A füredi Savanyú víznek hasznáról... Buda1777; A Balaton Tihanyi Ekkónak eleven zengése, 1778. o. u.o.

16 Haller Sámuel tábornok Barny AnnaMáriával kötöttházasságábólhárom leány Jozefa,Erzse,Antonia született.A legidősebbik, Jozefa Berényi Tamással kötött frigyéből születik Borbála, akit Orczy legidősebb fia, József 1774-ben vett feleségül.

17 Orczy József (1746–1804) az idősebbik fiú. Előbb Heves megyében gyakornok, majd Békésben adminisztrátor. 1792-től Zemplén megye főispánja. A családi vagyon nőveléséhez Berényi Borbálával kötött házassága is hozzájárult. Hat gyermekük született. A ma élő Orczyak mind Orczy József leszármazottai.

18 L. az 5. jegyzetet.

19 Irregestrata, 10. csomó: Preces Laurentii Orczy.

20 A továbbiakban: Kézirat.

21 Orczy kézírása változott az idők folyamán; és írásképe is más, ha németül, latinul vagy magyarul írt. Helyesírása – amennyiben beszélhetünk ebben a korban erről – sokszor még egy levélen belül is változott.

22 Orczy első verseskötete 1787-ben Pozsonyban, Révai Miklós kiadásában Költeményes holmi egy nagyságos elmétől címmel jelent meg. A „Generális Beleznainak” a 107–115, „A magyar szépekhez” a 150–160 oldalon található.

23 H. Kakucska Mária: Mikor kezdett el verset írni Orczy Lörinc? = ItK 1998. 3–4. sz. 536–540.

24 A levél olvasható Orczy Lőrinc „Leveleskönyv”-ében, amelynek lelőhelye: MOL, P 520, Miscellanea.

[91] Tabi László: Fiatalkorom története In: : Életem és egyéb ügyeim. Bp. 1982. 81.

[92] Újváry Sándor: Szabálytalan önéletrajz. München, 1976. 60.

[93] Ábel Olga: Egy újságírónő magánjegyzetei. Bp. 1986. 50.

[94] Pogány György: Hungária Könyvek = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2001. 11. sz. 47.52.

[95] Faragó Miklós levele Déry Tiborhoz 1962-ből. PIM Kézirattár, Déry-hagyaték.

[96] A szövetkezetnek pl. húsfeldolgozó üzemei, malmai, gyárai pincészetei stb. is voltak, amellyel főleg a saját üzlethálózatát látta el (Budapest lexikon. Bp. 1993.)

[97] Fővárosi Levéltár. Cégbírósági iratok, CG 36461.

[98] Nyilván ő adta ki 1936-ban Solt Pál Pórázon című verseskötetét.

[99] Halász Péter több cikkében is említi a VR-t, pl.: Kockás Pierre kontra Piszkos Fred. = Élet és Irodalom 1992. márc. 27. 4.

[100] Magyar életrajzi lexikon 1978–1991. Bp. 1994. 5.

[101] Simon Zoltán egy időben Bajcsy-Zsilinszky Endre köréhez tartozott, majd később Tabival közösen indították el a Rakéta című rejtvényfolyóiratot.

[102] Rejtő Jenő töredékesen fennmaradt levelei 1941-ből. PIM, Rejtő-hagyaték.

[103] Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Bp. 1999. Itt köszönöm meg Botka Ferencnek, hogy az ehhez gyűjtött anyagát a rendelkezésemre bocsátotta.

[104] A rendeletet és a közvélemény reakcióit elemzi Csáki Pál: A ponyvairodalom „megrendszabályozása” az 1940-es évek elején. = MKsz 1988. 1. sz. 41–53.

[105] Az itt következő adatok Faragó fent említett leveléből származnak.

[106] Az akkoriban indított IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció révén a magyar állampolgárok legálisan használhatták fel a külföldről kapott valutákat. A legnagyobb beváltó hely (az ún. „diplomatabolt”) a Városház utca 3-ban volt.