Magyar Könyvszemle 117. évf. 2001. 4.szám Vissza a tartalomjegyzékhez
Egy unitárius ének tanulságai. (Szőlősy István históriás éneke 1635-ből.) Szőlősi István éneke 1635-ben jelent meg Kolozsváron. Az ének többé-kevésbé hűen követi Jacobinus János 1595-ben Kolozsváron kiadott Brevis enarratio című, tehát latin nyelvű, a havasalföldi hadjáratról beszámoló Nyugat-Európában is meglehetősen elterjedt művét. Azt is tudjuk, hogy a két fordítás nem függ közvetlenül egymástól, Szőlősi ugyanis szabadabban bánik anyagával, egyetlen jelentősebb részletet hagy csak ki, viszont több helyen is hozzátold. Az RMKT sem a szerzőről, sem arról a személyről – Hári Mihályról – nem tud semmit. Mindössze ennyi, amit a két forrásról megtudhatunk és amit a szakirodalom meg tudott állapítani.[1]
Újabban előkerült adatok alapján azonban kísérletet tehetünk a szerző és patrónusa azonosítására. Az Országos Levéltár Acta Ecclesiastica anyagában fennmaradt egy Szőlősi István nevű kolozsmonostori perceptor levele, aki a kolozsvári bíráknak feleségével és annak rokonaival való viszályáról számol be, ebben jelölvén meg a tisztségről való lemondásának fő okát.[2] A levélíró arra is utal, hogy lemondásában közrejátszik előrehaladott kora, több kollégájának haláláról szólva ugyanis megjegyzi, hogy neki sincs sok hátra és éppen ezért az általa őrzött konventi pecsétet is átadja.[3] A Rövid historia ars dedicatoriájának szerzője munkájában szintén említi életkorát, amikor az 1595-ös eseményekről szólva megjegyzi, hogy azokat már felnőtt fejjel érte meg. Ebből arra következtet az RMKT, hogy a kiadás évében, 1635-ben már koros ember lehetett. Van tehát egy nevünk, amely megegyezik az énekszerzőjével, ráadásul a egyezik a hely, Erdély illetve Kolozsvár, ráadásul a levél megírásának időpontja, 1622. november 25., viszonylag közel esik a kiadás 1635-ös időpontjához. Foglalkozása alapján az is feltételezhető, hogy a kolozsvári perceptor litterátus ember, személye tehát szintén szóba jöhet versszerzőként. A levélből kiderül, hogy Szőlősi protestáns: kolozsvári ekklézsiáról beszél, illetve egy margináliában arról, hogy lemondásának ügyében levelet írt a püspöknek is.[4] Felekezeti hovatartozása szerint vagy kálvinista, vagy, és ez utóbbi a valószínűbb, unitárius lehet. Ennyi derül ki tehát a levélből, amely alapján feltételezhetjük ugyan a levélíró és az énekszerző személyének azonosságát, egyértelműen bizonyítani azonban csak további adatok segítségével tudjuk.
Az 1620-as években az unitárius felekezet igen erős Kolozsváron, amelyet az itt működő kollégium is bizonyít.[5] A kollégium Közép-Kelet Európa legjelentősebb ilyen jellegű intézménye, amellyel kapcsolatban a szerencsének is köszönhetően az általunk tárgyalt időszakból egy adatokban [450rendkívül gazdag forráscsoport, a kollégium fasciculusai is ránk maradtak. Ez tulajdonképpen egy olyan napló, amelybe a mindenkori iskolafőnök az iskolát illető számadásszerű feljegyzéseit vezette be. Így természetesen azt is, ha a kollégium pénzbeli vagy természetbeli adományt kapott. Az adományozók közt több Szőlősi nevű személyt is találunk, köztük egy Szőlősi István nevűt 1626-ból.[6] Gondolatmenetünket felekezeti hovatartozásáról alátámasztani látszanak azok az adatok, amelyek Hári Mihály személyével kapcsolatban kerültek elő. Az ő neve ugyanis szintén szerepel a kolozsvári unitárius kollégium fasciculusaiban. Olyan emberként kerül elénk, mint aki huzamosabb időn keresztül támogatja a kollégiumot éppen abban az időszakban, amikor Szőlősi neve is megjelenik, vagyis 1626, 1628, 1629 és 1638-ban. 1641-ben már nem él, csak relictája vagyis özvegye.[7] Szőlősihez hasonlóan ő is hivatalt visel, mert nevét megtaláljuk a kolozsvári százak tanácsa képviselői között 1623-ben.[8]
A fentebbi adatok fényében bizonyosra vehetjük, hogy az énekszerző és a levélíró kolozsvári perceptor egy és ugyanazon személy. Ezt erősítik a Hári Mihállyal kapcsolatos adatok is, hisz elképzelhetetlen, hogy egyszerre két Szőlősi és két Hári éljen egy időben és egy helyen. Ha elfogadjuk, hogy a két név azonos az énekszerzővel illetve támogatójával, felmerül az az izgalmas kérdés, vajon mi lehet az oka annak, hogy antitrinitárius szerző népszerűsíti a katolikus Báthory Zsigmondot? Szőlősi a következőképpen indokolja az ének szerzését:
„Ha kik gyönyörködnek régi Chronikákba
H Iszem hogy uijaknak nyilván értésébe N
Serénybek mely hadak lesznek idejekben
…
Ezt nem illik senkinek meg utálni,
Nem sok dolog könyü által olvasni,
Maradékink itt megh tudgyák tanolni,
Mint kell Hazánk határit óltalmazni.
…
Hogy ne mehessen feledékenségben,
Iámboroknál légyen emlekezetben.”[9]
Históriás éneknek e két célból történő szerzése nyilvánvaló közhely, nem is jutunk közelebb a mű születésére vonatkozó kérdésünk megválaszolásához. Annyit talán mégis elárul Szőlősi, hogy a vers megszületését bizonyos hadi események indokolták, éppen ezért vette elő a havasalföldi hadjárat történetét. Még azt is megkockáztathatjuk, hogy valamilyen törökkel szembeni fegyveres konfliktus áll a háttérben, máskülönben nem Báthory Zsigmond török elleni győztes hadjáratára esett volna a választása. Az RMKT feltevése szerint létezett egy korábbi, ránk nem maradt kiadás, amit a 181. versszak bizonyít, ahol azt mondja a szerző, hogy a hadjárat után „néhány üdövel” szedte írásba művét. A „néhány üdő” kifejezésbe véleményünk szerint elég tág időhatárok férnek bele, az authoris dedicatoria viszont a fentebbi feltételezés ellenkezőjéről győz meg:
„M inapi irásom tölled el titkoln I
Nem akartam, söt ma ki nyilatkoztatni
I eles lött harczoknak meg olvasasáb A
…
A dtam azért néked igaz szeretetbö L
Kit Magyar ighiben szedtem Deák nyelvböl”
A „minap” a „néhány üdővel” szemben nem utalhat évtizedekkel ezelőtti eseményre, ha pedig mégis abból indulunk ki, amit az RMKT feltételez, akkor arra kell gondolnunk, hogy ez a munka 1598-ban, ill. előtte, vagy 1601-ben, Zsigmond visszatérésekor született. Erre viszont semmilyen bizonyítékunk nincs és azt is nehéz elhinni, hogy amíg Zsigmond hatalmon volt, addig különös hangsúlyt kellett volna fektetni arra, hogy az utókor ne felejtse el a néhány vagy akár egy évvel korábban kivívott nagy diadalt. A ránk maradt többi ez idő tájt keletkezett ének erről nem is beszél. 1598 után viszont nem valószínű, hogy egy unitárius szerző példaként akarta volna beállítani az Erdélyre oly nagy pusztulást hozó fejedelmi uralmat. Ilyet még a Báthory Zsigmondban a végsőkig reménykedő Baranyai Decsi János sem tett. Az tehát, hogy azt az időt már felnőtt fejjel érte meg a szerző, előrehaladott életkorán kívül semmi mást nem bizonyít. A dedicatoria véleményünk szerint inkább azt sugallja, hogy Szőlősi nem sokkal az 1635-ös kiadást megelőzően szerezte énekét. Munkájának tehát nem a tizenötéves háború eseményeihez, hanem I. Rákóczy György korához van köze.
Mivel az ének semmilyen konkrét fogódzót nem nyújt a keletkezés idejével kapcsolatban, kénytelenek vagyunk az 1635-ös év erdélyi eseményeihez fordulni. 1635-ben születik az első olyan törvény a szombatosok ellen, amely – jóllehet ekkor még csupán a Bethlen által hozott törvényeket erősítik meg – az első lépés a szombatos felekezet megfélemlítéséhez illetve megsemmisítéséhez. Ennek nyilvánvalóan financiális – szinte nincs olyan év, hogy ne nótáztatna valakit Rákóczi – és politikai okai voltak. 1633-ban fogják perbe a másik potenciális trónkövetelőt Zólyomi Dávidot.[10] Ugyanebben az időben léptetik fel a portán hívei a fejedelemmel szemben a szombatos Székely Mózest.[11] Zólyomi Dávidot sikerül ugyan Fogarasba záratni és élete végéig tömlöcben tartani, Székely Mózest azonban nem, és azt sem sikerül Rákóczynak portai követei révén elérni, hogy szállítsák Ázsiába. Székely Mózes esete szépen mutatta meg azt, hogy a porta Rákóczy sakkban tartására bátorította Konstantinápolyban, de igazán komolyan nem gondol arra, hogy föl is használja.
A Székely Mózes üggyel párhuzamosan éleződik ki ellentéte Bethlen Istvánnal. Itt most nem részletezendő okok miatt a szakítás 1636 januárjában következik be, de már az előző év végén kitapintható a feszültség a két fél között. Székely Mózestől eltérően, Bethlen neve nagyon is jól cseng a porta urainak fülében és már az 1635-ös évben megfordulnak Bethlen megbízottai Budán, ahová éppen akkor kerül a fejedelemmel szemben ellenséges érzelmeket tápláló Naszuhpasazáde, aki figyelmen kívül hagyva Konstantinápolynak a status quot megtartani igyekvő magatartását, kész katonai támogatást is nyújtani Bethlennek.[12] Természetes, hogy ebben az eseményekben rendkívül gazdag 1635-ös évben fölerősödnek az aggodalmak egy esetleges török háborúval kapcsolatban, ami be is következik 1636-ban. Az ellentéteknek egy Szalonta melletti csetepaté vet csupán véget.
Az 1630–as évek elején történteknek voltak azonban belpolitikai vonatkozásai is. Éppen az 1635-ös év az, amikor Székely Mózes ügye – hála portai támogatóinak – újra reflektorfénybe kerül Bethlen Istvánéval együtt. Tudjuk, hogy a kálvinizmus hagyományos formáját államvallássá tenni szándékozó Rákóczy a Lengyelországban megjelent szociniánus szellemű unitárius könyvek megcáfolására először Alstedet, majd Bisterfeldet[13] kérte fel 1636-ban, a zsidózókkal való leszámolás keretében. Következő áldozata a szombatosság szülője, az unitárius egyház lett volna, amely éppen ezért kétségbeesetten próbálta magát tisztázni a szombatosság vádja alól.
Ezekben a rendkívül mozgalmas években gyakran idéződött fel Báthory Zsigmond példája, és hogy a fejedelem jól megtanulta az exemplumot azt Bercsényi Imrével a császári küldöttel 1634-ben folytatott tárgyalásai mutatják. A török ugyanis lengyelországi hadjáratához katonákat kért Rákóczytól, aki ezért roppant kínos helyzetbe került. Mikor a követ Erdély álláspontját kérdezte a fejedelemtől, az Báthory Zsigmond példáját idézte fel és azt felelte, hogy ha a török nem tágít, akkor kénytelen lesz, még ha csak jelképes nagyságú kontingenst is, Konstantinápoly rendelkezésére bocsátani.[14]
A Historia nagyon nehéz dologra vállalkozott: annak az erdélyi fejedelemnek az emlékét idézte fel, akit enyhén szólva nem lehetett ariánus barát politikával meggyanúsítani. Annak az erdélyi fejedelemnek a hadjáratát állította exemplumként, aki Erdély másfél évszázados történelmében egyetlenként vezetett győztes hadjáratot az országon kívül a török ellen, ráadásul éppen akkor, amikor utódja mindenáron arra törekedett, hogy a törökkel való konfliktust elkerülje. Annak az erdélyi fejedelemnek a példáját idézte fel, aki országát éppen a török elleni harc által sodorta pusztulásba. Szőlősi műve ezzel a talányos és többértelmű példázattal buzdít a harcra. Azt nem tudjuk, hogyan fogadta a fejedelem Szőlősi gesztusát, néhány évvel később azonban elkezdődött a szombatos felekezettel való leszámolás, amely tovább szűkítette az unitárius gyülekezet mozgásterét is.
Függelék
1622. november 25. Kolozsvár[15]
Szőlősi István kolozsvári tanács
MKA E 150 Acta Eccl. Irreg. 30t. 233. sz. Eredeti
Eltemigh ualo szolgalatomban. Ilÿ szomoru es keózönsegesen keserues allapatunkbanis az en el tauozot felessegem es annak nemelÿ tanáchiosi ez oraigh eóregbittuen bumat mas bossu allasnal iobnak iteluen, Istenteól, az ecclesia es politiabeli eór alloktol, (kiknek kezekbeól szokta az Isten az vettkeben megh nem feddet, el veszet lelkeket kiuanni) várnom fwggenem. Azert ennie sok ideigh sokat twrtem teóróttem szenuettem, es az reconciliatioba, az vrnak ili nagi haragianak ostoranak ideien, omnem mouendo lapidem faradoztam, sokszori remensegh adasokba defraudaltattam. Ez idó alat sok atiamfiaual egiwt kedues collegaim el halanak raitam aszer, nem lehetek keszwlettel szeórnien lóueóldóz nem varakodik a halal. Maid belenkis akad a [453nylaba; kiert kenszeritem a keóniórgóssemmel kegyelmeteket auagi redealtassa, auagi szolgaltasson teóruent; mert hogi ili keózel szemem lattara ennÿ sok ideigh eó chiak az ili keózel szemem lattara ennÿ sok ideigh eó chiak az legeniek keózót a houa teóbbenis iarnak, eÿel nappal Istennek bosszusagara;[16] az en gialazatomra gieótrelmemre heuerien az giasz szine alat azoknak tragarsagokat halgassa. Hwti melle ne ieóÿon, lehetetlen touab szenued(nem)[17] valamint iarok, de hogi ezt tauoztassam, ha hamar sem tórueni se a reconciliatio nem leszen; iob tauul lennem az vam propositumom, mindenemet ide hagiuan, az conuent pechietit az sacristiaual egiewt ma kegielmeteknek kezeben aÿanlom megh eo felsege prouedeal feleolle. A perceptorsagot másra bizom, bizoni nekem semmihez keduem ninchi, ha mi keues napom megh hatra vagion, chiendesb helien kiuannam vegezódni. Hogi penig senki ne vellie ez vilaghi mulando ion kapasomat, en megh izentem az aszonnak, soha nekem az eó attiafiatol marat chiak egi penzet se aggia, akar houa tegie. Hogi en az eletem iobbitasara, meniere Isten ilÿ giarlo edennek erót ád, az szeretettel bekeuel ualo lakásra kesz uoltam. Im ez oda kwldeót signaturabolis, kit regen az en szerelmes iambor igaz io hirrel emlekezetel ki mult collegamnak ha fogot uolna, irtam volt. Eszebe veheti kegyelmetek. Megh mostis eleotte az ut, ha addigh siet, meddigh a halál vagi egieb akadali ér bennwnket. Kegyelmeteknek uram aggion orat, uagi a teoruenire, uagi az en el buchiuzasomra megh szolgalom. Tarchia megh Isten io egessegbe kegyelmeteket
Kegyelmetek szegeni
El busult szolgaia
Zeóleósi Istuan
P.S. Ezen dologhrol az mit irtam pwspeok urameknak azt sem titkoltam hanem pariaiat kwltem kegyelmeteknek
CÍMZÉS: Ad manus amplissimorum virorum dominorum primarii et regii judicum colosuariensium
Más kézzel: Ex resolutione amplissimi senatus. Emlekezűnk rea, hogÿ kegyelmed feleségéwel eoswe haborodwan es ugian seiunctioban léuén, intettűk wala kegyelmedet, hogÿ kegyelmed felesegeuel in gratiam reuidealna. Im ertiűk mostanis az kegyelmed kiwansagat és az bekességhre inclinalt elméjét. Mi azert abban ellent nem tartunk (az aszonnak es attiafiainak kedueket kereswén) ha redeal, es megh bekelhetik kegyelmed vgyanassal.
Anno 1622 die 24 novembris
Kruppa Tamás
[1] RMKTXVII/1, 519–520.
[2] MOL, Magyar Kincstári Levéltárak, Magyar Kamara Archivuma, E150 Acta Ecclesiastica Irregestrata 30.t 233. sz.
[3] „…az convent pecheietit az sacristiaval egi?t ma kegielmeteknek kezeben ayanlom megh eó felsege provedeal felólle.” 425r.
[4] „Ezen dologhrol az mit irtam p?speók urameknak azt sem titkoltam hanem pariaiat k?ltem kegyelmeteknek.” 425r.
[5] Gál… A kolozsvári…
[6] A Szőlősi családról vö. Fasciculus rerum scholasticarum collegii claudiopolitani unitariorum, 1. 1626–1648. Prep. Edit Dományházi. Szeged, 1997. 63, 67, 68, 70, 74, 75, 153, 177. Istvánról: 63. (A továbbiakban: Fasciculus). A fasciculusokra Dományházi Edit hívta fel figyelmemet, amit ezúton is hálásan köszönök.
[7] Fasciculus… 65, 73, 78, 113, 149.
[8] Binder Pál: Közös múltunk. Bukarest, 1982. 302.
[9] RMKTXVII/I, 58.
[10] EOE, X, 177–178, 184–188, 193–196, 200, 205–206.
[11] EOE, X, 180, 188, 193, 197, 199, 200, 212–216, 218, 219.
[12] Erdély története I–III. Szerk. Makkai László, Szász Zoltán. Bp. 1987. I. 701–702.
[13] Szilágyi Sándor: II. Rákóczy György. Bp. 1893. 310–316.
[14] EOE IX, 202.
[15] A szöveget betűhív átírásban közöljük, a központozást a mai helyesírási szabályok szerint alkalmaztuk.
[16] Marginália: itt director vraimnakis volna mogiok a vigiazasba
[17] tollban maradt