Bizonyára nem túlzás azt állítani, hogy a külföldi hungarológusok közül irodalmunk tágabb kontextusának föltárásáért, irodalmunk népszerűsítéséért kevesen tettek annyit, mint a 2001-ben hetvenévessé lett brnói professor émeritus, Richard Pražák. E kerek évforduló alkalmából „anyaegyeteme” megtisztelte azzal, hogy közreadta annotált bibliográfia formájában pályarajzát és ezt követőleg bibliográfiáját. Ez utóbbi nagyrészt cseh, magyar irodalomtörténeti és cseh–magyar, illetőleg közép-európai irodalmi kapcsolatokat tárgyaló műveket tartalmaz az alábbi bontásban: kilenc cseh, német és magyar nyelvű monográfia (ideértendő szakdolgozata, Eötvös József munkássága 1848 előtt, amely jórészt kéziratban maradt), két általa szerkesztett könyv, a magyar középkori legendák és krónikák anyagából készült válogatás és Kazinczy brnói kapcsolatainak (spielbergi fogságának) anyagát adó kötet. Az általa szerkesztett és részben írt cseh nyelvű „Magyarország története”, négy terjedelmes egyetemi jegyzet, amely a közép- és délkelet-európai történelmi összefüggéseket mutatja be, hét bibliográfia a csehszlovákiai magyar hungarológia [150köréből, százötvenkét tanulmány/folyóiratcikk, tíz bevezető tanulmány, illetőleg utószó magyar költők/írók cseh nyelvű kötetkiadásához (néhány kötet esetében Pražák nyersfordítást készített, és válogatta a kötet anyagát), négy magyar szépirodalmi mű cseh fordítása feleségével társszerzőségben, rádióelőadások, magyar irodalmi művek televízióra alkalmazott szövegének fordítása (az Egri csillagoké, a Lila ákácé), címszavak lexikonokban, referátumok, ismertetések, népszerűsítő művek; egybevéve az egészet: mintegy 650 tétel. Ugyanakkor a Pražák-művek ismertetése, kritikája, érdembeni citációja száznál több tételt tartalmaz. A róla írott köszöntők és lexikon-címszavak mennyisége: mintegy 25-re rúg.

A számos kínálkozó következtetésből mindössze kettőre telik itt hely. Az egyik: a mennyiségi szemponton túl Richard Pražák a krónikáktól kezdve Déry Tiborig, Tersánszky Józsi Jenőig pásztázta végig a magyar történelmet és irodalmat, időnként kitekintve a nyelvészetre és zenére. Egyszóval olyan művelődéstörténeti célzatú történet- és irodalomtörténetírást művelt, amellyel új utakat tört a külföldi hungarológia számára. Ez érződik a róla szóló ismertetések elismerő soraiban is. A másik az a kapcsolatrendszer, amit a magyar tudományossággal kiépített. Hiszen nem pusztán irodalmunkat és történelmünket közvetítette, hanem irodalmunk/történelmünk kutatóinak nézőpontját, módszeres eljárásait, elméleti megfontolásait is. A hungarológiának így tágabb értelmezését tette lehetővé, hiszen a cseh kutatói hagyományokat szembesítette és szembesíti ma is a magyar kutatás felől érkező impulzusokkal; ilyeténképpen irodalmunk/történelmünk számunkra kedvező fénytörésben állhat az érdeklődők előtt. Hozzá kell tennem, hogy e könyvészet tanúsága szerint Pražák nemcsak csehül és magyarul, hanem németül, franciául, finnül is publikált, így valóban részese a nemzetközi tudományos munkamegosztásnak. A szöveges pályarajzból kitetszik, hány alkalommal kutathatott magyar könyvtárakban, mely magyar tudósokkal, folyóiratokkal létesíthetett mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatokat. Négyesztendős nagyköveti tevékenysége számottévő hozzájárulás volt a cseh–magyar érintkezések elmélyítéséhez.

Richard Pražák első, még szerény, ám témájában jelentős publikációja 1950-ből való, tárgya: Vörösmarty Mihály. A bibliográfia anyaggyűjtésének végpontja 2000 novembere. Ez a kerek fél évszázad egy nagyívű tudósi pályát bontakoztatott ki, a cseh–magyar kapcsolatok utol alig érhető tevékenységét hozta. S ha a brnói hungarológia oktatása jelenleg szünetel is, Richard Pražák alapvetése nem tűnt el nyomtalanul. Ez a nagyalakú, sajnálatosan csak 200 példányban megjelent, szép kiállítású füzet – nyugodtan írhatjuk – tudománytörténeti jelentőségű.

Fried István