Magyar Könyvszemle   117. évf. 2001. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

FIGYELŐ

[143Új sajtótudományi és könyvkereskedői folyóirat. A könyvkultúra és a sajtótudomány életképességét – és szerencsére nem az elhalásra valló jeleit – mutatja, hogy a közelmúltban két folyóirat is indult a fenti tárgykörben. Az előző év első felében jelent meg Magyar Média címmel, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége kiadásában egy új sajtótudományi folyóirat. A negyedéves folyóirat főszerkesztője Buzinkay Géza. A lap eddig megjelent számai azt bizonyítják, hogy a magyar média története és jelenlegi helyzete, problémái egyaránt beletartoznak a folyóirat profiljába. Az eddigi számokban főleg ismert újságírók, médiakutatók, sajtótörténészek és könyvtárosok cikkei olvashatók. Az írások tudományos igényességgel, lábjegyzetekkel készültek. A lap főbb rovatai: Média-, illetve sajtótörténet, Portré, Interjú, Műfajelmélet, Vita. A számok végén kritikák és recenziók találhatók, amelyekben frissen megjelent sajtótudományi művekről olvashatunk. Reméljük, hogy a folyóirat, amely – főként sajtó- és médiatudományi cikkeivel – hiányt pótol, kezdeti színvonalát a továbbiakban is megőrzi.

A múlt esztendő végén jelent meg Antikvárium címmel egy olyan folyóirat, amely szintén hiánypótlónak nevezhető. A „könyvkereskedők és gyűjtők lapja” alcímmel megindított havi folyóirat főszerkesztője Balzsay Cecília, aki bevezető írásában lapját „könyvgyűjtőknek, antikváriusoknak, könyvtárosoknak, könyvkiadóknak és terjesztőknek” ajánlja. Fórumot kíván teremteni a könyvvel foglalkozók számára és informálni akarja a könyvbarátokat. Az első számokban könyvkereskedők, antikváriusok és könyvtárosok cikkei találhatók, valamint gyűjtők és antikváriumok könyvajánlatai és igényei. A főszerkesztő ígérete szerint lapja a jövőben szívesen közli azokat a cikkeket, amelyek a hazai antikváriátus történetével kapcsolatosak.

Kókay György