A kiegyezés utáni évtizedekben nemcsak a magyar gazdaság indult nagy fejlődésnek, hanem a hazai társadalomtudományok különböző ága is. Ennek eredményeként szinte egymás után jelentek meg azok a folyóiratok, amelyek nagy része ma is él. Ezek sorában, a legelsők között volt az 1876-ban indult Magyar Könyvszemle, amelyet csak a Magyar Történelmi Társulat lapja, az 1867-ben megindított Századok és a magyar nyelvtudomány szaklapja, az 1872-től megjelenő Magyar Nyelvőr előzött meg. Irodalomtörténeti folyóirataink megalapítására csak később (1877, 1891, 1912) került sor.

Folyóiratunknak e viszonylag korai megjelenése mellett talán még figyelemreméltóbb a lap tekintélyes ideig, egy és negyed évszázadig tartó fennállása, ami a sajtótörténetben is ritka jelenség. Hogy az említett és a következő években keletkezett folyóiratokkal mindmáig versenyben tudott maradni és nem jutott számos, rövid életű lapvállalkozás sorsára, annak bizonyára több oka is van. A legfontosabbnak azonban azt az olvasói és kutatói igényt érezzük, amely a politikai és szellemtörténeti irányzatok és divatok változásai között is szinte változatlanul megőrződött. Ha nem is mindig ellenkezések és gáncsolások nélkül – különösen azok részéről, akik a magyar kultúra történetét nem hiteles források, hanem előre gyártott elméletek illusztrációiként kívánták feltárni – de sikerült négy-öt emberöltőn keresztül a tudomány tárgyilagos szellemét folyamatosan biztosítani. Folyóiratunk, amelynek egy-egy új száma bizonyára nem kelt olyan széleskörű feltűnést mint valamely divatos lapé, de ha azt vizsgálná vagy mérné meg egyszer valaki, hogy e 125 esztendő korábbi köteteit hányan emelik le ma is a könyvtárak polcairól, bizonyára nem tudnának versenyezni folyóiratunkkal a felhasználtság terén.

A Magyar Könyvszemle egy és negyed évszázadnyi fennállása és példányszámának fokozatos emelkedése a jövőre nézve is némi optimizmussal töltheti el a könyv- és sajtótörténet kutatóit, kedvelőit. Ehhez nyújt alapot az a körülmény is, hogy a folyóirat egyik kiadótulajdonosa – mintegy három évtizedes szünet után – ismét az Országos Széchényi Könyvtár lett. Így – akárcsak indulásakor – a lap újra a Magyar Tudományos Akadémia, illetve annak Irodalomtudományi Intézete és a Nemzeti Könyvtár közös kiadásában jelenik meg. Ezzel végleg lezártnak tekinthetjük a korábbi könyvtárpolitikának azt a tévedését, amely a könyvtárosok számára fölöslegesnek hirdette a könyv- és sajtótörténettel való foglalkozást.

[2Ahogy a középkor egyes, valóban sötét évszázadaiban a kolostorok őrizték meg – Noé bárkájához hasonlóan – az ókor nagy alkotásait, úgy folyóiratunkra is hasonló hivatás vár. A magyar kultúra – amely az emberiség kultúrájának is része – értékeinek feltárása és tudományos feldolgozása egyszersmind azoknak az értékeknek a megmentését is jelenti, amelyek a régi magyar századokban születtek. Ezek nélkül nemcsak szegényebbek, hanem gyökértelenek is lennénk. Ezt az értékmentést azért is folytatni kell, mert a szellemi kincseket semmibe vevő technokrata szemlélet hegemóniája és eufóriája a természetben és a társadalomban egyaránt jelentkező riasztó jelenségek ellenére még mindig töretlennek látszik.

Kókay György