[110 1. A nyomtatvány töredékesen fennmaradt címlapja
Magyar Könyvszemle 117. évf. 2001. 1.szám Vissza a tartalomjegyzékhez
[102A magyar nyelvű nyomtatvány szövegét, amelynek töredékei kötéstáblában maradtak fenn, először 1898–99-ben Lukinich Imre ismertette.[1]
Összesen 12 levél maradt fenn, ezek közül kilenc nagyjából épen, további három nagyon hiányosan. Bár a címlapon utalás szerepel arra, hogy a verset mely ének dallamára kellett énekelni, az ének kezdősorát a címlap súlyos hiányossága miatt nem sikerült azonosítani. A vers fennmaradt utolsó három versszaka fontos adatokat nyújt írásának körülményeiről:
„Az ki ez verseket most igy öszue rendele,
Hogy hazaiat birya pogan, busul sziueben,
Kiuan Istentül valaha menni földeben.
Neuet vers feiekben nem akara foglalni,
Mert nagyob dolgokban akarta ielenteni,
Mostani idöben kellet igy el titkolni.
Ezer ötszaz es kilenczuen hét esztendöben,
Mikor az Törökrül gondolkodnec buaban,
Egy puszta Clastromban Szekelyec varasaban.”
Egy év múlva Lukinich, aki a töredéket az 1597. évből származó kolozsvári nyomtatványként határozta meg, arra következtetett, hogy a szerző Baranyai Decsi János.[2] Megállapítása szerint az utolsó versszakban olvasható „Székelyek városa” Marosvásárhelyt jelenti, melyet ebben az időben Székelyvásárhelynek neveztek, a „puszta klastrom” az az iskolaépület, ahol 1597-ben Baranyai Decsi tanított. Lukinich szerint Baranyai Decsi fennmaradt történeti munkájának[3] felfogása és célja feltűnően egyezik a históriás énekével. A hasonló gondolati irányultságot műveiből vett részletekkel támasztotta alá.
1907-ben Köblös Zoltán publikálta a nyomtatvány legutolsó lapján olvasható szöveget „Históriás ének töredéke” címmel.[4] Leírja, hogy a szöveget záró dísz a Báthory család fametszetű címere, s hogy az egy levélnyi töredék, melynek aljából 2 sor hiányzik, az Erdélyi Nemzeti Múzeumban található. A töredéket 16. századi kolozsvári nyomtatványnak tartotta. Lukinich publikációját nyilván nem ismerte.
1959-ben Stoll Béla tette közzé a töredékek szövegét a Régi Magyar Költők Tára XVII. századi sorozatának 1. kötetében, „Török császárok krónikája” címmel.[5] Véleménye szerint a nyomtatás helye valószínűleg Kolozsvár, idejéül 1597-et, az ének szerzésének évét adta meg. Rekonstruálta a fennmaradt levelek legvalószínűbb sorrendjét, egy-két további lehetőséget is megengedve. Meghatározta a nyomtatvány eredeti terjedelmét, amely valószínűsíthetően összesen 18 levelet [103tartalmazott, az utolsó levél üres volt. Stoll Béla vizsgálata szerint a históriás ének 282 háromsoros versszakból, azaz összesen 846 sorból állott. A szövegkiadás a töredékes sorokon kívül 428 teljes sort tartalmazott, tehát terjedelmében az eredeti költemény felét.
A szerzőség kérdésében Stoll Béla így foglalt állást: „Bár Lukinich érvelését megerősíteni látszik az a körülmény, hogy az énekben szereplő nagyszámú közmondás közül a legtöbb megtalálható Decsi 1598-ban megjelent Adagiáiban, mégsem tekinthető bizonyítottnak Baranyai Decsi szerzősége. Valószínűtlennek látszik ugyanis, hogy egy humanista műveltségű történetíró magyar nyelvű históriás éneket is szerezzen. Ha a két mű felfogásbeli iránya azonos is, irodalomtörténetileg két egészen más réteghez tartoznak; Baranyai Decsi valószínűleg mélyen megvetette magyar nyelven verselő írótársait.”
Baranyai Decsi említett Adagiája 1598-ban Bártfán jelent meg, amely az első nyomtatásban fennmaradt magyar nyelvű szólás- és közmondásgyűjtemény.[6] A kötet, a címoldalon említett ötezerrel szemben 4795 tételt tartalmaz, magyar adatainak száma 4827, mivel néhány tétel több magyar megfelelőt is tartalmaz.[7] Stoll Béla a költeményhez fűzött jegyzetekben tíz olyan mondást jelölt meg, amely megtalálható Baranyai Decsi munkájában, s megadta azok pontos helyét is a gyűjteményben.
1970-ben jelent meg Gernot Nussbächer közleménye, amely a cikk szerzője által a Brassói Állami Levéltárban 1965-ben fellelt újabb töredék révén napvilágra került, eddig ismeretlen részek szövegét tartalmazza.[8] Nussbächer a magyar nyelvű verssel együtt talált több, a 17. század elején Szebenben nyomtatott naptártöredéket is. Eredményeiről 1965-ben és 1966-ban Romániában német, román és magyar nyelvű publikációkban számolt be.
Az általa megtalált rész gyakorlatilag a nyomtatvány második fele, ezzel a költemény szövege a 127. versszaktól az utolsó, 282. versszakig hiánytalanná vált. Így a vers 664 teljes sora lett ismert, ami az eredeti terjedelem mintegy 80%-a. Stoll Béla korábbi rekonstrukciójához képest egy helyesbítés vált szükségessé: a Stoll által 253-tól 270-ig számozott tizennyolc versszak valójában a 235-től a 252-ig terjedő részt tartalmazta, míg az eredetileg a 253-tól 270-ig terjedő versszakok szövegét Nussbächer közölte először.
Nussbächer elvetette azt a korábbi véleményt, hogy kolozsvári nyomtatványról lenne szó. Ugyanis a vízjel alapján megállapította, hogy a nyomtatvány papírja a szebeni papírmalomban készült. Márpedig a kolozsvári nyomda ebben az időben csak Kolozsváron készült papírt használt fel. Ugyancsak a szebeni nyomtatás mellett szól, hogy más szebeni nyomtatványtöredékekkel együtt került elő.
A vers szerzősége kérdésében a szebeni nyomtatás érvet jelent Baranyai Decsi János mellett: Fabricius János szebeni nyomdájából már 1596-ban kikerült egy jelentős munkája, az ókori római szerző, Sallustius két történeti művének magyar fordítása.[9] Nussbächer lábjegyzetben utalt arra, hogy a Brassói Állami Levéltár munkatársnője, Korodi Anna is – Lukinich publikációját nem ismerve –, pusztán az utolsó versszak alapján Baranyai Decsit gondolta a vers szerzőjének.
Megjegyzem, hogy a Nussbächer által elsőként közölt szövegben is találhatók magyar szólások, amelyekre a cikk írója külön nem hívta fel a figyelmet: „Bizony mesz es mazzag hellyet te kígyot keuansz” (240. versszak 2. sor); „Tü sem iobbac vartoc az Deakne vásznanal” (259. versszak 1. sor.)
[104A Régi Magyarországi Nyomtatványok 1971-ben megjelent első kötetében Borsa Gedeon a művet a szebeni Fabricius nyomdában 1597–99 között készült munkaként katalogizálta.[10] A nyomda azonosítása tekintetében a betűtípusokra hivatkozott. A szerző személyére vonatkozó Lukinich-féle feltevést megemlítette, de a mű szerzőjét ismeretlennek tartotta.
Kutatástörténeti összefoglalónkat egy, az előzőektől látszólag távol eső ágon folytatjuk tovább.
1961-ben jelent meg az Országos Széchenyi Könyvtár 1959. évi évkönyve, amelyben Berlász Jenő tanulmányt publikált Istvánffy Miklós nádor könyvtáráról, aki széleskörű anyaggyűjtés alapján nagyívű magyar történetet írt a 16. századról. A szerző ismertette az általa talált, egykor Istvánffy által összegyűjtött forrásanyagot tartalmazó köteteket.[11]
1975-ben jelent meg az Országos Széchenyi Könyvtár 1972. évi évkönyve, amelyben Berlász Jenő beszámolt arról, hogy 1973-ban Zágrábban egy olyan 142 fólióból álló kézirat-kolligátumra bukkant, amely egykor nyilvánvalóan Istvánffy Miklós könyvtárában volt.[12] Ugyanolyan külsejű és tartalmú kötetről van szó, mint amilyenből az Országos Széchenyi Könyvtárban három található, s amelyeket korábbi cikkében ismertetett. Berlász nemcsak kodikológiai szempontból ismertette az újonnan fellelt kötetet, hanem létrejöttének történelmi hátterére is kitért és a gyűjteményt alkotó egyes tételekről hosszabb–rövidebb leírást is adott. A harmadik tétel, amely a 87-től a 99. fóliót foglalta el, Baranyai Decsi János 1598-ból származó beszédének a kézirata. Hosszú címe Berlász közlése alapján: „Oratio Joannis Decij Baronij ad serenissimum principem ac dominvm Signismvndvm Dei gratia Transylvaniae, Moldaviae ac Transalpinae Walachiae Sacrique Romani Imperii principem, eqvitem aurei velleris, partium regni Vngariae dominvm ac Sicvlorvm comitem, 1598 de bello adversus Tvrcam fortiter constanter perseqvando.” azaz „Baranyai Decsi János figyelmeztető beszéde a felséges fejedelemhez, Zsigmondhoz, Isten kegyelméből Erdély, Moldávia és Havasalföld urához, a Szent Római Birodalom hercegéhez, az aranygyapjas rend lovagjához, a Magyar Királyság részeinek urához és a székelyek zászlósurához, 1598-ban, a török elleni bátor és állhatatos küzdelem szükségességéről.”
Berlász tanulmányában magáról a beszédről csak nagyon röviden emlékezik meg. Megállapítja, hogy „a törökellenes háború folytatására buzdító röpiratról van szó, amellyel a szerző az 1598. év első negyedében, tehát [Báthory] Zsigmond uralmának végnapjaiban igyekezett a fejedelmi politikát támogatni a törökbarát közvéleménnyel szemben.”
1977-ben Kulcsár Péter Berlász tanulmányának ismertetésekor felvetette azt a lehetőséget, hogy a gyűjtemény talán Baranyai Decsi gyűjtőmunkájának eredménye lehet.[13]
1987-ben Balázs Mihály és Monok István tanulmányt szenteltek a kolligátumban található két, eddig kiadatlan munkának, köztük Baranyai Decsi beszédének.[14] Elemzésük kimutatja a törökök elleni szent háborúra buzdító beszéd gondolati csomópontjait, amely a protestáns történelemszemlélet talaján állva mind bibliai, mind ókori, mind aktuális példák és minták sorával igyekszik a harc szükségességét és a győzelem bizonyosságát igazolni. A szerzők véleménye szerint is a beszéd 1598 elején készült.
[1051990-ben Balázs Mihály, Monok István és Varga András közzétették a beszéd teljes szövegét Tar Ibolya magyar fordításával együtt.[15] Rövid előszón kívül a beszéddel kapcsolatos néhány fontos megjegyzést lábjegyzetek formájában közöltek.
A beszéd szövege már első olvasásra is jó néhány olyan részletet tartalmaz, amely rendkívül szoros analógiát mutat az 1597-ben írt törökellenes harcra buzdító verssel. Ennek illusztrálására említek három példát. A magyar fordítás Tar Ibolya munkája. A versidézetek Stoll Béla és Gernot Nussbächer szövegkiadásaiból lettek összeillesztve: Stoll szövegkiadásából valók a 136., 137., 138., 161., 162., 209., 210., Nussbächeréból a 135., 163., 164., 165. számú versszakok.
1. „Huc accedit munitissimus regionis situs, qui talis tantusque est, ut non sit mirandum Lysimachum Macedoniae Regem olim a Dromochete Dacorum Rege fundi atque adeo capi quoque potuisse. Quod item luculenter aperret etiam ex Traiani Romanorum Imperatoris longe potentissimi rebus gestis qui quamvis amplius XVI. annis cum Decebalo Dacorum Rege bella gesserit gravissima: …”[16]
Magyarul: „Ehhez járul még a vidék rendkívüli módon és mértékben megerősített helyzete, úgyhogy nem csoda, ha valamikor Drachometes, a dákok királya le tudta verni, sőt, el tudta fogni Lysimachus makedón királyt. Ez a Traianusszal, a messze leghatalmasabb római császárral kapcsolatos eseményekből is ragyogóan kiviláglik, aki több, mint 16 éven át viselt súlyos háborút Decebál, a dákok királya ellen, …”
Ugyanezt a két eseményt említi a vers is:
209. Regen Dromothetes az Lysimachus kiralt,
Macedonianac Sandor vtan kirallyat
Meg veré, nagy kenczen vgy ada meg ömagat.
210. Az Traianus Czaszar regen Erdely orszagat,
Tizenhat esztendeig vitta az Daciat,
Végre vgy vette meg Decebalus orszagat.
2. „Sed et apud Ezechielem luculenter promittit Deus miraculosam Gogi atque Magogi, qui multorum eruditorum iuditio ipsissimi sunt Turcae, deletionem, quam in hisce iam ultimis temporibus fore divus quoque Ioannes in sua Apocalypsi manifeste declarat”[17]
Magyarul: „De Ezékielnél is világosan megígéri az Isten Góg és Magóg pusztulását, akik sok tudós ítélete szerint maguk a törökök, s hogy ez a mostani időben fog bekövetkezni, azt az isteni János is világosan kinyilatkoztatja a Jelenések könyvében.”
Hasonlítsuk össze a vers alábbi részével:
161. Ezechiel altal eszt Isten meg mutata,
Mikor Gog és Magog ellen iöuendöt monda,
Töröc veszedelmet vilagossan meg monda.
[106162. Az Gog vgy mond, es Magog nepei fel kelnec,
Persac es Szereczönöc ü vellüc keszülnec,
Szantalan nagy sokasaggal ük el fel iünec.
163. Az Isten nepere erös hadat tamasztnac,
Az ö Anyaszentegyhazat vesztic süllyesztic,
Tüzzel es fegyuerrel üldözic es kergetic.
164. De mihelt az rendelt üdö el tellyesedic,
Az Gog es az Magög szörnyen ot el veztetic,
Töröc birodalom czuda keppen el mulic.
165. Ezent mongya szent Ianosis ö latasiban,
Hogy Isten Töröket el törli haragyaban,
Pogant meg emeszti tüzzel boszszu allasban.
3. „His ego praedictionibus maiorem fidem censeo habendam, quam vel Ioannis Hiltenii, vel Firmiani Lactantii terriculamentis, quibus illi statuunt Orientem rursus dominaturum et Occidentem serviturum, praesertim cum iam pridem completum noverimus.”[18]
Magyarul: „Úgy vélem, eme jövendöléseknek nagyobb hitelt kell adni, mint akár Joannes Hiltenius, akár Lactantius Firmianus rémképeinek, akik szerint a Kelet újból uralkodni fog, a Nyugat pedig szolgaságba süllyed, kivált mivel erről már tudjuk, hogy beteljesedett.”
A versben a következőket olvashatjuk Hilteniusról:
135. Mert élt mi elöttünc masfel esztendöuel,[19]
Hiltenius neuü Ianos iambor élettel,
Turingiaban Isenacum varasaban.[20]
136. Irta ezer öt szaz tizenhet esztendöben,[21]
Hogy az keresztyenseg lenne meg hanyatlasban,
Melylet valonakis lattunc az mi idönkben.
137. Ezen ember irta hogy ezer es hat szazban,
Egy kegyetlen ember birni fogna Europat,
Gog es Magog ezer haz szaz hatban Europat.
138. Igaz leszén ez mondas aszt czak Isten tudgya,
Bizony az Töröknec vagyon arra szandeka,
Szandekaban vagyon elsöben igy io modgya.
A fejedelemhez intézett latin nyelvű oráció és a köznépnek szóló magyar nyelvű ének nyelvi és műfaji különbözőségéből fakadó eltérésektől eltekintve a két mű mondanivalója és érvrendszere [107teljesen azonos. A két munka időben egymáshoz nagyon közeli, a vers 1597-ben készült, a beszéd 1598 első negyedében. Végül pedig a részletek szoros tartalmi azonossága, amelyet a fenti példák mutatnak, álláspontom szerint meggyőzően bizonyítja a két mű szerzőjének azonosságát. Bár a harmadik példánál a jövendölés helyességét a vers kérdésesnek, míg a némileg ellentmondásos beszédrészlet kevéssé valószínűnek tartja, a lényeges azonban a számunkra az, hogy mindkét esetben Johannes Hiltenius ferencesrendi szerzetes (szül: »1425. Ilten, Hannover mellett, megh: »1500. Eisenach) apokaliptikus jóslataira történik hivatkozás, aki egy meglehetősen kevéssé releváns személy az aktuális történelmi események szempontjából. Így alig hihető, hogy az őrá történő hivatkozások két különböző szerzőtől származnának.
Baranyai Decsi Jánostól más esetet is említhetünk, amikor az őt éppen foglalkoztató motívumot különböző nyelvű szövegekben, különböző helyen is felhasználja.
Sallustius fordításának magyar nyelvű előszava 1595. őszén készült. Ebben ezt írja: „De most szintén úgyan vagyon dolgunk, kik effélékben munkálkodnának, mint amaz bölcs Theodorus Gazának, ki mikor az Aristotelesnek az állatokról írt históriáját görögből deák nyelvre fordította volna, és nagy szépen összeköttetvén és kívül megaranyaztatván egy fejedelemnek bemutatta volna, azt remélvén, hogy ennyi megböcsülhetetlen munkájáért valami nagy segítséggel ajándékoztatnék meg: az fejedelem megkérdvén miben állana az könyünek aranyazása, csak annyi segítséggel lőn neki, az mennyit az könyükötés ér vala, annyi munkáját olyan bölcs embernek semmire böcsülvén.”[22]
1596. augusztus 16-án Hunyadi Ferenchez írt latin nyelvű levelében pedig, amelyben éppen arról ír, hogy a Báthory Zsigmond fejedelemnek ajánlott Sallustius fordításért semmilyen anyagi elismerésben nem részesült, ezt olvassuk: „S amikor a fenséges fejedelemnek felajánlottam, ugyanaz történt velem, ami Teodoro Gazával; ő ugyanis, amikor azt a hatalmas, görögből fordított művét az állatok történetéről, ha nem csalódom, Gyula pápának felajánlotta, csak annyicska pénzt kapott érte, amennyi a könyv díszes kötésére volt elég.”[23]
A Sallustius fordítás megjelenésének időpontjával kapcsolatban egy megállapítást szeretnék itt tenni, amelyet eddig még nem említett a könyvészeti szakirodalom.
A mű a címoldal tanúsága szerint 1596-ban készült Szebenben. Felvetődik a kérdés, vajon lehet-e pontosabb időpontot megjelölni, hogy mikor került ki a kötet a nyomdából. Az előszó keltezése a következő: „Datum die Diui Michaelis Archangeli. 1595.” azaz Szent Mihály arkangyal napján, 1595-ben, amely a szakirodalom megállapítása szerint 1595. szeptember 29-e. Az előszóban a fejedelem hadisikereiről szóló lelkes beszámoló tudósít Bokcsa, Vasóc, Facsád, Lippa és Jenő bevételéről. Ezek közül az első négy még az előszó dátuma előtt történt – Facsádot 1595. augusztus 12-én, Lippát augusztus 18-án vették be[24], de Jenőt, más néven Borosjenőt csak október [10822-én.[25] Ebből következik, hogy az előszó a végső formáját 1595. október 22. után, nyilván a korrektúra készítése alkalmával nyerte el.
De érdemes felfigyelni a címoldalt követő ajánlási oldalon olvasható szövegrészre: „Publicum testimonium gratulationis de fusis fugatisque ex Transalpina copijs barbaricis, saluo ac incolumi eiusdem Principalis Maiestatis reditu á Germanico Imperatore.” Magyarul: „Nyilvános hálaadás a barbár csapatoknak Havasalföldről való kiveréséért valamint ugyanannak a Fejedelmi Őfelségének épségben történt visszaérkezéséért a Német Császártól.” Ennek értékeléséhez tudnunk kell, hogy a sikeres havasalföldi hadjárat után Báthory Zsigmond 1596. január közepén Prágába ment Rudolf császárhoz, ahová február 7-én érkezett meg és március 4-én érkezett vissza Erdélybe. Vele együtt volt Prágában Hunyadi Ferenc, a fejedelem orvosa, aki egy Baranyai Decsihez írott levelében említi is prágai útját.[26] Orvosi közreműködésére szükség is lehetett: a fejedelem az út során megbetegedett, erről Istvánffy Miklós történeti művében említést is tesz.[27]
A fent idézett sorokból egyértelmű, hogy a Sallustius kötet ajánlásának ezt az oldalát csak 1596. március 4-e után nyomtathatták. A két fordítás szövegének nyomtatása bizonyosan korábban megtörtént. Azok lapszámozása ugyanis egymástól és az előszótól függetlenül indul, mindkét rész esetén az 1. laptól, és ívjelzetük is egymástól független, amint ez a kötet könyvészeti leírásából is kiderül.[28] Tehát a két fordítást, illetve a címoldalt, az ajánlást és az előszót magába foglaló harmadik egységet egymástól függetlenül is nyomtathatták. Egyébként az egyetlen teljes épségben fennmaradt példányban, amely a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményében van, a két fordítás a címlapon megadotthoz képest fordított sorrendben lett bekötve.[29] Ezért nagyon valószínű, hogy a címlapot, az ajánlást és az előszót tartalmazó, összesen 12 oldal terjedelmű rész nyomtatása történt legutoljára. Így a Sallustius-fordítás 1596. márciusában vagy áprilisában került ki a nyomdából. Ennél későbbi kiadás esetén ugyanis már elvesztette volna aktualitását a fejedelem szerencsés visszaérkezését köszöntő ajánlás.
Visszatérve a magyar nyelven írott ének kérdéséhez, néhány további megjegyzést szeretnék tenni, először is a vers címével kapcsolatban. Bár az első százegynéhány versszak a török császárok viselt dolgait, majd a törököknek a magyarok elleni háborúját tárgyalja, az egész vers számára a korábban használt „Török császárok krónikája” címet nem tartom megfelelőnek. A címlapból csak egy erősen sérült, hosszúkás csík maradt fenn, a négysoros címből mindössze 14 betű olvasható. Ezért a cím pontos rekonstruálása alig megoldható feladat. Figyelembe véve a nyomtatvány tartalmát, szóhasználatát, valamint az 1598. évből fennmaradt szebeni nyomtatványok címlapjainak tipográfiáját is, „Az pogány törökök történetéről és az keresztyének végső győzedelméről” címrekonstrukciót javasolom, az alábbi tipográfiai elképzelés szerint: (Aláhúzással jelölöm a címlapból fennmaradt betűket.)
[109AZ POGAN
TÖRÖKÖK TÖRTENETE-
röl, es az Kereßtyenec
Vegsö gyözedelmeröl
Másik megjegyzésem a vers megszületésének helyszínével kapcsolatos. Miután Baranyai Decsi 1596. augusztus 16-án keltezett, Hunyadi Ferenchez írt, fentebb már idézett levelében említett kivándorlási tervei meghiúsultak, Székelyvásárhelyen maradt, mint a helyi protestáns iskola vezetője. 1597. augusztus 26-án a székelyvásárhelyi tanács döntése alapján, több évi munkája elismeréseként édesanyjával, mostohaapjával és annak fiával együtt használatra megkapta azt az iskolaházat, amely korábban a Szent Miklós egyházhoz tartozott. Az oklevél meglehetős részletességgel és pontossággal körülhatárolta a város és a használatba vevők jogait és kötelességeit. A tulajdonjog a városé maradt, használókat közszolgálati és adófizetési kötelezettség is terhelte. Az oklevélből kiderül, hogy az épület egy dombon helyezkedett el. [30]
Fennmaradt egy, a 17. század közepén írt emlékirat, az 1581-ben született marosvásárhelyi Nagy Szabó Ferenc memoriáléja. Ő Borsos Sebestyén krónikáját folytatta, amely az 1490 és 1583 közötti eseményekkel foglalkozott. Az emlékirat 1580-tól, Nagy Szabó Ferenc szüleinek házasságától kezdve tartalmaz a helyi eseményekre vonatkozó feljegyzéseket egészen 1658-ig, feltehetően írójának haláláig. Visszaemlékezéseiben foglalkozik Decsi Jánossal és az iskolaépület ügyével is. Kissé zavaros beszámolójában ellenérzést árul el az épület átadásával kapcsolatban. Úgy írja le, mintha azt Báthory Zsigmond ajándékozta volna Decsinek. Összevetve beszámolóját a használatba adásról szóló okirattal, a következő történet bontakozik ki előttünk. A Szent Miklós templomhoz tartozó épület eredetileg az egyház tulajdonában lévő kolostor volt: „barátok klastroma”. Ebben később iskola működött. Nagy Szabó Ferenc beszámolóját úgy értelmezem, hogy egy, az épületben történt tűzesetet követően kapta meg Decsi János, „és ő megépítette vala s benne lakék feleségével”. Baranyai Decsi János egyébként 1600-ban nősült meg. Decsi János halála után a város megígérte a prédikátoroknak, hogy az épületet visszaalakítják iskolává. Ekkor mostohaöccsétől, Decsi Dánieltől „pénzen és más házon a város megcserélé”, és újból iskolává alakították, s az épület a visszaemlékezések írása idején is ezt a funkciót töltötte be.[31] Ez volt tehát 1597-ben az a „puszta klastrom székelyek városában”, ahol a törökök elleni harcra buzdító ének megszületett.
Harmadik megjegyzésem a szerzőnek a török történelemi ismeretei forrásával kapcsolatos. Stoll Béla magyar hagyományokra, Tinódi Sebestyén elveszett krónikás énekére gondolt. Az általa átnézett külföldi művek közül Erb Matthias művét találta a vershez legközelebb állónak, de megállapítása szerint közvetlen forrásul ez sem szolgálhatott a költő számára.[32] Mivel a vers íróját Baranyai Decsi János személyében ismertük fel, ezáltal a vers forrásaira nézve is egy kapaszkodót kapunk. Ugyanis Baranyai Decsi történeti művében említést tesz arról, hogy miután 1595 augusztusában elfogták Dzsafer jenei béget és Mehmed lippai béget, ez utóbbival – de feltehetően
[110 1. A nyomtatvány töredékesen fennmaradt címlapja
2. A nyomtatvány utolsó oldala
(A képek a Magyar Tudományos Akadémia Mikrofilmtárában őrzött másolatról készültek.)
[111az előbbivel is –, sokat beszélgetett Gyulafehérváron a törökök történetéről. Idézem Decsi szövegének vonatkozó részét: „Néhány előkelővel együtt elfogták Dzsafer jenei béget, ezt az idős férfit, aki a szomszédság meg számos erdélyi követjárás folytán igen sok tapasztalattal rendelkezett, és aki Szinánnal együtt oka és kezdeményezője volt az egész háborúságnak. Aztán Memhet lippai béget, az egykori budai basa virágzó ifjúságában levő fiát, dagadt embert, akivel Memhet basa jelenlétében Fejérvárott beszélgettünk a perzsa háborúkról, a török történelemről és különböző dolgokról.”[33] Tehát Baranyai Decsi török történelmi ismeretei egy részét az elfogott török főuraktól is szerezhette.
A következő megjegyzésem a műben található szólásokra, közmondásokra vonatkozik. Ugyanis körülbelül ugyanabban az időben, amikor a históriás éneket írta, Baranyai Decsi nyomtatásra készítette elő szólásgyűjteményét, amely Bártfán 1598-ban jelent meg. Ennek előszavában azt írja: „… jóllehet ezt a művecskémet elsősorban a magam vagy legalábbis kevesek használatára gyűjtöttem össze, mégis úgy gondoltam, hogy nem csekély haszonnal forgathatja minden rendbéli litterátus ember”.[34] Így nem megalapozatlan a gyanúnk, hogy a politikai célokon túlmenően Baranyai Decsi számára a históriás ének remek lehetőséget kínált az általa éppen kiadásra előkészített szólások és közmondások alkalmazására is.
Végül arra a kérdésre igyekszem válaszolni, hogy Baranyai Decsi miért név nélkül jelentette meg az éneket, mégpedig tudatos elhatározással. Indokairól a szerző az utolsó előtti versszakban tájékoztatja az olvasót.
Neuet vers feiekben nem akara foglalni,
Mert nagyob dolgokban akarta ielenteni,
Mostani idöben kellet igy el titkolni.
Nem osztom Lukinich azon vélekedését, hogy a szerzőnek azért kellett eltitkolnia a nevét, mert „az azon időben zavaros erdélyi politikai és társadalmi viszonyok” közepette „veszedelmes lett volna a megbukott német-barát politika pártjára állni”. A vers írásának évében, 1597-ben Báthory Zsigmond uralkodott, s hogy a versszakok első betűjében nem rejti el a nevét, a költőnek már a vers írása előtt el kellett döntenie. Lukinich erre a feltételezésre nyilván a versszak harmadik sorából következtetett. Neve eltitkolásának egyik célja valóban a vele politikailag ellentétes, törökbarát nézetek képviselői részéről vagy más okból érkező kellemetlenkedő bírálatok elkerülése volt. Baranyai Decsi János több művének előszavában utal a rosszalló és ellenséges bírálatokra. Sallustius fordításainak előszavát így kezdi: „Jól tudom én azt, hogy az magyar nemzetnek szokása szerint sokan lesznek az olvasók közül, kik ezt az én munkámat avagy megutálják, avagy ugyan meg is csúfolják és rágalmazzák.”[35] Az Adagiák előszavának végén pedig ezt írja: „Mert jó lelkiismeretem tudatában vagy könnyedén megvetem majd gáncsoskodóim ócsárlását, vagy pedig művecském[112 gúnyolóit és irigyeit az irodalmi közjó érdekében arra fogom majd jámborul ösztökélni, hogy valami hasonlót vagy ennél jobbat próbáljanak meg alkotni,…”[36]
Ennél is fontosabb indoknak tartom a versszak második sorában megfogalmazott érvet, amely szerint Baranyai Decsi nem tartotta méltónak ezt a munkáját arra, hogy névvel ellátva adja ki; sem történeti, sem irodalmi értelemben nem érezte elég magas színvonalúnak. A filozófiából doktorált, komoly jogtudományi művet publikáló, a klasszikus latin nyelven történeti munkát és politikai szózatot író szerző, – bár két magas színvonalú műfordítást megjelentetett magyarul –, de az enyhén döcögős, magyar nyelven szerzett regöséneket talán szégyellte magáénak vallani. Noha ellent kellett mondanom Stoll Béla kétségeinek a vers szerzőjének személyét illetően és ha nem is gondolom, hogy Decsi János „mélyen megvetette magyar nyelven verselő írótársait”, de igazat kell adnunk Stollnak annyiban, hogy Baranyai Decsi latinul írt művei és a históriás ének „két egészen más réteghez tartoznak”, és ez a tény lehetett a szerző tudatos anonimitásának elsődleges oka.
Igazat szolgáltatva Lukinich Imrének a szerzőség kérdésében és leleplezve a törökök elleni harcra buzdító költemény íróját, a 16. század végének e kevés sikert s megbecsülést kapott polihisztora sokirányú munkásságának egy újabb érdekes és fontos színfoltját ismerhettük meg.
Holler László
[1] Lukinich Imre: Egy historiás ének töredék a XVI. századból. = Kalazantinum (4.) 1898–1899. Első közlemény: 7. sz. 80–82., Második közlemény: 8. sz. 96–98.
[2] Lukinich Imre: Baranyai Decsi János ismeretlen historiás éneke. = Kalazantinum 1899–1900. 4–6.
[3] Ioannis Decii Barovii: Commentariorvm de rebvs Vngaricis (libri qvi exstant). A latin szöveget Toldy Ferenc adta ki: Baronyai Decsi János Magyar Historiája 1592–1598. Pest, 1866. Magyar fordítása: Baranyai Decsi János magyar históriája [1592–1598]. Fordította és a bevezetőt írta Kulcsár Péter. Budapest, 1982.
[4] Köblös Zoltán: Adalékok a Régi Magyar Könyvtárhoz. Harmadik Közlemény. = Erdélyi Múzeum. (Új folyam. II.) XXIV. 1907. 248–249. Nr. 52.
[5] Régi Magyar Költők Tára XVII. század I. A tizenötéves háború, Bocskay és Báthori Gábor korának költészete. Sajtó alá rendezte: Bisztray Gyula, Klaniczay Tibor, Nagy Lajos és Stoll Béla. Bp., 1959. 19. [Török császárok krónikája] 86–102. A műhöz tartozó jegyzetek: 524–527.
[6] Adagiorvm Graecolatinovngaricorvm Chiliades quinque. Bartphae 1592. (RMK I. 298. = RMNY 815) Fakszimile kiadás: Baranyai Decsi János: Adagiorvm. Bp. 1978. /Eötvös Loránd Tudományegyetem Fontes ad Historiam Linguarum populorumque Uraliensium 5./
[7] Paczolay, Gyula: János Baranyai Decsi and his Adagia. = Acta Etnographica (Megjelenés alatt.) {4.}
[8] Nussbächer, Gernot: Neue Beiträge über das Druckwerk „Török császárok krónikája”. = Magyar Könyvszemle (86.) 1970. 387–394.
[9] Az Caivs Crispvs Salvstiusnac ket Historiaia. Fordította: Baronyai Detsi Janos. Szeben. 1596. (RMK I. 286. = RMNY 786.)
[10] Régi Magyarországi Nyomtatványok. 1473 – 1600. Bp. 1971. Nr. 842. 603–604.
[11] Berlász Jenő: Istvánffy Miklós könyvtáráról. = Az Országos Széchenyi Könyvtár Évkönyve 1959. Bp. 1961. 202–240.
[12] Berlász Jenő: Újabb információk Istvánffy Miklós tékájáról. Erdélyi analekták 1598-ból – A zágrábi Corvin-kódex. = Az Országos Széchenyi Könyvtár Évkönyve 1972. Bp. 1975. 215. A kolligátumról a 216–228. oldalakon ír.
[13] Kulcsár Péter = Az Országos Széchenyi Könyvtár Évkönyve 1972. (Bp. 1975. 425 l.) Magyar Könyvszemle (93.) 1977. 78–80. Berlász Jenő cikkéről: 79–80.
[14] Balázs Mihály–Monok István: Történetírók Báthory Zsigmond udvarában (Szamosközy István és Baranyai Decsi János kiadatlan műveiről). In: Magyar reneszánsz udvari kultúra. Szerkesztette és az előszót írta: R. Várkonyi Ágnes Bp. 1987. 249– 262. jegyzetek: 377–379.
[15] Balázs Mihály–Monok István–Varga András; Tar Ibolya (ford.): Baranyai Decsi Jánosnak a török elleni háborúra buzdító beszéde 1598-ból. Szeged, 1990. /Lymbus Művelődéstörténeti Tár II./ 37–100. {Latin szöveg és magyar fordítás}
[16] Balázs Mihály–Monok István–Varga András; Tar Ibolya (ford.): Baranyai Decsi Jánosnak a török elleni háborúra buzdító beszéde 1598-ból. Szeged, 1990. /Lymbus Művelődéstörténeti Tár II./ 73. 3–7. sor.
[17] Balázs Mihály–Monok István–Varga András; Tar Ibolya (ford.): Baranyai Decsi Jánosnak a török elleni háborúra buzdító beszéde 1598-ból. Szeged, 1990. /Lymbus Művelődéstörténeti Tár II./ 77. 15–18. sor.
[18] Balázs Mihály–Monok István–Varga András; Tar Ibolya (ford.): Baranyai Decsi Jánosnak a török elleni háborúra buzdító beszéde 1598-ból. Szeged, 1990. /Lymbus Művelődéstörténeti Tár II./ 79. 7–10. sor.
[19] A másfél esztendő helyett másfélszáz esztendőt kell értenünk.
[20] Isenacum Eisenach latin neve.
[21] A versszak első sora félreérthető: nem 1517-ben írta ezt Hiltenius – akkor már nem élt –, hanem jövendölése erre az időre vonatkozott. Pontosabban 1516-ra jósolta, hogy „jő egy férfi, aki a papság ellenzője lesz”.
[22] Az Caivs Crispvs Salvstiusnac ket Historiaia. Fordította: Baronyai Detsi Janos. Szeben. 1596. (RMK I. 286. = RMNY 786.) „Az olvasokhoz” című nyolcoldalas előszó 6–7. oldalán. Az előszó szövege megjelent: Baronyai Decsi János Magyar Historiája 1592–1598. Pest, 1866. LXIII–LXVIII. valamint: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Reneszánsz kor. Bp. 1990. 420–422.
[23] A levelet Szabó Károly találta meg, aki a latin szöveget 1881-ben tette közzé: Szabó Károly: XVI. századi magyar tudósok levelei. = Történelmi Tár 1881. 470–493. Az idézett részlet: 474–475. Magyar fordítását már 1880-ban megjelentette: Szabó Károly: Adatok Decsi János életéhez. In: Protestans Theologiai Könyvtár XIII. Magyar Protestans egyháztörténelmi monographiák. Bp. 1880. 137–144. Az idézett részlet: 141. A levél Csonka Ferenc fordításában: Janus Pannonius – Magyarországi humanisták. Bp. 1982. /Magyar Remekírók./ 804–807. Az idézett részlet: 805–806. Ezt a fordítást idéztem.
[24] Régi Magyar Költők Tára VII. század I. Bp. 1959. 513.
[25] Márki Sándor: A tizenötéves török háború történetéhez. Első közlemény. = Hadtörténeti Közlemények (7.) 1894. 347–364.
[26] A levél latin szövege: Szabó Károly: XVI. századi magyar tudósok levelei. = Történelmi Tár 1881. 472–473. Magyar fordítása: Szabó Károly: Adatok Decsi János életéhez. In: Protestans Theologiai Könyvtár XIII. Magyar Protestans egyháztörténelmi monographiák. Bp. 1880. 138–140. A levél Csonka Ferenc fordításában: Janus Pannonius – Magyarországi humanisták. Bp. 1982. /Magyar Remekírók./ 801–803.
[27] Istvánffy Miklós: Magyarország története. Fordította: Vidovich György Debreczen, 1867. XXX. könyv 755.
[28] Régi magyarországi nyomtatványok 1473–1600. Bp. 1971. No. 786. 652.
[29] Baranyai Decsi János: Az Caius Crispus Sallustiusnak két históriája. Fakszimile kiadás. Bp. 1979. A fakszimile szövegét gondozta Varjas Béla. A kísérő tanulmányt írta Kurcz Ágnes. /Bibliotheca Hungarica Antiqua X./ A kísérő tanulmány 29.
[30] Adalék Décsi Czimor János életéhez. Közli: Koncz József. = Történelmi Tár 1881. 582–583. valamint: Koncz József: A marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollegium Története. Marosvásárhely, 1896. 21–23.
[31] Maros–vásárhelyi Nagy Szabó Ferencz memorialéja. In: Erdélyi Történeti Adatok. I. Kolozsvár, 1855. 96.
[32] Régi Magyar Költők Tára XVII. század I. Bp. 1959. 526.
[33] Baranyai Decsi János magyar históriája [1592–1598]. Fordította és a bevezetőt írta Kulcsár Péter. Bp. 1982. 10. dekád 8 könyv 9. fejezet: 235. A latin eredeti Toldy Ferenc kiadásában: Decsi János Magyar Historiája 1592–1598. Pest, 1866. 188.
[34] Adagiorvm Graecolatinovngaricorvm Chiliades quinque. Bartphae, 1592. Fakszimile kiadás: Baranyai Decsi János: Adagiorvm. Bp. 1978. /Eötvös Loránd Tudományegyetem Fontes ad Historiam Linguarum populorumque Uraliensium 5./ Az előszó latin szövegét kiadta Toldy Ferenc: In: Decsi János Magyar Historiája 1592–1598. Pest, 1866. XXXVI–XLV. Az előszó magyar fordítása Csonka Ferenctől: Magyarországi humanisták. Bp. 1982. /Magyar Remekírók./ 810–818. Az idézett részlet: 817.
[35] Az Caivs Crispvs Salvstiusnac ket Historiaia. Fordította: Baronyai Detsi Janos. Szeben, 1596. „Az olvasokhoz” című nyolcoldalas előszó 1. oldalán. Az előszó szövege megjelent: Baronyai Decsi János Magyar Historiája 1592–1598. Pest, 1866. LXIII–LXVIII. valamint: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Reneszánsz kor. Bp. 1990. 420–422.
[36] Adagiorvm Graecolatinovngaricorvm Chiliades quinque. Az előszó magyar fordítása Csonka Ferenctől: Magyarországi humanisták. Bp. 1982. /Magyar Remekírók./ 810–818. Az idézett részlet: 818.