A hazánkban élő nemzeti kisebbségek történetének, kultúrájának, nyelvének kutatása nagy lendületet vett az utóbbi években. Természetesen az egyes népcsoportok tagjai járnak ebben az élen. A magyarországi németek képviselőinek ( történészek, nyelvészek, irodalmárok) hosszabb – rövidebb tanulmányaiból válogatott és szerkesztett egy kötetet Hambuch Vendel, aki 1995 és 1998 között a Fővárosi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke volt, és ma is a Német Kultúregyesület vezetője. Évtizedek óta dolgozik a népcsoport „szolgálatában” és amint előszavában megjegyzi, régi vágya volt egy ilyen könyv megjelentetése.

A hazai németek valóban jelentős szerepet játszottak nemcsak a főváros, hanem az ország tudományos, gazdasági és kulturális életében is, elég ha Semmelweis Ignácra, a tudós orvosra, Ybl Miklósra, az operaház és Steindl Imrére, az országház tervezőjére, Erkel Ferencre, a „legmagyarabb” zeneszerzőre gondolunk, vagy éppen nyomdászokra, könyv- és lapkiadókra (Emich, Trattner, Heckenast), írókra és újságírókra (Toldy /Schedel/ Ferenc, első magyar irodalomtörténetünk írója, vagy Mátray /Rothkrepf/ Gábor, a Regélő szerkesztője), akiknek neve összeforrt a magyar szellemi élettel.

[241Ez a tanulmánykötet felvázolja a magyarországi németek Pest-Buda és Budapest fővárossá alakításában, kulturális és tudományos felemelkedésében végzett munkáját. Nyolc részre tagolódik: történeti áttekintést ad a pest-budai „svábok”-ról, a kezdetektől egészen napjainkig, a mai önkormányzatok megalakításáig, szól gazdasági szerepükről, egyházi életükről, egyesületeikről, színházukról, iskoláikról etc. Igyekszik minél több oldalról bemutatni a fővárosi német polgárság arculatát, szellemi életét a magyar nemzettel való együttélés keretein belül. A kötet alapgondolata az, hogy bemutassa a népcsoport magyar haza iránti szeretetét, hűségét és hangsúlyozza kultúraközvetítő szerepét. A német ajkú polgárok alkották legnagyobb nemzetiségi csoportunkat – hiszen az 1830-as években Pest-Buda lakosságának többségét számlálták – a három nagy betelepítési hullám után.

Emeljük ki a könyv számunkra legfontosabb fejezetét, amely a kultúrával foglalkozik és bemutatja a nyomdákat, könyvkereskedéseket, sajtó- és könyvkiadást, irodalmat, színházi életet. Soós István nyomdatörténeti vázlata rövid áttekintést ad az 1472-ben ide települt Hess András műhelyétől (ahol a Chronica Hungarorumot nyomtatták) a Franklin-Társulatig (1873), amely a Landerer-Heckenast utóda volt. Kicsit bővebben ír a német könyvkereskedőkről, akik nemritkán kiadók is voltak, pl. a 19. században a Mainzból érkezett Hartleben Konrád Adolf, aki reformkori nagyjaink (Bajza, Eötvös, Kemény etc.) műveit is kiadta, vagy Emich Gusztáv, aki az 1840-es években Csokonai és Petőfi verseit, továbbá a Honderű és az Új Magyar Múzeum c. folyóiratokat jelentette meg. A Weingand-Eggenberger üzlet Eggenberger József vezetésével a 19. század elején Pest-Buda legnagyobb könyvkiadója és könyvesboltja, a magyar írók kedvelt találkozóhelye volt. Ne felejtsük el Heckenast Gusztávot sem, aki éppoly lelkesedéssel és szép kivitelben adott ki magyar, mint német és osztrák munkákat, s az írók mecénása is volt. Szintén Soós István tollából értesülünk a hazai német sajtótörténetről. Érdekes módon a reformkori magyar nyelvű sajtó felívelésével egyidejűleg működtek a legjobb német nyelvű lapok is hazánkban (Ofner- majd Ofner und Pester Zeitung, az irodalmi Iris és egymás után a sokoldalú Pannonia, Der Spiegel, Der Ungar, amelyek a magyar irodalmi és színházi életről is tudósítottak, valamint magyar alkotók műveit is hozták, német fordításban. Ezek a lapok csak néhány évig működtek és szinte követték egymást. A leghosszabb életű az Ofner-Pester Zeitung, amely ezen a néven fél évszázadig, 1845-ig állt fenn és a Pester Lloyd, amely közel száz évig, 1854-től 1945-ig szolgálta az olvasókat.

Két folyóiratot külön is kiemel a kötet, az egyik a Sonntagsblatt, a két világháború között jelent meg, Bleyer Jakab kiadásában és szerkesztésében és a Vasárnapi Újság német nyelvű párjaként értékelhető. A másik a Deutsche Zeitung (1840–1844) egészen más szellemiségű volt, a „birodalmi német követeléseknek kellett eleget tennie”. A két lapról Pál Vince és Szabó Dezső elemzését olvashatjuk. Az 1945 előtti tudományos dokumentációról Szabó Dezsőtől, az ezt követő időszakról Manherz Károlytól kapunk rövid áttekintést. Napjaink német nyelvű sajtóját Schuth János, a Neue Zeitung főszerkesztője vázolja. Érdekes képet mutat, ha ezt összevetjük a 19. századi helyzetről írottakkal.

Nagy múltra tekint vissza a hazai német nyelvű színjátszás és zenekultúra. Már 1774-ben játszottak a Rondellában, s 3 évvel később a Várszínház 1200 főt fogadott be nézőterére. A Pesti Német Színház fénykorát Klemm László szerint, 1812 és 1847 között élte. Ez a színház már 3500 férőhelyével „monumentálisnak” számított a korban, a Gizella téren (mai Vörösmarty tér) állt, amíg egy tűzvész el nem pusztította. A német és osztrák szerzők mellett magyar darabokat is játszottak fordításban, sokszor magyar nyelvű betétekkel, dalokkal színezve. Az 1837-ben megnyílt Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti, nagy vetélytársat jelentett. A fenntartásról, műsortervekről is közöl adatokat a cikk írója. Szász Ferenc a magyarországi német írókat-költőket mutatja be az 1850 és 1945 közötti időszakból, akik magyar [242alkotókat is fordítottak németre, ezzel is népszerűsítve irodalmunkat külföldön.

A Németek Budapesten szép kivitelű, igényes tanulmánykötet, 1998-ban jelent meg és egy évvel később néhány új írással kiegészítve, németül is olvashattuk. A magyar és német kiadás végén találunk egy rövid életrajzgyűjteményt („Ki kicsoda a fővárosi németségben”) és a téma válogatott bibliográfiáját is tanulmányozhatjuk. Régi és mai fotóillusztrációk segítségével végigkísérhetjük az elmondottakat. Az „enciklopedikus” igényű munka a szerkesztő reményei szerint folytatódik majd.

Muth Ágota Gizella