A reprintek reneszánszát éljük és végre megjelent a „Szentpétery”, a „Scriptores” is reprintben. Ez a kiadvány is jó választás volt a reprintek terén a 90-es évek dereka óta hasznosan működő Nap Kiadó részéről, hiszen ténylegesen hiányt pótol ez a két kötet, és a medievisztika művelői által nagyon sokat forgatott könyvről van szó. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy nem egyszerűen csak reprintet kaptunk kézhez, hanem hasznos kiegészítéseket is: ezek a Scriptores 1937–1938-as megjelenése óta eltelt évtizedek eredményeinek tömör összefoglalói és szakirodalmi tájékoztatói. (L. 683–799.) A szerkesztők, Veszprémy László és Szovák Kornél mintaszerűen látták el feladatukat, mindig a lényeget emelték ki rövid kommentárjaikban. Nyilvánvaló, hogy a tartalmilag jól ismert könyvet itt ütjük fel először és csak ezután keressük meg az éppen szóbanforgó a locust.

Az eredeti Scriptores Árpád-kori szövegei a Függelékben Árpád-házi Szent Margit legendájával (Legenda vetus, Bőle Kornél 1937-es kiadása alapján, Gombos Catalogus fontiumában lévő fejezetbeosztás szerint; egyébként éppen 1999-ben jelent meg magyarul is!), Boldog Ilona legendájával és Frater Iulianus tatár jelentéseivel egészült most ki. Ezek beleillettek volna az első kiadásba – akkori kimaradásuk oka nem világos –, jelenlegi közzétételük még forráskutatás nélkül is örvendetes. Hadd jegyezzük meg, hogy tipográfiailag ez a leggyengébb része a könyvnek, a tömbösített latin szöveg elválasztás nélkül éles ellentétben áll a könyv törzsének klasszikus szedésével, az időnkénti elválasztási hibákat pedig egy gondosabb korrektúraolvasás kiszűrhette volna (cf. 729., 793., 799. old.), hasonlóan a 790. old. elgépelt „faxszimiléjéhez”. Kár egy ilyen súlyú könyvben ezekért az apró ügyetlenségekért. Még egy kifogás engedtessék meg: a 727–728. oldalon közölt irodalomjegyzékekben a címek kellő tagolásának hiányában elég nehezen lehet eligazodni. Szerencsére a rövidítések közismertek, ill. könnyen feloldhatók a szakirodalom ismeretében, tehát ez csak a tanulmányai kezdetén álló egyetemi hallgatónak okozhat némi problémát, akit vigasztalhat az a tudat, hogy a könyvészeti adatok sikeres átböngészése után szinte már meg is tanulta a kurrens szakirodalmat. Mindezekkel szemben azonban bőségesen kárpótolja az olvasót az Utószó tartalma; az újraközölt középkori latin szövegek mellett (és után) emiatt vesszük elsősorban kézbe ezt a könyvet.

Az Utószó világos elrendezésben közli a legfontosabb tudnivalókat a kérdéses forrásról. A mű tartalmának, szerzőségének, keletkezési idejének taglalását követik a fennmaradt kéziratokra, szövegkiadásokra vonatkozó könyvészeti adatok, kiegészítve az esetleges fakszimile kiadásokkal, fordításokkal és kommentárokkal. Ezután az általános szakirodalom szerzői betűrendben [235összeállított, válogatott listájában mélyedhetünk el: ennek tanulmányozása arról győzheti meg az olvasót, hogy lényeges megállapításokat tartalmazó cikkeket nem hagytak el a szerkesztők. Az itt közölt szinte naprakész, és biztosan még hosszú ideig bőségesen kiaknázható irodalomjegyzék mindenképpen figyelemreméltó teljesítmény, vélhetően kevés olyan terület akad a magyar medievisztikában, ahol ne venné ennek hasznát tapasztalt kutató és egyetemi hallgató egyaránt. Egyébként az egyes művekhez fűzött magyarázatokkal egy csapásra medievisztikánk sűrűjében találjuk magunkat: a gyakran teljesen ellentétes véleményeket a szerkesztők tárgyilagosan és lényegretörően közlik, adott esetben a sajátjukat sem hallgatják el, de álláspontjukat nem erőltetik rá az olvasóra.

A Scriptoresben olvasható, eltérő műfajokba tartozó latin szövegek a magyar középkor történelmének, eszme- és irodalomtörténetének elsőrendű forrásai, amelyek a külföldi kutatók érdeklődésére is számot tarthatnak. Ezért lett volna/lenne valamilyen formában még ma is indokolt, hogy a két fiatal magyar medievista kommentárjait és bibliográfiai összeállításait – történelmi hagyományainkra tekintettel – esetleg németül is lehessen olvasni. Kár lenne elszalasztani a lehetőséget, hogy középkorunk gyér forrásait legalább valamely világnyelven megírt magyarázatokkal lehessen az európai tudományosság elé tárni. Ennek vitathatatlan eredménye lenne, hogy a külhoni olvasó előtt egyetlen kötetben lenne lemérhető a tudományszak fejlődése a 30-as évektől kezdve napjainkig, továbbá megismerhetné a mai kérdéseket, a kutatás mai súlypontjait, irányait és az elért eredményeket. Ugyan a Monumenta Germaniae Historica Szentpéteryék által követett szövegkiadási technikája már jó ideje elavult, a létrejött – nem mindig kiváló minőségű – végeredmény újra közlése remélhetőleg új, korszerű kritikai munkálatokat indít el. Szövegkritikával, kiadástechnikával foglalkozó szemináriumokon kitűnő alapanyagot, példatárat és gyakorlási lehetőséget jelentenek ezek a számunkra „klasszikus” középkori szövegek.

A Scriptores Rerum Hungaricarumban eddig (talán) a latin szövegközlés volt a legfontosabb. A további kutatás ösztönzése és az egyetemi tanítás hatékonysága szempontjából most a Függelékkel és Utószóval okosan kiegészült reprint egységes egészként vált hirtelen nélkülözhetetlen segédeszközzé.

Sarbak Gábor