Magyar Könyvszemle 115. évf. 1999. 1.szám Vissza a tartalomjegyzékhez
A szerző a vajdasági magyar könyvkultúra ismert kutatója és terjesztője, akinek nevéhez számos tanulmány és cikk, valamint több alapvető feltáró és értékmentő mű kapcsolódik. E művelődéstörténeti tanulmányokat tartalmazó kötete gazdag tartalma ellenére csak szerény vázlatát mutatja be annak a jelentős és remélhetőleg még sokáig folytatódó és tovább gazdagodó életműnek, amelynek legfőbb tárgya a jugoszláviai magyar könyv volt. A könyvtörténeti kutatásoknak az az ága, amelyet Csáky S. Piroska leginkább művelt: a könyv társadalmi funkciójának, a befogadó-nak a vizsgálata önmagában is érdekes és időszerű vállalkozás már csak azért is, mert az irodalomtörténet az olvasóközönségre korábban alig fordított figyelmet. Munkásságának jelentőségét még tovább növeli az a körülmény, hogy vizsgálódásai tárgyául a Vajdaság magyar könyvkultúráját választotta, egy olyan közösségét, amelyről sokáig vagy túlságosan kevés vagy csak torz ismereteink voltak. Elég, ha a közelmúltban változatlan formában ismét megjelentetett Révai Lexikon 20. kötetében a délvidéki irodalomról olvasható lekezelő megállapításra vagy pedig a Szeli István által idézett azon véleményre utalunk, amely szerint a Vajdaság talaja a szellemi művelődés számára a priori terméketlen.
Csáky S. Piroska egy helyen György Lajost, az erdélyi magyar irodalom neves kutatóját és bibliográfusát jelölte meg példaképének, akinek tevékenysége szintén arra irányult, hogy szellemi életünk jelenségeit azok feltárásával nyilvánosságra hozza és megmentse a feledéstől. Hivatkozhatott volna akár sokkal korábbi példákra is: Czvittinger Dávidtól Sándor Istvánon keresztül Horányi Elekig, nemzeti bibliográfiánk és irodalomtörténet-írásunk megteremtőiig, akik szintén tudták, hogy a magyar szellem eredményeinek számbavételével és nyilvánosságra hozásával nem csak egy szaktudománynak, hanem a tudatos manipuláció által rossz hírbe hozott nemzetnek is szolgálatot tesznek. A szerzőnek a rosszindulat mellett szintén szembe kellett szállnia a hazai sznobság és közöny úgy látszik időfelettinek bizonyuló szövetségével is, amikor szűkebb hazája, a Vajdaság magyar szellemi életét leginkább tükröző könyvkultúrát vette vizsgálat alá.
Mindezt olyan időszakra időzítette, amikor a történelem kisebbségi sorsra juttatta az ott élő magyarságot. A vajdasági magyar könyvek 19181941 (Újvidék, 1984.) c. bibliográfia összeállításával tette meg a szerző az első lépést magyar szellem két háború közötti hiteles képének a megrajzolásához, amikor is számba vette az időszak teljes vajdasági magyar könyvtermését. E munkája, valamint A jugoszláviai magyar könyv 19451970. (Újvidék, 1973.) c. összeállítása azért is nagy jelentőségű, mert sajnos mindkét korszakban csak nagyon hiányosan érkezhettek Magyarországra még a nagykönyvtárainkba is az ott megjelent magyar könyvek.
A tanulmánykötet többi könyvtörténeti tanulmánya is a Vajdaság művelődéstörténetét [132 gazdagítja. Olvashatunk többek között a két világháború közti időszak könyv- és lapkiadásának helyzetéről, az alsólendvai és a becsei nyomdák történetéről, a Magyar Szó 1945 utáni kiadói tevékenységéről, a vajdasági naptárkiadás egy évtizedéről és egy korábban alig kutatható témáról: az 19451995 közötti vajdasági magyar nyelvű egyházi kiadványokról.
Külön fejezetben találhatók a könyvtárakkal kapcsolatos írások, amelyekben a könyvtárosképzés, a bibliográfia-készítés, a hungarika-kutatás és az olvasószolgálat kérdéseiről olvashatunk. A 4. fejezet az olvasással kapcsolatos írásokat, az utolsó pedig kapcsolattörténeti cikkeket tartalmaz. Ezek között található pl. a Vuk és az Egyetemi Nyomda c. cikk, amely először a Magyar Könyvszemlében jelent meg. E zárófejezetben kapott helyet az a bibliográfiai összeállítás is, amely a jugoszláv népek 19571987 közti magyar nyelvű irodalmát tartalmazza. A kötetnek a magyar-délszláv szellemi kapcsolatok történetével foglalkozó írásai harmonikusan kapcsolódnak a vajdasági magyar kultúrát bemutató tanulmányokhoz és cikkekhez, és ez akár jelképesnek is tekinthető.
Kókay György