Magyar Könyvszemle   114. évf. 1998. 4.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

Dessewffy József köszöntő levele Batsányi Jánoshoz. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában Quart. Lat. 715. jelzet alatt található Jankovich Miklós gyűjteményéből egy különféle, könyvvé összefűzött lapokból álló kézirat: „Poëmatum tam Veterum, quam Recentiorum quae ab Hungaris scripta sunt et inedita Collectio Jankowichiana.” A kéziratban egymás után következnek különböző szerzők műveinek másolatai, némelyiknél évszám is található, a legkorábbi 1571-es, abafáji Gyulay Pál „Templum Palladis” című dialógusa. A gyűjteményen belül kisebb collectiók vannak, mint például Fejérváry Károlynak „Collectio Variorum Poematum et Epigramatum sui temporis.” De olyan érdekességek is olvashatók a kéziratban, mint Orczy Lőrinc búcsúvétele a főispáni hivataltól 1784-ben: „Dum illustrissimus Dominus Laurentius L. B. Orczy in I(ll)a provincia Albaujvariensi supremi Comitis muneri valediceret(ur) simul(atque) Illustrissimus Dominus Ladislaus L. B. Orczy in ejusdem Provinciae Supremum Comitem filius a Patre inauguraretur Devote Canebat Musa Evangelicorum Cassoviensium.”[1]

A kézirat számozása folytonos, a 90. rectótól a 100. recto levélig tart az a rész, ahol Dessewffy József ifjúkori versei olvashatók. (C. Josephi Deseöffy de Csernesz Iuvenilia Poemata.) Ez a 19 oldal kisebb méretű a többi lapnál, előtte és utána is kivágott lapok margója található. Végig egy kéz írása, 10 különböző versből álló gyűjtemény. Tartalmaz 2 költői levelet (az egyiket egy piaristához, talán Koppi Károlyhoz, a másikat Batsányi Jánoshoz), a lusta ember epitaphiumát, egy Horatius-ódát, egy leány haláláról szóló verset, egy Ovidius-parafrázist, egy Phantasia és egy De Amore című verset, egy Buda történetéről, és egy a saját születéséről írott művet. Az összes vers [408 disztichonos formában íródott. A Batsányihoz írt üdvözletnél nincs évszám, viszont az előtte lévő versnél (De morte Puellae Pestini) van: 1787. és a köszöntő utáni harmadik és negyedik versnél (De Amore, Descriptio Historiae quae Budae 1788 Contigit) is találhatunk évszámot, ez mindkét esetben 1788. Feltételezhető, hogy a többi vers is ebből a korból származik, ami azt jelenti, hogy Dessewffy 16–17 éves korában írta azokat. Ebben az időben még Batsányi is nagyon fiatal (24–25 éves), kezdő poéta volt, akinek ekkor még csak egyetlen műve jelent meg A magyarok vitézsége régiek példáival meg világosittva. (Pest, 1785.) Viszont olyan nagy volt ennek a kis munkának a sikere, hogy hatására Batsányi joghallgató társa, Berzeviczi Sándor, írt egy 36 soros disztichont, amelyet még Horányi Elek (Batsányi szeretett tanítómestere) is megemlít, sőt közzétesz.[2] Ezt a művet ismerhette Dessewffy, és esetleg még az 1788 nyarán megjelent első kötetét a Kassai Magyar Museumnak. Mindenesetre talán az egyik első köszöntője Batsányinak Dessewffy József, ám valószínűleg Batsányi nem is tudott erről a költői levélről, később egymással sosem leveleztek, s úgy tűnik, mintha nem is ismerték volna egymást személyesen.

A köszöntő vers[3] egy ifjúkorában önmagát még költőnek képzelő, majdani hatalmas műveltségét már megcsillantó, műkedvelő fiatalember írása a nála egy évtizeddel idősebb költőhöz. Dessewffy József sokkal inkább akadémia- és irodalomszervezői, s mecénási tevékenységével szerzett magának hírnevet és elismerést, mintsem verseivel. Levelezése jelentős, életrajzai és emlékbeszédei sikerültebbek. Versei szellemesek, de nyelv, s alak tekintetében gyöngék, ez a tendencia ebben a versben is megfigyelhető. Nincs kohézió, az egész vers szerkesztetlen, s hosszúra nyújtott. A klasszikus iskolai költők mellett (Vergilius, Horatius, Catullus, Tibullus) Attilát, a hunok királyát is megemlíti, s a magyar nyelvet is, és a hazát (a versben az egyik legtöbbször előforduló szó a patria), s némileg irigyen (invideo) nevezi Batsányit már ekkor a magyar vatesnak, amely szokásos formula jóval később, az Osszián-fordítások idején fogalmazódott meg Batsányi számára, s vált tudatosan vállalt költői magatartássá.

Batsányio Deseoffy Salutem

Hungarico mittit vates, nova Carmina vati Sistite, quos semper colui, fovique Poetae
Tum novus in latio, namque Poeta foro Deviat e tenera missa sagitta manu
Quid dico? nec sum Romano sangvine cretus Arma, Ducumque licet vobis cantassa triumphos
Nec mea Pegazidis, ora rigantur aquis. At pugnas ferro, mitis Apollo vetat
Cur augere meam turpis, cur demere famam Dum Phoebo stanco, multis est Pytho sagittis
Tento aliis: merito cur volo plura meo. Pro cunctis victor vatibus ille fuit
Surge Poetarum tu livida turba; sepulcro Parcite sacratas vos tingere sangvine Palmas
Saevaque desveta spicula mitte[4] manu O! Maro[5] palmae plus meruere tuae
En me Virgilius petis hinc, Horatius illinc Hae tibi tam vasto fecerunt nomen in Orbe
Ferre quis haec, non quis reddere tela sciat Deberes digitis gratior esse tuis
Urit Naso Latus, consvescens spargere flammas Non cessans, quamvis cuperem cessare sagittae
Haec it in exitium quam male flamma meum Vocibus obsistunt spicula spissa meis
Ipse Catullus habet, quae spargar tela, minasque Imparibus Vates numeris, qui mollia facta
Cur addis presso, chare Tibulle tuas Mollibus enarrant imparibusque modis [409
Addere vincturas vellent cervici catenas Non mihi cum Patria vires, animique recentes
Et glomerare meo colla rotunda jugo Labans, et quidam[6] pectora torpor habet
Permitto Nomen nec me defendere telis Nec pudet Hungarica quod sim de Gente creatus
Conabor, collo parcite turba meo. Quem pudet, heu! Patrii degener ille soli
Si quoque me dignum possem censere Poetam Nullam habeat Patriam turpis nec Numina, nullo
Isto non essem nomine dignus ego Unquam sit cuperem faustus ut ille bono
Hungarico quia non resonant mihi pectora versu Ille malis pereat, quae sunt bona perdat iniquus
Sed me sunt latiis pectora ranca modis Atque malis bona sint, non nocitura minus
Vos estis vates, vos norunt astra, solumque Dum mihi purpureus sangvis mea membra rigabit
Vestra aequor sistunt carmina saxa movent Dumque mihi sicco corpore succus erit
Non ego sum vates, quia carmina fingere tento Dum Capient haec ora Cibum, dum lumina cernent
Rara Poetarum gloria rara cohors Et pes decretum motus habebit iter
Placati redeunt, et jam mihi corda levantur Omnia quae molem faciunt, mihi Corporis istam
Nec pictus vultu, cernitur esse timor Pars quoque si vivit purior illa mei
En timui vates, nunc Patria justa timenda est Patria, sint sacra tibi per numina Iuro
Arma cruenta magis posterioris erunt Vos sitis o Dictis, Numina justa meis
Cur ego Romano vellem contendere versu? Hungaricis numeris, si Carmina scribere vobis
Quam pater incultos Patria lingva modos Iam possem toto maximus orbe forem
Attila vectigal Romam solvisse coegit Non mihi prout nunc fit premerentur pectora tussi
Romano digner Carmina ferre pede Nec flueret spissum gutture phlegma meo
More colam Latio, victorum numina vates Possem plura loqui, possem clamare candendo
Summa quidem Vates numina Romania [!] Dilectae Patriae, deliciasque meae.
At quod in Ausonios nova Carmina fero campos At mihi sic vix sunt, suspitia pectore lasso
Propositis Metris causa docenda mihi Quae sint maestitiae signa probata meae.
Non vellem Patris, mediocria dicere versu Diligo te quamvis, quamvis sis pectore toto
Non mihi selectos sustinet illa modos Ingenioque mihi junctus amicatus
Non amor et studium Patriae langvescit et Ignis Invideo quodsis tu vates Hungarus ipsi
Pectus qui tegidum non[7] finit esse meum Praebeat afflictos Hospita lingva modos.

Ajkay Alinka


[1] E latin nyelvű kéziratnak a nyomtatott változata magyarul megtalálható az Országos Levéltárban: Orczy család levéltára, P szekció 519. Familiaria, 12. csomó.

[2] Horányi Alexius: Nova Memoria Hungarorum et Provincialium scriptis editis notorum. Pestini, Typis Matthiae Trattner, 1792. 321. „Legitur in hoc opusculo venustum carmen, quo Batsányio Amicus, et tunc in Jurisprudentia Socius Alexander Berzeviczi applausit, quod hoc loco exhibendum putamus.”

[3] Az átírás során a rövidítéseket feloldottam, a központozást és a nagybetűket a kézirat alapján megtartottam.

[4] a,corripe tela

[5] Virgili

[6] nec

[7] nobis