A wolfenbütteli Herzog August Könyvtár 1997-ben ünnepeli fennállásának 425. évfordulóját, a könyvtárat egyetemi rangú nemzetközi központtá tevő volt igazgató, Paul Raabe pedig ebben az évben volt 70 éves. A kettős ünnep a létrehozója annak az alkalmi – ám tudományos – kiadványnak, amely Mechthild Raabe két tanulmányát közli a hercegi könyvtár olvasóinak történetéről.

Mechthild Raabe többéves kutatása eredményeképpen két hatalmas adattárral zárta le azt a vizsgálatot, amelynek során a wolfenbütteli könyvtár olvasói szokásait dolgozta fel. A két adattár a müncheni Saur kiadó gondozásában jelent meg (Leser und Lektüre. Die Ausleihbücher der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel 1714–1799. 1–4. köt. München [stb.] 1989; Leser und Lektüre vom 17. und 19. Jahrhundert. Die Ausleihbücher der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel 1664–1806. 1–4. köt. München [stb.] 1997), és a kiadó nagyvonalúsága tette lehetővé, hogy a bevezető tanulmányok ünnepi gesztusként és a szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé váljanak.

A wolfenbütteli Herzog August könyvtár az ifjabb August herceg halála után, 1666-ban vált nyilvános könyvtárrá és ebből az időből maradtak fenn az első kölcsönző könyvek. A szorgos könyvtárőrök vezette hatalmas kéziratos köteteket Mechthild Raabe sokéves munkával dolgozta fel és állította össze azokat a statisztikai táblázatokat, amelyek az olvasók foglalkozását, társadalmi helyzetét, az olvasmányok szerzőit, témáját, nyelvét dokumentálják. A két dokumentum-gyűjtemény bevezető tanulmányai – azaz a mostani kötet –, a vizsgálat eredményét, a statisztikák tanulságait foglalják össze, felrajzolva a könyvtár, annak munkatársai és olvasói történetét is. A tanulmányok bemutatják a könyvtár egyes korszakait, különbséget téve a tulajdonos hercegek könyvgyűjtési szokásai között. Az alapító Julius herceg, majd a névadó August herceg a barokk főúri reprezentáció megtestesítőjének tartották a könyvtárat. Ugyanezt a felfogást képviselték az íróként is ismert Anton Ulrich herceg és leszármazottai. I. Károly és fiai a felvilágosodott abszolutizmus és a reformtörekvések megvalósítása jegyében fejlesztették tovább a könyvtárat és tették lehetővé a szélesebb körű használatot.

A könyvgyűjtő, ám mégis amatőr tudós hercegek mellett azonban jelentős szerepet játszottak a könyvtár életében a nevezetes könyvtárőrök is. Amíg az egyik kiváló személyiség, a londoni Royal Society és a Philipp von Zesen neve által fémjelzett Deutschgesinnte Gesellschaft tagja, David Hanisius tizenötéves könyvtárvezetői működésének szinte semmi kimutatható nyoma nincs, addig a másik kiválóság, Gottfried Leibniz nevéhez számtalan szakszerű intézkedés, a katalogizálás továbbfejlesztése, az épületek kibővítése fűződik. A kevéssé ismert Lorenz Hertel és Jakob Burkhard után ki kell emelni a könyvtár legnevezetesebb irányítóját, Gotthold Ephraim Lessinget, aki számos művét, többek között az Emilia Galottit és a Bölcs Náthánt is Wolfenbüttelben írta. Tehette ezt annak fényében, hogy könyvtárosi munkája mellett munkaadója, Karl Wilhelm Ferdinand herceg lehetővé tette, hogy „ő használja a könyvtárat és kevéssé a könyvtár őt”.

A nevezett könyvtárőrök között meg kell még említeni Michael Ritthalert, aki a felsőmagyarországi [344 Modorról származott, és mint exuláns lutheránus volt kénytelen német földön munkát keresni. Kéziratai a Herzog August Bibliothek kézirattárában találhatók, munkásságát Borsa Gedeon dolgozta fel (MKsz 1986. 272–282).

Mechthild Raabe tanulmányának jelentősebb része a hercegi könyvtár olvasóival foglalkozik. A későbarokk 1664-től 1713-ig vizsgált periódusában 933 személy kölcsönzött a könyvtárból, közülük 23 olvasó több, mint 100 kötetet olvasott. Az olvasók foglalkozás szerinti csoportosításánál kiderül, a legtöbbet olvasók természetesen a könyvtárosok voltak, ami Mechthild Raabe szerint „alátámasztja ugyan azt az előítéletet, hogy a könyvtáros munkaidejében olvas, de mutatja azt is, hogy a könyvtáros a gyűjtemény első használója”. Mivel Leibniz és Lessing, tevékenységükhöz képest kevés könyv kölcsönzőjeként szerepelnek, feltehető, hogy a két kivételes személyiség a könyvtárhasználati szabályok, a kölcsönzőkönyv aláírása alól is kivonták magukat. A tudós könyvtárhasználók mellett feltűnő a Ritterakademie hallgatóinak nagy száma. A jelzett időszakban 338 akadémista szerepel a főúri nemesifjak képzésére létrehozott nemzetközi intézmény matrikuláiban, és mintegy fele az ifjú főnemeseknek (főleg angolok) élt a lehetőséggel, hogy műveltségét az egyedülálló gyűjteményben gyarapítsa. Külön csoportban vizsgálja a tanulmány az udvari társaság és a hercegi udvartartáshoz tartozó hivatalnokréteg és intelligencia olvasási szokásait.

A 18. században megváltozott a wolfenbütteli könyvtár helyzete, ennek következtében olvasói táborának összetétele is. A raritásokat megőrző „bibliotheca illustris” mellett megmaradt ugyan a „tudóskönyvtár” jelleg, azonban a század második felében, miután az udvartartás Wolfenbüttelből Braunschweigbe költözött, a gyűjtemény átalakult polgári könyvtárrá. Az 1799-ig tartó 85 év alatt 1648 olvasó neve ismert, a kölcsönzött könyvek száma 21,848 (Az imponáló adatok elemzése érdekes összefüggésekre is rávilágít: a könyvhasználat a század folyamán radikális mértékben csökkent: amíg a könyvtár első periódusában évente 301 könyvet kölcsönöztek ki, addig az utolsó vizsgált évek átlaga 117 kötet. A könyvtár megnyitásakor egy olvasóra átlagosan 16 könyv jutott, a 19. század elején ez a szám 6,5 kötetre csökkent.) Az olvasók foglalkozási megoszlása az idő múlásával jobban részletezhető; a korábban említett, az udvarhoz tartozó csoportok mellett jelentős számban szerepelnek a kölcsönzőkönyvekben a jól elkülöníthető polgári rétegek. A tudós könyvtár olvasói között egyetemi professzorok, tanárok, magántudósok, egyházi személyiségek, orvosok, természettudósok, gyűjtők, könyvtárosok találhatók, a polgári könyvtár olvasói katonatisztek, diákok, egyetemisták, művészek, kereskedők, kézművesek. A korábbi korszakban elvétve találkozhatunk női olvasókkal, a 18. században már külön vizsgálható csoport az olvasó nő és megjelenik a társasági olvasás fogalma is.

Az olvasói összetétel vizsgálata mellett még érdekesebb az olvasmányok feltárása. Mechthild Raabe erre a kérdésre számokkal és címekkel dokumentált, sokrétű választ ad. A vizsgált témakörök összesítése szerint a három vezető terület a történelem (20,2%), teológia (17,5%) és az irodalom (16,1%). Egészen mást mutat azonban a két jelzett korszak egyenkénti vizsgálata: míg a kezdetektől az 1713-ig terjedő periódus olvasmányainak százalékos megoszlása: teológia (23%), történelem (20,3%), szépirodalom (10,8%), addig a 18. század nagyobbik felében ez a szám jelentős szépirodalmi érdeklődést reprezentál: teológia (13,8%), történelem (19,8%), szépirodalom (20,1%). Nagy szerepet játszott ebben az elmozdulásban a női olvasótábor megjelenése. A hölgyek olvasmányainak 55%-a tartozott a szépirodalom körébe, kedvenc könyveiket pedig főleg (47%) francia nyelven olvasták. A rendkívül érdekes vizsgálat eredményeinek részletezésére egy recenzió korlátozott terjedelme nem ad lehetőséget, csupán arra utalunk, hogy a könyvtár olvasói érdeklődéssel forgatták a magyar történelmet tárgyaló munkákat, kortárs beszámolókat, röpiratokat, de magyar nyelvű művet Szenci Molnár Albert latin–magyar szótárán kívül senki [345 nem olvasott (azt is csupán egy könyvtári titkár használta).

Mechthild Raabe kutatásainak megismerése két szubjektív megjegyzésre is lehetőséget ad: irigylésre méltó az a könyvtári tradíció, amely 300 év távolából is lehetőséget ad olvasásszociológiai vizsgálatokra, ugyanakkor sajnálható, hogy a modern jogrendszer erre az utánunk következőknek már nem ad lehetőséget; ugyanis adatvédelmi okokból korunk könyvkölcsönzési dokumentumait meg kell semmisíteni.

A wolfenbütteli magánkiadvány jelentősége messze túlmutat egy könyvtár magántörténelmén és a 17–18. századi európai művelődéstörténet és történeti olvasásszociológia számára szolgál fontos és összehasonlítási alapot képező adatokkal.

Németh S. Katalin [349