Kevés olyan értékes irodalomtörténeti forrásanyag van – a saját műveken és a levelezésen kívül – mint egy-egy író könyvtárának a leírása. Sajnos ma viszonylag nem nagy a száma azon szerzőknek, akiknek könyvgyűjteményéről pontos leírás maradt volna fenn, de még kevesebb esetben maradt ránk maga a teljes könyvgyűjtemény. Amikor pedig ez megtörtént, hála bizonyos, nagyon vitatható könyvtári gyakorlatnak, sokszor e gyűjteményeket sem hagyták meg együtt, hanem szétszórva került be az illető nagy könyvtár raktárába, esetleg szakok szerint vagy más módon (pl. méretei alapján) süllyesztve el az állomány óceánjába. (Ez történt pl. az Országos Széchényi Könyvtárban többek között Batsányi János könyvtárával.)

Szerencsére Eötvös József könyvhagyatékának nem ez lett a sorsa. Hogy a nagy író és [340 kultúrpolitikus könyvhagyatékának túlnyomó többsége mindmáig egyben van és az Eötvös Könyvtárban hozzáférhető, főleg két intézmény érdeme. Eötvös Loránd ugyanis apja könyveinek egy – kisebb – részét a Budapesti Műszaki Egyetem Könyvtárának, nagyobbik felét pedig az akkor szerveződő Eötvös Collegiumnak adományozta, amelynek 1953-ban történt feloszlatása után az MTA Irodalomtudományi Intézetének tulajdonába került. Ennek vezetője kérésére 1965-ben a Műszaki Egyetem Eötvös gyűjteményét a könyvtár igazgatója átengedte az Eötvös Könyvtárnak és így egyesülhetett a hagyaték két része. Ezt követően sor kerülhetett az értékes könyvhagyaték sok szempontú elemzésére és feldolgozására, ami főleg Bényei Miklós nevéhez fűződik, aki éppen a Magyar Könyvszemlében publikálta először az Eötvös könyvtárával kapcsolatos kutatásainak eredményét. (MKsz 1970. 180–192.)

Gángó Gábor munkája ezeknek a kutatásoknak nemcsak értékes kiegészítője, hanem a további kutatás számára is alapvető fontosságú összeállítás. Eötvös József könyvtára leíró katalógusának elkészítése során a teljes állományt vette alapul. A nyomtatott katalógusban szereplő mind a 950 kötetről részletes címleírás készült, amelynek Megjegyzés-rovatában az összeállító a bejegyzéseknek is helyet adott, megkülönböztetve az Eötvös Józseftől származókat mások bejegyzéseiről. Az egyes kötetek leírása végén – talán nem egészen indokoltan, kiemelt szedéssel – a könyvtári jelzet olvasható. Ebből kitűnik, hogy a mű az MTA Irodalomtudományi Intézet Eötvös Könyvtára állományának egy részében, az együtt tartott hagyatékban, vagy a könyvtár más részében található.

A magyar és a német nyelvű bevezető Eötvös József könyvtárának történetét és irodalmát tekinti át. Itt értesülünk arról is, hogy ez az összeállítás nem tartalmazza Eötvös valamennyi könyvét, hiszen egyes darabok magánszemélyekhez kerültek. Sajnálatos, hogy elveszett a kéziratos katalógus, amelynek alapján kideríthetőek lettek volna az elveszett, illetve az Eötvös Könyvtár állományában rejtőző kötetek is.

A tudományos alapossággal készült katalógus használatát több mutató is megkönnyíti. Így áttekintést kaphatunk az Eötvös Könyvtár bemutatása alapján a művekről a szak szerinti csoportosításban is. A tételszámokra utaló névmutatóban a leírásokban található nevek kaptak helyet. Külön összeállítás készült – noha e tételek szerepeltek már a betűrendes névsorban is – a szerző feltüntetése nélkül kiadott könyvekről is, sőt külön jegyzékben tekinthetők át azok a dokumentumok, amelyek a kötetek lapjai között fennmaradtak. A kötet végén rövidítésjegyzék is található.

A bevezetésben említett korábbi kutatások megállapítása szerint Eötvös József könyvtárának túlnyomó többségét – mintegy 80–85 százalékát maga az író tudatosan gyarapította, vásárlások, árverések és aukciók által. Így különösen érthető Sőtér István azon megállapítása, hogy Eötvös könyvtára elsősorban munkakönyvtár volt, állományának tagjait saját munkáiban gyakorta említi és idézi.

Ezért is, de számos egyéb okból és a kutatások folytatása érdekében is, indokolt volt – a gyűjteménnyel kapcsolatos eddigi elemzések mellett – az egész könyvtár katalógusát elkészíteni és nyomtatásban megjelentetni. E feladatot Gángó Gábor színvonalasan oldotta meg; a sok aszkézist kívánó munkája nyomán bizonyára újabb kutatók kapnak ösztönzést az Eötvös-kutatások folytatásához és általában a XIX. század uralkodó eszméinek további tanulmányozásához.

Kókay György