Magyar Könyvszemle   1. évf. 1876. 3.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

[122PÁZMÁNY PÉTER
NÉGY ISMERETLEN MUNKÁJA.
Közli: Fraknói Vilmos.

Pázmány bevezetésűl „eleol iaro level”-et intéz Alvinczi Péterhez. Mert habár a „Lelki Orvosság” névtelenűl jelent meg, „a kik – úgymond – ebet szeorin s embert beszédin meg szoktak ismerni, azt csergetik, hogy a te Humanitasod vinnyeiébeol keolt az iratocska. Nem tagadom, hogy az mennyire toellem lehetet mentegesselek tégedet szereteo Alvinczi Uram, es azt feleltem erre a vádolásra, hogy egyszer [123néked az kása meg égette szádat, és magaddalis meg ismértettek, hogy másra termettél te, nem a tudos emberekkel való disputatióra. Azért, az király kenéshez[1] (tudodé?) és az Feiedelmek Testamentomossagahoz nagyob kedved vagyon, hogy sem az hitnek igazgatasahoz es az beolcs irasokhoz.”

Mindazáltal e válaszát két okból intézi hozzá. Először, hogy biztos tudomást nyerjen tőle arról, vajjon csakugyan ő szerzője a Lelki Orvosság előszavának. És „Másodszor hogy temagad légy itíleo biro benne, mely szemtelenúl cziganykodnak az Calvinista Predikatorok, mikor az régi keresztyenek tudomanyarul beszelnek. És incsed eoket, hogy ha Istenteul nem felnek, es tellyesseggel el vetemedtek a csalardsagra, ám bár az emberekteul való szégyenletekben meg ráncsak neha az fekeleot (?), es csunyabban berentuallyanak.”

A munkácskát négy részre osztja. Az elsőben kifejti „mi adot okot ez iratocskara.” Ugyanis az Alvinczi-féle előszó ismételte azt a gyakran felhozott vádat, hogy a katholikusok bálványozók és a szenteket imádják; megemlíti azt is, hogy az ő „Isteni igazságra vezérlő Kalauzát” A. mindíg „Pokolra vezérlő Kalauz”-nak czímezi.

A második résznek czíme: „Czímeres hazugsági az Calvinista Beszelleonek.” Felhozá ugyanis az Alvinczi-féle előszónak következő helyeit: „Az keonyu kohlo Jesuitak tagadgyák, hogy eok a meghólt szenteket segítségeul hínák… Tagadgyák, hogy az Szent Mariat imadgyak.” Pázmány csak röviden szól e kérdésről, és olvasóit az Alvinczihez intézett „Öt levélre,” valamint a Kalauzra útalja. Azon ellenvetésre pedig, hogy „sohult nem olvasunk illyen forman való segitsegeul hívást, Halgas meg engemet Ur Isten az Abrahamért”, az ó-testamentomi szent könyvekből vett öt idézettel felel meg.

A harmadik rész czíme: „Ravasz alnoksága az Beszed szerzeonek.” Ez a szűz Mária tiszteletére vonatkozó kérdéseket tárgyalja.

Végre a negyedik részt hivatva van kimutatni: „Meli bolondul bizonittya az Beszed szerzeo Calvinista, hogy az Szenteket nem kell segitségeul hínunk.”

„Minek eleotte – úgy mond – az te bizonysagid rontasahoz kezdgyek, elseobennis azt kivánom teolled, mivelhogy arra tanítasz, hogy semmit se hidgyek valamit az szent irasban meg nem mutathatsz, [124mutasd meg, hol vagyon irva ez a ti tudománytok: Nem szabad az szenteket kerni, hogy érettünk imadkozzanak. Ha ezt az szent irásban fel találod ma mondok ellene az Papistasagnak. Ha fel nem talalod, ne bánd hogy szódat fogadom és el nem hiszem az mit az irasban nem olvasok.”

Azután felel három érvére, melyekkel a szentek segítségűl hívása ellen harczolt.

A nyelv és előadás világosan hirdette, hogy Lethenyei neve alatt Pázmány lappang; – ez iránt senkinek sem lehetett kétsége. Legkevésbbé Alvinczinek, a ki még ugyanazon évben egy „Tükör” czímű munkában válaszolt, melyből azonban egyetlen példányt sem ismerünk. Erre szintén 1614-ben Pázmánytól megjelent az „Igazságnak Győzedelme” czímű munkája, melyben a fennebb ismertett munkát magáénak elismeri.[2]

IV.

Pázmány ugyanakkor, midőn a magyarországi kálvinisták egyik vezérével, Alvinczi Péterrel megmérkőzött, a magyarországi lutheránus irókkal is háborúban állott.

1614-ben Zvonarich Imre csepregi prédikátor Haffenreffer Mátyás tübingai protestáns hittudósnak munkáját magyar fordításban, ily czím alatt bocsátotta közre: „A szent irásbeli hitünk ágainak bizonyos móddal és renddel három könyvre való osztása.” Ehez Zvonarich egy Nádasdy Pálhoz intézett ajánlólevelet és Nagy Benedek kőszegi tanító előszót írt, melyben a „Kalauz” ellen heves támadást intéz.[3] Erre Pázmány, ismét álnév alatt, ily czímű czáfoló-iratot adott ki:

„Csepregi Mesterség, Az az Haffenreffernerk magyarrá fordítot keonyve eleiben fueggesztett leveleknek, czegéres czigánysági és orcza-szégyenítoe hazugsági. Mellyet az Igazságnak otalmára irt Styl Miklós.

Nyomtatták Bécsben 1614 Esztendeoben.”

Kis nyolczadrétű számozott 76 lap. (Egyetlen ismert, teljes és ép példánya a marmarosszigeti collégiumban.)

Minthogy a Haffenreffer-féle munka Nádasdy Pálnak volt ajánlva, Pázmány szintén neki ajánlotta a magáét. Erre – úgy mond – két [125ok indítja. „Egyik az Nagysagod Uri személyének beocseulletes méltósága, melly az Magyar nemzetség keozeot nevezetes Uri-gyeokérbeol származván, sok szép ioságoknak gyeumeolcseozeo veszszeiével naponként nevekedik, és orszagunknak deucseosséges magasztalására való szolgálatokat ifiusaganak sengeieben mutat.” A másik ok „az igazságnak felfordíthatatlan ereossegehez való bizodalmom.” „Mint az Palma fábol csinált gerendák az terh alat, le nem haiolnak, seot felemelkednek; és az arany, meg nem emésztetik, seot meg tisztíttatik az egeo teuzben.”: úgy a kath. egyház tanainak igazságát is a támadások még inkább kiderítik. „Nem kel ehez meszeunnen keresgetet ielenseg; csak az Nagysagod beocseulletes nevének aiánlot Hafenreffer keonyve eleiben feuggesztet levelekbeolis nylván lehet. Mely leveleknek, sok boytoriánnal egybe csoportozott eusteokét, reovideden meg feuseuleom, és az Tekintetes Magyar Nemzetseggel szemlatomást megismerteteni, hogy az vj predikatorok cselefendi habahuriaia csak ravaszság, csavargás, hamisság, szemfiny veszes; melyben sem igazság, sem okosság, sem szemérmetesség nem találtatik. Ennek pedig itíletit Nagyságodra magára hagyom.”

Az első részben (11–22. ll.) azt igyekszik kimutatni, hogy „az csepregi tanítás szerént, távuly esett az Apostoli igazságtúl az Luther hit,” azaz a Zvonarics-féle ajánlólevélből kovácsol fegyvereket a protestáns felfogás ostromlására. Zvonarics azt mondja, hogy minden időben voltak, kik az igaz s apostoli tudományt oltalmazzák és magyarázták. Pázmány ezzel szemben így okoskodik: Nem voltak minden időben a kik az ágostai hitvallásnak a halottakért való imádságra, a bőjtre, a római pápára vonatkozó tanait oltalmazták; tehát ezek nem képeznek igaz és apostoli tudományt.

Zvonarics azt mondja, hogy az egyháznak minden időkben voltak rövid írásai, melyek az egész mennyei tudományt röviden, rendben és világosan előadták. Pázmány ezzel szemben felállítja e tételt: az egyháznak soha sem voltak oly rövid írásai, melyekben az ágostai hitvallás világosan benfoglaltatnék; az tehát nem tekinthető mennyei tudománynak.

Zvonarics azt állítja, hogy hamis vélekedésben van az, a ki valamit azonkívűl hiszen, a mi a bibliában foglaltatik. Pázmány erre így szól: Zvonarics és hitsorsosai hisznek oly dolgot, mely a szent írásban nem foglaltatik, tehát hamis vélekedésben vannak; és idézi a Zvonarics-féle ajánlólevélből azt a helyet, a hol mondja, hogy az [126apostolok eloszlásuk előtt az ő tudományukat összefoglalták és azt apostoli symbolumnak nevezték; a miről a szent írásban nincs említés.

A második részben (23–50. ll.) a „Kalauz” ellen emelt vádakkal foglalkozik.

„Nem mertek – úgy mond – magok az Luther Predikatorok az Kalauzban harapni: hanem egy csácsogó nyalka mesterkét taszítottak eloe, és az által turkálnak harom vagy négy czikkelykét az Kalauzban, az az egi nagy erdeoben két veszoe szálat akarnak levágni, hogy az erdoe ligetes légyen. Ez pedig az nyelves Haris, foeloetteb elment az emberség melleol és torkig meruelt a szemtelenségben. Azért gyermekded korában, eroes zabolát rántok száiában, talám ez után nem lészen olyan hoercsoekoes. De nem szidalommal mint oe, hanem vakmeroe balgataghságának igaz feddésével, ha lehet eszére hozom nyavalyást; és meg ismértetem vélle, hogy kueleomb az gyermekek kákumbákomiban széleskedni, és az túdos emberek írásán akadozni. Hogy pedig szégyen-vallását kuennyebben szenvedgye, neveruel sem emlekezem, csak Szoczenak hivom.”

Előbb azonban a superintendensnek és seniórjának tiltakozását veszi bonczkés alá, a melyet azok a Kalauznak a protestáns lelkének erkölcstelenségéről szóló fejezete ellen állítottak ki, és úgy látszik a Haffenreffer-féle fordítás élén kiadtak. Ezen tiltakozásban kiemelik, hogy a Kalauz „magátul talált rútsagokat ir az predikatorokra”; hogy az „sok Jesuitáknak egyenleo munkáiaból készíttetetet”; hogy „óltalmazza az bordélyokat”. Az első vád ellenében hivatkozik Bornemissza és Bőjthe superintendensek saját vallomásaira; a harmadik ellen pedig egyszerűen útal a Kalauzra.

Ezután áttér az előszóra, mely Luthert a Kalauz azon vádjai ellen védelmezi, mintha bujaságra tanítana, a lélek halhatatlanságát tagadná sat. Ezen állításait Pázmány fenntartja és támogatja.

A harmadik részben (50–60. ll.) azon vád ellen védelmezi a Kalauzt, „hogy nem igazán bizonyít az írásokkal, vagy ellop benne, vagy az hová igazít ot nemtalálod, vagy más idegen értelemre csigázza.”

A negyedik részben (61–76. ll.) végre azon vádat útasítja vissza, hogy a Kalauz „veszedelmes dolgot tanít” azaz „megtagadgya az mindenható Ember Christust.” Kifejti a katholikus felfogást Krisztusnak isteni és emberi természetéről.

[127Végűl írja: „Valék oly szándékban, hogy az Hat fél-réf ember írását is roevideden meg rostalliam, de tudgya Isten, szánom a nedoet ily el vetet koenyvre vesztegetni; holot kiváltképpen a mi ollyas tévelygés ebben találtatik, azt elégsegesen meggereblyélte és csoepueieboel ki rázogatta az Kalauz.”

[1] Ezen czélzást nem lehet másként magyarázni, mint úgy, hogy Alvinczi, miként később Bethlen Gábort, már Bocskay Istvánt is rá akarta beszélni, hogy magát koronáztassa meg.

[2] L. Pázmány Péter és kora czímű munkámat. I. 137. és kk. ll.

[3] L. u. o. I. 147. l.