Magyar Könyvszemle   1. évf. 1876. 2.szám Vissza a tartalomjegyzékhez

[57PÁZMÁNY PÉTER
NÉGY ISMERETLEN MUNKÁJA.
Közli: Fraknói Vilmos.

„Alvinczi Péternek sok tétovázó keringésekkel és czégéres gyalázatokkal fölhalmozott feleletének rövid és keresztyén szelídséggel való megrostálása. 1609.”[1]

Továbbá Pázmány ismert munkáiban hivatkozik 1614-ben megjelent, két polemikus iratára, melyeknek egyikét „Kalvinista Tükör” [58czímmel Lethenyei István álnév alatt, másikát „Tsepregi mesterség” czímmel Szyl Miklós álnév alatt, bocsátott közre.[2]

Nem kíméltem fáradságot, hogy e négy munkának egy-egy példányát felkutassam. Az én igyekezeteim ép úgy, mint Szabó Károly nyomozásai eredménytelenek maradtak.

Végre, miután közel egy évtized múlt el, néhány hét előtt Szabó Károly azon örvendetes tudósítással lepett meg, hogy a négy munkát, a melyből a fővárosi, érseki és kolostori könyvtárakban egyet sem találtunk, szerencsés volt a marmarosszigeti ref. lyceum könyvtárának egy colligátumában együtt felfedezni.

I.

Az érintett négy munka közűl legnagyobb fontossággal az bír, melyet első helyen említettem. Annak érdekes története van.

Néhány év előtt, midőn lemondva a reményről, hogy „A nagy Calvinus János Hiszek egy Istene” czimű munka még feltalálható, azon gondolattal foglalkoztam, hogy annak talán nem is Pázmány a szerzője, vagy a czím van hibásan feljegyezve: Körmöcz város levéltárában tett kutatásaim közben nem csekély meglepetés várakozott reám. Az 1609-ik évi pozsonyi országgyűlésről küldött követi jelentések nem csak szólanak Pázmány e munkájáról, hanem egyúttal tudósítanak, hogy az megjelenésekor nagy feltünést okozott, sőt az országgyűlésen zajos jelenetekre adott alkalmat.

Pázmány ez időben még a Jézus-társaság tagja volt, és mint missionárius Forgách prímás udvarában tartózkodott. De három polemikus munkája és hittérítői sikerei által a katholikusok körében már köztiszteletet vívott ki, míg a protestánsok előtt félelmes ellenfél gyanánt volt ismeretes. Habár tehát „A nagy Calvinus János Hiszek egy Istene” névtelenűl jelent meg, senki sem volt kétségben a szerző kiléte iránt, és az a protestánsokra lesújtó hatást gyakorolt.

Úgy látszik a munka kevéssel az országgyűlés megnyitása előtt látott napvilágot, és Forgách tűntetőleg terjesztette a rendek között.

A protestánsok ekkor az alsó táblánál többségben voltak. A deczember 9-iki űlésen több szónok súlyos sérelemként panaszolta el, hogy „Pázmány Péter, egy istentelen jezsuita, ki a bíbornoknál tartózkodik, [59a kálvinisták ellen káromló Credót szerkesztett.” És szenvedélyes hangon követelték, hogy támadásáért bűnhődjék.

A jelen levő egyházi rendek közűl némelyek megkísérlették Pázmányt kimenteni. Azonban a protestánsok zajosan félbeszakították, és kidobással fenyegették őket. Mire felkerekedvén, tömegesen a nádor lakására mentek, hol a főrendeket tanácskozva együtt találták. Szónokuk felhívta a nádort, gondoskodjék, hogy Pázmány az érdemlett bűntetést ki ne kerülje.

A nádori tisztet Thurzó György viselte. Bár maga is protestáns, és felekezetének buzgó híve, nem helyeselte hitsorsainak fellépését; jól tudván, hogy ezek részéről a katholikusok ellen nem kevésbbé heves támadások intéztettek. Mindazáltal nem látta tanácsosnak egyenesen elutasítani őket. Rövid tanácskozás után, ekként válaszolt: „Minthogy még nyilvános gonosztevőt sem szabad kihallgatás nélkül elitélni: a méltányosság kívánja, hogy Pázmány is megidéztessék. Harmadnapra az országgyűlés színe elé fogja idézni, és ha kihallgattatván, bűnösnek bizonyul, a megállapítandó bűntetést végre fogja hajtani.”[3]

A protestáns rendek megnyugtatva távoztak. Azonban, úgylátszik, Thurzó nem szándékozott igéretét beváltani. Elérkezett deczember 11-ike, és Pázmány nem jelent meg a rendek előtt.

E napon a nádor lakásán elegyes gyűlés tartatott. A Bocskay felkelése idejében idegen kézre jutott jószágok visszaadásának kérdése volt napirendre kitűzve. De némely felvidéki protestáns követ figyelmeztette a nádort, hogy ez űlésen kell Pázmánynak megjelennie, és a Credo miatt felelősségre vonatni; ezen ügyet kell tehát előbb elintézni.

[60A nádor erre kinyilatkoztatta, hogy Pázmányt a deczember 13-án tartandó űlésre fogja megidézni.[4]

Thurzó most csakugyan felszólította Pázmányt, hogy magát az ország rendei előtt igazolja. Ez azonban azt válaszolta, hogy kész minden tetteért és szaváért felelni; de a hit dolgában felmerűlt viták és tévelyek az egyházi törvényszék és nem világi bírák hatásköréhez tartoznak.[5]

A nádor, úgy látszik lecsillapította a protestáns rendek ingerűltségét, és rábírta őket, hogy a Pázmány megidézésére vonatkozó kivánságukról mondjanak le. Mert nincs nyoma, hogy a Credo ügye az országgyűlésen többé szönyegre kerűlt volna.[6]

A könyvnek, mely ily hatást gyakorolt azokra, a kik ellen irányozva volt, formájánál és tartalmánál fogva lesújtónak kellett lenni.

Teljes czíme a következő:

„Az Nagi Calvinvs Janosnac hiszec egy Istene Az az: Az Calvinvs ertelme szerent valo igaz magiarazattia az Credonac: Mely, az Calvinus tulaidon könyveiböl, hyuen es igazán egybe szedettetet, az Calvinista Atiafiaknac lelki eppületekre, es vigasztalasokra. S. T. D. P. P.[7]

Nyomtattatott Nagyszombatba, M. D. C. IX. esztendeben”.

(Kis nyolczadrétű, számozatlan 152 levél, melyből közben 3 levél hiányzik.)

Az első lapon áll:

[61 „Az Nemeth Orszagh Apostolanac, Doctor Luther Martonnac, az Calvinistacrul valo ityeleti”.[8] Ezen idézet kétségtelenűl mutatja, hogy a munka a Kálvin felekezete ellen van irányozva.

Ellenben az ajánló levél, mely a második lapon így kezdődik:

„Az Calvinus vallasa követö Euangelicus Atiafiaknak, Ístentül zent Lelket, es Kegielmet kivanoc”, – oly hangon és irányban van tartva, mint ha az Kálvinnak híve írta volna.

„Mivelhogi az el reytet kyncsnek, es az titkon tartot bölcseseghnek, nincs semmi haszna, melto, es illendö dolognak itylem, hogy az Nagy Calvinus János irásiban foglalt melyseghes setetséggel megh körnikeztetet tudomaniokat, miniaian olvassac, es vgian kezekbenis hordozzac … Annakokaert, hyuen es igazán, az Nagy Caluinusnac tulaidon könueiböl, egybe szedém az ö ertelmet es magiarazattat az Apostoli vallasnak sommaiarul, az credorul … hogy ebböl okoskodhassanac az Calvinista Atiafiac, es megh gondolhassac nagy lelki niughodalmokra, es üdvösseges vigasztalasokra, minemü lelektül vezereltetet az Caluinista tudomannac elsö hadnaggia, ki ily mélien begazolhatot az Isteni tudomannac megh labolásaban, es enni soc vy ertelemet kouacsolhatot az egiügiü igassághnac nyluan ualo bötüeiböl. Engeggie az mennec földnek teremptöie hogy nem csac nektec Caluinista Tanito atiamfiai (kiknec vigasztalására irtam legh föképpen ez köniuecskét) hanem mind azoknak is, kic Caluinus vtan indultac az Euangeliom ertelmében, igaz vilagossághossaghtokra, es lelki niughodalmatokra legien az en kicsin faratsághom Amen. Amen.”

Könnyen el lehet képzelni, hogy az ajánló levélen átvonuló gúny mélyebben sértett, mint bármily durva kifakadás.

Azután áttér az apostoli hitvallás mindegyik ágazatára. Elemezi, mily tanok foglaltatnak azokban, és kimutatja, hogy azokkal homlokegyenest ellenkező tanokat tartalmaznak.

Eljárásának megismertetésére elég egy példa.

Az első ágazatnál „Hiszek egy Istenben”, – Pázmány állítja, hogy Kálvin nem hisz Istenben, hanem csak ördögben. Idézi Kálvinnak a Libertinusok ellen írt munkájából azt a helyet, a hol írja, [62hogy azok Istent ördöggé változtatják, mert tanítják, hogy ő szerzője a rosznak. Azután nagyszámú helyeket hoz fel Kálvin munkáiból, a melyekkel bebizonyítani igyekszik, hogy ő is Istent minden bűn és gonoszság szerzőjének hirdeti. Végűl fejtegetését azzal zárja be, hogy Kálvin tanai értelmében az apostoli hitvallás első ágazatjának így kellene hangzani: „Hiszec az pokolbeli ördöghben, minden ocsmáni vetkeknek alkotoiaban, kegietlen mostoha atiaban, erötlen nem Istenben”.

Ily módon tárgyalja mind a tizenkét ágazatot.

Ennek befejeztével és ezzel összefüggésben még két fejezet egészíti ki a munkát:

Az elsőnek czíme: „Az Romai Ecclesia semmi reszebe fel nem bontia az Credot.” Egy hollandi reformatus theologusnak, Gomarus Ferencz munkája ellen van irányozva, ki a katholikusokat épen azzal vádolta, a mivel Pázmány a kálvinistákat, hogy t. i. tanításuk az apostoli hitvallás ágazataival összeütközésbe jő. Míg a megelőző fejtegetésekben Pázmány mérsékelni igyekezett magát és az objectiv polemia határai között maradt; Gomarus irányában nem korlátozza magát többé. „Minap – így kezdi – egy patvarkodo Calvinista irasára akadéc, ki mégh az bika alattis boriut keres, es azt akaria, hogy vert vigien veretlent, az az, öc leven bünösöc, az mi artathlansaghunkat akaria az maghok büziben es büneben keverni … De ha lobör nem volna, meltan megh kellene pyrulni orczaianac, mikor ezt kakogia…”

A második fejezet czíme:

„Ez irasnac befejezese, meliben meg bizonyttatic hogy Caluinus nem Evangelicus, hanem nyluan valo eretnec volt.” Ennek végsorai így hangzanak: „Nyssa megh az Aia mindenhato Vr Ísten az ő szent fianac érdeme altal, es az szeplötelen szűz Marianac esedezése altal az Calvinus után indult Atiafiaknac szemeket, es az ö szent lelkével megh vilaghositvan szemüket, ismertesse megh véllec az igassághot. Amen.”

Végül áll „Az Calvinvs magyiarazattia szerént mint kellien mondani az Credot”. És „Az nagy Calvinvs követö tanytoknac igaz Definitioia, es tulaidon festékkel való kijegizése”, azaz néhány idézet Kálvin munkáiból.

És legvégül három lapot foglal el a sajtóhibák jegyzéke, melyeknek nagy számát azzal igazolja, hogy „magam jelen nem lehettem az Nyomtato mellett”.

[63Nevezetes, hogy e munkára nem jelent meg czáfoló irat. És úgy Pázmánynak mint a protestáns íróknak későbbi polemikus munkái hallgatnak a Credóról.

II.

Pázmány ugyancsak 1609-ben Alvinczi Péter kassai prédikátorral, ki a Bocskay István felkelése óta felekezetének vezérférfiaihoz tartozott, hosszabb polemiát indított meg.

Hozzá intézi „Egy keresztény Prédikatornak a kassai tanítóhoz iratott öt szép levél” czímű munkáját, melyben a protestánsok által a kath. egyház ellen hangoztatott főbb vádakat czáfolja.[9] A czímlapon nem állott neve, csak a kezdőbetűket tette ki: „S. T. D. P. P.” (Sacrae Theologiae Doctor Petrus Pazmany.)

Alvinczi rögtön válaszolt.

„Egy tetetes neve vesztett Pápista embertől, S. T. D. P. P.-től küldetett szines öt Levelekre rend szerint való Feleleti Alvinczi Pétertől a kassai M. Ekklesia Lelki Pásztorától.” Ennek is összes példányai elvesztek, vagy legalább ismeretlenűl lappangnak.[10] Meg volt a nagy-enyedi református collegium könyvtárában, de sok más magyar irodalmi kincscsel 1848-ban a lázadó oláhok pusztítása közben elveszett.[11]

Pázmány örömmel ragadta meg az alkalmat a polémia tovább fejlesztésére. És most nyilt sisakkal, saját neve alatt lépett fel. Még ugyanazon évben megjelent tőle:

„Alvinczi Peternek sok tetovaazo kerenghesekkel es czegheres gyalazatokkal fel halmozot feleletinek röuy és keresztyeni szelidsegghel való megrostalása. Irattatot Pazmany Peterteol az Jesvitak rendin való legh kisseb Tanitótul. Nyomtattatot M. DC. IX. esztendöben.” A nyomatás helye nincs kitéve, de betűi a pozsonyi nyomdára utalnak. Kis nyolczadrétű számozott 128 lap.

Egyletlen ismert példánya a marmarosszigeti colligátumban.

A könyv tizenhat „rész”-re van osztva.

[64Az elsőben kifejti: „Mi okbol yrtam az Eot leuelet nyluán ki fejezet neuh nelkül.” Többi között a következő okot hozza fel. „Tudom, hogy az ti sok gyalázatos ragalmazasokkal, annyéra el idegenítettetek az ti vtannatok lazzat egyugyü népet az Iesuitáktúl, söt az egész Egyházi rendtül, hogy az Iesuiták mü helyéböl költ irasoktúl, sokan, vgy iszonyodnak, mintha mindgyárt reáiok ragadhna az Papistaságh, ha csak kezekben vennekis”. (4. l.)

Nem kellett volna őt ezért „neve vesztettnek” czímeznie, mert hisz szent Pál a zsidókhoz intézett levelében sem nevezi meg magát, és Kálvin több munkát névtelenűl bocsátott közre, sat.

A második rész (8–10 l.) okát adja „Miért ighazytottam az eot levelet Alvinczi Peterhez”.

Ő adott okot az öt levél megírására. „Te vagy, az ki gyakran azzal gyaláztal minket, sok iambor hallattára, hogy baluanyozok az Papistak, hogy hiti szeghők, hogy az Iesuiták Sicariusok, mordaly gyilkosok. Te vagy az ki töb ez féle meltatlan, és hamis szidalmazassal raghalmaztad az mi artatlansaghunkat, és azt vitattad, hogy az Papistaknak ne hidgyenek.” És alább: „Nem vagy mégh Liber Baro jó Alvincj Uram, hogy szabad légyen néked mindent ki okádnod mi reánk, nekünk pedig tilalmas legyen, hogy az te undok kerődesidet csak törölyükis homlokunkrol.”

A harmadik rész (10–14. l.) czíme: „Mi az oka hogy most nem örömest felelek Aluincinek.” „Látom asztis – úgy mond – hogy az Te, paykos trefakkal, és ló faránál kohlot paraszt szidalmazásokkal fel tetéztetet könyvedben, egyéb nincsen: … egynihany ió modgiával eytet Magyarizmusnál, Aesopus beszédinél, korcsomárul költ kaytor trefaknal, istallohoz illendő posthat szitkozodasoknal…” Továbbá Alvinczi az öt levélből csak kettőre felelt. Pazmány tehát azt hiszi hogy „talám az töb kakumbakkomot is” be kellene várnia. Végre attól kell tartania, hogy ha válasza Alvinczinek nem esnék kedve szerint „az Vármegyéket vagy temaghad elfutnád, vagy predikator társaid által… felinditanad ellenem, … és az pennak helyet kardot köttetnél ellenem”. De meggondolta, hogy „ha el érkezik az töb társaidnak sok vigyazassal ki sorült aalma Debreczemböl, azt is Isten segitséghével megh razoghassuk”. Életét pedig készséggel teszi koczkára vallásáért.

A negyedik rész (14–21. l.): „Az Alvinczi szitkait miert bocsatom csak fülem mellől.” Idéz Alvinczi munkájából egyes kifakadásait [65a szentek, a kath. egyház, a barátok és apáczák, végre saját maga ellen. Elmondja, hogy Alvinczi szerint „Ördöghi irigységgel, és ördöghtül tanult mesterségghel rakva vagyok. Mint az vak eb az árkot, Mint az Gal ebe az meduet ugy kerülöm az igazsaghot”. Alvinczi azt mondja neki: „Az hazasságh szentségh, de nem olyan latornak való mint tü.” Végre „Deli palástú Pilatusnak, Süldisznohoz, Maiomhoz, Szamarhoz, Rokahoz hasonlonak” mondja. Mindezeken könnyen átsiklik Pázmány. De megállapodik, midőn családi nevéből, anagrammok utján, gúnyt űz. Ő is viszonozhatná ezt, meg is teszi. „De ez féle iatékok – úgy mond – én hozzám nem illenek. Nincs is tehetséghedben hogy az én nevemet el váltosztasd, mert noha ez világi bőcsülletre es genealogiara nem szaggatok, es inkab akarok az en Istenem hazaba kicsin es elvetet, hogy sem azon kiuül bőcsülletes lenny, de aznak künnyen veghére mehecz, hogy az én eleim, ez előt három száz esztendőuelis bőcsülletes, feo emberek voltak ez országhban”.

Az ötödik rész (21–35. l.): „Az elseo Levélnek Titulussán, és Kezdetin való akadozási Alvinczinek.”

Alvinczi Pázmányt patvarkodónak nevezte, megtámadta azért, hogy keresztény prédikátornak írja magát a levelek élén, hogy Kálvin némely mondását elhagyja. Pázmány védi magát.

A hatodik rész (36–45. l.): „Eot bizonysághimra izetlen feleleti Alvinczinek.” Végre itt veszi kezdetét az érdemleges vitatkozás. Pázmány öt érvet hozott fel annak bebizonyítására, hogy a katholikusok nem bálványozók. Alvinczi az érveket megtámadta. Pázmány védi azokat. Az e tárgyra vonatkozó polemiát folytatja a hetedik és nyolczadik részben (45–61. l.), melyek „Az képek tiszteletirül”, és „Az szentek tiszteletérül” szólanak.

A kilenczedik és tizedik részben (64–85 l.) átmegy a helvétiai és ágostai hitvallások körűl felmerűlt vitáspontok fejtegetésére.

A tizenegyedik fejezet (85–93 l.) a katholikusokat azon vád ellen védi, hogy a katholikusok „az hittel kötöt fogadasnak fel bontasara szabadsaghot adnak.” A tizenkettedik és tizenharmadik fejezet (93–118 l.) a protestánsok által felhozott egyes eseteket tárgyalja; névszerint Hussnak kivégeztetését, és a szegedi békekötésnek felbontását.

Az utóbbi sokat vitatott kérdés volt a magyar polemikus iratokban. Pázmány az öt levél másodikában kimutatta, hogy ha Eugén [66pápa magatartása ez ügyben helytelen lett volna is, ebből még nem következnék, hogy a pápák a hitszegést helyeslik. „Miképpen ha megh reszegednék vagy egyéb bünt cselekednek az Papa, ezzel nem definiálná hogy szabad embernek bün nélkül megh részegedny.” Továbbá kifejtette, hogy miután a magyarok a pápával, a görög császárral és Velenczével előbb szerződést kötöttek a török elleni hadjárat tárgyában, és ennek ellenére, engedve a szerb deszpóta rábeszélésének, hozták létre a török békét; a magyarok akkor vétkeztek, a mikor az első kötést felbontották, és nem akkor, mikor az első kötés ellenére létrehozott török békét, Julián bíbornok felszólítása következtében, felbontották.

Alvinczi ez ellen felhozta, hogy a magyaroknak joguk volt a pápa, a görög császár és a velenczei köztársaság megkérdezése nélkül békét kötni a törökkel, mert „azoknak semmi közők nem volt Magyarországhoz”. Erre Pázmány azt feleli, hogy igenis nem volt közük mielőtt a magyar királylyal szerződésre léptek, de miután a szerződés létrejött, Ulászló attól el nem állhatott. „Az ki megh akar házasodny, nincs addigh közi az leányhoz, mígh fogadást nem tésznek egymásnak az el iegyzéskor, de az fogadás után annyból közi vagyon, hogy igaz és bizonyos nagy ok nélkül megh nem masolhattya kötését. Ugyan ezent lattyuk az országok és áros emberek végezésében.”

Másodszor felhozza Alvinczi, hogy habár a keresztény hatalmakkal való egyesség megelőzte a török békét, de „ez nagyob volt mert esküuéssel ment véghez, és az két gonosz közt kissebbet kel választany; tehát iob vólt az puszta conspirationak füstbe menny, hogy sem az esküvest megh szeghny”.

Pázmány Bonfiniusból bebizonyítja, hogy a keresztény hatalmak irányában is esküvel volt a király lekötve. De ha meg sem esküdt volna, maga az egyszerü fogadás és szerződés szintén elégséges kötelező erővel bírt, és attól nem volt szabad elállani. „Szinte mintha valaki, vagy ön kinnyén, vagy kenszerittetvén meg esküdnék az Coronas kiraly ellen való pártolásra, sem azra nem tartozik hogy ezt az Istentelen esküvest meg állya, sem magát azzal nem mentheti, hogy eö az kiralynak megh nem esküt.”

Alvinczi harmadik érve az volt, hogy a török békét meg kellett volna tartani „mert utolsób volt a Török frigy, az utolsó végezés pedig fel bontya az elsőbbet”. Ez könnyű volt Pázmánynak megdönteni. A felállított elvből ugyanis következnék, úgy mond, „hogy ha [67ki az első feleségét megh únván máshoz kötné utólban magát, ezzel az másodikkal kellene élny; az országokba is, mindenkor csak is keduekbölis vyiob feidelmet választhatnánk”. Azután megmagyarázza Alvinczinek, hogy a „priora tolluntur per posteriora” csak az emberek szabad akaratjától függő szokásokról és rendelkezésekről áll, nem pedig a szerződésekről.

Alvinczi a várnai csatavesztést mint az esküszegés következményét tüntette fel. „Aligh rántá ki – úgy mond – Amurates az frigy levelet kebeléből, aligh kére Christust, hogy boszúiát állya, mindgyárt megh fordúla az keresztyének dólgha”.

Pázmány így válaszol: „Itt is csak tapogacz, io Aluinczi Uram, mint az setétben iaro ember, mert Egy az, hogy az mint én mondottam vala, es te sem taghadod, az Istennek, mégh titok tanácsa nem vóltál, és okát nem tudod az eo szentséghes rendelésének: Más az hogy az emberi okosságh szerént szóluán az dologhoz, két okát adhattyuk Bonfiniusból ennek az veszedelemnek.” Idézi a mit e történetiró a magyar sereg csekély számáról, és a Hunyady által megállapított csatatervtől való eltérésről mond.

A tizenegyedik részben (119–122 l.) Pázmány fentartja az öt levélben felhozott állítását, hogy „Luther nagy útat irtot az hit szegésre.”

Végre a tizenötödik rész (123–128 l.) az 145-ik zsoltár egy versének magyarázatáról szól, és némely gyalázó versekről, melyeket Alvinczi Pázmány ellen alkalmazott. Az utóbbiakról mondja:

„Miuelhogy csak esztelen szidalmak mind azok, nem vesztegetek papirossat az reiaok való feleletre; ugyanis ha ki szitkozodny akar, csak az Titulussát, és egy, vagy két szót el változtasson, mind te reád forgathattya azon verseket.”

Egy példát hoz fel.

A könyvet fohász zárja be, melylyel Istent kéri „hogy az igazsagnak ismeretire vezérellye, és az hitben s keresztyény szeretetben való egyességre iuttassa mind ez világot”.

(A közlemény befejező része a következő füzetben.)

[1] A könyvjegyzék a budapesti egyetemi könyvtárban: L: Pázmány Péter és Kora. I. 86. l.

[2] L. Pázmány Péter és kora. l. 133. és 149. ll.

[3] „Darnach ist gedacht durch etliche Regnicolas, wie Petrus Passman ein gotloser Jesuit, so beim Cardinal sich aufhalt, ein gantz lesterlich Credo wider die Calvinischen gemacht. Darwider alle Ständt gewest. Und als ettliche Pfaffen dis Teufelswerkk approbirt, hat man dieselben ausslassen wollen… Darnach sind die Underständt allsamtt, ausser den Babstischen, aufgestanden, aus dem Kloster des herrn Palatin losement gangen, alsda die Oberstendt versamblt waren, und daselbst über des Petri Pasman gottlesterlich Credo sich tzum höchsten beschwärt und umb gebüerliche Straf angehaltn … Hierauff nach berattschlagung herr Palatinus zur antwort geben: dieweil niemand, weder ein malefiz person, eher nicht es sey den so wär auch gehört, khan verdambt werden, so erfordere die billichkeit, das ernennter Pasman auch erfordert werde. Soll also bis auff den dritten Tag erscheinen und angehört, und nachmals was erkant wird exequirt werden.”

[4] A körmöczi követek deczember 11-ik jelentésében olvassuk:
„Als die Landständ beim herrn Palatino zusamben khomen, hat ir Gnaden fürbracht, das .. de modo restitutionis bonorum zu handlen sey. Auf dieses etliche Understände, fürnemblich von Oberhungern vermeldet, dieweil heutigen Tags Petrus Passman hat erscheinen und wegen des Credo zur Reden gestellet werden, solches auch wegen der Religion publicum negotium sey, soll dasselb zuvor fürgenomen werden. Herr Palatinus zur antwort geben: dass Passman wie auch die Thirnawer auf khunftigen Freytag sollen fürgefordrt, und bald citiret werden.”

[5] Pázmány Péternek a nádorhoz intézett dátum nélküli levele a Thurzó nemzetség árvaváraljai levéltárában.

[6] A körmöczi követek deczember 15-iki jelentésökben szólnak a decz. 13-iki űlésről. Pázmányról hallgatnak.

[7] = Sacrae Theologiae Doctor Petrus Pazmany.

[8] „Az Sacramentariusoc, csak egy agazattiat sem hyszik igazán az kereztieni tudománnac: Es ha külömbet mondanánac sem kell hynni, mert hazudnac. Söt vgian az pokolbeli ördögh az, a kit ök Istenelnec”.

[9] E munka első kiadásából egy példány sem ismeretes. Később a „Kalauz” mellett, és önállóan is többször (1623, 1741) napvilágot látott.

[10] Említi Bod Athenás. 7. l. és Sándor István Magyar Könyvesház. 67. l.

[11] Szabó Károly jegyzeteiből. Pázmány válasziratából egészen össze lehetne állítani Alvinczi munkájának vázlatát.