nline Híradó | 80. szám

1998. augusztus


A Miskolci Egyetem Központi Könyvtárának tájékoztatója az online világ újdonságairól



A kicsit hosszabb nyári szünet után ismét itt az Online Híradó. Az Interneten szerencsére ilyenkor sincs vakáció (mint ahogy hétvége és éjszaka sem), ezért aztán jutott elég hír ebbe a 80. számba is. Ezúttal külön rovatot kaptak a Magyar Elektronikus Könyvtár újdonságai, ahol szintén folyamatos volt a fejlesztés (és többen látogatták, mint a legtöbb hagyományos könyvtárat a nyári hónapokban). A hónap találata pedig néhány mély és lírai haiku, amiket ismeretlen szerzőjük a jelenlegi szoftverek unalmas hibaüzenetei helyett javasol. A bátortalan magyar fordításokat az OH szerkesztője követte el.


Internetes keresőrendszerek

Ahogy az Internet alkalmazások egyre "barátságosabbá" váltak és megnövekedett a felhasználók és szolgáltatók száma, új nehézség jelentkezett: az ugrásszerűen megszaporodott információforrások között szinte lehetetlenné vált az eligazodás. Az első "meta" információforrás, amiben keresgélni lehetett az Interneten található állományok között, az "archie" volt. Az archie-val azonban csak a file-ok nevére lehet rákeresni és csak a legfontosabb anonim FTP-archívumok gyűjteményeit indexeli le. A gopher elterjedésével megjelent a Veronica, amely az FTP file-gyűjtemények mellett a gopher menükben található információkat is begyűjti és egy visszakereshető adatbázist készít belőlük. A Veronica esetében már az állományokat és alkönyvtárakat leíró menüpontok szövegében is kereshetünk, és lehetőség van több kulcsszó összekapcsolására (AND és OR műveletekkel) illetve a keresőszavak csonkolására (a "*" karakterrel). Két-három éve még több tucat Veronica szerver működött a világban, mostanra azonban a legtöbb aktualizálását, sőt üzemeltetését is leállították, és helyette Web-alapú internetes keresőrendszereket hoztak létre.

A WWW rendszerű indexelők "szoftver-robotokat" használnak, melyek automatikusan, a hipertext linkeket követve térképezik fel az Internet szolgáltatásokat, felhívják a megtalált szervereket, letöltik az ott található állományok leírását vagy magukat a file-okat is, és egy több szempont szerint, Web felületen keresztül lekérdezhető adatbázist készítenek belőlük. Számos ilyen keresőrendszer létezik az Interneten, nagy részük szerencsére nyilvános és ingyenes. Szinte mindegyik egy kicsit másként működik és az Internet különböző részeit indexelik le, így célszerű több ilyen szolgáltatást is kipróbálni, ha keresünk valamit a hálózaton. Vannak, amelyek a WWW szerverek mellett az FTP vagy a gopher szolgáltatásokat, illetve a newsgroupok leveleit is feldolgozzák. Egyesek csak a náluk bejelentett szervereket indexelik, mások automatikusan derítik fel az új szervereket. Vannak olyanok, amelyekkel csak az állományok címében vagy leírásában lehet keresni, s olyanok is, amelyek a dokumentumok első bekezdéséből, vagy a leggyakrabban előforduló szavakból, vagy az összes szóból csinálnak teljesszövegű adatbázist. Néhány keresőrendszernél fizetni kell, vagy csak a találatok egy része nézhető meg ingyenesen, vagy el kell viselnünk a reklámokat is. Minden ilyen rendszernél kérhetünk részletes ismertetőt, segítséget, mintapéldákat, a keresés hatékonyságát növelő űrlapokat (advanced search). Ezeket érdemes áttanulmányozni és kipróbálni, mert sokat segítenek abban, hogy az Internet nevű "szénakazalban" megtaláljuk a bennünket érdeklő "tűt".

A vaktában való keresésnél sokszor célravezetőbb kihasználni azokat a tematikusan csoportosított link-gyűjteményeket, amelyek szintén megtalálhatók egyes keresőrendszerekben. Ilyen szolgáltatást kínál például a Yahoo (http://www.yahoo.com) és a magyar Hudir (http://www.hudir.hu). A teljesszövegű indexelők közül pedig a legismertebb az AltaVista (http://altavista.digital.com) és annak magyar változata, az Altavizsla (http://altavizsla.matav.hu). Az egyes keresőrendszerek egymásra is "mutogatnak", többségükről át lehet lépni másokra is, így ha valahol nem találunk meg valamit, akkor próbálkozhatunk máshol. S vannak olyan helyek, ahol több keresőrendszert együtt tudunk elérni. Például az All-In-One Search Page (http://www.albany.net/allinone/all1www.html).

(folyt. köv.)


A hónap találata:

HAIKU FOR GEEKS

Date: Sun, 14 Jun 1998 10:37:52 +0200
Sender: sziget-l@internetto.hu
Subject: Haiku for geeks

Imagine if, instead of cryptic, geeky text strings,
your computer produced error messages in Haiku...
they would read like these:

 The Web site you seek           A keresett Web-kikötő
 Cannot be located,              Nem lelhető fel,
 But endless others exist.       Ám végtelen sok létezik még.

 Chaos reigns within.            Odabent a káosz az úr.
 Reflect, repent, and reboot.    Elmélkedj, vezekelj, majd reset-elj.
 Order shall return.             S a rend helyreáll.

 A file that big?                Egy olyan nagy file?
 It might be very useful.        Bizonyára fontos lehetett.
 But now it is gone.             De már füstbe ment.

 First snow, then silence.       Havazás előbb, s azután a csend.
 This thousand dollar screen     Ez a százezres monitor
 Dies so beautifully.            Oly gyönyörűen tud meghalni.

 Windows NT crashed.             A Windows NT összeomlott.
 I am the Blue Screen of Death.  Én vagyok a Nagy Kék Halál.
 No one hears your screams.      Senki nem hallja sikolyaid.

 Yesterday it worked.            Tegnap még működött.
 Today it is not working.        Ma már nem működik.
 Windows is like that.           A Windows már csak ilyen.

 ABORTED effort:                 Elvetélt kísérlet:
 Close all that you have.        Zárj be mindent, amid csak van.
 You ask far too much.           Túl sokra vágytál.


Új CD-ROM-ok a Központi Könyvtárban

Júliusban és augusztusban érkezett lemezek:

  • TOEFL Sampler

    Az angol nyelvterületen való továbbtanuláshoz fontos TOEFL nyelvvizsgával kapcsolatos tudnivalók, minta tesztek és szövegértési gyakorlatok találhatók ezen a lemezen.

  • Geolexikon 3.0

    Számtalan adat és kép a földtudományok különböző területeiről: ásvány- és kőzettan, földtan, őslénytan, szénhidrogén-kutatás stb.

  • CD-Jogtár 1998/06.

    A teljes magyar hatályos joganyag, jogi bibliográfia, bírósági határozatok, iratminta tár stb. (június végi állapot).

  • Telefonkönyv 98/III.

    A legfrissebb országos telefonkönyv (3. negyedév).

  • CD-Cégjegyzék 1998/05.

    A Magyarországon bejegyzett cégek alapadatai és az esetleges cégbírósági eljárások állása (május végi állapot).

  • EconLit 1969-1998/II.

    Angol nyelvű közgazdaságtudományi szakbibliográfia (2. negyedév).

  • Metadex 1990-98/II.

    Angol nyelvű kohászati és anyagtudományi szakbibliográfia (2. negyedév). Az 1966-89 közötti adatokat most egyetlen lemezen is kiadták.

  • OMIKK CD 1998/I.

    Magyar és külföldi műszaki és vállalatgazdasági szakbibliográfia, valamint hazai cégadatok. (1. félév).

  • Pressdok 1989-98/I.

    Magyar sajtóbibliográfia: országos napi- és hetilapok, folyóiratok (1. félév).

  • Hundok 1989-98/I.

    Külföldi lapok magyar vonatkozású cikkeinek bibliográfiája (1. félév).


    MEK Hírek

    http://www.mek.iif.hu

  • Folyamatosan kerülnek fel a Magyar Elektronikus Könyvtárba a Verstár'98 CD-ROM lemezen megjelent klasszikus költők teljes lírai életművei. A magyar irodalom klasszikusainak nemrég külön "polc" is készült: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/

  • Szintén önálló lapon találhatók a kortárs, határontúli magyar szerzők szépen gyarapodó írásai: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/hatartul/

  • A már több mint 2,200 dokumentumot tartalmazó gyűjtemény régebbi, de fontos vagy valamilyen szempontból aktuális darabjaira a megújult "Ajánlott olvasnivaló" oldal hívja fel a figyelmet. Ezen a helyen havonta 8-10 új "könyvismertetés" lesz olvasható: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/ajanlott/

  • Egy online referensz-szolgálat is működik már a könyvtárban. Itt egy űrlapot kitöltve bárki bármilyen témában kérdezhet az "elektronikus könyvtárosoktól". A válasz egy-két napon belül érkezik e-mailben. Ugyancsak itt lehet javaslatokat tenni a MEK fejlesztésével kapcsolatban: http://www.mek.iif.hu/bejelent/bejelent.html


    Hazai Hálózati Hírek

    Borsod-Abaúj-Zemplén

    Nyelvtanulás

    Földtudományok

    Sport

    Web-fejlesztés

    E-lapok


    Egyetemi Hálózati Hírek

  • Már a jövő évi microCAD konferencia és kiállítás felhívása olvasható a http://www.uni-miskolc.hu/~microcad oldalon.

  • Ugyancsak 1999-ben rendezik meg a Miskolci Egyetemen "A kohászat és bányászat ipari örökségének megőrzéséről" szóló nemzetközi konferenciát: http://gold.uni-miskolc.hu:8080/~bolcsweb/kozerdeku/cimhu.htm

  • A Világbanki Projekt Iroda Web-oldalán a különböző pályázati lehetőségekről tájékozódhatnak az érdeklődők: http://www.met.uni-miskolc.hu/vilbank/

  • A Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszék honlapján a tanszéken folyó képzéssel és kutatással kapcsolatos információk találhatók: http://www.uni-miskolc.hu/~bolcsweb/antropologia/index.htm


    A Központi Könyvtár online és CD-ROM szolgáltatásairól az Olvasótermi 101-es szobában és a 13-27-es melléken lehet felvilágosítást kapni.