Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy szinte alig van olyan nap életünkben, melynek során így vagy úgy ne találkoznánk a mesével valamilyen mediális megjelenési formában. De vajon tudnánk e kielégítő választ találni például azokra a látszólag banális kérdésekre, mi is egyáltalán a mese fogalma, lényege, milyen szerepet tölt be életünkben, és miért van (talán még felnőtt korban is) szükségünk rá? Meg tudnánk-e határozni a mese eredetét, pontos szerepét, helyét kultúrtörténetünkben? Irodalmi műfaj-e a mese?
      Nos ilyen és hasonló kérdésekre keresheti - és persze bizonyos esetekben meg is találhatja - a választ az olvasó a Bálint Péter által szerkesztett 223 oldalas tanulmány-gyűjteményben, melynek anyaga a 2002 októberében a hajdúböszörményi DE HPFK, Irodalmi, Kommunikációs és Kulturális Antropológiai Tanszék által megrendezett konferenciára épül. A szerkesztő előszavában többek között kifejti, hogy a szerzők a kötetet hiány- és hézagpótlónak szánják, mivel a mese műfajilag máig "meghatároz(hat)atlan", számtalan megközelítése és értelmezhetősége lehetséges, és hiányzik a hazai tudományos (interdiszciplináris) diszkurzusa. A könyv anyagának válogatása alapján úgy tűnik, a hiánypótlásra való törekvés valóban érzékelhető, hiszen a tizenegy szerző a hermeneutika, filozófia, antropológia, néprajz, romanisztika, germanisztika, pszihológia, nyelvészet és az irodalomtudomány aspektusai alapján tizenhat jelentős tanulmányban "közelít a meséhez".
     A kötet ajánlása nemcsak a szakembernek, hanem tulajdonképpen szinte valamennyi, a mese iránt érdeklődő olvasónak szól, a célzott olvasó azonban a felsőoktatásban résztvevő hallgató (talán az imént felsorolt tudományágak leendő művelői). Ez a kettős igénynek való megfelelés azonban nemcsak a műfaji besorolás meghatározásánál okozhat bizonytalanságot - tudományos ismeretterjesztés és/vagy szakirodalom? -, hanem más, főleg szerkesztési problémákat is maga után von. Például a tudományos ismeretterjesztés, a széles olvasói réteg igényeinek való megfelelés, az érdeklődés kielégítése szempontjából örvendetes ugyan az egyes cikkek viszonylag egyszerű nyelvezete, könnyen követhető struktúrája és a lábjegyzet közérthető, szöveg- és kifejezésma- gyarázata, ám éppen ez utóbbiak terjedelme és információtartalma a laikus olvasót kissé megterhelheti, az értő olvasót untathatja, viszont az egyes - egyébként magas szinvonalú - tanulmányok szakirodalmi presztizsét csökkent- heti. Csak úgy az egyes cikkek végéről hiányzó szokásos részletes irodalom- jegyzék vagy további szakirodalmi ajánlás. Érzésem szerint azonban ezeknél lényegesebb probléma, hogy hiányzik az anyagból egy záró fejezet, egy a véleményeket, elemzéseket átfogó, összegző konkluzív értékelés, amelyben tisztázni lehetett volna, vajon az egyes tudományok mesemagyarázatai mely pontokon kapcsolódnak, egészítik ki egymást és melyek azok a polémiák, amelyek alapján azok éles ellentétben áll(hat)nak egymással. Ugyanígy fel lehetne még venni a virtuális hiánylistára - mind az ismeretterjesztési mind a szakirodalmi célzat kedvéért - a mese európai történetének egy áttekintő, tájékoztató jellegű elemzését a mindenkori mesefelfogás korrajzával, az adott történelmi kor kontextusában a mesei intenció és recepció viszonyainak elemzésével, így a meséhez közelítés szempontjai nemcsak szinkronikusan, hanem diakronikusan is bővülhettek volna.

Véleményem szerint - s ez a kötetből is kisugárzik - a mese az embernek a meséhez fűződő motivációján keresztül is megközelíthető. A motivációkból számtalan meseértelmezés vezethető le. A tanulmány-gyűjteményből a mese értelmezhetőségének megközelítésére, szemléltetésére az embernek a meséhez fűződő három lényeges motivációját ragadnám ki: 1. irracionális alapú mese- alkotói/befogadói motiváció, 2. racionális, pragmatikus alapú mese-alkotói/ befogadói motiváció. 3. A mese intencionális motivációja: a mese felhasználása egy eszme, egy adott cél elérésére.
     A könyvben bőven találunk mind a három esetre példát. Itt a három motivációs körhöz a teljesség igénye nélkül három tanulmányt kapcsolnék. Elsőként Lovász Andrea A mesélő ember című tanulmánya alapján az irracionális alapú metafizikai motivációk kapnak hangsúlyt, melyek alapján a mese-világ bizonyos nézőpontok alapján valóságként legitimálható, valamint közvetlen ehhez a kérdéskörhöz tartozó, a mese eredetére vonatkozó elméletek. Boldizsár Ildikó A Grimm-mesék hősei című munkájában a racionális, pragmatikus alapú motivációk esetében már konkrétan a mesének az emberre, az ember hétköznapjaira gyakorolt hatásáról beszélhetünk. A kultúr- és irodalomtörténeti szempontból európai nagyságrenddel mérve talán a legjelentősebb mese-gyűjtemény, a Grimm-mesék keletkezését és elterjedését eredetileg az a szándék motiválta, amely a romantikához, egy jelentős kultúrtörténeti irányzat eszmei programjához kapcsolódott. Erről Weiss János A mese a német romantikában című tanulmányában olvashatunk, aki a Grimm-testvérek meseértelmezését rekonstruálta.

A tanulmánygyűjtemény címe - Közelítések a meséhez (a mese értelmezhető- ségei) - egyben már egy óvatos állásfoglalás megfogalmazását is sejteti: a mese értelmezhetősége eleve plurális szemléletet feltételez, ezért a tudományos vizsgálódás célja nem lehet egy egységesítő, definitív értékű meghatározás megformálása. Ennek okáról Lovász Andrea tanulmányában eképpen olvashatunk: "...egy mindent átfogó meghatározás csak a különböző szempontú elméletek szintetizálásából jöhetne létre. Az egységesítés azonban eleve kudarcra van ítélve: a filozófiai, néprajzi, mélylélektani, kozmikus, antropológiai stb. elméletek a legtöbb esetben ellent mondanak egymásnak." Ezért a kötet egyik legizgalmassabb kérdése talán nem csupán arra koncentrálódhat, miként tudnánk definiálni a mese fogalmát, jelenségét, funkcióját, hanem a megközelítés régi és új tudományos módszereire, azok validitására is ráirányítja figyelmünket, s ebből következően - többek között - két lényeges kérdéskör merülhet fel: 1. Lehet-e, és kell-e egyáltalán egy egységes, konkluzív jellegű, tudományos érvényű végkövetkeztetésre jutni? Ha az egységesítés elvéről lemondunk, akkor az egyes elméletek közötti ellentmondások feloldhatók-e, és hogyan? 2. Alkalmasak-e tradicionális, tényeken és logikai elveken nyugvó tudományos eszközeink arra, hogy ezekkel minden, a mesével kapcsolatos elméleti problémát (pl. transzcendencia) vizsgálni tudjunk? Vannak-e esetleg más tudományos értékű alternatívák is erre? A második kérdéskör azonban már magában rejt egy további kérdést is: az eddigi racionális konvencióinkon alapuló tudományos presztizs megtartható-e, ha új nézőpontokat, módszereket és mércéket kell felállítanunk ahhoz, hogy a mesével kapcsolatos lényeges kérdésekre választ kaphassunk? Úgy tűnik, Lovász Andrea a mese-világra és annak valóságstátuszára vonatkozó fejtegetései, s ezzel a mese lényegéhez, valóságához való "közelítései" a feltett kérdéseinkre is releváns válaszok lehetnek: a szerző szerint ugyanis a különböző mese-értelmezések egyenértékű relevanciával megtarthatók: "A megoldást - a mese-világra jellemzően - a harmadik kizárása logikai elvének felfüggesztése jelenthetné. Azaz fogadjuk el igaznak és érvényesnek mindegyik megközelítést, a különböző elméletek által tematizált mesei attributumokra vonatkozó megállapítások nem egymás mellett illetve egymás ellenében léteznek, hanem ezek részben fedik egymást. Így megőrizhető az a sokszínűség, amely a mesevilág varázslatos, racionalitáson túli mivoltából ered." Eme felfogás alapján a különböző értelmezések, magyarázatok nem csupán megtarthatók, hanem éppen a mese-világ hermeneutikájának paradigmájaként is felfoghatók, ezért a mese-világra vonatkozóan számtalan megalapozott magyarázat elfogadása lehetséges, anélkül, hogy egyik a másikat kizárná.
     A pluralitás elvéhez híven Lovász Andrea meséhez való közelítése alternatívájaként - anélkül hogy szakítana a hagyományokkal - a mese-világ törvényszerűségeinek elfogadását sugallja, minek folytán "racionalitás és irracionalitás, realitás és irrealitás" egy egységként jelenik meg, tehát az irracionális is létező elem kell hogy legyen, mivel a fogalompár nem bontható meg, hiszen a fogalmak egyébként is egymásból értelmezhetők. Ezt a szerző érezhetően tényként mindvégig szem előtt tartja: a mese-világ létrehozása szövegalkotás által történik, ami racionális tevékenységet, ám az általa létrejövő mese-világ irracionális, transzcendentális, és "racionalitáson túli mivolta" miatt nem megragadható csak elfogadható, akár létezőnek is kijelölhető, ezért az ontológiai értelemben eleve adott kell hogy legyen ("...létezik egy olyan világ, [...] amelyik túlmutat mindennapi realitásunkon."). Ebből adódóan a szerző a mese-világot egy az ember ("a mesélő ember") által teremtett másik (szubjektív) valóságnak tételezi, amit azzal a tudományosan elfogadott érvvel is alátámaszt, hogy az "lehetséges világként egyébként is igaznak, valósnak tűnik". Következésképpen Tolkien nyomán bevezeti a mese-világ metaforájaként "Tündérföld" világának fogalmát, mely létezésének kritériumaként azonban már nem az igazság nevezhető meg, hanem a csodás világ meglétére irányuló vágy, ezért a "hétköznapi igaz-hamis kategóriáink felfüggesztődnek". Ebből következően Tündérföld létének vizsgálatakor hagyományos értelemben vett referenciális viszonyok szóba sem jöhetnek, hiszen a hangsúly antropológiai kérdésekre tevődik át: "a meséket az ember metafizika iránti igénye hívja létre". (Ezt a feltételezést egyébként a könyv egy másik szerzője, Tímárné Hunya Tünde is megerősíti tanulmányában: "A meséket valószínűleg az ember metafizika iránti igénye, létmagánya és társkeresése hozta létre.") Eszerint ez az igény vagy szükséglet a mese-alkotásának motiváló tényezőjeként jelenik meg. Eme felismerést még csak annyival lehetne kiegészíteni, hogy itt nem feltétlenül csak a létrehozói, hanem a befogadói vágy együttes komponenséről van (lehet) szó, amely a megismerhetetlen, felfoghatatlan megismerésére, majd birtoklására irányul, ezért - Lovász következtetését megerősítve - episztemológiai értelemben jelenthető ki, hogy a "mesék meglétének antropológiai megalapozása paradox módon filozófiai probléma".
     Lovász Andrea tulajdonképpen az ember metafizikai igényéből - mint mese-alkotást motiváló tényezőből - vezeti le egyben a mese értelmezhetőségi területeit, amivel a mesének egy sor megközelítési lehetőségét adja, mivel: "Többszörösen is motivált igényről van szó: nem csak kozmológiai értelemben van szükségünk egy túl-világ tételezésére, hanem ontológiai és erkölcsi értelemben is. Ennek megfelelően metafizika iránti igényünket az emberben születő vágyak széles skálája határozza meg: a biztonságérzet, a tárgytalan szorongás legyőzésének, a menekülésnek, a vigasznak, a rendnek, a világ áttekinthetőségének és ellenőrizhetőségének vágya."
     A szerzőnek a mese-világra vonatkozó gondolatmenete alapján tehát az irracionálist is el kell fogadjuk létező, mesét konstituáló elemnek, ami egy adott mese esetében a mindenkori alkotó (valamint olvasó és elemző) hitén alapuló szubjektív döntését feltételezi. Mégis a mese ilyen irányú antropológiai megkö- zelítésének kétségtelenül van létjogosultsága, hiszen az emberi lény alapjában véve természeténél (teremtésénél) fogva kettős: van egy racionálisan - fizikai törvények által térben és időben - behatárolható korlátolt léte és egy mindig a körülményekhez igazodó, változó, s ezért igazán jól soha nem definiálható irracionális elvárásvilága, amely a jelen racionalitása és fizikai gátjai ellenében hat, ezért alkotó képzeletében megteremti a kívánt szabadság lehetőségének feltételeit tartalmazó szabályrendszert, amit akár mesének is nevezhetünk.

 Amint az előbbiekből kitűnt, az ember metafizika iránti vágyának tulajdonképpen az a legfőbb motivációs alapja, hogy létezzen egy olyan racionalitáson túli világ, ahol az ember korlátlanul kiélheti szabadságvágyát. Ez a mese-világ megteremtésével válik valóra.
     Boldizsár Ildikó viszont éppen egy ezzel ellentétes oldalról, az ember racio- nálisan motivált, pragmatikus igényei felől közelít a meséhez. Ebben a megköze- lítésben a meséket azért alkotják, hallgatják, olvassák, hogy azok "élni segítse- nek", "az élet gyakorlati problémáinak megoldásához adjanak útmutatást". Szerinte a mesék azért is tudtak fennmaradni mert "fontos információkat hordoztak az emberi létről". A hallgató/olvasó ezt az információt "fikcióba csomagolva kapja", s dekódólva használja fel mindennapi élete, hétköznapjai során, ezért beszélhetünk a mese pragmatikus funkciójáról. A szerző külön kihangsúlyozza a nemek és a mesehősök szerepét, funkcióját: "Régen, a mesemondók többek között azért mesélték a történeteket, hogy eligazítsák a nőket és a férfiakat az élet nehézségeiben. A mesehősök arra szolgáltak, hogy megmutassák az embereknek, mit csinálnak jól, mit csinálnak rosszul, és hogyan tehetnék a rosszat jóvá életük folyamán." A tanulmányban ezeket az egyes alcímek jelölik (A Grimm-mesék hősei, A mesék élni segítenek, Férfiak a mesékben, Nők a mesékben) és a Grimm-mesék is nagyjából ezen aspektusok szerint értelmezhetők, bár szerző néha szinte észrevétlenül elviszi a témát az általánosítás irányába is. Kétségtelen azonban, hogy a Grimm-mesék értelmezésének tekintetében ez a megközelítés mindenképpen indokolt, hiszen jórészt tündérmesékről van szó.

Az embernek a meséhez fűződő motivációja kapcsán még egy harmadik aspek- tus, a mesegyűjtés említhető meg. Weiss János tanulmányában - melyben meg- kísérli a Grimm-testvérek mese-értelmezését rekonstruálni - hosszasan idéz Wilhelm Grimm 1810. szeptember 10-i leveléből, amit testvérének, Jacobnak a mesegyűjtés körülményeiről, nehézségeiről írt. Az idézet érezhetően annak bemutatására irányul, vajon mi lehetett a gyűjtések motiváló tényezője, vagy ahogy szerző fogalmaz: "vezérfonala". A szövegrészlet alapján megállapítható, hogy a mesegyűjtések a történelmi emlékek megmentésére irányultak, mivel a Grimm-testvérek a meséket a régmúlt kultúrkincseinek tekintették. Tudjuk azonban, hogy a múlt felé fordulás, a múlt emlékeinek felidézése, felkutatása a német romantika korszakának egyik jellemző vonása volt, ezért a gyűjtések mögött fő motivációként vélhetően eme kultúrtörténeti korszak szellemiségének való megfelelés vagy éppen annak kialakításában való részvétel állhatott. A szerző megfogalmazásában: "A Grimm-testvérek - véleményem szerint - egy programnak akartak helyet teremteni, egy meghatározott, már létező elképzelést próbáltak beágyazni, mégpedig a romantikus poézis programját." Ezért a Grimm-testvérek meseértelmezése is ennek a koncepciónak felel meg, ennek ismeretében válik érthetővé.
     Weiss János a Grimm-testvérek meseértelmezése kapcsán elsőként a Grimm-mesék második kiadásának előszavában olvasható kifejezéseket idézi, miszerint "a mesékben a múlt nézetei és képzelete található," de ugyanitt "a nép szelleme" kifejezés is felbukkan. Ezek a meghatározások azonban még nem tekinthetők értelmezésnek, inkább még talán a mesegyűjtés indokoltságára, fontosságára utalnak. Tudatos meseértelmezéseknek tekinthetők azonban a Grimm-testvérek szótárában (Deutsches Wörterbuch) a "mese" címszó meghatározásai. Weiss János érdeme, hogy ezeket a filológiai ellentmondások miatt tartalmi aspektusok alapján három problémakörre bontja, melyek a következők: "a mese történelmi-társadalmi funkciója, lényegének meghatározása, és reflektálódása az egyes individuumban." Az első problémakör szerint a "mesék társadalmi kohéziót teremtenek, összekötik az embereket, és felruházzák őket egy közös mi tudattal, sőt azt is mondhatjuk, hogy csak a meséknek van igazi kohézióteremtő erejük; csak a mesék által uralt korban lehetséges az igazi társadalmi összetartás." A második a fantázia szerepére utal: "A fantázia fenyegetve van az élet visszásságai-megfordítottságai által." A harmadik problémakör egyben már a romantika egy alapgondolatát is kifejezi: "A mesének végül a konkrét egyes ember életében is reflektálódnia kell. [...] A mese történelmi korszaka lejárt ugyan, de a mesék összegyűjtésével és általános hozzáférhetővé tételével a hatás is individualizálódik." És itt nem egyszerűen a mese továbbéléséről van csupán szó, hanem arról, hogy az embernek a mesében kell megtalálnia kapcsolatát az elveszett természettel.
     Weiss tanulmányának külön érdeme, hogy sikerül tisztáznia a mesének - legalább is a romantikán belüli - műfaji kérdését is: "...szintetizálni kell poézist és prózát, a zsenialitást és a kritikát, a művészi poézist és a természeti poézist stb. Schlegel nem említi, de itt van a helye a regény és a mese szintézisének is. Ha a romantikus poézis szinonímájának a modern regényt tekintjük, akkor a feladat abban áll, hogy ebbe kell integrálnunk a mesét. [...] A Grimm-testvérek mesegyűjteménye így a romantikus univerzális poézist készíti elő, annak teremt helyet, annak programja számára teremt bázist."

A kötet három kiragadott, de meghatározó példáján keresztül a motivációk men- tén egyfajta kapcsolódási pontot kerestem az egyes - akár ellentétes - meseér- telmezések között, ami természetesen nem jelenti egyértelműen azt is, hogy a meseértelmezés kiindulópontja a motivációkban keresendők, a motivációk csak a meséhez való mindenkori viszonyunkat jelzik. (Didakt Kft. Debrecen, 2003)