Mese vackorról meg a jó Háról

                                  Kormos István 80. szülinapjára
 
 

Egyszer volt
   (régen volt),
      egy piszén pisze kölyökmedve,
         ki szépen megöregede'.
            Lompos, loncsos
               és bozontos,
                  rőtbundájú,
                     bumszliorrú
                        öregmackó.

Kinek apró,
   kölyökmackó korában
      volt egy kedvenc verse,
         melyben Cormieux-nak nevezte
            magát
               az a régi költő,
                  aki égi töltő-
                     tollal ír azóta,
                        róla is szól ez a nóta.

Meg a mackóról persze,
   ki piszén pisze
      volt egykor még bölibe,
         óvodába,
            majd iskolába ment,
               mindent jól kifigyelt
                  odabent,
                     hisz tudjátok,
                        ő sose pihent.

Megtanulta szépen,
   hogy a felszín locsog,
      és hogy
         csak halak úszkálnak a mélyben.
            Megtudta azt is,
               mily sekély ez a mélység,
                  és hogy mily magas is
                     az üresnek látszó kékség.
                       Elég sok mindent tudott tehát,

nem is hiányzott már
   más neki, csak egy igaz barát.
      Mert a gyerekek is mind
         ez első béből,
            kiöregedtek az életéből.
               Pór Jutka, Vas Pista
                  elmentek végleg,
                     Domokos Matyi megvan,
                        de nagyon félek,

mert túl sokat dolgozik szegény,
   és nagyon régen nem járt már
      az állatkert területén.
         "Magamra maradtam hát nagyon,
            néha kicsordul a könnyem,
               hagyom,
                  elmerengek egy dallamon,
                     hogy hol volt, hol nem
                       (inkább igen, vagyis, hogy nem,

szinte már nem is emlékezem),
   messze, messze
      (nagyon bizony!)
         volt egy boglyos,
            lompos,
               loncsos
                  és bozontos
                     Vackor nevű kicsi medve...
                        (De inkább hagyjuk,

ettől a medvének
   teljesen elmegy a kedve.)
      Állt ott szegény pityeregve,
         rég nem jár már iskolába,
            köszvényes lett öreg lába,
               térde is fáj, dereka, háta.
                  Kesereg hát csak egyfolytába',
                     az egykor piszén pisze orr helyett,
                        ilyen krumpli hogy nőhetett?!

Így ült keseregve ottan,
   mígnem egy kéz a vállára pottyan.
      Felnéz könnyes szemmel Vackor,
         de nem ismeri a jövevényt.
            És kérdezi is nyomban,
               ki az ördög
                  vagy te furcsa jövevény,
                     hogy hívatlanul beállítasz
                        épp vacsora idején.

"Nem mondhatom meg a nevem,
   csupán a kezdőbetűjét,
      de ez neked éppen elég,
         mert még nagyon megijednél.
            Érted jöttem, mert régen láttam,
               nagyon unatkozol, bár bátran
                  tűröd magányodat,
                     időd lejárt, vártam
                        kicsit, hátha..."

"Megyek is én szívesen,
   bánat ül a szívemen.
      Nem tudom,
         hogy mit csináljak,
            egy barátom sincsen.
               Ülök csak itt ingyen
                  Bámulják a gyerekek,
                     megtört fényű szememet,
                        s nem hiszik, hogy én voltam,

az egykor boglyos,
   lompos,
      loncsos
         és bozontos,
            piszén pisze kölyökmedve.
               Ettől persze rögtön elmegy
                  minden medve kedve.
                     Elmegyek hát veled,
                        bármi is a neved."

Szólott akkor Jó Há,
   hisz nem más
      nyilván,
         ő lehetett csak e jövevény:
            "Elviszlek én innét
               Vackor,
                  s leszek én a jó barátod.
                     Mutatok én neked
                        egy egész más világot."

És elvitte őt Jó Há
   saját országába,
      ahol a medvének,
         hiába köszvényes,
            sose fáj a lába.
               Egész nap csak játék van,
                  mint régen az óvodába',
                     és nem kell menni
                        soha többé iskolába.

Megtalálta barátait,
   Jó Há országában,
      Vas Pista, Pór Jutka már mind odajárnak,
         Játszanak egy órát,
            maradnak még kettőt,
               nem nézi ott senki
                  a fél tizenkettőt.
                     Nevetgélnek,
                        viccelődnek,

hogy volt
   vagy hol nem,
      kit érdekel,
         itt sarokba nem térdepel
            egy gyerek sem.
               Ez egy olyan birodalom,
                  ahol közületek
                     még nem járhatott
                        egy sem.

*

S ha mindez így volt,
   ahogy írtam,
      nos,
        akkor,
           annyit üzenhetünk neki,
             Jó Há országába:
                Ezt megint
                   jól csináltad
                     Vackor!"